A legutóbbi elefántos írásom után nagyon sok visszajelzést kaptam, nem csak itt, hanem személyesen is. A visszajelzések tartalmát két nagy csoportra oszthatom:
Az egyik csoport örül, hogy végre letisztult egy kicsit a kép, és örülnek, hogy nem kell annyira misztikus dologként tekinteniük az ajándékba kapott, vagy innen-onnan származó elefántjukra – legyen az szobor vagy festmény. (Nagyjából ez volt a cikk célja.)
A másik csoport azonban még mindig úgy érzi, hogy a lakásukban tartott elefántok ezt vagy azt előidéztek az életükben… És persze sokakban mélyen ül az a kép, hogy csak a felemelt ormányú elefánt kedvező, a lógó ormányú nem…
Szeretném, ha megpróbálnál most egy kicsit elvonatkoztatni az elefántoktól és általánosságban megértenél néhány dolgot a Téged körülvevő tárgyakkal, dísztárgyakkal kapcsolatban…
William Morris, a 19. században élt angol iparművész azt mondta: „Ne legyen semmi a házunkban, amiről nem tudjuk, hogy hasznos, vagy nem tartjuk gyönyörűnek.” Ezt még annyival egészíteném ki, hogy csupa olyan dolog legyen az otthonunkban, ami pozitív érzéseket kelt bennünk. A pozitív energiájú tárgyak pozitívan hatnak ránk még akkor is, ha esetleg nem annyira gyönyörűek.
Képzelj el egy öreg karosszéket. Lehet, hogy szép, lehet, hogy nem. Talán kényelmes, talán nem. De a nagymamádé volt, akit nagyon szerettél! Mit érzel, ha ránézel a karosszékre? Feltehetőleg jó érzések kerítenek hatalmukba, főleg, ha még az is eszedbe jut, hogy a nagymamád mindig ebben a karosszékben ült, amikor mesét olvasott Neked. Egy ilyen karosszéktől nem szeretnél megválni, mert pozitív érzéseket vált ki Benned, tehát jó hatással van Rád.
Ugyanez a karosszék egy idegennek semmit sem fog jelenteni és ha nem elég szép és nem elég kényelmes, akkor előbb-utóbb lecseréli egy másikra.
Még mindig ugyanez a karosszék válthat ki negatív érzelmeket is, ha például egy alkoholista szülő mindig ebben a fotelben ivott, vagy itt ült, amikor ordibált a családdal, vagy esetleg amikor elvert a nadrágszíjjal. Ez egy nagyon szélsőséges példa és remélem, nem volt benne részed, de ha mégis, akkor ettől a karosszéktől meg kell szabadulni, mert negatív érzelmeket és gondolatokat ébreszt Benned.
A karosszék egy használati tárgy. De mi a helyzet a dísztárgyakkal? Azon kívül, hogy valamilyen emlék kötődhet hozzájuk, a dísztárgyak – pl. festményeknek, szobroknak – van valamilyen témájuk. A Vaszati azt javasolja, hogy ne legyenek a házunkban olyan képek, amelyek szenvedést, csatajelenetet esetleg valamilyen természeti katasztrófát ábrázolnak. Nagyon sok ilyen témájú festmény van. Ezek, illetve ezek reprodukciói nem igazán valók az otthonunkba. Egy szép tájkép vagy egy olyan kép, amely vidámságot, békességet, nyugalmat, szépséget áraszt magából, az már teljesen rendben van.
Meg kell értened valamit a Vaszatival kapcsolatban. A Vaszati egy olyan építészeti rendszer, amely leírja, hogy a geofizikai energiák és azok áramlása, a matematika tudománya és a bolygók tudománya hogyan befolyásolja a házat; milyen házat kell építenünk ahhoz, hogy a minket körülvevő természet – kultúrától és földrajzi helytől független – törvényei a lehető legjobb hatással legyenek az életünkre. Ez az alap: fizika, matematika és információ.
Mivel sokan nem tudnak vagy nem akarnak építkezni, a Vaszati abban is segít, hogy a meglévő – ilyen vagy olyan energiájú – otthonunk energiáit a lehető legjobbá tegyük. Gondolhatsz itt a durva építészeti beavatkozásra, amikor pl. egy új ablakot nyitsz. Gondolhatsz arra, hogy máshová költözteted a hálószobádat vagy arra, hogy, az égtájaknak és szobafunkcióknak megfelelő színeket használsz. Gondolhatsz arra is, hogy a súlyos hibákkal rendelkező területeken elhelyezed az odavaló energetikai eszközöket (pl. yantrákat), vagy arra is, hogy átrendezed a bútorokat.
És persze az egyik ilyen lehetőség, hogy tudatosan választod meg a Téged körülvevő dísztárgyakat és csak olyanokkal veszed Magadat körbe, amelyek pozitív érzéseket keltenek Benned.
Ha Neked az tetszik, hogy feláll az elefánt ormánya, akkor legyen olyan elefántod. Ha az tetszik, hogy nem áll fel az ormánya, akkor legyen olyan. Ahhoz nem kell túl sok tudás, hogy egy elefántról el tudd dönteni, hogy mérges, vidám vagy éppen nyugodt. Ha bármi kétséged van az elefánt hangulatára vonatkozóan, inkább ne vedd meg, de ha tetszik, akkor jöhet. És ez nem csak az elefántra vonatkozik.
Ha pedig úgy érzed, hogy Téged teljesen hidegen hagynak az elefántok, hát akkor ne foglalkozz velük, vedd körül Magad olyan tárgyakkal, képekkel, vagy akár növényekkel, amelyek Neked tetszenek. A csatajeleneteket és a szenvedést azonban mindenképpen kerüld.
ui: Remélem, sikerült megértened, hogy a Téged körülvevő dísztárgyak kiválasztása a Vaszati korrekciós lehetőségei közül csak egy. Ezen kívül van még jó néhány lehetőség, amelyekre sokkal nagyobb gondot kellene fordítani mint arra, hogy feláll-e az elefánt orra vagy sem. Nem mindegy például, hogy hová kerül egy tükör vagy egy kerti tó, vagy éppen hol van a főbejárat. Ezek sokkal erősebben hatnak ránk, mint mondjuk az elefánt ormánya.
