Legutóbb azt beszéltük meg, hogy mire kell figyelnünk, amikor egy társasházi lakást szeretnénk megvásárolni.
Családiház kereséskor szintén fontos odafigyelni azokra a dolgokra, amiket egy lakásnál is megnézünk: mely égtájak nyitottak, hol van a főbejárat, a vécé, stb. A figyelmünk azonban ennél tovább terjed: a telket, annak tulajdonságait, az utcával és a házzal való kapcsolatát is kiértékeljük.

Amikor házat vásárlolsz, ne csak a szép külső alapján dönts!
Az eddigi sok-sok tapasztalatom alapján elsőként a telek lejtését emelném ki. A Vaszati tanításai szerint az a kedvező, ha egy telek azokba az irányokba lejt, ahonnan a pozitív életenergiák érkeznek, azaz észak, északelet vagy kelet felé. Ha nem is hallgatsz minden tanácsomra, ezt az egyet nagyon jegyezd meg: csak olyan házat, telket vegyél, ahol a domborzat észak, északkelet vagy kelet felé lejt. Soha ne vegyél olyan telket, ami dél, délnyugat, vagy nyugat felé lejt. A kedvezőtlen égtáj felé lejtő telkek veszteségeket, családi tragédiákat vonzanak. Ez senkinek sem hiányzik.
Ideális esetben a ház a telek délnyugati, nyugati vagy déli részén van. Így tudnak leginkább bejutni a pozitív energiák a telekre, s ezzel együtt a házba is. Ha ugyanis az udvar északi, északkeleti és keleti része nincs egy házzal leterhelve, szabadabban érkezhetnek a pozitív energiák.
A lejtéshez hasonlóan fontos a ház környékén levő vizek (tó, patak) helyzete. A víz a lejtéshez hasonlóan működik: felerősíti az adott tér energiapotenciálját, éppen ezért jelenléte csak a északon, északkeleten és keleten kedvező. Ha tóparton, patakparton készülsz házat vagy telket venni, jól nézd meg, hogy az hová esik!

Nem mindegy, hogy a ház melyik oldalán folyik a patak!
Az is nagyon fontos, hogy a házhoz, ill. a telekhez viszonyítva hol van az utca. Legszerencsésebb, ha az utca északon vagy keleten van. Sajnos Magyarországon elég ritka az, hogy az utca keleten van, ugyanakkor a házat az utcafronttól távol, nyugaton vagy délnyugaton lehet elhelyezni. Az ilyesmi a helyi szabályozástól függ: a legtöbb településen az utcafronthoz közel kell elhelyezni a házat. Itt bizony meg kell kötnünk egy kompromisszumot.
Néhány évvel ezelőtt találtunk egy ideális Vaszati telket. A telek erősen lejt keletre, enyhén északra (összességében tehát északkeletre is), az utca keleten van, ráadásul a telek határai teljesen párhuzamosak a főégtájakkal. Ennél ideálisabb telket elképzleni sem lehetne. (Ráadásul egy rendkívül szép és tiszta levegőjű faluban van…) Az egytlen szépséghiba, hogy a házakat a telek északkeleti-keleti és északi részén kell elhelyezni, az utcafronthoz közel. Kétségbeesve hívtam fel tanáromat, Marcus Schmiekét, hogy mit csináljunk.
Ő rövid gondolkodás után azt mondta, hogy ennek a teleknek „túl sok” jó tulajdonsága van ahhoz, hogy csak úgy elmenjünk mellette. Azt mondta, hogy ha a ráépülő ház minden tekintetben megfelel majd a Vaszati elveinek, akkor bizony meg kell venni ezt a telket…
Láthatod, hogy még egy ideálisnak mondható telket is legyengíthet a helyi szabályozás, ezért jó még a vásárlás előtt minden lehetséges tényezőt alaposan megvizsgálni, és egy ésszerű – lehetőleg objektív – kompromisszumot kötni.

Manhertz Edit
Kedves Edit,
Valamikor ősszel bukkantam erre az oldalra az aranyos kis lakásod hírdetése révén…azóta rendszeresen olvasom.
