Tudod-e, hogy mit jelent az a szó, hogy Vaszati? A Vaszati – ahogyan a Vasztu is – szankszrit nyelven házat, lakóépületet jelent. Az egyes szótagok pedig utalnak a Vaszati három fő lábára, a három fő szabályrendszerére.

VA = energetikai rendszer
SZA = információs rendsze
TI = geometriai rendszer

A Vaszati szónak azonban van egy másik többletjelentése is, ami a női és a férfi energiákra, illetve azok fontosságára utal. Ez a többletjelentés utal a Vaszati negyedik lábára, ami a spiritualitás. A Va szótag jelöli Visnut, a Legfelsőbb Személyt, a Szati szó pedig az Ő hitvesét, Laksmi-dévit, a Szerencse Istennőjét. A védikus istenhit követői – tekintsék akár valamelyik félistent, vagy Visnu bármelyik formáját a legfelsőbb személynek – imádott urukat mindig együtt említik az ő női energiájával, azaz örök társával. Ahogyan Sivát, a sokak által imádott nagyhatalmú félistent nem lehet elválasztani Parvatitól, Visnu különböző megnyilvánulásait is mindig együtt említik, és együtt imádják az Ő örök társával, a szerencse Istennőjével: Laksmi-Narayana, Laksmi-Nrisimha, illetve a Visnu formák forrása: Radha-Krisna.

Vinsu - ölében a Szerencse Istennőjével, Laksmi-devivel

Vinsu – ölében a Szerencse Istennőjével, Laksmi-devivel

Szoktuk mondani, hogy minden nagy uralkodó vagy nagyhatalmú személy mögött ott áll egy nő. Ez ugyanígy van magasabb szinteken, a féistenek, istenek világában is…

A férfi és női energiák mindnyájunkban – nemtől és kortól függetlenül – jelen vannak. A férfias oldalunk segíti a racionális gondolkodást, az észszerű döntéseket, míg a női oldalunk az érzelmekkel van összefüggésben. Mint tudjuk, a lakásunk olyan, mintha a második testünk lenne: tulajdonságai sokat elárulnak rólunk és befolyásolják életünket. Otthonunk női és férfi energiáit vizsgálva sok minden kiderülhet a jellemünkről, sőt a párkapcsolatunkról is.

Parvati - aki nem más, mint Mahamaya, vagyis az anyagi energia ura, férjével Sivával, aki az egyik legnagyobb hatalommal bíró félisten, valamint fiukkal Ganessal, aki egy átok miatt elveszítette a fejét, s egy elefántfejet kapott helyette. Ő az, aki saját kezével leírta a Védákat.

Parvati – aki nem más, mint Mahamaya, vagyis az anyagi energia ura, férjével Sivával – aki az egyik legnagyobb hatalommal bíró félisten, valamint fiukkal Ganessal – aki egy átok miatt elveszítette a fejét, s egy elefántfejet kapott helyette. Ő az, aki saját kezével leírta a Védákat.

A női energiák, azaz az organikus életenergiák észak felől, a férfi energiák, más néven a szoláris életenergiák, pedig kelet felől érkeznek. Ezen energiák irányát vektorokkal jelöljük, melyek északkeleten egyesülnek.

Nézzük csak meg, mit árul el ez alapján otthonunk északi, északkeleti és keleti része rólunk!

Ha otthonunk északi része nyitott, esetleg ott van a főbejárat, az utat enged a női energiáknak, erősítve ezzel nőies természetünket. Kedvezően hat az érzelmeinkre, segíti, hogy igazi érző nőkké válhassunk, a férfiak pedig érzékenyek és kedvesek. Ha otthonunk keleti része is hasonlóan nyitott és kedvező tevékenységre használjuk, akkor ez utat enged a férfi energiák számára is: szükség esetén képesek leszünk ésszerű döntéseket hozni. Ha az északi oldal zárt, de a keleti nyitott, akkor férfias természetünk erősödhet föl, ha a kelet zárt, szemben az észak nyitottságával, akkor a női oldalunk.

Radha és Krisna, az eredeti Isteni Pár. Ők a forrásai Laksminak és Visnunak, Laksminak és Narasimhának, Parvatinak és Sivának.

