Patthelyzetnek tűnő állapot…
Tegyük fel, van egy házam vagy lakásom amiről tudom, hogy a Vaszati szempontjából kedvezőtlen energiákkal rendelkezik. Úgy döntök, hogy eladom és keresek egy jobbat. Ha azonban valaki megveszi tőlem, akkor közvetve ártok neki azzal, hogy rásózok egy olyan lakást, amiről tudom, hogy nem jó és ahol esetleg nem lesz sikeres, vagy nem lesz egészséges. Hogyan lehet ezt feldolgozni magamban, hogyan élhetek együtt a lelkiismeretemmel?
Az egyik lehetséges válasz személyes sorsunkkal illetve az ok-okozat, más néven karma törvényével hozható össze. Az életünkben semmi sem történik véletlenül. Az ok-okozat törvénye nagyon erős (erősebb, mint a divatos vonzás törvénye). Nem volt véletlen, hogy annak idején megvettem vagy megvetted azt a lakást, nem volt véletlen, hogy esetleg érezted vagy érzed annak negatív (esetleg pozitív) hatásait, mint ahogy az sem véletlen, hogy találkoztál a Vaszatival, megismerted annak törvényeit és ma már tudod, milyen lenne egy olyan otthon, ami segítené a boldogulásodat. Mindennek természetes következménye lehet, hogy úgy döntesz, eladod a régi lakást…
Ekkor megnyugtathatod Magad azzal, hogy – a Te esetedhez hasonlóan – nem lesz véletlen, ha valaki beleszeret és annak is meg van az oka, ha ott esetleg neki szenvedni kell, illetve megtanulni az élet leckéit. Ezzel megvonhatod a vállad és várhatod a vevőt… (Azt nem ígérem, hogy hamar meg fog jönni!)
Tetszik ez a lehetőség? Remélem nem.
Akiben van mások iránti együttérzés – s a Vaszati ezt is segít kifejleszteni – az azt szeretné, ha az a személy, aki megveszi a lakását elégedett lenne és jól érezné ott magát.
Akkor tehát mit tegyünk? Együttérzés címszóval szenvedjünk tovább, nehogy más szenvedjen helyettünk? Jajj, dehogy is!
Ha nekem lenne egy ilyen lakásom – és tegyük fel nem értenék a Vaszatihoz -, akkor egy Vaszati tanácsadó vagy az otthoni programok (27 napos, 9 napos program) segítségével kihoznám a lakásból a lehető legtöbbet. Mintha csak magamnak csinálnám. Ha minimálisak lennének a lehetőségeim és úgyis bútorok nélkül adnám el, akkor odafigyelnék a megfelelő színekre és kitenném a szükséges yantrákat. Ez a minimum. Ha többet is lehetne változtatni (pl. felújítani a fürdőt, konyhát), akkor a felújítás során mindenképpen alkalmaznám a Vaszati elveit, mint például itt:
Ezzel két legyet ütünk egy csapásra. (Vagy mondjuk úgy, két legyet tessékelünk ki az ajtón…) Egyrészt a lakás olyan esztétikai és energetikai állapotba kerül, hogy élvezetesebb lehet az a kis idő, amit ott töltesz, míg megjön a vevő. Másrészt a lakás jó energiái hamarabb meghozzák a vevőt is. Harmadrészt pedig (hopp, még egy légy kiment az ajtón) a lelkiismereted is nyugodt lehet, hiszen a vevő már egy sokkal jobb energiájú lakásba költözhet be, mint amilyen az eredetileg volt.
Az ok-okozat törvénye pedig hozzásegít majd egy olyan otthonhoz, ami igazán kedvedre való és ami segíti a testi, lelki és anyagi fejlődésedet.
ui: Ha régi, komoly felújításra szoruló házról vagy lakásról van szó, nem biztos, hogy van rá módod és lehetőséged drága pénzért, hosszadalmas munkával felújítani. Az új gazdája azonban minden bizonnyal megteszi majd. Ha szeretnél vele jót tenni, beszélj neki a Vaszatiról és javasold, hogy vegye figyelembe a felújítás során. Mert ugye az sem véletlen, hogy találkozott Veled, hogy Tőled vette meg a lakást, s ezáltal lehetősége nyílt legalább arra, hogy halljon a Vaszatiról…
Hú, ezen már én is sokat gondolkodtam! Köszönöm!
Azt szeretném kérdezni, HOVÁ HELYEZZEM el a lakásomban az elefántot és a két kis lovacskát. Mi is ezeknek a jelentésük? /Pillangók, hajó már elhelyezve!:) /
Köszönöm előre is!
suzy57@vipmail.hu
Nemrégiben írtam két bejegyzést is a dísztárgyakkal kapcsolatban. Javaslom, hogy olvasd el azokat. (Elefántról is van szó benne.)
Ide kattintva találod az elsőt, melynek címe: Kavarodás az elefántokkal. >>
Itt találod a másodikat, aminek a címe: Dísztárgyak és üzenetük. >>
(Az írások új ablakban nyílnak.)
Én is ebben a cipőben járok , a két szintes házunk rendkívül rossz energiákkal rendelkezik és hónapokig árultuk sikertelenül. Már a deviza hitel miatt végrehajtóhoz került az ügy. Július végén tértisztítást végeztettem a házban. 2 hét múlva a bankom és a vevő megállapodott, tehát gyakorlatilag eladtuk a házat.
Kedves Judit!
Köszönöm, hogy ezt megosztottad velünk!
Én is sokszor tapasztaltam már, hogy ha a tőlünk telhető legtöbbet megteszünk azért, hogy jobb legyen a lakás energiája, sokkal könnyebben és gyorsabban jön meg a vevő.
Örülök, hogy sikerült az eladás!
Nagyon tetszik a cikk témája, hiszen aki találkozik a Vaszatival, s ahogy az élete egyre jobbra fordul, annál ez a helyzet előbb-utóbb aktuálissá válik. Szépen kiderül, hogyan válik gyakorlati megvalósítássá egy olyan alapelv, mely szerint tegyünk s adjunk jót az embertársainknak.
Kedves Kornél!
Köszönöm, hogy ezt írtad!
A Vaszatinak és egyúttal minden más „külső segítségnek”, pl. önfejlesztésnek a természetes hozadéka, hogy jobb emberekké válunk és jobban odafigyelünk másokra.
Persze az első cél mindig az, hogy a saját életünk (egészségünk, pénzügyeink, kapcsolataink) váljanak jobbá. Ez teljesen természetes, hiszen – ahogy a férjem szokta mondani – ha adni szeretnénk másoknak, csak abból tudunk, amink van…
Eltünt a külön WC és az éléskamra.
Sokkal higénikusabb a külön WC.
Szerinted higénikus vécézés után keresztül menni a konyhán, hogy kezet moshass?? Igaz, megteheted a konyhában is, az közelebb van. 🙂
Nekem tetszik az átalakítás, köszönöm, hogy megosztottad velünk!
