Boldog vagy?
Ha igen, akkor csinálj mindent úgy, ahogyan eddig.
Ha nem, akkor változtass valamit az életeden.
Az a tapasztalatom, hogy a legtöbben akkor fordulnak a Vaszati felé, amikor valami nincs rendben az életükben, amikor úgy érzik, eljött az idő a változtatásra. (Természetesen vannak olyanok is – és ez a legjobb – akik inkább megelőznék a bajt, ezért alkalmazzák a Vaszati elveit, vagy egyszerűen meggyőződésből, mivel tudják, hogy ez működik. Ez utóbbihoz tartozom én is…)
Sajnos sokan még mindig úgy gondolnak a Vaszatira, hogy egyedül az képes megoldani minden problémát. Sokan, ha betegek, elmennek az orvoshoz, beveszik a pirulát, vagy megműttetik magukat, de arra már nem hajlandóak, hogy felhagyjanak káros szokásaikkal – és itt nem csak az alkoholra és a cigarettára gondolok. Ehhez hasonlóan sokan készek arra, hogy átrendezzék az otthonukat és elhelyezzenek itt-ott néhány yantrát – ami már önmagában is dicséretes -, arra azonban nem gondolnak, hogy nekik, maguknak is változniuk kell. (Ha elég drasztikus a Vaszati szerinti átalakítás, akkor ezt általában magától is követi egy személyiségbeli változás, de sokkal jobb, ha ezt tudatosan tesszük.)
Engedd meg, hogy mindezt a saját példámon keresztül egy kicsit érthetőbbé tegyem. 1991 tavaszán kezdtem ismerkedni a védikus filozófiával, akkor hallottam először az ok-okozat (karma) törvényéről és egyik napról a másikra vegetáriánus lettem. Akkor még nagyon fiatal voltam és nem igazán érdekelt az egészségem, csak az, hogy az étkezési szokásommal ne ártsak másoknak. Gyakran mondogattam is, hogy „inkább vegyszert eszek, mint állatot”… Az évek, évtizedek folyamán – ahogy kezdett benőni a fejem lágya -, a gondolkodásmódom sokat finomodott, és fokozatosan rájöttem, bizony, az is fontos, hogy vegyszert, finomított étolajat, cukrot, fehér lisztet, stb. se egyek, mert ugyan ártani nem ártok, ha megeszem ezeket, az egészségemnek azonban nem tesznek jót. Így aztán fokozatosan rájöttem, hogyan tudom a vegetáriánus táplálkozást igazán egészséges táplálkozássá alakítani.
Ha hozzám hasonlóan eldöntöd, hogy életed egy bizonyos területét (vagy akár többet is) rendbe szeretnéd tenni, fontos, hogy ez a folyamat több irányból induljon el. Mivel az én szakterületem a Vaszati, ezért nyilván azt mondom, hogy az az első. Azt azonban még én is elismerem, hogy ez önmagában nem feltétlenül elegendő! Szép fokozatosan – vagy ha készen állsz, akár drasztikusan – ki kell takarítani az életedből minden olyan szokást, tevékenységet, amely akadályoz a vágyott cél elérésében. (Az én példámban ez a vegyszer volt.)
Ha az egészségedre szeretnél jobban odafigyelni, akkor bizony ki kell iktatni, minden olyan dolgot, ami árthat neki:
– egészségtelen (adalékokkal és vegyszerekkel teli) ételek
– alkohol, cigaretta, esetleg kábítószer (sajnos ma már ez utóbbi is egyre jobban terjed)
– kevés mozgás, kevés friss levegő
– túl kevés (vagy éppen túl sok) alvás
– vegyszeres kozmetikumok, vegyszeres takarító- és mosószerek
(Gondolnád, hogy a vegyszermentes takarítás és testápolás gyakran még olcsóbb is, mint a vegyszeres? A szódabikarbóna és a citromsav pl. csodákat tesz a fürdőszobában, az ecet remek öblítőszer, az olívaolaj pedig a legjobb testápoló – legalábbis számomra…)
– Neked mi jut még eszedbe?
Ha a pénzügyeidre szeretnél jobban odafigyelni (ez elég gyakori), akkor kezdj el könyveket olvasni a témában. (Lehetőleg ne ezoterikus „elképzelem, hogy gazdag vagyok” könyveket, hanem pénzügyi tanácsadók, befektetők könyveit, mint pl. Robert G. Allen, vagy Robert Kiyosaki, akiktől tényleg lehet tanulni.) És persze ne csak olvasd azokat, hanem fogadd is meg a bennük levő tanácsokat.