Ha szeretnél olyan változtatásokat véghezvinni az otthonodban, amelyek tényleg működnek, ugyanakkor nem szeretnél elveszni a részletekben, ajánlom figyelmedbe a Vaszati 27 napos programját. Ha már megvan Neked, javaslom, hogy újra és újra vedd elő, mert mindig fogsz találni valamit, amin lehetne még tökéletesíteni, finomítani az otthonodban.
Hát igen, egy időben én is csak a felálló ormányú elefántokat gyűjtöttem, mert azt hallottam róluk, hogy szerencsét hoznak.Aztán rájöttem, hogy porfogónak elég jó, de nem biztos, hogy karba tett kézben ülve ezek az elefántok segítenének. A szép tárgyak, amik pozitív erőt adnak azokat nagyon szeretem, függetlenül attól, hogy szerencsét hoznak-e!Jó nézni őket, és kész.
Kedves Marika!
Úgy látom, hogy Te már megértetted ennek és az előző írásnak a lényegét!
Köszönöm!
Kedves Edit! A dísztárgyakkal kapcsolatban szólnék: nálunk is vannak a szobában dísztárgyként régi teás és kávés csészék tányérokkal. Nagyon szépek, még igazi régi porcelán darabok. Kézzel voltak készítve. Gyönyörű virágok díszítik. A kis kávéscsészék és tányérjaik szögletesek. Nekem nagyon tetszenek. A legfontosabb, hogy a férjem Anyukájától valók! Ő egy csodálatos asszony volt! Azt szoktam mondani, hogy kevés ilyen anyós él a földön. Pont olyan volt és velem is úgy viselkedett mindig, mint a mesében a jó tündér!!! Persze, hogy boldogságot érzek, mikor ezekre a tárgyakra nézek! Üdvözlettel Terézia
Kedves Terézia!
Bizony, ez a lényeg! Olyan tárgyakkal kell magunkat körülvenni, amik vagy hasznosak, vagy nagyon szépek, vagy valami miatt kellemes érzésünk támad, amikor rájuk nézünk. (Például valamilyen szép emlék vagy egy kedves személy jut eszünkbe róla.)
Vigyázz nagyon ezekre a szép porcelánokra!
A Feng shui- val kb 10 éve találkoztam, amikor egy róla szóló könyvet elolvastam. Nagyon tetszett, próbáltam gyakran alkalmazni, de kicsit számomra zavaros. Féltem , ha nem jó helyre teszek valamilyen szimbólumot , nem segít hanem árt. Kb. 2 éve találkoztam a Vaszatival az internet segítségével.Szeretem olvasni az írásokat , és már vagy 2 hónapja rágódom azon hogy , megvegyem-e a Vaszati 27 napos progjamját. A párom nem nagyon hisz az ilyesmiben és azt mondja kidobott pénz az egész. Én viszont nagyon tudok hinni mindenben és próbálom meggyőzni.
Kérem erősítsen meg, hogy könnyen tudom alkalmazni a programot, és ezáltal jobbá tehetem családom életét.
A 27 napos program kifejezetten azért készült, hogy azok is tudjanak változtatni a lakásukon, akik nem tudnak vagy nem szeretnének szaktanácsadót hívni az otthonukba.
Bár én nagyon sok tippet, ötletet adok itt a blogon a cikkeimben, ezek nem szedik össze szisztematikusan, égtájról-égtájra, szobáról-szobára a teendőket. A 27 napos program pedig pont ezt teszi. Minden napon más égtájjal, majd más-más helyiséggel foglalkozunk. Még az udvarral is.
Az elején kell a szerkesztésre nagyon odafigyelni, de az is nagyon részletesen le van írva. Ha pedig nem vagy biztos benne, hogy jól szerkesztettél-e, leellenőrzöm.
Kedves Edit!
Ezt nagyon jó hogy leírtad,mert akkor ezen már nem görcsölünk többet:)) Azon viszont annál többet,hogy pld.a tengeri malacnak,vagy a szárazföldi teknősnek hol lenne vaszati szerint a legjobb helye(égtájra gondolok)és hogy a kutyusunk háza jó helyen van-e,mert csak ítéletidőben hajlandó használni.Hol kéne legyen és milyen égtáj fele nézzen a bejárata?
Régen volt 3 vízben élő tekink,mindhárom elpusztult szép lassan.Lehet nem voltak jó helyen?Most szárazföldink volt,őt sajnos a kutyus kapta el(felelőtlenségünk miatt).Bent az északkeleti részen volt a helye a nappaliban,most emlékhely van ugyanitt,ami nekem nagyon nem tetszik,de a lányom csinálta,így nem akarom megbántani.Legyen ilyen és hol és ha újra lesz szárazföldi tekink hol legyen a helye.A tengeri malackánk a délnyugati részen van ablak alatt a radiátornál, a tekink emlékhelyével szemben a túloldalon.Maradhat,vagy hova tegyük hogy neki se és nekünk se legyen bajunk ha rossz helyen van.Ilyesmiről is szívesen olvasnék és akkor könnyebb lenne a családtagjaimat meggyőznöm ha máshova teszem.
Válaszod előre is köszönöm,szép napokat,Éva
Kedves Éva!