A külön vécé valóban higiénikus, de csak akkor, ha van a vécében mosdókagyló és kezet tudsz mosni.
Ebben a lakásban ez nem volt megodva, ráadásul keresztül kellett menni a konyhán ahhoz, hogy eljussunk fürdőszobába, hogy végre kezet mossunk. Ahogy Péter írta, lehet, hogy valaki még a fürdőig se menne el vécé után, de erre inkább nem gondolok… 🙂
Egy spájz tényleg hasznos lehet, de egy ilyen pici lakásnál többet nyertünk azzal, hogy lett egy tágas fürdszőszoba, aminek ráadásul ablaka is van. (A régi spájz ablak.)
Nagyon tetszik amit írtok. Azonban sajnos hiába nagyítottam fel a képet,
nem láttam a lakás alaprajzát, főképpen a halovány jelőléseket, írásokat.
Pedig tényleg érdekelt volna.
Kedves Zoltán!
Ha rákíttintasz a képre, akkor nagyobb méretben – külön ablakban – megnyílik. Úgy már olvashatóak a feliratok is.
Szia Edit!
Most állok a lakásfelújítás elején, az átalakított alaprajz és a nagyjábóli színek meg vannak, de még épp tudnánk rajta változtatni, hogy kérhetemTőled?
üdv Szilvi
Kedves Szilvi!
Írj nekem az info@vaszati.hu címre. A többit megbeszéljük.
Kedves Edit! Kérdésem, hogy az iránytűt a ház közepére tegyem és úgy nézzem meg, az irányokat.? Megvan a 28 napos program, de abban az is van, hogy a szobákban is ki lehet sakkozni az irányokat. A gondom az, hogy ha a ház közepén nézem az iránytűt, a háló dél-keletre esik, ha a hálóban nézem az irányt, akkor már dél-nyugatot mutat. Ne haragudj a buta kérdésért, de nagyon zavar engem ez a problémám. Köszönöm a választ. K.Judit
Kedves Judit!
Egy-egy égtáj mindig ugyanabban az irányban van – függetlenül attól, hogy hol méred. Ha csak nincs túl sok elektromágneses sugárzás a lakásban, az iránytű minden egyes helyiségben ugyanabba az irányba fog beállni, azaz, ugyanott lesz észak.
Amikor kiszerkesztjük a lakás alaprajzát, az valóban olyan, mintha a lakás közepére tettük volna az iránytűt és a lakás közepéhez viszonyítva állapítjuk meg az egyes égtájak helyét. Ha Neked így egszerűbb, akkor így is csinálhatod, de nincs jelentősége annak hogy hol mérsz.
A legegyszerűbb, ha lefekteted az alaprajzodat a valahol a lakásban, ügyelve arra, hogy a rajzolt falak párhuzamosan fussanak a nekik megfelelő valóságos falakkal. Ráteszed az alaprjazra az iránytűt, az kijelöli az északi irányt, amivel Te húzol egy párhuzamos volanat a rajzodon. Ezzel meg is van az északi irány, amit felhasználva már – a 27 napos programban, illetve itt a blogon – leírtak alapján ki tudod szerkeszteni az égtájakat.
Ha az iránytű a különböző helyiségekben másfelé mutatja az északot, akkor valamilyen elektromos berendezés zavarja. Ekkor jobb a térkép segítségével megállíapítani az északi irányt, ahogyan a 27 napos programban is leírtam.
Remélem, így már egyértelmű.
Kedves Judit!
Egyáltalán nem buta a kérdésed, és köszönöm, hogy feltetted.
Az irányokkal kapcsolatban nekem is volt gondom, hiszen az irányok mutatják meg pl. a színhasználatot. Jómagam úgy tapasztaltam, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy a ház egészét nézzük, vagy külön-külön a helyiségeket, mert bár maguk az égtájak valóban mindig ugyanott vannak, :-), azonban egy helyiségen belül több lesz belőlük…
Példa: Nálunk ha a lakás egészét nézem, akkor a kisszoba jobb fala és az ablak keleti területen van. Azonban ha már CSAK a kisszobát térképezem fel, akkor ugyanez a terület a kisszoba délkeleti és déli részén lesz. Így az eddigi sárga színeket tüzesre kellene cserélnem… (Lejjebb egyébként olvashatod Edithez intézett kérdésemet pont ezek miatt.)
Másik példa: a fürdőszobánk teljes egészében északon van, ráadásul ablakkal, zöld színekkel. Azonban ha csak a fürdőszobát nézem – és nem a lakás egészét – , akkor ugyebár annak lesz délkeleti, déli, délnyugati oldala is. Oda pedig tüzes, földszínek javasoltak.
Egyébként pedig minden helyiségnek van minden irányba néző fala, tehát ha jól értelmezem, akkor (és ezt olvashatod az Edithez intézett hozzászólásomban is) a helyiségenkénti elemzés esetén minden helyiségben minden színnek elő kellene fordulnia, és akkor a yantrákat is minden helyiségben, minden falon (az iránynak megfelelően) ki kellene tenni. Hát szerintem, ha ezt tenném, nagy össze-visszaság lenne, mind a színek, mind pedig az energiák tekintetében…:-)
Mivel a mai napig sem tudom az erre vonatkozó megoldást, személy szerint maradtam a lakás egészére vonatkozó elveknél. Így talán nagyot nem hibázhatok. Ha Te is kezdő vaszatis vagy, akkor lehet, hogy Nálad is ez lehet a megoldás, egyenlőre.
Egyébként pedig Edit a hozzászólásomra válaszolva megírta, hogy a színhasználattal kapcsolatban (amely sokrétű és összetett) hamarosan írni fog egy tanulmányt, mert bizonyára többen észrevételezték már a fent leírt vagy ehhez hasonló ellentmondásnak tűnő dolgokat. Így bizonyára „helyre teszi” bennünk a dolgokat, mielőtt nagyobb bajt okoznánk saját magunknak….:-)
Üdvözlettel:
Beáta
Köszönöm,érdekes.Az átalakítás is tetszik.Ahhoz,hogy minden jó legyen úgy vélem bele kell mélyedni a vaszati gondolkodásmod megismerésébe.Az aki más keretek között ismerte meg az életmódot, minden hasonlóság ellenére kezdetben zavartságot tapasztal.A magyar ház is rendelkezik a maga mély varázsával.A tájolás/kelet/,a szin/fehér/,a szerkezet elemei,a kert,kapu mind leképezik az univerzum felépítését és a mesevilág pozitiv alakjait.
Végül is eldönti mindenki,hogy melyik gondolkodásmód milyen mértékben segíti a lelki fejlődését.
Nagyon hasznos tályékoztatást kaptam kedves Edit.Köszönöm.
Kivánok további sikeres napokat.
Üdvözöllek Gizella
Kedves Gizella!
Köszönöm az építő hozzászólásodat.
Teljes mértékben egyetértek Veled:
El kell telni egy kis időnek ahhoz, el kell olvasni jó néhány cikket vagy könyve ahhoz, hogy valaki megértse a Vaszati gondolkodásmódot, azt a logikát, amely benne van.