Szerettem volna megvásárolni a Marcus Schmieke Vaszati könyvét és még néhány yantrát, de nem vagyok az internetes vásárlás híve, ezért elmentem a József körút 25 szám alatti bioboltba, hátha ott esetleg személyesen megvásárolható…nagyon kedvesen átirányítottak a szemközti Édesvíz kiadó boltjába…ott nem volt, de az eladónak ismerősen hangzott…Érdeklődnék hol lehet még az interneten kívül megvásárolni?
Igaz túl vagyunk a lakásátalakításon…lassan 20 éve vagyok ebben a lakásban, most sikerült olyan műszaki és esztétikai szintre hozni, amilyenre mindig is szerettem volna, de szomorúan olvasom, hogy vaszati szempontból nem igazán előnyös: a lakás hosszú téglalap alakú, sarkaival a fő égtájak felé, az északnyugati oldalon középen a lichthofnál beugrással. A bejárat(körfolyósóról)délkeleten van, ahogy belépünk szemben van a cselédszobából kialakított konyha , utána balra a hosszú előszoba, délkeleti falon nagy gardróbbal, fogassal, szemben(északnyugaton) kamra, WC, fürdő, ezek ablakai lichthoffra nyílnak: a fürdőé északkeletre, a WC, kamra északnyugatra és a konyháé délnyugatra. Tovább, a fürdő után van a nagy lakószobánk, több funkcióval: a jobb oldali ablak alatt háló, fejjel az északnyugati falon (jól alszunk)utána lépcsős térelválasztó polc, hintaszék és a sarokban a számítógép, mellete az északkeleti falon kanapé, utána a szoba bejárata…a délkeleti oldalon van egy nagy könyvespolc, Tv, gardróbszekrény.
A lakás északkeleti részén, a bejárattól jobbra közvetlenül van a gyerekszoba(sárgára festve, rózsaszín függönnyel), délkeletre, gangra, nyíló ablakkal.
Ismertem a lakás előző tulajdonosát, kb. 50 évet élt ebben a lakásban, nem volt gyereke, háromszor ment férjhez és mindhárom meghalt, végül egyedül maradt a lakásban.(akkor a mostani gyerekszoba volt a konyha. A harmadik férje a cselédszobában lett öngyilkos, gyógyszereket vett be.)
Júliusban letelik a gyesem, most keresek állást, de nem túl nagy lelkesedéssel….eddig folyamatos munkaviszonyom volt, többnyire jól éreztem magam a helyemen, kb. 10 évre mondhatom, hogy nagyon jól.
Tavaly próbálkoztunk lakásvásárlással, a párom eladta a lakását, ahhoz akartunk hitelt felvenni, ezt meg kiadni….de nem találtunk olyat, amiért vállatuk volna a mindezt, amit így utólag nem bánunk(közben jött a válság). Ezt elnapoltuk kb.2011-ig, amikor a lányunk iskolába megy.
Egyébként szeretjük, megszoktuk ezt a környéket ( és a lakást is:)) gondolkodtunk a hosszabb maradáson, garázs és nyaralóvásárlásra költenénk a pénzt, de vaszati szempontból ez egyre rosszabb ötletnek tűnik….sőt egyenesen megrémülök, ha arra gondolok, hogy a páromra is hasonló sors várhat mint a néni férjeire…ilyenkor azonnal költöznék…ő megmosolyog…szkeptikus. (Akadnak problémáink, de fontos nekem, hiszen a gyerekem apja…)
Neked mi a véleményed? Köszönöm, hogy időt szántál hosszúra sikeredett levelem elolvasására és kiváncsian várom válaszod.:))
Köszönettel, Kata
Kedves Edit, előzőből kifelejtettem, hogy a lakószobánk ablakai (2 nagy) délnyugaton vannak, amit egész addig amíg nem olvastam a vaszatiról, jónak gondoltam…:))
Köszönöm, Kata
Kedves Kata!
Marcus Schmiekének két (Vaszatiról szóló) könyve van forgalomban Magyarországon:
Vaszati – 108 lépés egy jobb élet felé
A tökéletes otthon kulcsa – Vaszati
Jelenleg csak a 108 lépés… kapható, de könyvesboltba valóban nem vittünk belőlük.