Ha pedig a párkapcsolatodat kellene megreformálni, akkor is fontos, hogy tudatos lépéseket tegyél. A zárt észak például nők esetében okozhatja azt, hogy nem tudják igazán megélni a nőiességüket, nem elég nőiesek, emiatt pedig nem vonzók a férfiak vagy a párjuk szemében. Ha esetleg Veled is ez a helyzet, akkor nem elég az, hogy zöldre fested az északi szobát vagy felteszel egy tükröt északra. Tudatosan is tenni kell valamit azért, hogy nőiesebb legyél: pl. kezdj el szoknyában járni, esetleg használj egy kis sminket – de csakis vegyszermenteset! (Ez csak egy példa, a párkapcsolat javításáért ennél jóval többet kell tenni!)
Direkt a végére hagytam valamit, ami nagyon fontos, és amivel sajnos nagyon gyakran találkozom mostanában ezért fontosnak tartom, hogy írjak róla. Az internetnek – de még inkább a közösségi oldalaknak – köszönhetően az emberek zömének az élete nyitott könyvvé válik. Ha meg akarom tudni, hogy kit mi érdekel, hogyan látja a világot, csak néhány kattintás, megnézem milyen cikkeket kedvel, milyen képet tölt fel magáról, mit oszt meg, és máris összeáll a kép…
Arra kérlek, hogy egy pillanatra állj meg és gondold végig, hogy az utóbbi időben milyen írásokat olvastál el – akár az interneten, akár a nyomtatott sajtóban, vagy milyen jellegű könyveket olvastál. Nem kell megosztanod velem, de tényleg gondold végig és tényleg őszintén!
Ha az olvasmányaid elsősorban olyan írások, amelyek segítenek abban, hogy egészségesebb életet élj, hogy jobb ember legyél, amelyek tele vannak pozitív energiával, esetleg a vallásodhoz kapcsolódó könyvek, akkor biztos vagyok benne, hogy a Te életedben érezhető változásokat hozhat a Vaszati alkalmazása.
Ha azonban sok pletykát és cselebsztorit olvasol, ha rákattintasz minden egyes gyilkosságról, tragédiáról, összeesküvés elméletről szóló hírre, ha a közösségi oldalon szidod a rendszert, ha megtalálsz minden világvégét jósló (ó, talán ez most épp nem is aktuális), pánikkeltő, gyalázkodó, másokat szidalmazó, negatív hírt és nem elég, hogy elolvasod, de még meg is osztod másokkal, akkor bizony ne számíts arra, hogy olyan átütő eredményt érhetsz el – akár a Vaszati segítségével – az életben. Rettenetes, hogy mi szenny és piszok kering az interneten – függetlenül attól, hogy van-e valóságalapja vagy nincs. Nagyon kérlek, ne engedd, hogy ezek befolyásolják az életedet, a mindennapjaidat. Ne engedd, hogy a média manipulálni tudjon és emiatt félelemben élj!
Az, hogy ez az anyagi világ nem tökéletes, mindenki tudja. A múlt század elején egy bölcs tanító (Bhaktisiddhanta Sarasvati Thakura) azt mondta, hogy „ez az anyagi világ nem úriembernek való hely”. Ez bizony igaz. De még itt az anyagi világban is találhatunk szép és pozitív dolgokat, és saját érdekünkben jobban tesszük, ha az ilyen pozitív gondolatokra röppen az elménk – ahogyan a méhecske is csak a virágokra repül -, ellenben a léggyel, aki inkább a szemétdombon érzi jól magát.
A rossz közérzet, a meggyengült egészség és gyakran a problémás emberi kapcsolatok okozói a negatív gondolatok, a negatív impulzusok, amelyek nap mint nap érnek bennünket. Ne növeljük ezek számát azzal, hogy „szutyok irodalmat” olvasunk, hogy a szemétre szállunk, mint a légy!
Tudom, hogy a legtöbben közületek, akik a Vaszati iránt érdeklődtök – leginkább a méhecskékre hasonlíttok, de a közösségi oldalaknak „hála” sajnos láttam Vaszati iránt érdeklődőket is – nem csak, hogy negatív tartalmú és gyalázkodó cikkeket „kedvelni” és megosztani, de bizony még nyíltan és csúnya szavakkal acsarkodni is. A Vaszati és ez a viselkedésmód nem fér össze – sajnálom.
