Tavasszal, amikor végre jó idő van és közeleg a Húsvét, eljön a tavaszi nagytakarítás ideje is.
Ezt van aki szereti, mert utána érezhetően frissebbé válnak a lakás energiái, van aki csak a munkát és a fáradtságot látja benne, ezért nem szereti. Javaslom, hogy tartozzunk az első csoportba! Lássuk meg a tavaszi nagytakarításban is a lehetőségeket!
Ha még nem tetted volna meg, szerkeszd ki otthonod Vasztupurusha mandaláját! Ez alapján meg tudod állapítani, hogy melyik égtájra esnek az egyes helyiségek.
A takarítást kezdd keleten, majd az óramutató járásával megegyező irányban haladj helyiségről helyiségre. Próbáld minden egyes szobában tudatosítani, hogy éppen melyik égtájon tartasz. Így kapcsolatba kerülsz azzal az égtájjal, és jobban megérzed, milyen hatással van Rád a tisztasága.
Én például néhány napja megpucoltam az ablakot a keleten levő szobánkban és kidobáltam onnan egy csomó eddig fontosnak hitt, de valójában felesleges dolgot. Azóta igazi öröm bejönni ebbe a szobába, ráadásul a takarítás és selejtezés óta a Párom is és én is sokkal lelkesebben végezzük a munkánkat, mintha új lendületet kaptunk volna. Nem véletlen, hogy a keletnek szoros kapcsolata van a karrierünkkel!
A takarítás után meggyújthatsz egy füstölőt, amelyet – ha vannak már yantrák a lakásban – felajánlhatsz azoknak úgy, mint amikor először föltetted őket a falra. Ha nincsenek yantráid, akkor ajánlhatod az alaprajzodra kiszerkesztett Vasztupurusha mandalának, vagy egész egyszerűen otthonod minden egyes égtájának. Fontos, hogy a füstölővel az óramutató járásával megegyező irányban körözz hétszer a yantra körül, a Vasztupurusha mandala körül, vagy ott, azon az égtájon, ahol éppen vagy. Ha az égtájaknak ajánlod a füstölőt, akkor keleten kezdd, és a takarításhoz hasonlóan járj szobáról-szobára.
Remélem, Te is megérzed a tisztaság jótékony erejét!
Köszönöm szépen az érthető tippeket,javaslatokat!Tökéletesen egyetértek abban,hogy öröm egy alapos takarítás után átérezni,ahogy mozgásba jönnek az energiák a lakásban.
Mindenkinek Boldog Húsvétot Kívánok!
Kedves Edit!
Nagyon köszönöm – még a márciusi blogban írott válaszodat, tanácsaidat!! Nagyon jó érzés, hogy mindig megtiszteled az összes idelátogatót a személyes tanácsaiddal, senkit sem hagysz soha válasz nélkül!!
Ami a yantrákat illeti, ki van „térképezve” már a az egész lakás, és még sem működnek úgy a dolgok, ahogy kellene, sőt, így az egyik hozzászóló tanácsára (talán Józsiéra) képzeld, voltam olyan bátor, és elkezdtem árulni a lakásomat egy hete!!! El sem hiszem, hogy erre vetemedtem… 🙂 Csak van egy kis félelmem – remélem eloszlatja itt majd valaki :-)… – azzal kapcsolatban, hogy találok-e az általam kívánt kerületben és helyen olyan lakást, ami a vastu szerint is oké. Eddig úgy látom, nagyítóval kell keresgélni, hogy minden szempontból jó legyen. Ide kapcsolódik újabb kérdésem:
Mi az a minimum alapfeltétel – ha már ilyen szempontok szerint cserélek lakást -, ami mindenképpen adott legyen – vagy könnyen kialakítható legyen az új lakásban? Mi a „fontossági” vagy súlyossági „sorrend”? Be lehet ezt határolni valahogy? (Pl. mi legyen inkább a jó helyen, inkább a konyha, vagy a fürdő, (és wc), vagy inkább a háló, vagy a gyerek szobája, és így tovább. Tehát mit helyezzek előtérbe?
Várom – és előre is köszönöm a válaszod, addig is kellemes pihenést,
üdv.
