
A lakásunk eredeti alaprajza
A rajzon jól látható, hogy a lakásnak vannak pozitívés negatív tulajdonságai egyaránt. Egy társasházi lakás esetében ez teljesen természetes. Fontos azonban mérlegelni, hogy melyek azok a hibák, amelyek súlyosak, melyek amelyek kevésbé. Melyek, amelyek jól korrigálhatók, melyek amelyek csak nehezen.

Ilyen volt a konyha – a keleti ablakkal
Keleten van egy ablak, ami jó, viszont kisebb, mint a nyugaton levő erkélyajtó, ami ráadásul egy erkélyre vezet.
A keleti területbe esik a vécé és a spájz is, amelyek közül főleg a keleti vécé számít igen súlyos hibának.
Az északkelet és az észak is teljesen zárt,ami bizony igen súlyos Vaszati hibának számít.
Van egy ablak északnyugaton, ami teljesen rendben van, ugyanis a levegő elem megnyilvánulásához szükség van ablakra.

A fürdőszoba a múzeumba illő gázbojlerrel
A Brahmasztan sajnos elég zavaros, a középső főfal pont keresztül megy a középponton, amelyen csak egy picit enyhít az, hogy oda esik az ajtónyílás.
A délkeletről sem mondhatunk sok jót: nagy része hiányzik a légakna miatt és ide esik a fürdőszoba, ami szintén nem valami szerencsés. Délkelet ugyanis a tűz területe, itt egyáltalán nincs helye a fürdőszobának.
Délre esik a főbejárat, ami nem túl szerencsés, de nagyságrendekkel jobb, mintha délnyugaton lenne.
A délnyugat teljesen zárt, a szomszéd lakásával határos. Ez mindenképpen pozitív tulajdonság.
Így első ránézésre lehet, hogy több a negatív tulajdonság, mint a pozitív? Az esztétikai élményről nem is beszélve…
Most biztosan csodálkozol, hogy tudtuk megvenni ezt a lakást. Bevallom, én is. 🙂

A felújítás előtt felrajzoltuk a Vasztupurusha mandalát a lakás középső részére
Amikor az ember saját részre vesz lakást, bizony gyakran felülírják az észérveket a látottak és az érzelmek. Az épület Angyalföld nagyon szép zöldövezeti részen van, az erkélyről sok-sok fát és a Budai hegyeket látjuk.
A ház az 50-es években épült, masszív, kisméretű tömör tégla épület, és kívülről nézve elég szép. Marcus Schmieke tanárom, mikor meglátta, azt mondta, hogy olyan, mint egy kastély… Na, azért ez egy kicsit túlzás, de tényleg nem csúnya – főleg, ha a panelházakhoz viszonyítjuk.
Tudod mit?
Adok egy kis házifeladatot! Próbáld meg kitalálni, mit kezdtünk ezzel a lakással. Annyit elárulok, hogy nem hagytuk így!
Kíváncsian várom az ötleteidet!

Manhertz Edit
Kedves Edit!
Mivel társasház,nem tudom kivitelezhető-e, de legyünk optimisták, tehát nyitnék egy ablakot É és ÉK-en. A fürdő és konyha helyet cserélne, a WC-t a bejárat mellé, jobbra tenném. K-en az ablak előtti részt még valahogy hozzátoldanám a konyhához, vagy külön étkező résznek hagynám. És mellette lenne a fürdő, ÉK-en. Ahol most a WC és a spájz van, az is a konyha része lenne, vagy csak egy átjáró rész, ahonnen nyílik a konyha, étkező, fürdő. Remélem nem írtam jó nagy marhaságokat!!
És egy nem ide tartozó – de ezt az oldalt talán gyakrabban nézed, szóval navaratna ügyben írtam a másik weboldalra, de nem kaptam még választ. ELég sürgős lenne!! köszönöm előre is, üdv. RIta
Egészen jól elszórakoztam a helyiségek tili-tolizásával.:)
A játék állása a következő:
A konyhát átraktam az északi szoba helyére, a konyha és a szoba közé ÉNY-ra beillesztettem a fürdőt. É-ra tettem a konyha mellé a kamrát, a wc a bejárattól jobbra elforgatva. Így egy négyszögletű alőszobát kaptam, a wc-nek lett ablaka, és a lakás központja felszabadul egy boltívvel, mert a szoba ajtaját máshová teszem. Az így ÉK-ivé vált szobában csinálnék egy kis erkélyt, NY-on csak ablak lenne. É-on a kamrának, konyhának nyitnék ablakot. De még dolgozom az ügyön. Persze kérdés, hogy a ill. hatóságok mit engednek mindebből…