Ezek után, aki úgy gondolja, hogy számára továbbra is fontos a sok rémhírkeltés és nem tud létezni negatív hírek nélkül és továbbra is szennyezni akarja a tudatát, nos, vele én nem tehetek semmit, folytathatja a már jól bejáratott utat. Azt azonban nem tudom megígérni, hogy bármilyen Vaszati tipp igazán hatásos lesz a számára.
Aki viszont kész arra, hogy megváltoztassa a gondolatait és olvasmányait – vagy ami még jobb, akinek ez nem is volt probléma (remélem, ők vannak többségben) -, az tartson velem, mert sok jó dolog vár rá az életben, és ebben a Vaszati is segíteni fog!
Szenzációs az írásod! Köszönöm! Megerősítetted a gondolatot bennem, hogy nem véletlen, hogy el kezdtem cca. 15 év után (tanulmányaim befejezte után) újra olvasni!
Drasztikusan átváltoztatott otthonunkba úgy érzem az utóbbi időben már egyáltalán nem fér bele a Fókusz és hasonló műsorok, sőt a Hiradó sem, sőt a TV sem! Bár sok a gyerekünk, szinte elképzelhetetlen, hogy időt szakítsak olvasásra, most mégis kerül rá idő, ha csak 10 oldalkákra. Hogyan kezdődött? A vaszati miatt átpakolgattuk másik helyre a könyveinket, és egy-kettő a kezemben maradt, nem tudtam letenni. Pedig nem vagyok egy „olvasó-típus”, bármennyire is szégyenletes. Most mégis úgy érzem, ennyi jár nekem, ettől letisztulnak gondolataim, tisztábban látom az egész életünket, nyugodtabban kezelek mindent és mindenkit.
Édesanyám megkérdezte az átalakítgatások után: – Na és milyen vaszati szerinti lakásban élni? Válaszom az volt: – Nincs semmi változás. Csak az, hogy nyugodtabbak lettünk, nem aggódunk mindenen állandóan, tisztábbnak érezzük a fejünket, jobban alszunk. Erre anyukám azt mondta: Ha „csak” ennyi, akkor már rég megérte!!!
A Te hozzászólásod is „szenzációs”! Nagy örömmel olvastam, köszönöm szépen!
Egyetértek Anyukáddal! Ha „csak” ennyi változás van, máris megérte!
Nagyon tetszenek az írásaid Editke És is szeretnék változtatni a lakásom elrendezésén csak ép el bizony talonod mert nem tudom a lakásban a gyerekem nem tud stabil munkahelyet találni gondolom valami vagy valamik nincsenek a helyükön mert a párkapcsolatába is ez a helyzet ÉK a szobája kék szín és az aranybarna az ülőgarnitúra .Kérlek pár mondattal ha tudnál segíteni melyik irányba kellene változtatni hol kezdje!
Az már önmagában jó hír, hogy északkeleten egy szoba van Nálatok!
Elvileg északkeleten a kék színű fal is jó – feltéve, ha nem sötétkék.
Előfordulhat, hogy a lakásnak más problémái is hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekednek nem úgy alakulnak a dolgai, ahogyan szeretné. Nem lehet csak az ő szobájára korlátozódni.
Kérd meg, hogy írja le, mit szeretne az életben. Milyen munkát, mekkora fizetést, stb. Magyarul: tűzze ki a céljait. (Ehhez itt találtok segítséget: http://manhertz.com/ – a hírlevélre feliratkozva rögtön eléritek a férjem ingyenes célkitűző tanfolyamát.)
Ha megvannak a célok, helyezze el a lakás északkeleti részén – azaz a szobájában, szintén északkeleten. A céloknak nem kell nyilvánosnak lenniük. A „titkos” célok legyenek egy füzetben, amit valahol északkeleten eldughat. A nyilvános – vagy mondjuk rövidebb távú célok – kerülhetnek a falra, hogy mindig szem előtt legyenek. Itt is fontos, hogy az északkeletei falon legyenek.
Épp ma írta valaki itt a blogon, hogy ez a módszer neki milyen sokat segített. A bejegyzést itt találod: http://vaszati.wordpress.com/2012/03/31/ingatlaneladas-a-vaszati-segitsegevel/#comment-2417
„Ne a világot mentsd meg, hanem magadat és máris megmentetted a világ egy részét!”
Bizony így van!