Marad az internet, vagy a szaktanácsadóink is tudnak segíteni. Ugyanez vonatkozik a yantrákra is.
A lakásotok leírása számomra egy kicsit zavaros. Legjobb lenne, ha kiszerkesztenéd pontosan a lakás alaprajzát, majd az egyes égtájak helyét, és megírnád, hogy konkrétan melyik helyiség hol van és mi esik középre. Ebben segít egy korábbi írásom, ami az égtájak kiszerkesztéséről szólt.
Az északnyugati kamra és vizesblokk pl. önmagában nem rossz, de ha már ott van a légakna is, akkor lehet, hogy a vizesblokk belóg a lakás közepébe? (Az ilyesmit alaprajz nélkül nem látom.)
Az biztos, hogy az előző lakó élete nem volt valami szerencsés. Ha a férjjel történik valami, annak általában a kelet súlyos hibája (pl. zárt, zsúfolt), a délnyugat súlyos hibája és a Brahmasztan (a lakás közepe) hibája lehet az oka. Nekem a legtöbb tapasztalatom a keleti hibákkal volt, de a délnyugat is erőteljesen hat a családfőre. Délnyugaton jó aludni, ezzel nincs gond. A két nagy ablak azonban már nem szerencsés – főleg akkor, ha vele szemben az északkelet és a kelet zárt, vagy csak pici ablaka van.
Ha úgy érzed, hogy van okod aggódni az otthonotok miatt, legjobb, ha minél előbb szaktanácsadó segítségét kéred. Ha nem érzed nagyon súlyosnak a hibát, kövesd figyelemmel a Vaszati tippeket és valósíts meg belőlük minél többet az otthonotokban.
Edit
Kedves Edit!
Nagyon köszönöm a sok hasznos információt amiket itt olvashatunk.
Azért írok, mert költözést fontolgatunk. Kinéztünk a férjemmel egy két szintes házat előkerttel. A ház szabályos négyzet alakú, a falak is párhuzamosak a fő égtájakkal, északon nagy ablakkal ill. egy olyan bejárati ajtóval ami boltívesen ablak és azon van a főbejárat. Előtte szintén északról kis kerttel. A felső szinten északról terasszal. (ez egy apartmanház, külföldről írok megint) Keletről, nyugatról és délről zárt, mellettünk mindkét oldalon laknak és mögöttünk is. Tehát egymás mellett állóak a házak. Remélem érthetően irtam le.
Én úgy látom a lakás nagy előnye, hogy északról nyitott, és a lakás közepén nincs vizesblokk, de északkelet már zárt és a kelet is, ez az én bánatom. Nyugatról sincs ablak, a tűzhelyre rá lehet látni a bejárati ajtóból, de ez orvosolható. Északról és keletről esnek az utcák, és ugyan így lejt a telek. Abban kérném a tanácsodat, hogy keleti oldalon hogyan segíthetnék még? Megoldás a nagy tükör, a tisztaság és még? Yantrákon kivül, azok meg vannak:) Nagy félelmem a zárt kelet, oda a vaszati piramist vagy a meru chakrát tanácsolod inkább? Ablakot nyitnék szívem szerint, de nem lehet…
Köszönöm szépen, Anita
Kedves Anita!
Valóban vannak pozitív tulajdonságai a háznak, amit megvennétek, de ha jól értem, csak északon van ablaka. Az északi ablakok nagyon fontosak, itt jutnak be az organikus életenergiák. Viszont, ha sehol máshol nincs ablak, akkor a sohase fog besütni Hozzátok a Nap. (Talán nyáron korahajnalban és késő este.)
Tehát azt javaslom, hogy ha tényleg sehol máshol nincs ablak, csak északon, akkor még egy kicsit keresgéljetek.
Egy dolgot még hozzá fűznék levelemhez, a lakás közepe teljesen szabad, nincsenek ott falak, oszlopok, csak egy szép nagy nappali, a felső szinten is ugyan ez, nincs semmi zavaró tényező.
Nagyon köszönöm!
Anita
Ez valóban kedvező, de a fényhiány miatt mégsem elég ahhoz, hogy megvegyétek a lakást.