Radha és Krisna, az eredeti Isteni Pár. Ők a forrásai Laksminak és Visnunak, Laksminak és Narasimhának, Parvatinak és Sivának.

Sok olyan magányos hölggyel találkoztam, akinél a lakás keleti oldala zárt volt: a férfi energiák egy szerető társ képében nem tudtak belépni otthonába. Ehhez hasonlóan a férfiak magányát okozhatja az északi oldal zártsága. Az észak zártsága egy hölgy esetében pedig okozhatja azt, hogy nem eléggé nőies, nem rendelkezik elegendő női energiával, s emiatt nem elég vonzó a férfiak szemében. A zárt kelet egy férfi esetében okozhatja azt, hogy nem elég határozott, nem elég férfias és emiatt nem vonzó a nők szemében. (És arról most nem is beszéltünk, hogy ezek az égtájak hatnak a karrierünkre, pénzügyeinkre és az egészségünkre is…)

Gyakran előfordul, hogy talán az észak és a kelet rendben van, de zárt az északkelet, esetleg pont ide esik a vécé. Itt a férfi és női energiák egyesülése ütközik akadályba, aminek egyik kellemetlen következménye lehet, hogy a párkapcsolat konfliktusokkal teli, a másik pedig, hogy a szeretetteljes kapcsolatnak nehezen lesz gyümölcse: nehezen, vagy egyáltalán nem jön a gyermekáldás. E problémákat tovább fokozza, és megnyilvánulásuk esélyeit is növeli, ha a kelet és az észak is zárt, illetve, ha a zárt északkelettel szemben a délnyugat túlságosan nyitott.

A hagyományőrző indiai családokban a lakás északkeleti részén találhatunk egy Ganesa szobrot. Ganesa, ez a kedves elefántfejű félisten, aki segít elhárítani életünkből az akadályokat, a férfi és női energiák egyesülésének a gyümölcse, Siva és Parvati fia. Siva és Parvati szerepe, pedig szorosan összefügg a termékenységgel, nem véletlen, hogy Sivát általában Siva-lingamként imádják.

Radha, az eredeti női energia. Az Ő kiterjedése Laksmi-devi és Parvati is. Igaz, hogy ezen a képen nem látszik, de a hitvese most is ott áll a jobbján...

Radha, az eredeti női energia. Az Ő kiterjedése Laksmi-devi és Parvati is. Ő a forrása az erényes nők minden jó tulajdonságának. Bár nem látszik, de örök társa most is ott áll a jobbján.

S ha már megemlítettem, hogy minden fontos és nagyhatalmú személy mögött ott áll egy nő, fontos azt is megemlítenem. hogy miért nem szabad félvállról venni a női energiák jelentőségét. A Védikus kultúrában a pénz Laksmi-devinek, azaz a Szerencse Istennőjének a képviselője, vagyis nőnemű. Ugye kezd összeállni a kép? Ha zárt az észak, akkor ezek a női energiák – amibe a pénzenergiák is beletartoznak – nehezen jutnak be a lakásba. (Erről még részletesebben olvashatsz a Pénzügyi mentőcsomagban.) Meg kell azonban még valamit értenünk Laksmi-devi természetéről! Ő Visnu hűséges társa, sohasem mozdul el mellőlle. Éppen ezért szivesebben tartózkodik egy olyan házban, ahol a férje is jelen van, azaz egy olyan házban, ahol az emberek szeretik, tisztelik és megbecsülik Istent – vallási hovatartozástól függetlenül.

Mi utal még a Vaszatiban a női energiák fontosságára? Többek között az, hogy a leggyakrabban használt és legnépszerűbb Vaszati yantra, a Sri yantra a Szerencse Istennőjének a képviselője. A másik gyakran használt yantra, a Narasimha védelmező yantra pedig Visnu egyik kiterjedéséhez, Narasimhához kapcsolódik. Nem véletlen, hogy a bejárati ajtó fölött szinte mindig elhelyezzük ezt a két yantrát, a Sri yantrát és a Narasimha védelmező yantrát. Ez az a két yantra, amit a 27 napos programcsomag is tartalmaz.