Ha valaki jobban megismeri a Vaszatit rájön, hogy bár vannak ellentmondások az európai építészettel, ezeket az ellentmondásokat ügyesen fel lehet oldani, ezáltal egy olyan lakóteret – olyan energiamezőt – létrehozni, amely nem lesz idegen, de mégis megfelel a Vaszati elveinek, s ez által harmóniában lesz a természet tövényeivel.
Kedves Edit!
Rendkívüli örömömre szolgál, hogy Önre és a vaszatira rátaláltam. Régóta kutatok már tradicionális vagy ősi rendszerek után, nincs ez másként a térrendezéssel sem. Átverekedtem magam a Feng Shui szinte összes bugyrán :-), de nem találtam őket elég réginek – így aztán kellően megalapozottnak és működőképesnek sem, bár a repülőcsillag módszer már megközelítette a tradicionális elképzeléseimet.
A hiányérzeteim miatt – amelyek ezt a folyamatot kísérték – szerencsére nem éreztem késztetést a lakhelyünk átrendezésére. Idő közben megtaláltam a vaszatit, és számos anyag, fórum, könyv tanulmányozása után végre úgy érzem, beértem a célba. Most már készen állok a térrendezésre, azonban néhány kérdésben szeretném a segítségét kérni.
1. Égtájak
Elkészítettem a lakásunk égtáj szerinti rajzát és ennek megfelelően fogom majd a berendezési tárgyakat is átvariálni. Marcus könyvét olvasva azonban elbizonytalanodtam, hiszen ő azt írja, hogy az égtájak szerinti felosztás elkészíthető helyiségenként, illetve berendezési tárgyanként is. Nos, ebben az esetben lesznek olyan területek, amelyek változatlanok, de lesznek olyanok is, amelyek „máshová kerülnek”. Gondolok itt arra, hogy így az összes égtáj az összes helyiségben meg fog jelenni. És amely a legfontosabb: így nemcsak minden helyiséget kellene teleraknom yantrákkal, hanem mindegyik helyiségben lesz egy középpontom, amelyet szabadon kell hagyni, illetve így mindegyik közepére ajánlatos az odaillő yantrákat elhelyezni. Viszont pont a teherhordó falra, – amely egyébként sajnálatos módon a lakás közepén helyezkedik el – e szerint az elv szerint nem kerül semmilyen korrekció, illetve nem az a yantra, amelyik egyébként abban az esetben kerülne oda, ha a lakás egészét vesszük figyelembe a vaszati elvei szerint.
Kérdésem tehát az, melyik a helyes eljárás, a lakás egészét vagy külön-külön a helyiségeket vegyük figyelembe? Esetleg mindkettőt?
2. Színek
Ezzel kapcsolatban több kérdésem is felmerült. Az egyik a földszínekkel kapcsolatos. Zavartan olvastam a fórumon, hogy Ön nem kifejezetten kedveli a piros színeket, ezért tüzes színnek a terrakottát választotta a piros helyett. Azonban a színtan definíciója szerint földszíneknek nevezzük a vörös-narancs-sárga-sárgászöld színtartomány kevésbé telített és közepesen sötét árnyalatait. (A földszín idegen elnevezése: terra.) Szóval a színtan szerint a terrakotta földszínnek (és így nem tűz színnek) számít. Melyek tehát pontosan a földszínek, illetve a vaszati színrendszere eltér-e a színtantól?
A világos színek elnevezés azt jelenti pontosan, hogy az összes szín világos (pasztell) változata használható? (pl.:ÉNY, ÉK)
Mi a helyzet azokkal a színekkel, amelyekről egyik tanulmányban sem olvastam? Pl. ezüst, szürke, fekete, lila, rózsaszín, bézs, illetve a sötétkéken kívül (amely DNY-on ajánlott) a kék színei…
A férjemmel együtt nagyon elegánsnak tartjuk és szeretjük is lakásunkban a bordó-natur/bézs kombinációt. (Egyébként mindkettőnk égtája a Dél.:-)) Tudom, hogy Ön nem kifejezetten javasolja a pirosat és árnyalatait, mégis megkérdezem, hogy ez a meggy szín javasolt-e, illetve jól gondolom, hogy ez tüzes színnek számít, nem pedig a DNY-ra javasolt „sötét” színnek?
3. Érmek, kupák
A férjem által szerzett érmeket, kupákat (arany, ezüst) DNY-on helyeztem el, hiszen ezek múltbéli eseményeket takarnak, viszont elbizonytalanodtam, hiszen színük alapján inkább Keleten lenne a helyük. Mi a jó megoldás, maradhatnak-e a kupák a helyükön?
Válaszait előre is köszönöm, üdvözlettel:
Beáta
Kedves Beáta!
Köszönöm a kedves leveledet!
1. Az egyes égtájakat valóban figyelembe vesszük a házon belül és az egyes helyiségekben is.
A házon (lakáson) belüli égtájfelosztás az alap. Ez a ház Vasztupurusha mandalája, azaz fő energiamezője. Első lépésként tehát így, globálisan vizsgáljuk a házat. Ez alapján dől el, hogy az egyes égtjak megfelelően vannak-e használva, szükség van-e valahol yantrára, kell-e ablakot vágni, stb.
Amikor már az egyes helyiségek berendezésével foglalkozunk, akkor – ahogyan Marcus Schmieke könyvében is olvastad – ajánlott ott is figyelembe venni az égtájakat. A szoba déli, délnyugati és nyugati részén legyene a nagy szekrények, az északkeleti része pedig ne legyen leterhelve. És ahogy Te is írtad, jó, ha minden helyiségnek szabadon marad a középpontja.
A helyiségen belüli jó tájolásnak különösen fontos szerepe lehet pl. a konyhában, amit általánosságban a tűz elemhez kapcsolunk, tehát délkeleten van jó helyen. Ugyanakkor a konyhán belül jelen van a többi elem is, amiket a konyhán belül kell a megfelelő helyre tenni. (Pl. a mosogatót a víz elem területére, a hütőszekrényt a levegő területére, stb.)
És valóban, akár egy íróasztalt is el lehet rendezni az égtájaknak megfelelően – erre készítettem is két példát, amik a pénzügyi mentőcsomagban találhatók.
2. A színekkel kapcsolatos kérdésed többrétű és összetett, erről hamarosan írok majd egy külön tanulmányt.
Elöljáróban annyit: a föld és tűz színeinek elválasztását úgy képzeld el, mint magát a színkört. Ahogy haladunk az élnénk piros, bordó, vörös és terrakotta színeken át a barna felé, úgy haladunk délkeletről délnyugat felé. Délkeletre tehetők a pirosak, bordók, délre inkább vörösesek, és délnyugat felé haladva egyre inkább a barnásabb árnyalatok, amibe belefér a terrakotta is. A délkeleti tűz elemet pedig valóban nem csak a pirossal lehet megjeleníteni, hanem egy visszafogottabb, mindenképpen meleg terrakottával is – ami lehet, hogy már föld színnek számít, de benne van egyfajta meleg árnyalat, ami a tüzet is eszünkbe juttathatja.