A Vaszati szerint a házi kedvencek legjobb helye északnyugaton van. Ez lehet a lakás vagy egy szoba északnyugati része. Ha nem lehetnek valami miatt északnyugaton, jó a nyugat és az észak is. (Mind három égtájon jelen van a levegő elem, ami az izgő-mozgó állatokat is képviseli.) Az északkal azonban vigyázz: fontos, hogy az állatok rendszeresen ki legyenek takarítva…
A kutyaháznak is jó, keleten van a bejárata.
Északkeletre nem tennék állatokat. Esetleg egy szép akváriumot (a víz miatt), de azt is inkább északra esetleg északnyugatra, ahol szintén jó a víz és a mozgó állat is.
Emlékhelyet én se tennék északkeletre. Emlékhely lehet pl. nyugaton vagy délnyugaton, de északkeleten inkább ne. Oda inkább olyan dolgokat tegyetek, amire vágytok a jövőben, tehát a célokat… Ha ez egy újabb teknős, akkor addig ott lehet a képe, amíg valóban meg nem érkezik Hozzátok.
Kedves Edit, koszonom ezt a kimerito ismertetest az elefantokrol,de mit csinaljak,hogy ne legyen baj,ha rossz helyre teszem az elefantokat ,kidobni nincs szivem ,mert emlekek. Koszonom ,irasaid szeretem olvasni. Tovabbi egeszseget ,jo munkat kivanok.
Kedves Elza!
Köszönöm a kedves leveledet és a jókívánságaidat!
Ahogy a két utolsó írásomból kiderült, nem igen lehet baj egy szép elefánttal. A méretük és a színük alapján találd meg nekik a legjobb helyet. Ha vannak közöttük nagyok és súlyosak, azok lehetnek nyugaton, délnyugaton vagy délen, ahol jók a súlyos tárgyak. Ha van közöttük zöld, az lehet északon, mert ott jó a zöld, stb.
Amelyik a legjobban tetszik, vagy a legkedvesebb Neked, az lehet az íróasztalodon vagy a nappaliban egy szép helyen, ahol gyakran látod.
Én a vaszatinak köszönhetően jöttem rá a lakás égtáj szerinti elhelyezkedésére, ami nem volt azonos azzal, amit én annak előtte hittem. Abban a pillanatban elmozdult velem együtt a ház, és a helyére került. Pontosabban az került a helyére, ami nem oda volt helyezve az én gondolatommal, ahová az építés szerint történt. Azt akartam ezzel érzékeltetni, hogy a valóság és az arról gondolatainkkal alkotott képek, nem ugyanaz. Amikor pedig a kettő egybeesik, azt megérezzük. Én megszédültem, amikor a ház velem együtt a helyére billent. Ez egy megdöbbentő tapasztalat a valóságról, ami nélkülem is ott van, ahol egyébként is volt. Leírni azért nem jó, mert más is hasonlót vár el magától, ami azért is nem helyes, mert nincs két azonos eset, ahogyan azonos egyén sincs. katalin
Kedves Katalin!
Köszönöm, hogy megosztottad velünk a tapasztalataidat!
Tényleg nehéz egy érzést vagy tapasztalatot leírni, de mivel nagyon régóta foglalkozom a Vaszatival és látom, hogy milyen változásokon mennek keresztül azok, akik alkalmazzák (beleértve saját magamat is), úgy gondolom, tudtam olvasni a soraid között…
Kedves Edit! Valóban semmi jelentősége az elefántnak….csak azok a tárgyak számítanak, amik kifejezetten jó érzést okoznak. Sokkal többet jelentene, ha sikerülne kifestetnem , és Keletre az ablakot beépíteni. A napsütésnél nincs szebb….talán a jelenlegi nehéz helyzet is könnyebben és gyorsabban oldódna meg?!
De ebben a nehéz helyzetben van ambícióm mázolni, talán ez a yantráknak is köszönhető:)
Kedves Ágnes!
Igen, igazad van. „Ne legyen semmi a házunkban, amiről nem tudjuk, hogy hasznos, vagy nem tartjuk gyönyörűnek.”
A keleti ablakkal kapcsolatban csak biztatni tudlak. Mivel családi házban élsz, elvi akadálya nincs. Tény, hogy egy kicsit macerás és nagy kosszal jár, de az eredmény megéri! És… épp most olvastam a másik, hosszabb hozzászólásodban, hogy már 12 éve megvan az az ablak!
Szerintem írd le egy szép nagy papírra, hogy „tavasszal ablakot nyitunk keletre” és tedd ezt a papírt jól látható helyre északkeletre, sőt ami még jobb: keletre, ahová az ablakot kellene nyitni!
Még egy egyszerű célkitűzés-oktató is azt mondja, hogy a leírt célok könnyebben és gyorsabban megvalósulnak. De azt csak mi tudjuk, hogyha ez a leírt cél a megfelelő égtájon van elhelyezve, akkor a megvalósulás még könnyebb lesz. Kérlek, ezt mindenképpen tedd meg!
Edit, ez is egy nagyon klassz írásod!
Szépen összehoztad, hogy energetikailag mi a fontos, mi az mi fölösleges lehet.Ne a tárgyak határozzák meg az életünket a továbbiakban, ne azok „birtokolják” a gondolatainkat, ( ne azoktól várjuk a megváltást),hanem mi érezzük kellemesen magunkat a saját környezetünkben azokkal.( Mi az, ami eszünkbe jut róla, mire asszociálunk közben.
A Vaszatiban, kiemelném, én is egy rossz ajtó, vagy ablak elhelyezésének esetleges következményeit, vagy pont ha jól van elhelyezve, azok pozitív hatásait!Eleinte nem tulajdonítottan neki jelentőséget, de személyes tapasztalatból írhatom, döbbenet, hogy a történések után összevetettem mennyire analóg:) A személyes megtapasztalás, a korrekciók,és nem beszélve arról,amikor a saját hibáinkon is felül tudunk emelkedni, mert ugye azt is lehet korrigálni.Erről is írt William Morris.
