Ahhoz, hogy igazán profitálni tudj az idén elindult Vaszati leckékből, bizony meg kell tanulnod, hogyan kell megállapítani az egyes égtájak pontos helyét. Már decemberben „beharangoztam”, hogy hamarosan elkészül egy szuper 27 napos program, amely segítségével rendbe tudod majd rakni otthonod energiáit. Az első néhány napon részletesen foglalkozunk azzal, hogyan tudjuk meghatározni az egyes égtájak helyét. Ehhez a 27 napos programhoz készítettem néhány magyarázó rajzot, amelyek segítségével könnyen meg lehet határozni az égtájakat.

 

1.) Fektesd le az alaprajzot a lakásban úgy, hogy az alaprajz falai párhuzamosan fussanak a valós falakkal. Tedd rá az iránytűt, és jelöld meg az északi irányt:

Tájolás iránytűvel

Ezt ismételd meg a lakás több pontján is, mert az elektromos eszközök eltéríthetik az iránytűt. Ha túl sokféle eredményt kapsz, akkor végezd el a tájolást egy térkép segítségével is:

 

Tájolás térképpel

Tájolás térképpel

Helyezd az alaprajzot a térképre úgy, hogy az utcával határos fala párhzuzamosan fusson az utcával. Ha nincs külön jelölve, akkor a térképeken mindig a lap teteje az északi irány. Így könnyen leellenőrízheted az iránytűvel mért eredményeket.

 

2.) Most keresd meg a ház vagy lakás mértani közepét:

 

A ház közepét az átlók metszéspontja jelöli ki

A ház közepét az átlók metszéspontja jelöli ki

3.) Az északi iránnyal párhuzamosan és merőlegesen rajzolj egy olyan téglalapot, ami magába foglalja a lakásodat:

 

Majdnem készen van a Vasztupurusha mandala

Majdnem készen van a Vasztupurusha mandala

Ha társasházi lakásban laksz és nem tudod, hogy milyen vastagok a lakásodat határoló falak, akkor rajzold ezt a téglalapot úgy, hogy az belülről érintse a lakásod négy sarkát.

4.) Mérd meg a téglalap két oldalát, és oszd el 7 egyenlő részre. Mindkét oldal két széléhez adj hozzá 1/7-ed 1/7-ed egységet, és készen is van a 9×9-es Vasztupurusha mandalád. 3-3 egység jelöl ki egy égtájat. Az égtájak szélét ha összekötöd a középponttal, akkor meg is vannak az égtájaid:

 

A Vasztupurusha mandala

A Vasztupurusha mandala

A középre eső 3×3-as területet nevezzük Brahmasztánnak, azaz középső területnek. Ideális esetben ez szabadon marad. Kis lakásoknál, házaknál ez nehezen megoldható, ezért főleg a közepére eső egy egységre szoktunk nagyon odafigyelni, hogy szabad legyen. A fenti példában sajnos pont ott megy keresztül a ház belső teherhordó fala.

 

Most, hogy már ismered otthonod égtájait, nézd meg még egyszer, hogy tényleg az a helyiség esik-e északkeletre, amelyre egy héttel ezelőtt gondoltál!

 

A hamarosan elkészülő 27 napos program részletes leírást ad arról is, mi a teendő, ha az otthonod szabálytalan alakú…

 

Ha addig is valami nem világos, itt, ezen a fórumon tedd fel a kérdésedet, hogy más is tanulhasson belőle!

 

Várom a kérdéseidet, tapasztalataidat!

 

Lakatos Edit

Manhertz Edit