Legutóbbi írásomban már szó esett arról, mennyire fontos, hogy otthonunkban sok-sok egészséges zöld növénnyel vegyük körül magunkat. Ez természetesen a házunkon kívüli területre, a kertünkre is vonatkozik.

Hóesésben – nálunk jelenleg is esik – a hólapátoláson kívül nem igazán tudunk mást csinálni a kertünkben, de tervezgetni már lehet! Sőt, ha most kimész az udvarra, az összefüggő hó alatt gyönyörűen kirajzolódik a kerted struktúrája.

Remélem, hamarosan újra látjuk a tavasz kírnökeit!

Remélem, hamarosan újra látjuk a tavasz hírnökeit!

Most meg tudod vizsgálni, hogy a kert délnyugati része kellően védett-e, vannak-e ott nagy fák, sűrű bokrok. Ha csupa lombhullató cserje van délnyugaton, akkor a téli időszakban meglehetősen nyitott és könnyed lehet a délnyugat. Érdemes tehát végiggondolni, milyen örökzöldet lehetne még odaültetni. Egy fenyőt, esetleg egy tiszafát, amit szükség estén nyírni is lehet? Esetleg valamilyen gyorsabban növő örökzöldet, hogy minél hamarabb érezhesd a védelmező hatását délnyugaton?

Vizsgáld meg, hol van túl sok növény, hol van túl kevés.

Vizsgáld meg, hol van túl sok növény, hol van túl kevés.

Most meg tudod azt is nézni, milyen a telek északkeleti és középső része. Ha túl sok ezeken a részeken a fa, az sajnos nem túl szerencsés. Nehezen írom le, de végig kell gondolni, hogyan lehetne az északkelet és a Brahmasztan növényzetét egy kicsit megritkítani. Talán egy-két fiatalabb cserje még alkalmas arra, hogy kiásd és átültesd valahova máshova.

A szép, havas kertedet nézegetve azon is elgondolkodhatsz, vajon van-e olyan területe, ahová elférne egy kerti tó és még a Vaszati szempontjából is kedvező helyen lenne. Vizsgáld meg a kert északi, északkeleti részét. Létre tudnál hozni itt egy kis tavat? Esetleg egy madáritatót? Tavat tehetsz még a keleti terület északkelethez közel eső részére, illetve az északnyugati területre is.

Bizony, ezt az idén fotóztam. Remélem, hamarosan újra látom őket...

Bizony, ezt az idén fotóztam. Remélem, hamarosan újra látom őket…

Szeretnél saját gyümölcsöt szüretelni a kertedből? A mostani csupasz kert arra is alkalmas, hogy megvizsgáld, hová lehetne valamilyen gyümölcsfát vagy gyümölcsbokrot ültetni.

Attól függően, hogy a gyümölcsfát milyen alanyra oltják, a termete lehet egészen nagy, közepes vagy kisebb is. A meggyfák általában nem nőnek túl nagyra, ezeket lehet akár délkeletre is ültetni. A sárgabarack szép nagyra nő, lehet délen vagy nyugaton. Általában a cseresznyefa az, ami nagyra és magasra nő, nagyon jó helye lehet délnyugaton.

Bármilyen gyümölcsöt választasz, mindenképpen kérdezd meg a kertészetben, hogy várhatóan mekkorára fog nőni és aszerint válaszd ki számára a legjobb helyet.

Most még csupaszak az ágak, de remélem, hamarosan virágozni kezd a barackfa.

Most még csupaszak az ágak, de remélem, hamarosan virágozni kezd a barackfa. (Tavalyi fotó…)

Ha csak északon vagy keleten van már hely, akkor válassz valamilyen gyümölcsbokrot: málnát, ribizlit, áfonyát, vagy pedig oszlopos gyümölcsfát. Tavaly én is ültettem 3 darab oszlopos almafát az északnyugati terület északhoz közel eső részébe. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy az idén fog-e már teremni. Oszlopos vagy egyéb kis termetű gyümölcsfákat, gyümölcsbokrokat még dézsában is lehet nevelni, tehát ha nincs kerted, de van jó nagy erkélyed, megpróbálkozhatsz velük. Egy kicsit fantáziadúsabb annál, mint telerakni az erkélyt cserepes tujákkal… Csak arra figyelj, hogy olyan gyümölcsöt válassz, ami erre alkalmas, illetve ami önbeporzó.