Köszönöm Edit, az eddigi tanácsaidat, örömmel olvaslak, mindig adsz valami éppen aktuális inspirációt, tanácsot!
További szépeket Kívánok : Mónika
Kedves Mónika!
Köszönöm a kedves szavaidat! Örülök, hogy megértetted az írás mély üzenetét és Te is hasonlóan gondolkodsz.
Elolvastam a másik, hosszabb hozzászólásodat is… Annyira sajnálom, hogy pont a délnyugati, nyugati oldalon laksz… Ugyanakkor úgy érzem, hogy a sok tapasztalat, amit szereztél és az, hogy megérted a történések okait, segíteni fog Neked abban, hogy továbblépj…
Kedves Edit ! Nagyon köszönöm a sok hasznos levelet amit kapok. Kérdésem lenne ,hogy a fa gerenda ami látszik tényleg negatív -e?Számonra nagyon pozitív érzéseket ad. Hiszen látom a fa szép erezetét és megynyugtató kisugárzását.Már egy kicsit idegesít , hogy egy nagy fengsui oktató örökké piszkál és a tanfolyamok alkalmával mindíg az Én szép gerendáim a negatív példáinak egyike.
Furcsa hiszen minden vendégem nagyon szépnek és megnyugatónak látja.
A látható tartószerkezetekkel kapcsolatban (gerendák, szarufák) azt kell megérteni, hogy az általuk viselt fizikai súly miatt feszültség van bennük, és örökösen nyomás alatt vannak. (Biztosan láttál már középen lehajolt gerendát vagy akár könyvespolcot.) Ez a lehajlás ott van minden teherhordó szerkezetben (pl. a hidakban is), de a legtöbbször nem látjuk.
Tehát, a gerendákat nem kell eltakarni (legalább látod, hogy hol vannak), de arra figyelj, hogy huzamos ideig ne tartózkodj alattuk. Ez azt jelenti, hogy az ágyad, a kedvenc fotelod (amelyikben sokat üldögélsz), vagy az íróasztalod ne legyen gerenda alatt.
Abban pedig tökéletesen igazad van, hogy egy szép faszerkezetet vétek lenne eltakarni! Attól, hogy eltakarnád, a benne levő feszültség és nyomás megmaradna, de mivel nem látnád, hogy hol van, nem tudnál arra figyelni, hogy ne ülj hosszasan alatta.
Kedves Edit,most olvastam el mind a két írásod,hasznosak az eligazításra,elgondolkozásra.
A képekkel,szobrokkal,más tárgyakkal mindig úgy vagyok,hogy megtanultam értékelni a művészi munkát.Mindenkinek mást mond az a tárgy,jelenség,élőlény. ..
A fizika, a matematika, a természeti törvények sokmindent megmagyaráznak.Az ember által számított hosszú idő után,egyszer arra ébredünk,hogy 180 fokos szögben minden megváltozott.
Keresve,kutatva ezeket is feldolgozzuk.
A lélek folytatja az útját. ..
Köszönöm a munkádat,a megmutatott értékeket.
Kívánok kellemes napokat,sok örömet.
Kedves Ágnes!
Sajnos, olyan lakást vettem, ahol csak Dny-i és Ny-i ablakaim vannak.Két oldalt szomszédok, bejáratom K-i, zárt ez a terület.először, nagyon jól indult minden.Ezt értsd, bármire…azóta eltelt 5 év, és hiába a „tudatosság” az akkori mostban, hatalmas hiba volt.Edit, és a vaszati segített, valahogy átformálni saját magamban is, és hogy valóban a környezet ami tükröz.Nyitott nyugatommal, elértem, hogy párkapcsolatom, a gyerekemmel való viszonyom,anyagi helyzetem-esetleges épülő egzisztenciám-teljesen megdőlt.Bútorokat nem lehet oda tenni az ablakok elé, mert már így is sötét van.Nem is beszélve arról, hogy a nappaliban „Ami” konyha”, ami teljesen sötét.Ebből nyílott volna -mikor épültek a lakások, a másik szoba ajtaja.Tehát, azzal azt értem volna el, hogy „rajtam keresztül” kijön a gyerek a szobájából, majd tőlem kilép a folyosóra, és onnan megy a fürdőbe.A magán szféra kialakításához akkor, építtetőkkel egyeztetve, úgymond, oldalra nyitottak meg két ajtót 90 fokban.Vizuálisan ez úgy néz ki, hogy belépsz egy pici előszobába, és szemben látsz két oldalra nyíló ajtót, ami Dnyra nyílik, a másik Ényra.Háromszögben.Azt ugyan elértem, hogy külön járhatunk a fürdőbe, ami Dk-i, de mikor betájoltam a kecót, meghúztam a vonalakat és kockákat, nos, az a két ajtó, pontosan a lakás középpontjába esik.Az a fránya szög…Mivel ablakot, nem lehet nyitni más irányokban, ezért csak úgy tudtam korrekciót, ami éppen adott lehetőség volt, legszívesebben elköltöztem volna, de rátérek, miért nem lehetséges…:(