Kedves Edit! Telekvásárlással összefüggő kérdésem lenne. Amennyiben a telek nem lejt semmilyen irányba (kedvező fekvésű -saroktelek É -ra és K-re) , de a mellette lévő már enyhén dny-ra lejt (ami a legkedvezőtlenebb), ez befolyással van a mellette lévő telekre? Van olyan könyv amiben konkrétabban benne van, hogy mégis hogyan lehet a lehető legjobban megtervezni a házat? Nekem megvan a Tökéletes otthon kulcsa c. könyv, de így sem egyszerű olyan házat tervezni ahol minden helység tökéletes helyen van és még elképzelhető is a család igényeinek. A Tervezzük meg együtt! c. könyv esetleg még segíthet? Vmilyen sablonok lennének?
Egyszintes házban gondolkodunk, és meditációs helységben nem, ezért ha a nappali nem ÉK lenne, akkor viszont úgy láttam, hogy ÉK gyerekszoba nem kedvező…
Köszönöm előre is!
Erika
Kedves Erika!
Ha a szóban forgó telek nem lejt semerre, akkor nyugodtan meg lehet venni, pláne, ha északra és keletre vannak az utcák.
A tervezéshez mindenképpen ajánlom szaktanácsadó segítségét. Ha ennyire jó telekről van szó, akkor ki kell hozni belőle a lehető legtöbbet!
A tervezzük meg együtt! című kiadvány a haladó tanfolyam tankönyve. Ahhoz, hogy igazán megértsd a tartalmát, jó, ha van alapismereted, illetve, jó, ha részt veszel a haladó tanfolyamon is.
Az pedig, hogy az egyes égtájakra pontosan mikerüljön, attól is függ, hogy mik a családtagok kedvező égtájai – ezt a szaktanácsadó kiszámolja Neked.
Kedves Edit!
az előzőből kihagytam, hogy az adott telek minden irányban nyitott, bárhová lehet ablakot tervezni.
És a telekre akár É-ról, akár Keletről is lehet bejáratot tervezni.
Köszönöm
Erika
Ez mindenképpen szerencsés.
A telek határai párhuzamosak a főégtájakkal?
Kedves Edit ! Annyi sok jót olvasok ezen a honlapon, nagyon aranyos vagy , hogy mindenkinek próbálsz segíteni. Én egy 36 négyzetméteres városi lakásban lakom, és úgy érzem mióta ide kőltőztem megakadt az életem . A bejárat É-szakon van, mindjárt szemben van a konyha, ami egyben közlekedőként is szolgál, és szemben van egy kis étkező rész , aminek az ablaka délre néz . Tehát szemben a bejárattal . ebből nyílik egy kis háló ,aminekaz ablaka szintén délre néz . Ennyi az összes ablak ! A fürdő és a mellékhelyiség egybe nyílik , és ablak nélküli . Kérlek segíts , hogyan lehetne az energiákat elindítani amíg itt lakom !
Hálásan köszönöm : Kati
Kedves Kati!
A leírásod alapján nagyon hiányzik a keleti és az északkeleti nyitottság. Az északi bejárat jónak számít ugyan, de a déli ablakok gyengítik a pozitív hatását.
Javaslom, hogy frissítsd fel a kelet, az észak és az északkelet energiát. (Ha az égtájakra kattintasz, az adott égtájjal kapcsolatos írásaimat tudod megnyitni.)
Ha nincs túl sok lehetőséged a változtatásra, javaslom, hogy szerezz be néhány yantrát:
keletre: Ramacandra
északkeletre: Vamana
a főbejárathoz: Sri yantra és Narasimha védelmező yantra
délre: Narasimha yantra
Ez a minimum.
A yantrákat ide kattintva tudod megrendelni.
Ha komolyabb segítséget szeretnél, keresd szaktanácsadóinkat!
Minden jót,
Edit
Kedves Edit!