Pár éve sokat gondolkodtam azon, hogy hol legyen a zöldségeskert. Fontos ugyanis, hogy ez a terület minél több Napfényt kapjon. Éppen ezért olyan területet kellett választani, ahová már nem ér el a délre, délnyugatra ültetett nagy fák árnyéka. A választás az északnyugati területre esett, annak is az északhoz közel eső részére. Ezt a területet ugyanis hosszú ideig éri a Nap.

Javaslom, hogy használd ki még ezt a néhány „téli” napot és tervezd meg, milyen átalakítások lesznek idén a kertedben, mert ha végre beindul a szezon, akkor már nem nagyon lesz idő tervezgetni…

Manhertz Edit

Manhertz Edit

ui: Ha szeretnél még többet olvasni a Vaszati és a kert kapcsolatáról, itt találod a korábbi írásaimat. >>

Neked ajánlom:

Erdőkert és Vaszati? Faültetési dilemmáink

Nagyon szeretem a fákat és az erdőt. Ráadásul a nyarak egyre melegebbek, napközben nehéz a hőséget árnyék nélkül elviselni. Korábban már beszéltünk róla, hogy a kertünk délnyugati részére telepítettünk egy erdőt, amelynek az eredeti célja a délnyugati terület...

A tavaszi nagytakarítás nem nyűg, hanem lehetőség!

Most már minden kétséget kizáróan itt a tavasz! Gyönyörűen süt a Nap, a kertben énekelnek a madarak és végre kinyílt az aranyeső (hivatalos nevén aranyvessző). A tavasz - és a húsvéti készülődés - pedig együtt jár a tavaszi nagytakarítással, ami valljuk be, nem mindig...

Vaszati – harmóniában a természettel

  Amikor azt mondjuk, hogy a Vaszati szerinti építkezés és térrendezés arról szól, hogy hamóniában vagyunk a természettel, akkor két dologra gondolunk: Az egyik, hogy amennyire csak tehetjük, betartjuk a Vaszati szabályait: beengedjük otthonunkba a pozitív...

Gyűjtsünk esővizet! Na de, hova tegyük a tartályt?

Szerencsére ez a nyár messze nem volt olyan aszályos mint a tavalyi, mégis egyre többen tartjuk fontosnak, hogy összegyűjtsük az esővizet és azzal locsoljunk. Micsoda pazarlás csak úgy kiengedni az utcára! Felvetődhet azonban egy fontos és összetett kérdés: Hol legyen...

Fontos – de nem biztos, hogy kellemes – tudnivalók a kertedről

Legutóbb a kertészkedés kellemes oldaláról beszéltünk, a faültetésről és arról, hogy szabadon választhatsz kert stílust. (Ha nem olvastad volna, most is megteheted. >>) Most viszont sorba vesszük azokat a legsúlyosabb hibákat, amelyek ha jelen vannak a...

Erdőkert és Vaszati? A dilemma feloldása: mi történt egy év alatt?

Az elmúlt bő két évtizedben rá kellett jönnöm, hogy minél többet tudok a Vaszatiról, s ezzel együtt a természet törvényeiről, bizonyos helyzetekben annál nehezebb dolgom van. Mire gondolok? Ha nem gondolnék lépten-nyomon arra, hogy északról és keletről érkeznek a...

Hová építsük a kerti tavat?

Most, hogy végre kitavaszodott, egyre inkább vágyunk ki a szabadba, a kertbe. Ha olyan szerencsés vagy, hogy saját kerted van, tedd olyanná, hogy minél inkább harmonizáljon a természet törvényeivel, s így minél jobb hatással legyen Rád és a családodra. Csodálatosan...

Tedd otthonodat és környékét élhetőbbé!

A minap olvastam egy cikket arról, hogy Németország egyik tartományában felvetődött, hogy betiltanák a családi házak körüli kertek kaviccsal, betonnal vagy aszfalttal borítását, helyette kötelezővé tennék, hogy aki családi házban él és kerttel rendelkezik, az bizony...

Vaszati a kertben – tippek a téli tervezgetéshez

Még épp, hogy csak olvadni kezdett a hó, de a kertészek tudják, hogy hamarosan itt az új szezon. A tavasz pedig remek lehetőséget kínál arra, hogy a kertünkbe is becsempésszük a Vaszatit. Ehhez ad tippeket ez a videó: https://www.youtube.com/watch?v=fdbKftYnPNA  ...

Mire figyeljünk, ha Vaszati kertet szeretnénk?

iAz elmúlt egy év történései következményeként egyre többen döntenek úgy, hogy vidékre, de legalábbis kertes házba költöznek. Ezen egyáltalán nem csodálkozom: amikor a járvány miatt kijárási korlátozás lépett életbe, a társas házak lakói bizony beszorultak a négy fal...