Rita
Kedves Rita!
Tényleg bátor vagy, amiért elkezdted árulni a lakást! Gratulálok!
Arra gondoltam, hogy mások is biztosan örülnének, ha foglalkoznánk a lakásvásárlással, ezért egy kicsit bővebben írtam róla.
Kattints ide a részletekért!
Kedves Edit!
Nagyon megörültem, amikor rátaláltam erre az oldalra, mert már épp kezdtem elveszni a sokféle feng sui tanulmányozásokban.
Most szeretnénk felújítani a lakást és erősen gondba lettem, mert a Vasztupurusha szerint úgy látom nagyon rosszul áll a szénánk. Kicsi 32m2-es a lakásunk, ami méghozzá nem is a mi tulajdonuk. Ablakok a délnyugat-nyugat-északnyugaton vannak, mivel a lakás egy bérházban van, dél-délkelet-keleten és északon szomszédok vannak. Északkeleten van a bejárat, északon a fürdő+WC kis ablakkal északnyugatra, a konyha nagyobbik része is északkeleti, az ablaka meg nyugatra néz és egyben ebédlő és átjáró is a szobába. A szoba délkelet-dél-délnyugati fekvésű, de a délkeleti részét leválasztottuk itt lett egy hálófülke (ablak nélkül) és egy picike előszoba. A Déli-délnyugati szoba lett a gyerekszoba ablaka délnyugat-nyugatra néz. Az északnyugati rész hiányzik, na meg a nyugat fele is.
Tehát teljesen meg vagyok zavarodva, a párom diabéteszes lett, nekem a bal kezem zsibbad, a gyereknek gondjai vannak a tanulással, és nemsokára érettségizni is fog.
Szeretnék egy kis segítséget kérni, mert elköltözni nem tudunk, sajnos az anyagiak se túl rózsásak, de egy lakásfelújítást bevállaltam és szeretném a legtöbbet kihozni ebből a lakásból.
Segítenél az ötletekkel? Hogyan lehet kihozni a legtöbbet?
Válaszodat előre is köszönöm!
Örülök, hogy még a lakásfelújítás előtt rátaláltál a Vaszatira!
A leírtak alapján tényleg nem egy tökéletes lakás a Tietek, de egész biztosan lehet rajta javítani.
A legfőbb baj az északi és a keleti zártság. Ha az előszoba a lépcsőházból nyílik, akkor sajnos az északkelet is (szinte) zártnak számít. Ha a szabadból nyílik, akkor ide mindenképpen üveges bejárati ajtót tegyetek!
A felújítás során keletre tervezzetek minél több sárga színt, északra minél több zöldet, északkeletre világossárgát. Fontos, hogy ez a három égtáj ne legyen zsúfolt és használhattok az északi, északkeleti és keleti falon tükröket is.
Mindenképp olvasd el az északkeletről, északról és keletről írt eddigi cikkeket.
Ha pedig igazán nagyot szeretnél változtatni, kérd valamelyik tanácsadónk segítségét, aki a lakásotokat pontosan ismerve tud tippeket adni a felújításhoz.
Kedves Edit!
Kérem, hogy ha tud, segítsen hol találhatok infomrációkat arról, hogy miként tudnám a szobámat vaszati szempontból ideálisabbá tenni.
Tetőablakom van dél-keleti irányban. és egy nyugatról nyíló ajtó.
Előre is köszönöm.
Ha csak egy szobáról van szó, ott is ugyanúgy lehet érvényesíteni a Vaszati elveit, mint egy egész lakásnál.
Legjobb, ha a szoba déli, délnyugati vagy nyugati részén van a hálóhely. Ugyanezen égtájak valamelyike alkalmas a nehéz szekrények elhelyezésére.
Az íróasztalt úgy a legjobb fordítani, hogy munka vagy tanulás közben észak, északkelet vagy kelet felé tudjunk tekinteni.
A szoba közepét pedig – ahogy a ház közepét is – igyekszünk szabadon hagyni.
A szoba színvilágát elsősorban az határozza meg, hogy az egész lakáshoz képest melyik égtájra esik.
Köszönöm szépen a segítséget!
Igyekszem hasznosítani a tanácsait!