Rend, és yantra, elsőre…Sajnálattal közlöm, hogy valamit működtetett, de csak csúszás lett a vége, vagy éppen stagnálás.Szimbolum, mint energia, jól működött ugyan, de pl. a konyhába kitett mars yantrára ránéztem, és „ideges” lettem tőle..ezt nem tudom más szóval leírni. Akkora káosz lett mindig , hogy menekültem otthonról.Friss levegőn, :D, jöttek az ötletek.Figyeltem a többi házat, és azt , hogyan élnek ott.Egyből találtam volna „számukra” megfelelő megoldásokat, de ugye az nem az én életem.Itthon, mindig erőtlenné váltam,nem jutott eszembe semmi.Új építésű lakás, egyszerűen berendezhetetlenné vált.Akkor elővettem, a Vaszatit gőzerővel, és persze Edit segítségeit.Sajnos pénzem, nem volt a 27 napos programra, arra meg végképp nem, h. szakértőt hívjak.Ablakaimra redőnyt csináltattam, „nehéz függönyöket tettem fel.Na itt más a homály mint olyan, borzalom volt, délután már villanyt kellett felkapcsolni.Annyi villanyszámlám lett, hogy az órát is levették.Volt, egy nagy gardróbom, aminek nagy üveg ajtajai vannak.Csak északra tudtam tenni, tehát a terhelés oda összpontosult.Szét szedtem az egyiket, és zöldre festett falra, csak úgy felállítva az üveg ajtót északon, helyeztem el. Elvileg, ablak”-ot nyitottam.( egyik grb marad ugyan ezekkel az ajtókkal, de jól mutat, és az is olyan ablak hatást keltő.ék-i konyhában ami detto sötét, ahová lehetett, tükör csempét tettem.Keleti bejárati ajtó felé is, a vékony” folyosóra pedig lehet kapni tükör tapétát így „megnöveltem a teret”, hiszen keletről jönnek be az „új” dolgok.ez mindkét falon , festés helyett.:)A fürdőt sárgára festettem, , bár ott 2m magasan, zöld csempék vannak. nagy narancssárga gyertyákat tettem be, mert ugye ott indul a tűz elem..a déli oldalon.(próbáltam piros wc ülőkét, meg kiegészítőket, de borzasztóan nézett ki, a sötét zölddel..)Helységek szempontjából, a gyerek, élből azt a szobát választotta, ami dny-i, ráad oroszlán, plussz az ősök” szobájában van.Azzal a tüzes hévvel, és most jön a dny-i ajtó hatása is, viták, verbális terror:)emellett, beteg is lett a lány, ráadásul, hirtelen autóbalesetben meghaltak a tesómék.Ény-i ajtó..kiderült, h a bank rossz szerződést csinált a lakással kapcsolatban,ezáltal, földhivatal szerint, nem került a nevemre, az építtető cég becsődölt, holott, amikor vettem, a felét kp-ban kifizettem.6 milláról beszélünk, és a becsődölt cég nevén van a lakásom.Megy a per,de a bank se kapta meg a jogot, míg nem lesz vmi eredmény, elméletileg, nem lakom sehol, a gyerekkel együtt, papíron mi nem lakunk ebben a lakásban.( hiába fizettem, a CHF-et 5 évig, nem az enyém, szerződések szerint, jogtalanul kérték, mert az építtető nem adta meg nekik a jelz.jogot. ez az ő szerződésük.) Ezt most nem rinyaképpen írtam, hanem, hogy ezek szerint beigazolódik a vastu építészet energetikája.Hogy ez mennyire analóg, a bolygókkal, a színekkel, a természettel, az elemekkel, ennyire látszik.Globálisan nézve, mindegy, hogy miben hisz az ember, aszem ezeket megértve, önmagunkba is láthatunk.Meg ami kint az bent, s fordítva is.Figyeltem, a házunkban élők életét ez idő alatt.Első emeleten vagyunk, írtam, nyugati oldalon.felettem, elváltak, mellőlem váltak, költöztek, alattam csak üvöltenek, a másiknak az lett a mániája, h mindenki ellen áskálódik, feljelentget bármiért bárkit, többen becsődöltek, árverezték, ezért költöztek el.Az északi-keleti oldaliak,haladnak szépen, minden tekintetben.Gyereket szülnek, szakmailag sikereket érnek el.Ennek örülök, bennem irigységet ez nem szül, hanem rámutat arra, mit jelent a „ház, ahol élünk”. 🙂
Tudom, h azt kérdezted, én vágattam e ablakot, ajtót. Nem, de kérdésed másik fele arra vonatkozott, milyen hatások értek, mik a tapasztalataim.Erről tudtam Neked írni, és csak így.Lehet kimerítően, de ezzel legalább talán másoknak is élő” példa lehet, a tér rendezés jelentősége. ( lakást eladni nem tudom, mert írtam miért…:( Tök gáz, a sarkokkal szemben nyíló” ajtó, azzal még mindig nem tudok mit kezdeni, mert még odáig nem jutottunk, h át tudjunk járni a falon.ha blokkolom a közepet’, esetleg eléjük teszek vmi szekrényt v függönyt, az életbe nem jön be ide senki, és semmi .esetleg, az ajtóval szemben a sarkokban is üveget vagy tükröt lehetne elhelyezni, de vaszati szerint meg „ablak” nem jó ajtóval „szemben…Csak intuícióval lehetne ezen segíteni most gyors segély alapon, de a lényeg, hogy tényleg harmóniát érezzen az ember a saját (!) lakásában. 🙂 Yantrának, van jelentősége szintén, de kicsit olyan érzésem van, mintha „tüneti kezelés ” volna, nem a „betegség okának” megszüntetése.Ráad. ha súlyos építészeti hiba van, előbb utóbb finom energetikailag, meg lesz az eredménye.sos-ben, jó a hatásuk, ez nem is vitás.Ehhez, nekünk is változni kell.sztem.
Köszönöm, ha elolvastad, remélem litániám, nem zavarta meg a hozzászólások egységét.:)
Mindenkinek kívánok, jókat, szép napokat! Ágnes, Neked szintén, a lényeg, hogy jól érezd magad abban, amiben élsz! ( a vaszatinak tényleg sokat köszönhetek!)
Üdv. Mónika
Kedves Gizella!
Köszönöm a hozzászólásodat. Mindig úgy megörülök, amikor írsz valamit, mert a szavaidból kedvesség, nyitottság és bölcsesség árad.
Köszönöm!