3. A kupák elhelyezésével kapcsolatban fontos látnod, hogy mit jelképeznek ezek Számotokra:
– értéket?
– múltbeli emlékeket?
– esetleg egy sportkarrier folytatását?
– súlyt?
Ez alapján kell megtalálni számukra a legjobb égtájat.
Ha a férjed már nem sportol és ezek már tényleg a múltra utalnak, akkor maradhatnak délnyugaton. Ha azonban szívesen szerezne még további kupákat és Számotokra az arany csillogását képviselik, akkor átkerülhetnek keletre.
Kedves Edit és Kedves Fórumozók!
Edit:Nagyon szépen köszönöm a válaszod! (örülök, hogy tegező hangnemre váltottunk:-))
Alaposan fontolóra vettem tanácsaidat, így elkezdtem a lakás átrendezését. Véleményedre, javaslatodra, tanácsodra azonban szükségem van, ehhez viszont nyilvánvalóan tudnod kell, hogy vaszati szempontból mi a helyzet nálunk.:-)
Nagyon tömören:
Északkelet: részben nyitott, ablakkal (kisszoba)
Kelet: nyitott, ablakkal, erkéllyel (nagyszoba)
Délkelet: az erkélyből egy pici, egyébként zárt (nagyszoba)
Dél: zárt (nagyszoba)
Délnyugat: zárt (nagyszoba és WC)
Nyugat: sajnos itt a bejárati ajtó (előszoba)
Északnyugat: (konyha ablakkal)
Észak: Részben nyitott (fürdőszoba), részben zárt (kisszoba)
Közép: itt húzódik a főfal, így a beépített gardrób is (ezt írtam az előző hozzászólásomban)
Szóval azt gondolom, nem olyan vészes a helyzet, kérlek erősíts meg ebben!:-) (Egyébként februárban költöztünk ebbe az albérletbe.)
1. A kisszoba eddig is a zöld és sárga színeivel volt berendezve, nagyjából jó helyen is voltak, csak igazítanom kellett.
2. Az erkélyen rendet raktam és sárga színű virágokkal díszítettem. (kelet)
3. A gondomat a nagyszoba okozza. (ebben a szobában is alszunk és itt van-volt az a bizonyos bordó szín, amiről az előző hozzászólásomban írtam)
– Szóval délről – ahol az ágyunk is van – eltüntettem a bordó kaspókat a polcról, a túl sok „tűz” végett. Helyette földszínű kosarakban pompáznak a virágok. 2 kispárna, 2 kép a falon maradt csak bordó.
– Délnyugatról elvettem a férjemről készült fotókat és a polcról, amelyen a kupái vannak, eltüntettem a bordó színű terítőt. Helyette barna színben pompázó elefántok kerültek. Feltettem egy nagy posztert, amely nagy fákat ábrázol, a föld színeiben.
– Az íróasztalunk maradt délkeleten, csak átfordítottam, hogy kelet felé nézzünk munka közben. Bordó kép a falon, az irattartók virágosak.
– A két szoba közötti ajtót megnyitottuk – eddig zárva volt, előtte a kisszoba felől szekrénysorral, a nagyszoba felől pedig egy álló polccal, amely tele volt virágokkal és bordó dolgokkal. (ez egyébként keleti rész) A polcot el kellett vennem az ajtónyílásból, így virágok sincsenek. Viszont ide kerültek a családi és a férjem fotói, sárga háttérrel.
A PROBLÉMÁM: AMIÓTA ÁTRENDEZTÜK A DOLGOKAT A FENT LEÍRTAK SZERINT, AZ ÜGYFÉLFORGALMUNK GYAKORLATILAG MEGSZŰNT, EZÁLTAL BEVÉTELÜNK SINCS. Az átrendezés előtt, amióta februárban ideköltöztünk, nagyon pozitívan alakultak a pénzügyi dolgaink, most viszont, mintha elvágták volna!!!! Pedig eddig elméletileg nem voltak jók a színek, illetve nem jó helyen voltak.
Kedves Edit, Kedves Fórumozók! Szerintetek mi lehet a baj? Tapasztalt-e már valamelyikőtök ilyet?
Egy érdekes megjegyzés, tapasztalat: Az előző hozzászólásomban említettem, hogy a feng shuit is tanulmányoztam. Nos, a repülőcsillag módszere szerint egyik alkalommal (Kb. 3 hónappal ezelőtt) a Délnyugaton lévő kupák alatti bordó terítőt szintén leszedtem, és szintén a föld színű elefántok kerültek a polcra. (A repülőcsillag szerint sem volt ott helye tüzes színnek, hanem a föld elemnek.) SZÓVAL A LÉNYEG: PONTOSAN UGYANEZ TÖRTÉNT! MINTEGY VARÁZSÜTÉSRE NEM VOLTAK ÜGYFELEK, ÉS ÍGY BEVÉTEL SEM. Mintha elzárták volna a csapokat… Akkoriban fogtam, és visszatettem a bordó terítőt, és az elefántokat is visszaraktam az eredeti helyükre….Gondolom, nem kell részleteznem: megint, szinte varázsütésre (2 nap) minden jól alakult.
Nem tudom, mi lehetett az ok – a véletlenekben nem hiszek! – hiszen sem a repülőcsillag, sem a vaszati szerint nem odavaló a bordó terítő, a föl színű elefántok viszont igen….
Megkérdezem tehát még egyszer: Kedves Edit és Fórumozók! Mi a véleményetek, mi lehet a baj? A Délről és Délnyugatról eltüntetett tüzes színek, vagy a megnyitott ajtó (és az onnan elkerült virágok és bordó dolgok) ? Egyszersmind kérem a MIELŐBBI szíves segítségeteket is, mert most tényleg tanácstalan vagyok…
Köszönettel:
Beáta
Kedves Beáta
Még az elején szeretném megjegyezni, hogy nem vagyok a vaszati a szakértője.