Mit keres egy erdő a kertünkben?

Egyszer megkérdezte valaki, hogy a Vaszati miért mondja azt, hogy délnyugaton legyenek a kertünkben a nagy fák, holott pont arról süt a nap... Ha már régóta ismerkedsz a Vaszatival, egész biztos, hogy tudod a választ. Az idei nyár első igazán meleg napján készítettem...

Nyár van, töltsd fel Magad energiával!

Nemrégiben egy kedves orvos ismerősömmel beszélgettem, aki azt mondta, hogy ilyenkor nyáron nem nagyon szokta javasolni vitamin készítmények szedését. Azt mondta, hogy mivel most tele van a kert és a piac friss zöldséggel, gyümölccsel, a szükséges vitaminokat és...

Ki az erősebb a házunk vagy a karmánk?

Egy Vaszati korrekció után - vagy egy Vaszati házban élve - jogosan merülhet fel a kérdés, hogy vajon ezentúl minden könnyű lesz? Mindig boldogok leszünk és jómódúak? A problémák nagy ívben elkerülnek bennünket? Jó lenne, ha így lenne, de mivel az életünk meghatározó...

A tavasz illata

Számtalan okot felsorolhatunk arra, hogy miért szeretjük a tavaszt. Végre süt a Nap, hosszabbak a nappalok, lehet a teraszon ebédelni, feléled a természet és minden virágzik. Bármerre nézzek a kertben, az utcán, vagy a szemközti hegyoldalon egészen biztos, hogy...

Tavaszi kertészkedés a Vaszati segítségével

Kertes házban élők tapasztalhatják, hogy nem csak a háznak, a lakásnak a minősége hat az életükre, hanem a kerté is. Ha egy pillanatra félretesszük a Vaszatit, akkor sem kell sokáig magyarázni, hogy mi mindent ad egy szépen gondozott, rendezett kert. Már több,...

Tavaszi nagytakarítás – Vaszati tudatban

Tavasszal, amikor végre jó idő van és közeleg a Húsvét, eljön a tavaszi nagytakarítás ideje is. Ezt van aki szereti, mert utána érezhetően frissebbé válnak a lakás energiái, van aki csak a munkát és a fáradtságot látja benne, ezért nem szereti. Javaslom, hogy...

Madárvendégek a Vaszati kertben

Megint megtréfált bennünket az időjárás. Március vége felé járunk, és pár napja még mindent fehér hó borított. (Az ország egyes részein még most is.) A szokatlanul zord időjárás próbára tette azokat a madarakat, akik télire délebbre húzódnak, de már visszatértek, hogy...

Erdőkert és Vaszati? Tavaszi virágpompa

Most, hogy berobbant az év talán legszebb évszaka, a tavasz, időszerű, hogy ismét elővegyük a Vaszati és a kert témáját. A Vaszati elveit ugyanis nem csak a házon belül, hanem azon kívül is lehet és kell is alkalmazni. Korábbi írásaimban részletesen beszéltem arról,...

Az igazi lakásfrissítés

Végre tavasz van, a tavaszi nagytakarítások, lakásfrissítések ideje. Otthonunk és azok energiái több módon is frissülhetnek, nézzük mik ezek: 1. Tavaszi nagytakarítás, selejtezés, lomtalanítás 2. A lakás átrendezése, átalakítása a Vaszati elvei szerint 3. A szükséges...

Az őszi kert csodája

Már többször is beszéltünk arról, mennyire fontos, hogy tudatosan, a Vaszati elveit figyelmbe véve tervezzük meg a kertünket és telepítsük a növényeinket. Ez a mostani néhány hét- eső ide vagy oda - a fák, bokrok, rózsák telepítésének az időszaka, ami nagyon jó...

Kert – az egészség és a környezetvédelem mikrokozmosza

A házunk körüli kertről már többször is beszéltünk. Megtanultuk, hogy melyik égtájra mekkora és milyen színű növényeket ültessünk és már tudjuk azt is, hogy hol van a kerti tó legjobb helye. Ezek az alapok. Most azonban másról lesz szó. Egy kicsit elcsépelt és...

A víz hatása otthonunkra és az életünkre

Mindannyian jól tudjuk, hogy testünk és egészségünk fenntartásához elengedhetetlen a tiszta víz. Hivatalos adatok alapján egy újszülött testének 75 százaléka víz, mely az idő előrehaladtával csökken: gyerekkorban 65 százalék, felnőttkorban férfiak esetében kb. 60...