Nem teljesen értem ezt a telek lejtésének témakörét. Mondok egy konkrét példát. Sashegyen a terület északról dél felé lejt, ezenkívül keletre is. Ezen a területen van egy telekrész, amin 6 társasház épült. Ennek a teleknek a déli oldala sík, az északi oldala lejjebb van mint a déli, tehát dél felől észak felé lejt a telek. A keleti része is lejjebb esik a nyugatitól, tehát nyugatról kelet felé lejt. Ha a teljes területnek csak ezt a részt nézem (telek), akkor elvileg minden jó, de ha az egész területet nézem (Sashegy), akkor a telken lévő épületektől északra van néhány hegy. De kicsit továbbmenve az egész országot hegyek veszik körül, ami kapcsán teoretikusan felmerül bennem, hogy akkor az országba az északnyugati térségen kívül máshonnan nem is tud bejönni az észak energiája? Tudnál nekem segíteni ebben a pici dilemmámban?
Üdv: Zsolt
Kedves Zsolt!
A kérdésed nagyon jó. Kezdjük először globálisan: az, hogy egy országot egy falut valamilyen irányból hegy határol, az általánosan hatással lehet arra a bizonyos területre. Tegyük fel, van egy falu, aminek az északkeleti oldalán magasodik egy nagy hegy, ami nem engedi bejutni a pozitív energiákat. Ez a kedvezőtlen tulajdonság hatással van az egész falura. Előfordulhat, hogy nincs békesség a falu lakói között, vagy ha visszatekintünk a falu történelmébe, azt látjuk, hogy a háborúk idején különösen sok volt itt a veszteség, többször lerombolták a falut, többen haltak meg, esetleg gyakrabban éri természeti csapás.
Egy városrészre is lehet ez jellemző: a hegy egyik oldalán (pl. amelyik keletre lejt) jobban élnek az emberek, mint a másik oldalán, ami tegyük fel délnyugatra lejt.
A konkrét kérdésed esetében leginkább azt kell megnézni, hogy a Sashegy mennyire van közel a telekhez, amin a társasház épült. Ha túlságosan közel van, az már abból is érezhető, hogy délelőtt később pillantjátok meg a Napot. Ebben az esetben lehet, hogy maga a telek jó irányba lejt (aminek önmagában örülhetünk), viszont ha a hegy nagyon közel van, akkor gátolhatja a pozitív energiák érkezését.
A falut, ahol én lakom szintén egy hegyvonulat határolja észak felől. A falu nagy része egy völgyben fekszik, ugyanakkor dimbes-dombos – ezt leginkább akkor érzem, amikor biciklivel indulok el valahova. 🙂 Több olyan utca is van, ami jó fele lejt, de olyanok is, amik nem. A mi házunk szerencsére a nagy hegyvonulattól messze esik (pont a falu másik végén), és egy olyan dombon áll, amely erőteljesen lejt kelet felé, és enyhén észak felé. Itt már nem érződik az északi hegyvonulat hatása, azok azonban, akik közelebb laknak, ezt jobban érezhetik.
A lejtésekkel kapcsolatban egyébként – erős lejtés esetén – az az ideális, ha kelet felé lejt (az északi lejtő valóban hideg lehet), gyengébb lejtés esetén azonban az északi lejtés is nagyon jó, mert energetikailag kedvező, viszont egy enyhe lejtésnél még nem érezhető az, hogy ettől túlságosan hideg lenne, vagy kevesebb napot kapna a telek.
Remélem, segítettem!
Kedves Edit!
Köszönöm szépen a választ.Elgondolkozva ezen, illetve a vaszati elveken felmerült bennem az energiák áramlásának és az akadályoknak a témája. Azt értem, hogy a napenergiát elnyelik a falak és emiatt nem tud bejutni egy lakásba. Bár azért ott is eszembe jutott az az elv, amit még általános iskolában tanítanak, hogy az energia nem vész el, csak átalakul. Ebben az esetben felmelegíti a falakat és hőenergiaként megy tovább. De nem is a napenergiával kapcsolatos a kérdésem, hanem a mágneses energiával. Én úgy tudom, hogy a föld mágneses terét a föld belsejében lévő mag hozza létre. Ha a mag által létrehozott mágneses mező át tud hatolni a több kilométer hosszú kőzetlemezeken, akkor miért gond neki egy 30-60 cm-es téglafal? Miért tud ott csak legyöngülve bejutni?
Üdv: Zsolt
Kedves Zsolt!