Jó magam nem tudom elképzelni az elefántot délnyugaton. Tudom, hogy a legnagyobb testű szárazföldi állatról beszélünk és délnyugaton jók a súlyos, barna dolgok, de megérzésem szerint nem lenne szabad délnyugatra helyezni. Megpróbálom megértetni veled a gondolatmenetemet… Pl. a Föld legnagyobb és legsúlyosabb testű állatának élőhelye az óceán. Függetlenül annak az állatnak a súlyától és színétől, tennél-e óriásbálnáról szobrot vagy képet a földelem területére? Gondolom te is inkább valami vizesebb helyet keresnél neki. 🙂
Most vegyük szemügyre az elefántot. Amikor rágondolsz, milyen képet látsz magad előtt? Milyen környezetben jelenik meg előtted az elefánt képe? Én, ha elefántra gondolok, mindig azt látom, hogy egy tó partján vizet fröcsköl az ormányával, esetleg buja növényzetű dzsungelben tör magának utat, vagy éppen fürdőzik. Az elefánt nagy teste ellenére kitűnően úszik. Az elefántok nagyon szeretnek fürdeni. Csak olyan helyen élnek, ahol elegendő víz található számukra. És mivel nagytestű állatok, ezért sok-sok vízre van szükségük az életben maradáshoz. Sokan csak az afrikai elefántra gondolnak. De feltétlen jusson eszünkbe az indiai elefánt, aki már cseppet sem olyan száraz körülmények között él, mint afrikai rokona. És azért is fontos emlékeznünk arra, hogy Indiában is vannak elefántok, mert maga a Vaszati is abból a térségből jutott el hozzánk. (A mi kultúránktól az elefánt teljesen idegen, ezért célszerű indiai fejjel gondolni rá, ha vaszatizunk – szerintem.) Az indiai elefántot még többet láthatjuk a vízben lubickolni. Ebből számomra az következik, hogy az elefántot nem lehet elválasztani magától a víztől, mert élőhelye szoros összefüggésben áll a vízzel – és az indiai elefánt esetében a buja, zöld növényzettel is. Ez alapján az elefánt helye számomra inkább északon van.
De tovább megyek… Biztos vagyok benne, ha kicsit kutakodunk az indiai istenek vagy Visnu inkarnációk után, találni fogunk egy elefánt fejű istenséget, aki (talán) a Jupiter bolygóval hozható összefüggésbe. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor az elefántnak a legjobb helye pontosan délnyugattal átellenben, északkeleten van, ahol bőségesen talál vizet, a Jupiter bolygó vigyáz rá, és mint „istenszobor” – szent állat -, kitűnő helyen lehet itt. Ellenben a föld területének minőségét ronthatja, mivel szoros összefüggésben áll a vízzel és a vizet délnyugaton amennyire csak lehet, kerülni kell, ha jól tudom. (Számomra mindenképpen.)
Nem tudom, hogy mi okozhatja az ügyfélforgalom csökkenését. Gondolom jó lenne kideríteni, hogy melyek a személyes égtájaitok, megnézni melyik elem milyen minőségben van jelen a lakásotokban. Például milyen mértékben van jelen a tűz elem nálatok. Az sem jó, ha kevés és az sem, ha sok. Ha teheted mindenképpen kérjél egy személyes vaszati tanácsadást, vagy végezz el egy tanfolyamot. Ott biztosan jobb és pontosabb választ kapsz a kérdéseidre.
Szép életet: Gyöngyi
Kedves Gyöngyi!
Nagyon aranyos az elefántos eszmefuttatásod.
Én is írtam egy-két dolgot a témával kapcsolatban. Itt találod.>>
Kedves Beáta!
Biztos vagyok benne, hogy attól, hogy a bordó kaspót barnára cserélted, nem tűnhettek el az ügyfelek. Az elefántokat sem tartanám hibásnak. ebben.
A lakást globálisan kell vizsgálni, és az alapján, ahogy leírtad, túl nagy baja nincs. A keleti erkély pl. nagyon jó.
A nyugati bejáratnak van azonban egy furcsa tulajdonsága. Ha egy üzlet helyiségnek nyugati a bejárata, akkor gyakran előfordul, hogy kezdetben nagy a forgalom, jól megy a biznisz. (A nyugati bejárat sok embert vonz.) Egy idő után azonban stagnálás vagy hanyatlás következhet be.
Azt tanácsolom, ha tényleg úgy látod, hogy valami nem stimmel, kérj helyszíni tanácsadást egy tapasztalt szaktanácsadótól, mert a helyszínen sok olyan dolog kiderülhet, amit még a legrészletesebb levél alapján sem lehet észrevenni, de hatással lehet a pénzügyeitekre.
Kedves Edit!
Ismered A magyar házak mágikus ereje című könyvet? (Színia). Mi a véleményed róla? Habár én ezt már évekkel ezelőtt forgattam, most újra elém került és ismét elgondolkodtatott. Vannak átfedések a vaszatival, de sok-sok eltérés is mutakozik, mint pl. a a középre helyezett tűzhely, vagy a délről érkező pozitív alkotó energia…Ez valóban tévút lenne?
Én személy szerint hitelesnek tartom a vaszati térrendezés elméletét, de van 1-2 dolog, amivel nehezen barátkozok meg. Pl. a yantrákkal-számomra ezek nem éppen hitelesek, nem illenek bele a mi (magyar) hagyományainkba, valahogy nem erre áll rá az agyam, nem erre szocializálódtam. Szerintem a mi formavilágunkban is létezhetnek olyan motívumok, amelyek hasonló erőkkel bírnak és nekünk hitelesebbek.
Rita
Kedves Rita!
Az említett könyvről hallottam, de csak félig olvastam el. Nem tudtam összeegyeztetni a kínai fém és a fa elemet az ősi magyar kultúrával…
Ami a yantrákat illeti, ezek ugyanúgy szerves részei a védikus kultúrának, tudományoknak, mint az építészet, az asztrológia vagy az orvostudomány. Abban az időben, amikor ezek a védikus írások már léteztek – a yantrákkal együtt – nem igazán lehetett még magyar hagyományokról beszélni. Többek között ezért sem lehet egy Vaszati korrekció során a yantrákat egy teljesen más – ráadásul jóval fiatalabb – hagyomány motívumaival helyettesíteni.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem használhatod a magyar motívumokat otthonod csinosításához. Arra figyelj, hogy ha pl. a kiválasztott képen a Nap jelenik meg, mint motívum, akkor azt a képet tedd keletre, ha a víz, akkor északkeletre, ha a tűz, akkor délkeletre… Így díszíteni fogják az otthonodat, emlékeztetni fognak a magyarságodra, de ugyanakkor nem fognak ellentnondani a Vaszati elveinek.
Köszönöm a választ, de a bizonytalanságom nem múlt el, és néhány konkrétan felvetett problémára nem válaszoltál.
Egyszerűen fogalmazok: magyarként a Kárpát-medencében mi közöm van az indiai kultúrához, és a Védákhoz? Még ha „ősibb” is, mint a magyar kultúra (bár azt hiszem ebben a kérdésben nagy homály van)
Ne érts félre: egyáltalán nem áll szándékomban, hogy lakásomat teletűzdeljem szimbolikus „ősi” magyar motívumokkal, amelyek a magyarságomra emlékeztetnek. Én nem egészen így értettem, bár valóban félreérthető, elnézést. Hanem pl. úgy, hogy genetikusan ide tartozok és nem Indiába. Ide köt a vérem,úgy vagyok magyar ahogy vagyok, mert annak születtem és kész.. Ide szocializálódtam és ráadásul itt egészen más az éghajlat, mint Indiában. Még ha valahonnan kelet felől jöttünk is…
Semmilyen számomra idegen motívumot nem tudok magamévá tenni. A Színia által emlegetett szimbolikák (ma most nekem) éppúgy nem az enyémek, mint a geometrikus yantrák: idegenek számomra, túl távoliak, nem befogadhatóak.