Drága Edit! Eddig is Veled tartottam, meg ezután is Veled maradok. puszi, Ilona
Nagyon tetszik a cikk, ugy gondolom mindig van mit tanulni, koszonom.
Ez nekem is nagyon tetszett. Mostanában nagyon eltalálnak a cikkeid. Jókor írsz jót, legalábbis számomra.
Nagyon jó írás! Kellenek az ilyen gondolatok!
Kedves Edit!
Nagyon tanulságos írás! Bizony ezeket a dolgokat a magam életében is felfedezhettem, s most az írásod újabb önrevíziót eredményez 🙂
Mások életét látva oly’ könnyű ezeket a hátráltató, belül jelen lévő tényezőket észrevenni. A saját életünk tényezői azonban képesek homályba veszni, főleg ha a két szemünkkel csak kifelé nézünk, az ujjunkkal pedig másokra mutogatunk (miközben három másik ujjunk épp magunkra mutat) 🙂
Kedves Kornél!
Köszönöm a megerősítést!
Már akkor, amikor beismerjük, hogy nem vagyunk tökéletesek, egy lépést tettünk afelé, hogy jobbak legyünk. Én pl. világ életemben hadilábon álltam a rendrakással és a takarítással. Aztán jött a Vaszati és megtanultam, hogy ez mennyire fontos.
Általában olyankor, amikor erről is szó esik valamelyik bejegyzésemben, megyek is rögtön takarítani.
Most is vár a porszívó. 🙂
Azt hiszem, a negatív dolgokat is meg kell élni. Nem véletlen, hogy az ember időnként képtelen változtatni, pedig tudja, hogy kellene, máskor meg egy csapásra megy. Nincs fejlődés negatív dolgok nélkül.
Amikor valakinek változni kell, akkor meg fogja találni az erre vezető utat. Nem hiszem, hogy erőltetni kellene. Nem hiszem, hogy „nem elegendő”, ha valaki pl. csak vegetáriánus lesz, de a cigiről még nem tud leszokni. Éppen a karma az, ami magyarázza ezt is, hiszen lehet, hogy neki most át kell élni egy tüdőrákot. Kicsi vagyok én ahhoz, hogy megítéljem, minek mi az oka.
A lét egyensúly (legalábbis a mi univerzumunkban), és mint ilyen, nincs benne jó és rossz, csak kilengés, eltérés az egyensúlytól. Az ember megbetegszik egy mikrobától, a mikrobának ez viszont az életet jelenti. A fertőzés jó vagy rossz? Egyik sem. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem szenvedek tőle.
A méhecskés-legyes hasonlathoz csak egy kis adalék: a méh időnként csíp, és ebbe bele is lehet halni, ha az ember allergiás rá. A légy ilyet nem tesz, viszont fontos szerepe van az elhullott állatok lebontásában, a körforgás fenntartásában. Igaz, fertőzéseket terjeszthet.
De nyilván annak is megvan a maga oka és ideje, amikor az ember romantikus rózsaszínben látja a létet, méhecskékkel, és csak pozitív hírekkel, és ez nem baj, mert a létet minden aspektusából meg kell ismerni. Így előbb-utóbb, életek múlva eljön annak az ideje, amikor az ember képes az EGÉSZet látni. Én még nem vagyok ott :).
Kedves Kata!
Azt mondják, minden nagy találmányt vagy valami különleges dolog létrejöttét megelőz valamilyen krízis. (Ha nem is mindig, de gyakran így van.) Egész biztos, hogy nincs olyan ember a világon, aki minden másodpercben tökéletesen elégedett, boldog és csupa pozitív gondolata van. Természetes, hogy érnek bennünket negatív hatások és vannak negatív gondolataink. Az is természetes, hogy ahhoz, hogy két lábon álljunk a talajon, ismernünk kell a realitást.
Amit nem szabad: túlzásba esni és rácuppanni minden negatív hírre. És ami még rosszabb: ezzel kezdeni a napot.
Egy biztos: az életünkön csak akkor tudunk változtatni, ha készek vagyunk változtatni a gondolatainkon, azon, hogy mit kommunikálunk mások felé (akár írásban, akár szóban) és a tetteinken. A védikus irodalom szerint a tettet megelőzi a gondolat. A sok-sok negatív gondolat előbb vagy utóbb, így vagy úgy negatív tettet eredményez, a pozitív pozitívat, a transzcendentális pedig transzcendentálisat. A karma szó tettet, vagy cselekvést jelent. Ha tehát elfogadjuk a karma törvényét – ami valóban szövevényes – akkor igyekezzünk csupa olyan tettet végrehajtani a jelenben és a jövőben is, amelyek kedvezőek. A tetteinket pedig mindig megelőzi a gondolat és mindaz az információ, amit engedünk, hogy bejusson a tudatunkba.
