Bizonyára emlékszel, hogy egy hete úgy döntöttünk, sikeres évünk lesz. Ezzel kapcsolatban rögtön felmerült otthonunk északkeleti területe, mint az egyik, sok mindenben döntő fontosságú égtáj.

Az a legszerencsésebb, ha az északkeletet valamilyen fontos, tiszta tevékenységre tudjuk használni. Nagyon jó helyen van ott a nappali, a dolgozószoba, remekül lehet itt tanulni, és egy szépen rendben tartott terasz és erkély is növeli az északkelet értékét. (Azért hangsúlyozom, hogy rendben kell tartani az erkélyt, mert bizony sok helyen oda kerül ki minden, aminek a lakásban nincs helye: felmosó vödör, esetleg lomok.)

Sajnos az európai építészetben nagyon gyakran a mellékhelyiségek: fürdő, vécé, kamra, stb. kerül északkeletre, amelyek azonban nem kedvezőek itt. Miért is?

Már gyakran olvashattad, hogy északkelet az az égtáj, ahol a keletről és északról érkező pozitív életenergiák egyesülnek. Azt mondhatjuk, hogy északkelet otthonunk „energiakapuja”.

Ahhoz, hogy ezek az energiák bejussanak otthonunkba, nagy ablakokra van itt szükség, ahhoz pedig, hogy ezek az energiák meg is tartsák pozitív hatásukat és erejüket, olyan helyiségen kell keresztül haladniuk, amelyben valamilyen értékes, magasabb rendű tevékenység zajlik. (Nagyon jó itt pl. egy kis meditációs területet kialakítani.) Azt is szoktuk mondani, hogy az a helyiség, ami északkeleten van, meghatározó lesz az egész lakásra és életünkre nézve. Ennek a helyiségnek az energiái áramolnak tovább délnyugat felé, és a lakás többi pontjára.

Ha tehát egy szép nagy szoba van északkeleten, amelynek nagy ablakai is vannak, akkor megnyugodhatsz.

Fontos, hogy ennek a szobának az északkeleti falán ne legyenek nagy szekrények. Ha mégis vannak, azokat ajánlott átrakni a szoba déli, délnyugati, nyugati részére.

100_0286.JPG

Északkeleten jó szolgálatot tesz egy tükör

Nagyon jó az északkeleti falon a tükör. Ez általában minden helyiségre igaz: a tükröket az északi, északkeleti és keleti falra teheted, máshová inkább ne! A zárt északkeleti falon levő tükör segít az energiák felerősítésében. (Ezzel kapcsolatban tudnod kell, hogy az energiaáramlások fizikai törvényei szerint az energia keresztül jut a zárt falon és az ablakon is, de nem ugyanolyan mértékben. Egy vastag, 40-50 cm vastag falon bejövő energiák annyira gyengék, hogy szinte nem is érzékeljük, szemben azokkal, amelyek egy nagy ablakon keresztül érkeztek.)

Északkeleten használj világos színeket! Kifejezetten ajánlott a világossárga, amely az itt uralkodó Jupiter bolygónak a színe.

Tehetsz északkeletre tiszta vizet is: ez lehet egy akvárium, egy csobogó, vagy vizet, vízpartot ábrázoló kép. (A tiszta víz jó korrekciós hatással van még északon és keleten is, máshol azonban nem.)

A jó minőségű északkeletnek az alábbi pozitív hatásai várhatók:

– szép jövő
– spirituális beállítottság
– egészség
– könnyű gyermekáldás
– derű
– jó gyerekek
– jó párkapcsolat
– jólét
– stb.

Ha komoly problémák vannak északkeleten, akkor a fenti lista minden egyes pontja csorbát szenvedhet. Hogy leginkább melyik és milyen mértékben az attól is függ, hogy az otthonod többi részét milyen Vaszati tulajdonságok jellemzik.

Meru_chakra3.jpg

Az északkelet problémáit remelkül orvosolja a különleges szépségű Meru csakra

Az északkeleti problémákat orvosolja az itt elhelyezett Vamanayantra. Ha vécé van északkeleten, akkor ajánlott egy Matsya yantrát is elhelyezni a vécén kívül, az ajtó fölött. Nagyon komoly bajok esetén – főleg, ha a lakás más területein is vannak Vaszati elégtelenségek – ajánlott egy Meru csakra elhelyezése is. Ezekről az eszközökről a baloldali, „energetikai eszközök” linkre kattintva olvashatsz.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Nálad milyen az északkelet minősége, és arra is, hogy érzed-e ennek – akár pozitív, akár negatív – hatását.

 

Lakatos Edit

Manhertz Edit