Az embernek-személyiségnek van saját szimbolikája, ízlése, korlátai, a mástól vett, vagy múltból előkapart rendszer lehet, hogy zavarja.
De talán inkább az zavar. hogy a Vaszati nem veszi figyelembe az égtáji különbözőségeket. Érthető, hogy egy indiai klímán miért alakult ki, hogy zárjuk a forró delet, de egy mérsékelt éghajlaton más a helyzet. Azt is értem, hogy az energiák áramlása fő szempont és az a Földön mindenhol ugyanúgy működik. A többi csak komfort lenne? Ha állandóan fúj a hideg északi szél, akkor logikus, ha az ember zárni akar arrafelé…nem szeretünk fázni…ez sem tűnik elvetemült badarságnak.
Egyébként az északi fényt-mint már többször is emlegettem-én nagyon szeretem, mivel állandó fényviszonyokat teremt a lakásban és én kimondottan utálom a változó fényeket, sőt idegesít ha besüt vakítón a nap. Na de egy teleknél? Ha észak felől egy hegy véd meg a hidegtől, és egy hegyoldalt (szintkülönbséget) tartó támfal tövébe építem a házamat (és a szabályok szerint is oda kell építeni), ráadásul a telek déli tájolású és még arrafelé lejt is? A házban az északi szomszéd felé ablakot nyitni tilos, dél felé, a látvány felé viszont adja magát a földrajzi környezet. Ráadásul a távolban délen a Duna folyik (és nem északkeleten) Akkor kizárólag a túloldalon szemben jók az energetikai viszonyok? Több száz év alatt nem derült ki,az emberek számára, hogy rossz helyre települtek? És miért jönnek még ma is máshonnan oda élni az emberek? Hogy betegek legyenek, ne legyen pénzük? Ez Verőce va Dunakanyarban? Rengeteg épület van a Dunára tájolva, a Börzsöny-oldalában fekszik, a Pilist nézzük…Nézd meg, kíváncsi vagyok, mit mond neked.
Rokonunk a Vaszati elveivel sok mindenben ellentétes házban-telken lakik. Gyakorlatilag semmi nincs a helyén. Kutya-baja, elégedett, jól él….majd lesz baja?
Tudom egy csomó mindent össze-vissza dobáltam itt levelemben, de kételkedem továbbra is. Érdekel a Vaszati, de nem látom magam számára „csont nélkül” befogadhatónak, mint ahogy semmilyen más tálcán nyújtott rendszert sem. Ezért teszek fel kérdéseket,amelyekre Tőled- amennyiben hajlandó vagy rá-válaszokat várok.
Köszönöm.
Rita
Szia Rita!
Én olvastam azt a könyvet és még egy másikat is az öltözködéssel kapcsolatban Sziniától. (Igazság szerint bele-bele lapozgatva olvastam, mert már az elején zavart a stílusa.) Számomra az egész valami össze-vissza hablatynak tűnt egy elégedetlenkedő és megkeseredett ember tollából. A feng shuiról tanultakat keverte a magyar paraszti házak (nem ősi magyar házak) felépítésével. Amiről ő ősiként beszélt, az nem igazán ősi, csak pár száz éves, amire az európai kultúra hatással volt a kereszténységet és a letelepedést követően. A ruhás könyvnél is úgy éreztem tanult ezt is kicsit, olvasott azt is kicsit, sok mindenbe belefáradt élete során és ennek terméke lett a sok-sok össze-vissza beszélés. Erőltetetten elkezdett kombinálni és belemagyarázni sok mindenbe olyasmit, ami nem feltétlenül az. (A ruházkodásból pl. a biedermeier korból maradt paraszti ruhákat hozta példának, ami cseppet sem ősi magyar ruházkodás -ebben a témában otthon vagyok, inkább mint az építészetben. Divattörténeti és megfelelő korrajz, hiedelemvilág ismeretek nélkül írt össze-vissza… Nem azt mondom, hogy nincsenek helytálló tények a könyvben, de a nagy többségükre inkább nem alapoznék.) Engem nagyon zavarni tud mostanság, amikor mindenféle szóba, szótagokba próbálnak belemagyarázni nagy és ősi életbölcsességeket, valamint az, hogy nagy magyarságunkat erőltetetten mégnagyobbá teszik, erősítve az elnyomott nemzet tudatot.
Igazság szerint majd 1000 éve telepedtünk le a Kárpát-medencében, nem tudjuk az előző évezredekben merre és hogyan éltünk, ha laktunk épített házakban, akkor azok milyenek voltak, még azt sem zárhatjuk ki, hogy őseink ismertek valami vaszatihoz hasonló építészetet. Azt sem tudhatjuk, hogy mennyire raktározódtak el ezek a dolgok a sejtemlékezetünkben, vagy kollektív nemzettudatunkban – már, ha vannak ilyesmik.
Alapvetően egy lakást, vagy házat úgy kell berendezni, hogy az, aki benne él, jól érezze magát és olyan színekkel, tárgyakkal, szimbólumokkal, képekkel legyen körülvéve, amiket ő szeret és elfogad. Azt, hogy valakire milyen hatással van a lakása, vagy háza attól is függ, hogy milyen a saját energetikája, mennyire alacsony (vagy magas) rezgésszinten él és ennek megfelelően mennyire nyomja rá bélyegét az egyéni energiatestére a háznak az energiája. Egy nagyon jó energiákkal rendelkező ember például (szerintem) képes egy légteret annak kedvezőtlen energiái ellenére is úgy megtölteni pozitív életerővel, hogy az ellensúlyozza a helység negatív tulajdonságait.
Biztosan olvastál hasonlót itt is, ezen az oldalon, hogy a térrendezés csak egy lépés, egy lehetőség, kezdő lökés arra, hogy életünket szebbé tegyük. De mindemellett fontos az is, hogy mi magunkat rendbe rakjuk. Rendbe tegyük a gondolatainkat, a lelkünket és a testünket. („Edzett testben edzett lélek”). Ha rendben vagyunk és tisztában vagyunk azzal, hogy kik is vagyunk igazán, akkor a mi saját energiánk az élőhelyünkre is ki fog hatni. Ha még csak a megismerés elején tartunk, akkor viszont finomenergetikai hatásokkal (térrendezés, yantrák, növények stb.) segíthetjük utunkat, hogy jobb emberek lehessünk.
Csak ennyit szerettem volna megjegyezni.
Szép életet: Gyöngyi
Kedves Gyöngyi!
Köszönöm hozzászólásodat. Tulajdonképpen szépen alátámasztottad azt, amit én általánosságban felvetettem és egyet is értek, habár a magyarság letelepedési és korábbi történelmébe nem bocsátkoznék bele és nem is mernék leírni róla semmit, amit igazságnak nevezhetnénk. De ez egy más kérdés és nem is ide tartozik.
Engem pusztán az zavar, hogy konkrét kérdéseimre nem kaptam egyenes konkrét választ-tőled sem, de nyilván nem is tőled vártam ezt.