Kedves Mónika!
Esetleg csináltatok új helyre ajtó, vagy ablakot? Milyen tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban?
Kedves Mónika! Talán, ha csak az én és a családom életéről lenne szó, azt is mondhatnám, hogy karma, ami velünk történik. De mivel a Nagyszüleim is ebben a házban éltek és ismerem az életüket és láttam a házat az Ő idejükben berendezve ,szinte ugyanaz történt velünk is, mint velük. Nyílván kicsit másképpen, hiszen 50-70 év eltolódás van, de ahogy jól éltek volna, vagy betörtek, vagy államosítottak….tehát lenullázódtak. Pedig nagyon sokat dolgoztak, tehát nem ezzel volt a probléma. Nálunk ugyanez lejátszódott és 12 éve keresem a megoldást….illetve az okát és a megoldást.Anyagilag nem kifejezhető, amilyen rosszul állunk, így a 27 napos programra nincs pénzem:( szakemberekre se, pl festőre. Pedig a közel 4 méteres belmagasságú helységeket egyedül, létra híján nem tudom kifesteni. Így maradtak egyenlőre a yantrák, a tükrök átrendezése, a D-i bejárati ajtóra „nehéz” roló került, az É-i szobából kikerültek a piros tárgyak. A DNY-i pincét kipucoltam, a Varaha yantrának füstölőt szoktam gyújtani.
Valami energia elindult, így a sok munka mellett mázolok, átrendezek…. K-re szeretném berakatni az ablakot, ami 12 éve a garázsban van…..Ami igazolja még a Vaszatit, hogy az utcánkban, a mi oldalunkon csupa zárt K-i ház van és minden házban egyedül élő nők, nénik laknak. Mi most ketten élünk a lányommal és a 2 lány cicánkkal….én pedig nagyon szeretném, ha a lányomnak és nekem is jönne egy igazi társ és az anyagi nehézségeink megoldódnának.Egyszóval, nem fogom feladni, úgy érzem, hogy feladatom ennek a problémának a megoldása.Legalább annyira sikerüljön feljavítani energetikailag, hogy jó áron el tudjam adni és egy a Vaszati szabályainak megfelelő házba költözni…inkább építeni.
Abban teljesen igazad van, hogy az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat a lakásunkban.:)
Örülök, hogy megírtad a tapasztalataidat!!!:)
Üdvözlettel,Ágnes
OOOOOOOOOOO…Nos, akkor Üdv Kedves Ágnes! 🙂
Jól el levelezgetünk itt, de talán nem probléma, ha megosztjuk tapasztalatainkat…:)
Tény, hogy ebben a házban, ahol belépsz, és ablak csak nyugati, minden pasi, előbb utóbb, elhúzott.Akik maradtunk, nők, és lányok, nénik.Alattam ugyan még megvan a „család”, de alig látom a férjet, éjjel nappal dolgozik, csak a hangjáról tudom, mikor van otthon, pedig nem hallgatózok.Nekünk is két cicánk van, egyik fiú, de asszem, ő nem is tud erről, így a szaporodástól nem kell tartanom.Nemcsak nálam, de a lányomnak is elég neccesek voltak a párkapcsolatai.Itt minden férfi, betegesen féltékennyé vált.Elhidegülés üvöltözéssel, ugye azok kiabálnak, akik „távolodnak” egymástól..
Az nagy „kvatsz” volt, amikor éppen kifestettem a konyhám északi falát zöldre, és felhívott egy régi ismerősöm, hogy szánja bánja, eddig nem tudta, de most megadná a régi kölcsönét, amit évekkel ezelőtt kért tőlem.:Oo..Néztem ki a fejemből, amikor még ugyan erre a falra, pár tükör csempét felragasztottam, olyan ötletek, és emberek jöttek az életembe, amivel, akikkel realizálhattam ezt az elcseszett’ helyzetet.(rossz élethelyzetbe születni, nagyon nem jó, de ha még azzá is tesszük, azon már csak mi tudunk segíteni.)A helyzetekhez való viszonyulásaim változtak meg. 🙂 Jó az a tükör néha, neki lökött arccal az élet! 😀 Tehát, ék-i konyhám adott inspirációt rendesen.A piros mars yantrát, nos, lerajzoltam, és homok színűre festettem..( itt pirulós jelecske )Így már nem „zavaró” ha ránézek. Apró dolgok ezek, nekem sokat jelentettek…Létra hiányában, én szekrények tetejéről mázoltam, meg teleszkópos hengerrel.Egyik kezemet nem tudom használni, de az egyensúly érzékem javult 🙂 mivel nem lett precíz, vmi maszatolást csináltam rajta, ezért most olyan „antik” hatású…
Mindenképpen tedd be az ablakodat keletre, biztosan nem véletlen, hogy még ott van a garázsodban.12 év ( áldozati szerep) után, fordítsd meg a számot’, csinálj belőle 21-est, az jelentheti egy számodra véget érő életszakasz új kezdetét.Ha nem éred el, a belmagasságot, húzz egy vonalat, addig fess míg éred, vmi másik színnel fess rá egy csíkot, készen van a bordűröd.majd egyszer vki felfesti a plafonig, vagy addigra lesz majd létrád.
Ablak be tételéhez, falat kell bontani , meg figyelni az áthidalókat, nem egyszerű, de megoldható.Biztosan lesz segítséged, ha más nem, a lányod barátait kérd meg, sztem, ha vmi erős ffi meglátja mit ügyködtök ott ti nők, egyből a segítségetekre siet 🙂 Azért az ablak állapota is lényeg lehet.