Kedves Ilona, Elza, Anita, Zsófia!
Köszönöm a kedves szavaitokat! 🙂
Kedves Edit!
Tanácsot szeretnék kérni. A férjem a saját nevére, de az édesanyja részére szeretne vásárolni egy egyszobás lakást. A kiválasztott lakás egy társasházban van. Mind a lakásnak és a társasháznak keleti bejárata van és a fekvése teljesen párhuzamos a főégtájakkal. A lakás szabályos téglalap alakú, a déli fal teljesen zárt és talán, de ebben nem vagyok biztos, hogy a középpont üres. Ez eddig a pozitívum. Negatívum viszont, hogy az egyszobás lakás ablakai nyugaton vannak, gyakorlatilag az egész nyugati fal ablak ill. erkély ajtó.Van egy icipici erkély is, ami kiugrik a ház síkjából. É, ÉK, DK teljesen zárt, ablaktalan. A fürdő+wc kb. K-DK-re esik. A konyha kb. É-ÉK. A szoba a lakás nyugati részére esik. A kérdésem az lenne, hogy ha a férjem nevén lesz ez a lakás, akkor annak a Vaszati „vonzata” hatással lesz-e a mi életünkre, vagy csak a lakásban élő személy, jelen esetben az anyósom életére. A másik kérdésem, hogy a leírtak alapján összességében jónak vagy rossznak ítéled meg a lakást? Megmondom őszintén én egy kicsit tartok ettől a lakástól, ezért is kérem a segítségedet. Egyébként jelenleg a férjem édesanyja, ennél rosszabb Vaszati minőségű albérletben él.
Egy kicsit más, amit megszeretnék osztani veletek:
A lakáskeresés miatt áttanulmányoztam a városunkat a Google Earth segítségével, amit nagyon érdekesnek találtam mindenféle szempontból. A város utcái közül gyakorlatilag mindösszesen 3-4 utca párhuzamos a főégtájakkal, ami feladja a leckét, ha az ember egy jó eladó Vaszati lakást keres. Ami még elgondolkoztatott, hogy a városházának déli, a templomainknak déli ill. nyugati bejáratai vannak, az iskolák döntő többsége is rossz bejárattal rendelkezik és ráadásul még a bíróságunknak is délkeleti bejárata van, amit őszintén szólva megmosolyogtam, tudván, hogy az ilyen bejárat a peres ügyeket vonzza. A felderítő utam laikus konklúziója, hogy se mi lakáskeresők, se a városunk nincs könnyű helyzetben. 🙂
Köszönettel:
Anita
Kedves Anita!
Mivel a lakás a férjed nevére kerül, ha most nem is, de előbb-utóbb hatással lesz rá. (Amikor az édesanyja már nem él és valamilyen módon értékesíteni szeretnétek a lakást.)
Épp ma néztem egy eladó ingatlant. Ingatlan befektetői szemmel tökéletesnek mondható: remek helyen van, egy gyönyörű ház udvarán, de önálló épületként. A főépület nagyon szép, a eladó pici házat pedig remekül fel lehetne újítani. Igen ám, de az északi és a keleti oldala teljesen zárt és ablakokat sem lehet nyitni, mert minkét irányból egy-egy szomszédos ház tűzfalának támaszkodik… Természetes, hogy ilyen lakást nem szabad megvenni – akármilyen jó is minden más paramétere…
Visszatérve az általatok kinézett lakáshoz: a keleti bejárat remek. Kérdés azonban, hogy függőfolyosóról vagy zárt lépcsőházból nyílik-e. Előző esetben el lehet rajta gondolkodni, mert az ajtót át lehet alakítani ablakosra. Ha azonban zárt lépcsőházból nyílik, a keleti bejárat már kevésbé értékes, mint akkor, ha közvetlenül a szabadból.
Ha szeretnétek, hogy az anyósod sokáig jó egészségnek örvendjen, olyan lakást keressetek, ahol legalább a kelet nyitott.