Nekem nem megy az egy az egyben való azonosulás valamilyen eszmével-irányzattal stb, mint ahogy azt fentebb már megjegyeztem.
A térrendezéssel meg soha nem volt problémám, de kérdések mindig felmerülnek bennem is, főleg, ha egy kialakított rendszerrel találkozok. Én mindig -vaszatitól függetlenül- úgy gondoltam, és éreztem, hogy a körölüttünk lévő teret energiánkkal befolyásoljuk, illtetve az visszahat ránk. Ezért nálunk ez egy állandóan formálódó közeg, egy olyan, amely nem tűri a lefektetett szabályokat, habár bizonyára ebben is megvan a sajátos rendszer.
Nem vagyok az írás embere, ezért nem is bonyolítom tovább. A leírtakat ahányan vagyunk úgy értelmezzük, akár félre is.
Örülök, ha érdekes dolgokkal találkozom, ilyen akár a vaszati is.
Szeretettel, Rita
Kedves Gyöngyi!
Köszönöm a hozzászólásodat! Mivel én csak félig tudtam elolvasni a kérdéses könyvet, nem igazán vagyok hiteles személy arra, hogy véleményt alkossak róla. Amiket írtál, azok viszont alátámasztják az érzéseimet.
A térrendezéssel kapcsolatban is rátapintottál a lényegre: A házunk vagy lakásunk az alap. Minél jobb az energiája, a rezgésszintje, annál inkább segíti, támogatja az életünket. Az, azonban, hogy mit kezdünk ezekkel a pozitív energiákkal, már rajtunk múlik. Az nem elég, hogy kapunk egy jó lehetőséget: azzal tudni kell élni is. Ez pedig már a mi egyéni rezgésszintünkön múlik – amit viszont pozitívan alakít egy jó energiájú lakás. Egy egy folytonos, egymásra ható kör.
Kedves Rita!
Ne haragudj, de tényleg nagyon sok mindent össze-vissza dobáltál ebben a leveledben. A lehető legnagyobb jóindulattal sem tudok 50 kérdésre válaszolni.
Az eddigi hozzászólásaid alapján (amiket más témákkal kapcsolatban írtál) úgy tűnt, hogy szeretnél változtatni a lakásodon, az életeden a Vaszati segítségével. Ehhez azonban nem biztos, hogy elég itt a blogon kérdezni. Egy-két egyszerű kérdésre tudok itt is válaszolni, de ahhoz, hogy igazi változás legyen az életedben, ez nem elég. Úgy tűnik, hogy az itt olvasottak alapján nem állt össze Benned egy teljes kép a Vaszati tudományáról, ami teljesen természetes, hiszem ezeknek az írásoknak nem is ez a célja.
(Csak egy példa: egyáltalán nem azért nem szereti a Vaszati a nyitott déli oldalt, mert Indiában meleg van. Ha valahol meleg van, ott meleg van északon és délen is.)
A Szinia könyvvel nem tudok mit kezdeni. Még csak azt sem tudom, hogy az írója fiú-e vagy lány. Éppen ezért nagyon hálás vagyok Gyöngyinek, amiért erre válaszolt helyettem. Hasonló érzéseim voltak: a nagy magyarság kutatásba érdekes módon beleszövődött a Feng Shui. Ezért nem olvastam végig, nem éreztem hitelesnek.
Még egy jó tanács Neked, Rita: ha szeretnél változtatni az életeden és úgy gondolod, hogy ehhez a Vaszatit akarod segítségül hívni, akkor vedd a fáradságot és ismerd meg mélyebben, legyél nyitott és ne ítélkezz. Ha azonban az eddigi (felületes) ismereteid alapján úgy döntesz, hogy Neked ez nem kell, én azt is elfogadom és megértem.
Kedves Edit!
Köszönöm leveledet.
Bizonyára felületesek a Vaszati ismereteim, mint ahogyan a többi kérdezőnek, hozzászólónak is, de nem gondolom, hogy ítélkeznék, szerintem kérdezek. De ha te így látod, sajnálom és kérlek bocsáss meg. Lehet néha nyersebben vagy nem elég egyértelműen fogalmazok, de hidd el nem állt szándékomban megbántani senkit!
Most valóban nem konkrét tanácsot kértem, hanem az általánosságban bennem felmerült kérdéseket, érzéseket, bizonytalanságokat írtam le és inkább a véleményedre voltam kíváncsi. Nyilván erre az „50 kérdésre” , amelyek talán messzebb is vezetnének mint a Vaszati, nincsen erőd-energiád-lehetőséged válaszolni ezen az oldalon. Belátom és ezért is bocsánatot kérek.
Első hozzászólásomban a Színia-könyv pusztán egy apropót adott néhány (konkrét) kérdés feltevésre, és megkérdeztem ismered-e, mi a véleményed róla. Mivel ezt le is leírtad röviden, nem lovagoltam a témán tovább, ezért nem értem most miért tértél ki rá megint, de azért köszönöm.
Gyöngyi erőteljesen lereagálta a könyvet, mert ugyan ő sem olvasta el teljes egészében, de „bele-belelapozgatva” véleményt alkotott róla. Tök jó amiket leírt. Ő nyilván mást szűrt le mint én, nekem meg más szúrt szemet, mert máshogy működik az agyunk és másra vagyunk fogékonyak. Rendben, még egyszer köszönöm Neki.
Én sem mélyedtem el jobban a könyvben, mert első beleolvasásra nem volt számomra szimpi. De a könyv kapcsán jött néhány kérdés első levelemben: „a középre helyezett tűzhely, vagy a délről érkező pozitív alkotó energia…valóban tévút lenne?” Tulajdonképpen ha erre a két egyszerű kérdésre válaszoltál volna, örültem volna. Ezek a könyvtől eltávolodva is kérdések számomra, mivel több olyan ismerősöm van, akinél remekül működik a ház közepére helyezett kályha (tűzhely), mert praktikus (az egész házat jól kifűtik télen ezzel a módszerrel).
Ez a dél-imádat és időjárás-függőség is eléggé dominál nálunk, úton-útfélen ebbe botlok…szóval nem csoda ha pont téged kérdeztelek efelől…:)
Igen, én is tudom: „Ha valahol meleg van, ott meleg van északon és délen is.” Veszélyes ha az ember (jelen esetben én) nem fogalmaz pontosan, mert nagyon ki lehet tekerni és félre lehet érteni, más színt adni szavainak. Sajnálom.
Én mindenesetre arra lettem volna kíváncsi, hogy az éghajlati különbözőségek, specialitások mennyire dominálnak/dominálhatnak egy térrendezésben (akár a Vaszatiban is). Azonban igazad van, ha nem válaszolsz rá, mert ez a kérdés is túl nagy falat, nem lehet rá röviden felelni, tehát még egyszer kérlek, bocsáss meg a sok messzire vezető kérdésért.