Mennyire karma ez? Lehet ezt meg kellett élned, hogy rájöjj a mókuskerék addig forog, míg kerekezel rajta.A Te életed nem a más élete, a régi mintákat követve állóvíz…merj változtatni, te is változol közben.Csak azért írtam így, mert én is azt tettem, hiába a katyvasz.Ha a miértre keressük a választ, nem lépünk a hogyan felé..ok, okozat meg a megoldás, persze ez a megértése az egésznek.arra jutottam, hogy ami elmúlt azon már nem tudok változtatni, eképpen a miérten sem agyalok, a jövő még nem biztos , h. úgy lesz, akkor most a hogyan lépjek van..( ?)
Nem okoskodni szeretnék, hiszen van nálam is mit tenni még , csupán jelezni akartam Neked, minden meg-oldható.Tőled függ ez igazából…
Szerintem, sikerülni fog, erőt, és örömet kívánok hozzá!
Üdv: Mónika
Kedves Mónika!
Mindenképpen köszönöm a bátorításodat!:) Sok olyan gondolatot fogalmaztál meg, ami a fejemben van mostanában. Úgy érzem, hogy nem volt véletlen, hogy a Vaszatira találtam, majdnem pont 12 év után. Elindította a változást, amelynek nagyon ideje volt hogy megtörténjen.Pont ma a metron ülve gondolkoztam, hogy mire is tudnék felállni a festéshez…és a komód jutott az eszembe. Ha aláteszek plédet, akkor mindig odébb tudom húzni…szerintem arról még a mennyezetet is elérem:) Ilyen inspirációim vannak:) A hétvégén legalább egy pár órát szeretnék festeni….egy vödör Nap sárga festéket ki tudok szorítani ebben a hónapban. Az ablak berakásnak meg az építési irodánál utána járok, hogy a régi építési engedélyt, hogyan lehet megújítani. Egy munkatársamnak beszéltem az ablakról és mondta, hogy megbízható, rendes köműveseket ismer, akikkel a testvére most építkezik.
Amit egyértelműen érzek, hogy kreatívabb, bátrabb lettem és az ügyfeleim másképpen beszélnek velem. Megkérnek, hogy segítsek…hálásak érte és megköszönik:) (eddig ez nem így volt, azért nagy öröm most)
Még valamit észrevettem, a kerületünkben van egy bio bolt egy patikával egyben és mindig tele van vevőkkel,dacára a jelenlegi könnyűnek semmiképpen sem mondható gazdasági helyzetben.Ahogy körbe néztem láttam meg a Vaszati yantrákat és tükröket a megfelelő égtájakon.
A fodrásznál, akinek szintén nagyon jól megy az üzlet, K-en vannak a nagy tükrök és habár a bejárat Ny-i, Északon egy üvegfal van.
Én is minden JÓT kívánok Neked!
Üdv,Ágnes
Kedves Mónika és Ágnes!
Be kell vallanom, könny szökött a szemembe, hogy az egymással folytatott levelezést olvastam. Most emiatt nem is látok rendesen… 🙂
Nehezen találok szavakat… annyira tetszik az eltökéltségetek, hogy annyi mindent megtesztek azért, hogy egy kicsit javuljon az otthonotok… A kreativitás, a létra nélküli festéshez… A kisebb nagyobb tapasztalatok, megvalósítások…
És ahogy egymás lelkesítitek…
én ehhez már nem tudok mit hozzászólni…
Köszönöm!
Kedves Edit!
Köszönöm a K-i ablakkal kapcsolatos tanácsodat!:)
Tegnap elkezdtem a szoba kifestését:)
A sötét púder színű( Keleti szoba) és elkoszolódott tapétára festek, így még abban se voltam biztos, hogy ki fog bírni még két réteg festéket, ezért fehérrel kezdtem, de képzeld bírja:) Én kevésbé, úgyhogy 2 nap alatt félig sikerült megcsinálnom. A mennyezet a nyeles teddy hengerrel nagy „móka”. A sárga szinezőt még nem tudom, hogyan tudom kiszorítani anyagilag, ugyanis a Nap sárgához elég sok kell. Egyenlőre örülök, hogy elkezdtem, már ez az 1 réteg fehér is hatalmas különbség…A dologban ami érdekes, hogy nagy örömmel keltem reggel, hogy vasárnap van és festhetek:) Pedig minden porcikám odavolt… Honnan jön ez az energia nem tudom….de ezzel együtt én is változok, és bízom benne, hogy a körülményeink is változni fognak…
Ami most télen kérdés, hogy a macska almot hová tegyem? Nyáron nincs rá szükség, a cicák leginkább a kertben vannak .Az előszobában van évek óta, fedeles, nem találtam máshol helyet…de lehet, hogy ez nem jó?
Üdvözlettel,Ágnes
Kedves Ágnes!
Örülök, hogy hozzáláttál a festéshez! 🙂
Nem csak a szoba színe fog változni, hanem bizony sokkal tisztább is lesz – főleg, ha régen volt festve.
A cicák mindenképpen bent laknak télen? Úgy érem, muszáj nekik bentre macskaalom? Kertes házban ez talán elkerülhető lenne…
Ha mégsem, akkor olyan égtájra tedd, ahol jó a vécé. Ez lehet nyugat, dél, északnyugat. Persze arra figyelj, hogy szobába, konyhába ne tedd… Úgy emlékszem, délen van a bejáratod – tehát ha csak az égtájat nézzük, jó ott, de mivel az előszoba mégiscsak az a hely, ahová megérkezünk, ahová a vendégeink megérkeznek, ezért talán mégsem ott kellene a macskaalmot tartani.
A helyedben én beszélnék azokkal a cicákkal, hogy itt az ideje felnőniük és kint a kertben elintézni a vécé ügyeiket. 🙂
2016 van. Mi lett Mónikával és Ágnessel?
Köszönöm a kérdéssedet! Ágnes épp most írt egy nagyon szép hozzászólást az egyik írásomhoz.
