Spaczér Judit néhány évvel ezelőtt a távoktatás keretein belül kezdte el Vaszati tanulmányait. Épp akkoriban lehetősége nyílt arra, hogy saját családi házat építsen.
Mivel az addig elvégzett tanulmányait nem találta elegendőnek ahhoz, hogy egyedül tervezze meg álmai otthonát, Czobor Évát kérte meg arra, hogy segítsen elkészíteni a ház Vaszati terveit…
Miközben Judit tovább folytatta a Vaszati tanulmányait és Vaszati szaktanácsadó vált belőle, a háza is elkészült, amelybe 2010 nyarán be is költözött. Néhány hete pedig meghívott bennünket, a Magyarországi Vaszati Szövetség szaktanácsadóit, hogy töltsünk el egy kellemes délutánt az új házában.
Természetesen örömmel tettünk eleget a meghívásnak, mely azon kívül, hogy megtapasztalhattuk a ház remek energiáit, lehetőséget adott arra, hogy találkozzunk.
Több szempontból is szerencsésnek mondhatjuk Juditot: Egyrészt azért, mert sikerült olyan telket találnia, amely tökéletesen megfelel a Vaszati elveinek: a telek határai – minimális eltéréssel – párhuzamosan futnak a főégtájakkal, keleten van az utca, tehát keleti a telek bejárata, ráadásul az út túloldalán, a telektől keletre folyik egy kis patak is.
Az ideális telek megtalálásról ide kattintva olvashatsz többet. >>
Másrészt azért szerencsés, mert még a kivitelezője is nyitott volt a Vaszati elveit betartani az építés során. Odafigyelt például arra, hogy az építkezés mindig az óramutató járásával megegyező irányban haladjon…
Judit kívánsága az volt, hogy a ház földszintes legyen és ne legyen nagyobb 110 m2-nél. Ezt sikerült is megvalósítani – ráadásul úgy, hogy a viszonylag kis alapterület ellenére a ház egyes helyiségei nagyon jól használhatóak és kifejezetten tágasnak tűnnek. A ház főbejárata természetesen keleten van. Északkeletre került a dolgozószoba, délkeletre a konyha, amely a déli és a középső területet elfogalaló étkezős nappaliból nyílik.
A Vaszati elvei szerint nem szerencsés, ha a konyha közvetlenül az előszobából nyílik – egyrészt azért, mert a konyha a Vaszati elvei szerint intim területnek számít, másrészt pedig azért, mert ha közel van a konyha a bejárathoz, akkor fennáll annak a veszélye, hogy a főzés és az evés túlságosan központi téma lesz a családban.
Délnyugaton találjuk a hálószobát, ami a lehető legjobb helye a szülői hálónak, ráadásul a délnyugat Judit egyik kedvező égtája is. A két gyerekszoba nyugaton és északnyugaton kapott helyet.
Északnyugatra esik a külön vécé és északra a vécé nélküli fürdőszoba. Judit északi fürdőszobája ismét megerősítette bennem, hogy lehet Vaszati házat tervezni úgy, hogy közben nem keveredünk túl nagy ellentmondásokba a nyugati építészettel.
Egy vécé nélküli fürdőszoba remek helyen van északon, csak arra kell figyelnünk, hogy a bevett gyakorlattal ellentétben ne kicsi, hanem minél nagyobb ablakokat tegyünk ide. Juditnál a szép nagy ablakon kívül még egy üvegtéglás falszakasz is került ide, így akadálytalanul áramlanak be a házba az északról jövő organikus életenergiák, a fürdőszoba pedig rendkívül világos.
Ezzel kapcsolatban – pontosabban az észak-dél kapcsolatáról – is olvashattál korábban cikkeket. Ide kattintva találod az egyiket >>, ide kattintva pedig a másikat.>>
Mindannyiunk nagy kedvence Juditnál a ház közepén levő felülvilágító, ami a Vaszati házak egyik fő eleme: itt érkeznek a függőleges irányú pozitív energiák az otthonunkba – ezen kívül pedig sok-sok természetes fényt kap a ház középső területe, amely főleg napos időben különleges fényt hoz a lakótérbe.
Egy Vaszati házzal szemben támasztott legfőbb elvárásunk – a szép építészei megoldásokon és a jól használható tereken túl – az, hogy a ház lakói jól érezzék itt magukat, sikeresen tudják megoldani az élet feladatait, egészségesek legyenek és elérjék a céljaikat.
A ház kellemes és praktikus térkapcsolatait és a remek energiáit sikerült személyesen is megtapasztalnunk. Az idő rendkívül gyorsan elszállt és nagyon jól éreztük magunkat.
A közvetlenül, rövid idő alatt is érzékelhető benyomáson túl azonban még fontosabb az, hogy a lakók hogy érzik magukat és hogyan alakul az életük.
Mivel személyesen is jól ismerem Juditot, elmondhatom, hogy mióta az új házba költözött, nagyon sokat változott az élete – természetesen pozitívan. Ami számomra – és talán számára is – a legfeltünőbb, hogy a kitűzött céljai szép sorban mind megvalósulnak, ráadásul gyakran hamarabb is, mint ahogyan álmodni merné…
Kedves Edit !