—
Tetszik a délkeleti bejáratú bíróság. 🙂
Köszönöm Edit az írásodat, és a hozzá szólásokat!:)Megint kaptam egy kis inspirációt:) Habár nem könnyű az élet, azért az igaz, hogy amikor olvastam sokkal jobban éreztem magam. Csodálatos pl a Szeretetkönyv, Örömkönyv….de az élet felgyorsult és nemhogy tv-ésre nincs idő, a kikapcsolódásra se. Pedig erre oda kell figyelni, különben elveszíti minden az értelmét, a szellemet ugyanúgy táplálni kell, mint a testet.
Az nem olyan nagy baj, hogy tévézésre nincs idő… 🙂
Olvasásra viszont muszáj időt szánni.
Kedves Edit!
Mindig nagy örömmel és érdeklődéssel olvasom az írásaidat.
Már ‘nagyon sok dolgot tudok’, sikerült is felmérnem a házunk tulajdonságait, Röviden és tömören náluk sajnos minden rossz helyen van!
A legnagyobb gondot most nekem az északkeleten lévő wc okozza.
Északon található a fürdőnk (ami most már zöld). északkeleten a wc (vajszínű). keleten a garázsunk és a bejárathoz tartozó folyosónk.
A garázs még nem jó, de a folyosó már sárga színű.
A legnagyobb fejtörést az okozza hova tegyük a wd-t?. A szennyvíz vezeték ugyanis a ház mögött északkeleten fut, és keleten csatlakozik a fővezetékre.
Mennyire fokoznánk a már meglévő problémáinkat, ha a keleten lévő garázsunkba áttennénk a wc-t, (ami sajnos még így is egy kicsit belógna az északkeleti rész sarkába.) Már csak az itt lévő vezetékes csatorna miatt. is és talán így ha nem északkeletről indul a piszkos víz valamit enyhíthetnénk a problémán?
A garázs északkeleti részében ily módon egy dolgozó szobát is ki tudnánk alakítani.
És még egy kérdés!
Ha a bejárati ajtó a méretezés szerint még keletre esik, de délkeletre néz milyen tájolásúnak számít?
Válaszod előre is köszönöm, és sok sikert kívánok a további munkádhoz!
Hegedüs Edit
Kedves Edit!
Ha a keleti garázs átalakul dolgozóvá, akkor el lehet gondolkodni azon, hogy a vécé is máshová kerüljön, bár az az igazság, hogy keleten sincs igazán jó helyen. A garázs új funkciója – a garázsajtó helyén egy szép nagy ablakkal – akár teraszajtóval – nagyon sokat javítana a házon.
Ha keleten van a bejárati ajtó, akkor keleti tájolású.
Ha nagyon sok komoly hiba van a házban, érdemes lenne a falak átfestése és a garázs átalakítása mellett a Vaszati energetikai eszközeit is bevetni.
Kedves Edit! Az egyik kedvenc virágom a levendula. Sokat szeretnék belőle ültetni, de nem tudom, hogy a lila ill. liláskék árnyalat melyik égtájhoz való a Vaszati szerint? Válaszodat előre is köszönöm: Anita
Kedves Anita!
A levendula színe nagyon jó északnyugaton, északon, nyugaton, de akár északkeleten is sárga rózsákkal kombinálva.
Nálunk északnyugatra került a veteményeskert, és annak a szegélyeként ültettem (saját nevelésű) levendulát. Gyönyörű volt az idén! Rengeteg méhecskét és pillangót vonz (ami fontos a paradicsom és a cukkini beporzásához) és -elvileg- a tetveket is távol tartja.
(Ha más növényekkel kombinálod, pl. rózsákkal, akkor teheted más égtájra is, ahol egyébként az adott égtájhoz tartozó szín dominál.)
Kedves Edit! Ez számomra igazán remek hír, hisz a kertem nagy része a telek északnyugati északi részére esik. Akkor gondolom a lila akácnak is jó helye lenne északnyugaton minél közelebb nyugathoz. Hát most nagyon örülök, mert azt hittem, hogy az észak- északnyugati kertemben főleg csak fehér ill. pasztell virágú növényekben gondolkozhatok, ami azért egy kicsit unalmasnak tűnik számomra, de a levendula majd fel tudja dobni a kertet. A saját neveléssel én is próbálkozom :))
Köszönöm
A levendula virága nem olyan túl sötét, a levele pedig kicsit ezüstös, tehát jó helyen van északnyugaton. Egyébként valóban főleg a világos színek valók oda, de valljuk be, elég furcsa lenne, ha északnyugaton csupa fehér virágunk lenne. A lényeg inkább az, hogy a domináns színek legyenek világosak.