Azok az energiák, amelyeknek be kell jutniuk a házba (organikus és szoláris energiák) a föld felszíne mentén áramlanak.
Marcus Schmieke ezt írja ezzel kapcsolatban:
„E két energiaáramlás minőségében és eredetében egyaránt különbözik egymástól. Az északról áramló energia a Föld organikus életéből ered és követi a mágneses erővonalakat. (…) A keletről nyugatra áramló energia tulajdnoságai egyeznek az elektromos mező tulajdonságaival, melyek a Föld saját tengelye körüli mozgásból és a Földnek a Nap körüli realtív mozgásából erednek. (…) Mindezen két energia tuladjonságaiknál fogva tökéletesen kiegészítik egymást, hogy megalkossák az élet egysgéges energiáját, mely az élet fennmaradásának feltétele.”
A lényeg tehát, hogy vízszintes energiaáramlásokról van szó és az egyes energiák nem szó szerint mágneses illetve napenergiák. Ezek az energiák bizonyos mértékig át tudnak hatolni a falon, de közben sokat veszítenek az erejükből. Ezért jó, ha valami olyan dolgon kell keresztülmenniük (pl. ablaküveg), amely nem olyan vastag, mint egy téglafal.
Kedves Edit!
„Azok az energiák, amelyeknek be kell jutniuk a házba (organikus és szoláris energiák) a föld felszíne mentén áramlanak.”
A föld felszíne mentén pontosan mit jelent? Akkor ezek az energiák csak földszinti házaknál, lakásoknál érvényesülnek? Vagy akár egy 10 emeletes panel épület legfelső emeletén is?
Üdv: Zsolt
A talaj közelében valóban erősebb a hatásuk, de ez nem jelenti azt, hogy a 10. emeleten ne kellene rájuk odafigyelni.
Tény azonban, hogy egy felhőkarcolóban vagy egy családi házban élni egészen más élmény – az energiák áramlása szempontjából is.
Kedves Edit!
Én arra lennék kíváncsi, hogy hogy működik a Vaszati szerint az energiaáramlás egy olyan kisebb völgyben, amit dombok vesznek körül? Hogy képzeljem ezt el?
Amikor jönnek a különböző energiák északról és keletről azok lelassulnak a dombok egyik felén, majd a másik oldalon begyorsulva haladnak tovább, aztán megint lelassulnak a völgy belsejénél? Ezt így lehet valahogy elképzelni? Mint a hullámvasúton? Vagy a völgybe nem is áramlanak be?
Egy ilyen helyen a Vaszati szerint érdemes lehet a völgy azon felén telket vásárolni, aminek a lejtése kedvező?
Válaszod előre is köszönöm,
Csilla
Kedves Csilla!
Egy szűk völgybe – a hegyoldal közelsége miatt – valóban nehezebben jutnak be az energiák. Ha szélesebb völgyről van szó, akkor jobb a helyzet, de minél közelebb van a hegyoldal – pl. a telektől északra – annál kevesebb északi energia érkezik.
Én személy szerint nem szeretnék egy völgyben lakni, mert az energiák és a napsütés nehezen jut be, ugyanakkor télen a kémények füstje nehezen jut ki. Hegyvidéken jobb inkább a hegyoldalban házat, telket venni, persze odafigyelve arra, hogy a lejtés jó legyen.
Kedves Csilla!
Kérlek segíts nekünk! Vettünk egy telket Budapest északi határánál. Sajnos olyan sok minden paraméterre figyeltünk, ám a telek lejtése elkerülte figyelmünket. (Kb. DNY )A beruházó át is vert minket(másokat is) sajnos rendőrségi eljárás folyik. Mit tegyünk? Áruljuk a telket fél éve. Amúgy az utca kelet felől van, a háza telek másik felén az ikrünkkel kapcsolódva lett volna.köszönöm
Kedves Krisztina!
Nagyon sajnálom, hogy ennyire félre sikerült a telekvásárlás. Ha a délnyugati lejtés látványos (tehát egy enyhébb földmunkával nem lehet megszüntetni), akkor mindenképpen jó ötletnek találom, hogy eladjátok. Remélem sikerül és nem lesz nagyobb a veszteségetek.