Gratulálok Judit házához, megtennétek, hogy közkincsé teszik az alaprajzot? Köszönöm Ági
A tervezőnek gratulálok. Nagyon tetszik a felvilágító megoldás.
Sajnálom, hogy nem igazán lehett kinagyítani a képet. nagyon kiváncsi lettem volna az üvegtéglás falszakaszra is.
A felülvilágító egyenértékű a tetőablakokkal?
Én imádom ugyanis a felülről érkező fényeket, mert attól olyan lesz a lakás belső terének természetes megvilágítása, mintha kinn lennénk mindig. A mi tetőtéri műteremlakásunk tele van tetősíkablakokkal, egy enyhe dőlésszögű ÉK-i tájolású tetőben.
Mivel „itt érkeznek a függőleges irányú pozitív energiák az otthonunkba” – ilyenkor számít vagy sem, hogy az ablakok milyen irányba tekintenek?
A tetőablakok szerepéről a Vaszatiban egyelőre sehol nem sikerült olvasnom semmit és nagyon érdekelne a téma. Ha nem is kapok rá személyesen választ, javasolnám egy cikk témájának, mivel mást is érinthet ez a kérdés.
Klassz dolog, hogy Juditnak sikerült egy igazi Vaszati-házat építenie. Mi sajnos tudatlanul, romantikusan választottunk 10 éve egy egyébként gyönyörű panorámás telket a Dunakanyarban. Már az építkezést is nehéz volt elkezdeni és azóta is csak a pénzt nyeli. Szerintem sosem lesz kész. A telek hegyoldalon van, déli-délnyugati irányba lejt, míg az északi terület teljesen zárt, fölöttünk magasodik a szomszéd, aki valóban ezt érzékelteti ia velünk állandóan. Persze még számtalan hibát sorolhatnék, de nincs értelme. Teljesen ki vagyok ábrándulva az egészből :a rengeteg fáradtságos munka nem hozta meg a gyümölcsét, elszívta az összes pénzünket, energiánkat. Igazából nem is tudom mitévők legyünk, anyagilag óriási bukta lenne így eladni.
Szóval, irigylem Juditékat és gratulálok!
Kedves Rita!
A leveled alapján tényleg úgy érzem, hogy ez a tetőablakos dolog egy jó téma lesz az elkövetkezőkben.
Előljáróban annyit, hogy Judit házánál a Brahmasztan (vagyik a ház középső része) területén van az a bizonyos felülvilágító. A függőleges irányból érkező kozmikus energiákat a nyitott Brahmasztan tudja leginkább begyűjteni, ezért fontos, hogy ez a terület (ha lehetséges) az ég felé is nyitott legyen és ne legyen leterhelve.
A házatokkal kapcsolatban pedig azt javaslom, hogy sürgősen fordulj Vaszati szaktanácsadóhoz, mert a leírásod alapján tényleg sok problémája van, amiknek a hatását feltehetőleg már érzitek is.
Köszönöm a válaszokat!
Igen, valóban szükség lesz majd egy Vaszati tanácsadó segítségére a telkünkön, de először a tetőtéri műteremlakásunk energetikáját igyekszem -egyelőre laikus módjára- rendbe tenni, hiszen alapvetően itt élünk.
Sajnos a lakás Brahmasztanja nálunk olyan helyre esik, ahol az épület szerkezete nem engedi meg tetőablak nyitását, viszont néhány helyiség közepén többnyire sikerült kb. középtájra berakni az ablakokat. Persze anno alapvetően a tetőszerkezetet kellett követnünk ehhez és nem a Vaszati szabályait. Az csak szerencse, hogyha pont jó helyre esik az ablak, hiszen 14 éve még fogalmam sem a Vaszatiról.
Kíváncsian várom a tetőablakos cikket!
Rita
Kedves Rita!
Ha sikerül – akár laikus módjára – egy kicsit javítani az otthonotok energiáin, akkor biztos vagyok benne, hogy hamarosan megérik Nálatok a helyzet arra és meg is tudjátok Magatoknak engedni, hogy elfogadjátok egy tapasztalt szaktanácsadó segítségét.
Kedves Edit!
A Judithék háza valóban remekül néz ki, bár nem igazán beszélhetünk virtuális sétáról. Örülnék egy valódi videóval készített kisfilmnek, amelyen Mi laikusok is beletekinthetnénk egy kicsit a pozitív energiák világába.
Kedves Czakó Rita! Ha valóban nem szereted a környezeted szerintem mielőbb változtatnod kell rajta, (bár ahogy írtam én laikus vagyok a témában) vagy módosítani a „felső” szomszéddal létrajött viszonyon.
Alapvetően azt a környezetet kell szeretnünk ahol összegyüjtjük a kihívásokhoz és a feladataink ellátásához szükséges energiákat, hogy a következő napon újult erővel és kipihenten tudjunk helytállni az élet bármely területén. Viszont ha flusztrál az a környezet ahol élsz akkor csak az életed energiáit veszíted el és minden területen hanyatlani fog a teljesítményed.