A végkövetkeztetés tehát az, hogy bár arra kell törekednünk, hogy a férfi és női energiák egyensúlyban legyenek, a nöi energiák jelentősége kiemelkedő…

Manhertz Edit

Manhertz Edit

ui: És, hogy miért beszéltem ilyen sokat a Vaszati sprituális hátteréről és legfőképpen Radháról? Azért, mert minden évben szeptemberben van az Ő születésnapja, amely egy nagyon kedvező nap. (A pontos dátum a Hold járásához kapcsolódó védikus kalendárium számítása szerint minden évben más és más.) Nagyon jó ilyenkor a közvetve hozzá kapcsolódó yantrát, a Sri yantrát újra felszentelni, vagy ha még nincs a lakásban, ezen a napon elhelyezni egyet.

Neked ajánlom:

Otthonunk déli része – a dharma területe

Mit jut eszedbe otthonod déli területéről? Ha még nem hallottál a Vaszatiról, akkor elsősorban a napsütés, de ha már hallottál róla, akkor talán az, hogy a déli területtel és a vele szemben levő északival kapcsolatban szembesülhetünk némi ellentmondással: egy nyugati...

Élhetünk-e félelem nélkül egy félelemmel teli világban?

A védikus irodalom az anyagi világot Kunta-lokának nevezi. Loka bolygót vagy világot jelent Kunta pedig félelmet. A lelki világ bolygóinak összefoglaló neve pedig Vaikunta-loka, ahol a Vaikunta név a félelem teljes hiányát, azaz félelem nélküliséget jelent. Nincs mit...

Éled vagy csak túléled az életedet?

Reggelente, amikor megszólal az ébresztő, mire gondolsz? Örülsz az új napnak, amely tele van lehetőséggel, amelynek minden perce valami jót tartogat számodra? Ha igen, akkor minden bizonnyal örömmel és lelkesedéssel ugrasz ki az ágyból, s alig várod, hogy mint az...

Mi az a Vaszati? – Marcus Schmieke előadása

A fenti kép 2004. februárjában készült Piliscsabán abban az okató központban, ahová az első magyarországi szaktanácsadó képző tanfolyam tanulóival beköltöztünk hat napra, hogy Marcus Schmiekétől Vaszatit tanuljunk. A reggeleket közös énekléssel kezdtük, ezzel...

Kanchipuram misztikus templomai

Kanchipiuram a dél-indiai Tamil Nadu államban található és egy igazán különleges város. Eredetileg két külön város volt Siva-Kanchi és VIsnu-Kanchi. Az előbbiben elsősorban Siva hívei, az utóbbiban Visnu híve éltek. Később a két város összeolvadt, s ma Kanchipuramnak...

Balaji!

Dél-indiai utunk egyik különleges állomása volt a Tirupati melletti szent hegynek, a Tirumala hegynek a tetején levő, naponta tízezreket vonzó zarándokhely, Balaji (ejtsd: Baladzsi) temploma. Nagyon készültünk erre a napra. Egyrészt azért, mert nagyon vártuk, hogy...

Szeretnéd, ha a Vaszati gyorsabban hozna pozitív változásokat?

Az egyik leggyakoribb kérdés a Vaszatival kapcsolatban, hogy: vajon milyen gyorsan hat? Mennyi idő múlva érezhetem majd a pozitív változásokat? Ilyenkor általában azt szoktam válaszolni, hogy attól függ, mennyit sikerült változtatni az otthonodban, milyen a Te egyéni...

Rahu és Ketu a két bajkeverő

Mint tudod, a Vaszati egyik "lába" a védikus asztrológiához kapcsolódó törvényeket képviseli. (Egy másik lába az energeteikai törvényeket, a harmadik a geometriai törvényeket, a negyedik pedig a spirituális összefüggéseket jelöli.) Éppen ezért sok pontos is...

Vaszati álomvilág?

Sokan kérdezték már tőlem, milyen érzés Vaszati házban élni. Elképzelhetünk egy olyan álomvilágot - vagy áloméletet, ahol minden úgy történik, ahogy mi akarjuk, ahol minden arannyá válik a kezünk között, mindenkivel jóban vagyunk, mindig egészségesek vagyunk,...