Azért vagyok ezen az oldalon, mert nyitott vagyok és érdekel a Vaszati, És én is úgy gondolom hogy a Vaszati segítségével (is!) jobbá tehetjük az életünket.
Általános tanácsod nekem, hogy legyek nyitott és ne ítélkezzek.. Köszönöm, még jobban próbálok erre törekedni.
.
Szeretettel, Rita
Szia Rita.
Kicsit kijavítanám magamat. A magyar házas könyvet végig olvastam. Amibe bele-bele lapoztam, az az öltözködéssel kapcsolatos könyv volt. (Nem fogalmaztam fentebb egyértelműen.) Tanultam viselet- és kosztümtörténetet is, így eléggé hamar felment a pumpa bennem a mágikus öltözködéses könyvnél, főleg hogy sok-sok oldalon keresztül még szót sem ejtett róla, utána meg elkezdett a csakrákról magyarázni… pff. Aztán belelapoztam itt és ott is és azt láttam, hogy eléggé hiányosak az ismeretei. Úgyhogy inkább nem fárasztottam magam vele tovább. (Gondolom Edit is így lehetett a mágikus házak erejével.)
Na, mindegy, csak ezt akartam.
Szép napot!
Gyöngyi
Oksz, vettem. Szia, Rita
Kedves Rita!
Ajánlom Neked egy korábbi bejegyzésemet, talán még nem olvastad. A címe: Most feloldjuk az észak-dél ellentmondását >>
Köszi, elolvastam. A ház közepére helyezett kályháról/tűzhelyről olvashatok-e valahol?
Rita
Kedves Rita!
Nem emlékszem, hogy részletesen írtam-e erről, de már biztos megemlítettem itt-ott. (tipp: az oldal alján, bal oldalán van keresés funkció, oda bármilyen szót beírhatsz, amire kíváncsi vagy és kilistázza Neked, hogy valahol volt-e már szó arról a dologról.)
Mint a Brahmasztan többi hibája, a középen levő kályha is a családra, leginkább a családfőre van kedvezőtlen hatással.
köszi az ötletet, nem vettem észre eddig a keresőt. Rita
Kedves Edit!
Deviza hitelem van, nagyon nehéz fizetnem. A hitellel kapcsolatos papírokat, dossziékat hova tegyem a lakásban, hogy a probléma megoldódjon olyan módon, hogy az eredetileg felvett Forint összeg legyen csak a tartozás? Mivel tudom elősegíteni, hogy találjak egy korrekt, becsületes, hozzá értő ügyvédet, akivel el tudom végre indítani a pert a bank ellen? Jelenleg az É-ÉNY-i szoba Keleti oldalán lévő polcon van.
A másik kérdésem, hogy a D-i előszoba fala milyen színnel lenne megfelelő? Ez a helyiség a ház középpontjára esik, mivel L alakú .A bútorok fehér színűek.
Rita hozzászólásához annyit szeretnék hozzá fűzni, hogy minden változtatás, amit eddig a Vaszati szerint a lakásban csináltam-akár a rossz helyen lévő tükrök megszüntetése, akár a Yantrák elhelyezése, színek használata-mindegyikről csak pozitív véleményt tudok mondani. Egyszerűen jobb a közérzetünk, nyugodtabban alszunk, így pihentebben, kreatívabban telnek a napjaink.
Kedves Ágnes!
A hitellel kapcsolatos kérdésed eléggé összetett. Ahhoz, hogy egy bank ellen pert nyerj, elsősorban egy nagyon profi ügyvédre van szükséged, aki erre szakosodott…
A hitellel kapcsolatos papírokra jelenleg kétféle módon tekintesz
1.) képesnek kell lenned arra, hogy fizetni tudd, ezenkívül egyfajta kötelezettséget is jelent Számodra, amit minél előbb le kell tudni. (Ugyanez vonatkozik a sárga csekkekre is.) Ebben az esetben ezeket a nyitott könyvelési ügyeket legjobb északnyugaton tartani – a gyorsaság miatt.
2.) ha valóban per lesz a dologból, akkor a peres ügyek papírjait már ne itt tartsd, hanem a keletnek az északkelethez közelebb eső részén egy Narasimha védelmező yantra társaságában.
Ha már elsősorban a perre gondolsz, akkor úgy tűnik, hogy jó helyen van most ott, ahol van. (A fent említett égtájakat lehet érteni egy-egy helyiségen belül is.) A kifizetetlen csekkek azonban inkább a szoba északnyugati részén legyenek. (Én is ott tartom.)
Az előszobával kapcsolatban: a ház közepén a világos színek kedvezőek, de mivel dél felől érkezel, adhatsz valamilyen melegebb tónust hozzá, pl. lehet barackszín.
Kedves Edit!
Köszönöm a válaszodat! Valóban összetett a deviza hitellel kapcsolatos kérdés és feladat, mivel érzésileg nagy hatással van az emberre, hogy a hitelét törleszti, miközben a tartozása nő…Ezért lesz ebből bírósági ügy.
A yantrákkal kapcsolatban az a kérdésem, hogy egy napon több yantrát is elhelyezhetünk a lakásba vagy egy napon csak egyet? Van jelentősége, hogy a hét melyik napján kerül fel a helyére?
Ma megérkezett mind a 3,ezért aktuális a kérdés. Örülök nekik, nagyon szépek:)
Kedves Ágnes!
Örülök, hogy tetszenek az új yantráid! El lehet őket helyezni ugyanazon a napon. Ha ma még olvasod ezt a választ, akkor tedd ki ma (szept. 20. csütörtök), ugyanis ma kedvező nap van a védikus asztrológia szerint. Ezt olvasd el ezzel kapcsolatban.>>
Ha csak később tudod kitenni, akkor azt javaslom, hogy majd egy későbbi kedvező napon ajánlj nekik – és a többi eddig kitett yantráidnak is – füstölőt úgy, hogy a meggyújtott füstölővel körözöl a yantrák közül az óramutató járásával megegyező irányban hétszer, majd ehhez hasonlóan ajánlj egy virágot is, majd mondd el a yantrákhoz tartozó mantrákat néhányszor. A legközelebbi kedvező időpntot ide kattintva találod.>>
(A link Szincsák Anna, a Vaszati Szövetség egyik tanácsadójának weboldalára visz.)
Kedves Edit!
Felkerültek ma a yantrák:) Az előszobában jelenleg 4 yantra van. A bejárati ajtó fölött a Sri yantra és Narasimha yantra(ezek magasabban vannak az ablak miatt), mint a vele szemben lévő falon a Mahapurusha yantra és a Vastupurusha mandala. De utóbbi kettőt tudom magasabbra tenni. Mi a tanácsod?
Kedves Ágnes!
Nem szükséges feljebb tenni a két új yantrát.
Általában azt szoktuk javasolni, hogy kb. szemmagasságban legyenek a yantrák. Olyan esetben kerülhetnek feljebb is, ha ajtó vagy ablak fölé tesszük.
Tehát az ajtó fölött levő yantráidat sem kell bántani, jó helyen vannak ott, ahol vannak.