Ide kattintva találod!>>
Kedves Mindenki !Meg szeretném köszönni ,hogy ezt a beszélgetést elolvashattam ,ami Mónika és Ágnes között zajlott: Bevallom ilyen jót és ennyit nem emlékszem mikor nevettem:Bocsánatot kérek azért Mónikától,nem a problémán nevettem ,hanem azon a lazaságon ,ahogyan közölte a dolgokat.A könnyem is kicsordult.A szituáció az enyémmel nagyon hasonló,csak sajnos én nem tudok ilyen laza lenni.Erőt ad nekem is ez a beszélgetés,hogy van kiút! Neked kedves Edit ,szeretném megköszönni,hogy elhoztad Magyarországra a Vaszatit.
Kedves Anikó!
Bevallom, annak idején – a dátumokat nézve lassan egy éve – én is megkönnyeztem ezeket a hozzászólásokat. És igazad van: Valóban van kiút még akkor is, ha nagyon rossz adottságokkal rendelkezik a lakás. Tény azonban, hogy nagyon sokat kell tenni azért, hogy változtatni tudjunk.
S ami még fontos: Vannak olyan lakások, ahol a legjobb megoldás sajnos a költözés. Viszont még ebben a helyzetben is ki kell hozni belőle a lehető legjobbat, hogy addig, amíg az esetleges költözés megvalósul, minél inkább jól érezzük magunkat, és majdan az eladás és vásárlás is könnyebb legyen.
Kedves Edit!
Nemrég találtam rá az oldalra és pár azonnali változtatást már végre is hajtottam. Ezzel máris jobbnak érzem a helyzetet. 🙂 Földszinti panellakásról van szó, ahol nincs ablak északon és keleten egyáltalán. Minden ablak és erkélyajtó a lakás déli oldalán van. Az égtájak pont ráfekszenek a lakás falaira ez viszont pozitívum. A bejárat ugyan északon van, de a lépcsőházból nyílik. Természetesen yantrákat is el fogok helyezni, ahova szükséges, de úgy látom a tükrök is igen fontos szerepet töltenek be, főleg „ablakhelyettesítőként”. Tettem tükröt a keleti falra a kelethez tartozó részre, egyet az északnyugaton lévő fürdőszoba (wc nélkül) északi falára és egyet az északon lévő előszoba keleti falára. A kérdésem az lenne, hogy a nyugaton lévő hálószoba keleti falára tehetek-e úgy, ha nem látom benne magamat az ágyból mivel ott csak dél felé van ablak. Ráadásul a szobának ez a része már a brahmasztánhoz tartozik, ha szigorúan veszem a 9 középső négyzetet. Sajnos a wc pont a lakás közepén van. Oda az ajtó fölé kéne tennem egy matsya yantrát, ha jól gondolom.
Egyelőre ennyi gyors segítséget kérnék, ha lehet.
Válaszodat előre is köszönöm!
N
Mindaz, amit eddig megváltoztattál a lakásban, rendben van.
Én általában nem szoktam ajánlani, hogy tükör legyen a hálószobában. (Biztos, ami biztos.) Ha azonban el tudod helyezni a keleti falon úgy, hogy nem látod benn Magadat az ágyból és továbbra is jól tudsz aludni, akkor kipróbálhatod. Ha azonban nem alszol olyan jól a tükörrel, inkább vedd le!
Igen, a vécéhez egy Matsya yantrára lesz szükséged, amit a vécén kívül kell elehelyezni.
Ugyancsak a vécén kívül, de a középső észen elhelyezheted a Mahapurusha yantrát és a Vasztupurusha mandalát is.
Kedves Edit!
Milyen hatással van az életünkre a lakásban a falakra kitett családtagok képe?
És mennyiben számít, hogy melyik égtájra kerültek?
Egyik nap feltűnt, hogy anyukámnál sok kép van a falon a lakásban a családtagokról, több égtájon is.
Például több gyerekkori kép van rólam a testvéremmel, aki sajnos már nem él.
Másik égtájon a már felnőtt unokaöcséimről vannak nála kiskori képek kitéve.
Én a lakásomban nem tettem ki képeket a falra családtagokról.
De van olyan ismerősöm, akinél több generáció képei láthatóak polcokon, falakon.
Nagy érdeklődéssel várom a válaszodat, amelyet előre is köszönök.
Üdvözlettel
Gabriella
Kedves Gabriella!
Ha szereted a családod képeit látni magad körül, akkor tehetsz ki róluk képeket. Ez tőled függ. Van, akinek örömet szerez az, hogy mindig látja a szeretteit fényképen, de van, akinek ez nem fontos. Ha Te is szeretnéd látni a családtagjaid fényképét nap mint nap a falon, akkor ki lehet tenni, ezzel önmagában nincs gond.
Arra azonban már valóban oda kell figyelni, hogy az egyes személyeket milyen égtájra tegyük. Általában a jövővel kapcsolatos égtájakra (északkelet, kelet) szoktuk tenni a gyerekek képeit, vagy a szerelmünk képét. Ha nagyon precízek szeretnénk lenni, a férj képe legyen keleten, a feleség északon, a közös fotók pedig északkeleten, ahol a férfi és a női energiák egyesülnek.
Délnyugatra vagy nyugatra szoktuk tenni az eltávozott családtagok képeit, vagy az idősebb családtagok képét. Délnyugatra tehetjük olyan személynek is a képét, aki szeretnénk, ha hatással lenne az életünkre.
Az olyan képeket, ahol vegyesen vannak idősek, fiatalok, gyerekek, élők és már nem élők, tehetjük északnyugatra, mely égtáj általában szoros kapcsolatban áll az emberi kapcsolatainkkal. Barátaink képe is lehet északnyugaton.
Az égtájak itt nem feltétlenül a lakáson belüli égtájakat jelentik, hanem egy szobán belül az égtájakat.