A tetőtéri ablakok hatásai engem is érdekelnek, mivel a mi házunk 6 tetőtéri ablakkal van ellátva a ház keleti és nyugati oldalán. Én bízom benne, hogy csak pozitív energiák áramlanak be a házba ezeken az ablakokon keresztül. Az én családom nagyon szereti az otthonunkat és a vendégeink is szívesen töltik nálunk az időt.
Kedves Edit kérlek, hogy írd meg a véleményed a tetőablakok Vaszati építkezésben betöltött szerepéről.
Köszönöm.
Üdvözlettel: Piroska
Kedves Piroska!
Először is köszönöm, hogy Te is arra bíztatod Ritát, hogy próbáljon minél előbb változtatni.
A tetőablakokról hamarosan írni fogok.
Gratulálok Judit házához,
megtennétek, hogy közkincsé teszik az alaprajzot?
Köszönöm Hajni
Igen, alaprajzot is kérünk!
Gratulálok nagyon barátságos ház.
Sok sikert.
Köszönöm szépen mindenkinek a gratulációkat!
Gittának: Az üvegtéglás falszakaszt kívülről és belülről is láthatod a képeken. A fürdőszobában készült képen pont előtte állok, kívülről pedig az északi homlokzatról készült képen a ház közepén található. Sokan kérdezik, hogy nem túl hideg-e, de nem. Két rétegben rakták az üvegtéglát légréssel és körben hőszigetelt. Az északi nyitottságban nagyon szeretem, hogy nyáron lehet erről az oldalról szellőztetni, nincs olyan meleg, nincs szükség légkondicionálóra és azt, hogy minden helyiségünk világos.
Ugyanakkor a délről érkező napfény bejut a déli ablakokkal rendelkező nappaliba, csak ügyeltünk arra, hogy az északon lévő ablakfelületek (és üvegtégla-felület) összege legalább akkora legyen (nálunk pl. csak kicsit nagyobb), mint a délen lévő nyílászáró-felületeké.
Czakó Ritának: A felülvilágítót tetőablakokkal is meg lehet oldani, nálunk nem így van. Ha a kívülről készült képeket jobban megnézed, láthatod a tetőn a kb. 40 cm magas ablaksort, amin felülről érkezik be a fény, nagyon világossá téve a nappalit és amelyen ha süt a Nap, mindig besüt a házba.
Többen kértétek az alaprajzot. Azért nem tesszük közkinccsé, mivel – mint minden Vaszati ház – egy adott telekhez, egy adott család igényei alapján készült és nem általánosítható. Tartalmaz kompromisszumokat (még ha keveset is), amiket nem szeretnénk Vaszati jellegzetességként elterjeszteni. A Vaszati iránti komolyabb érdeklődést tanúsítókat azonban előzetes egyeztetés alapján mindig szívesen látom (az elérhetőségeimet megtaláljátok a Vaszati honlapon a tanácsadók között), az ügyfeleimmel pedig – akiknek házat tervezek – egyik első lépésként az én házamban megyünk körbe, az alapján beszéljük meg a Vaszati sajátosságokat és az ő igényeiket.
Edit említette, mennyire szeretünk itt lakni és a ház mennyire segít céljaink megvalósításában. Egy jellemző történetet megosztanék Veletek erről: Szeretem tesztelni, hogy mennyire működik a dolog, mik a határok, úgyhogy a ház északkeleti részén lévő célkitűző táblára nemrégiben kitettem néhány képet Hawaii-ról. Hamarosan chat-en összeakadtam egy nagyon régen látott, nagyon kedves ismerősömmel, aki megkérdezte: Hawaii-on vagyok nem látogatsz meg? Már régóta vártam valahonnan némi pénzt, úgyhogy próba-szerencse alapon feltettem, hogy ha két héten belül megkapom a pénzt, megyek! Meg is kaptam, csodás két hét elteltével néhány napja érkeztem haza! 🙂
Szeretnék őszintén gratulálni Juditnak a házhoz. 🙂
Köszönöm a sok hozzászólást!
Judit, Neked külön köszönöm, hogy megosztottál velünk egy kis „kulisszatitkot”. 🙂
A következő bejegyzésben további képeket és információkat találtok erről a remek házról:
Még egyszer Spaczér Judit házáról >>
Szép munka.A nevem julius d ,és egy indiai harcmüvészeti iskolában kaptam erösitést a hozott érdeklödésemre,elözö eletemböl.Magam ugyan az akupunktura és a feng shui müvelöje vagyok de kutatásaim szeretném elmélyiteni a vaszati ban is.Nagy tisztelette marad ok és köszönöm a tanitásokat amiket aneten….. köszi.
Kedves Julius!
Köszönöm a kedves levedet, és hogy itt vagy velünk.
Ha komolyan érdekel a Vaszati, ajánlom figyelmedbe rendszeresen induló tanfolyamainkat.
üdv. Edit