A minap olvastam egy cikket, ami egy új – egyelőre Amerikában hódító – mozgalomról szól. A neve “small house movement” – azaz kisház mozgalom. A követők filozófiája a környezetvédelemhez kapcsolódik, azaz olyan házban akarnak élni, amelynek kicsi az ökológiai lábnyoma.

A ház elfér egy utánfutón...

A ház elfér egy utánfutón…
forrás: http://www.viralnova.com/tiny-house/

A lényeg: építs egy nagyon picike házat – nagyjából akkorát, mint egy lakókocsi – és üzemeltesd azt “öko-módon”: napelemmel, házivízművel, stb. Egyre több fiatal pár kapcsolódik a mozgalomhoz: úgy gondolják, két személy részére nem kell ennél nagyobb ház…

Első hallásra nagyon romantikusan hangzik az ötlet. Védjük a környezetet, szabadok vagyunk, ráadásul a ház bekerülési és fenntartási költsége sem sok. Ha pedig költözni akarunk, “fogjuk a sátorfánkat” és továbbállunk.

Te mit gondolsz erről? Szimpatikus elképzelés? Élnél ilyen házban hosszútávon?

Tegnap szinte egész délután ezen morfondíroztam, majd estefelé kaptam egy levelet. A levél rövid volt és velős: “Mit tehetünk a kész házunkkal, ha nem akarjuk felrobbantani?”

Te meddig bírnád ekkora helyen?

Te meddig bírnád ekkora helyen?
forrás: http://www.viralnova.com/tiny-house/

Pár levélváltás után kiderült a fő probléma: a ház rettentő pici egy házaspár és az időközben felcseperedett lányuk részére. Mint kiderült, annak idején a berendezésekor nem nagyon vették tudomásul, hogy pici a ház és sok mindennel telezsúfolták. Az elmúlt években módszeresen kihajigáltak minden fölösleges dolgot. Most már nem nagyon van mit kidobni, mégis úgy érzik, hogy nem kapnak levegőt, megfolytja őket a ház…

Az az igazság, hogy most nyilvánosan gondolkodom azon, mit kellene válaszolnom a levélre…

Kezdjük ott, hogy én is laktam picike lakásban. Mindössze 26 m2 volt. (Vannak ennél kisebbek is!) Eleinte nagyon szerettem, hiszen ez volt az első saját lakásom. Aztán egyre szűkebbnek és szűkebbnek éreztem – és nem azért, mert telezsúfoltam bútorokkal. Úgy éreztem, hogy több térre van szükségem – pedig a lakás tágasabb volt, mint ezek itt a képeken és nem kellett megosztanom senkivel.

A tetőteret használják hálószobának...

A tetőteret használják hálószobának…
forrás: http://www.viralnova.com/tiny-house/

A hét elején szintén beszélgettem valakivel, aki picike – hozzáteszem: gyönyörű – lakásban él, de azt mondja, az utóbbi időben egyre gyakrabban érzi, hogy több térre van szüksége, szinte “kidobja” a lakás. Neked volt már ilyen tapasztalatod?

Azt mondják, a városi ember aurája – ami nem más, mint a testét körülvevő energiamező – kisebb, mint a vidéki emberé. Ezért van az, hogy a városi emberek jobban bírják a zsúfoltságot, kevésbé zavarja őket, ha a villamoson annyi hely sincs, hogy megforduljanak. Ők talán jobban – vagy hosszabb ideig – bírják a pici lakást is. A vidéki ember aurája nagyobb. Ha egy vidéki ember bemegy a nagyvárosba, estére úgy érzi magát, mintha egész nap kergették volna. Teljesen kimerül. A vidéki ember nehezebben bírja a tömeget és a szűk tereket is. (Ezt nagyon sokszor megtapasztaltam, mivel én is vidéki vagyok.)

Babaháznak a kert végében elfogadnám...

Babaháznak a kert végében elfogadnám… Persze csak akkor, ha keletre fordítjuk a bejáratát!
forrás: http://www.viralnova.com/tiny-house/

Na de térjünk vissza a kicsi házakhoz és a kisház mozgalomhoz! Mi a gond vele?

Vaszati haladó tanfolyamainkon amikor a kedvező méretek és arányok számítását tanítjuk, szó esik egy mai modern tudományról, a “Global scaling”-ről, amit Globális skálázásnak fordíthatnánk. A Global scaling egy igazi, modern természettudomány, mely a matematika nyelvén írja le a különböző természetei jelenségeket, azok rezgéseit és az általuk keltett gravitációs hullámokat. Ez a tudomány azért fontos számunkra, mert teljesen egybecseng a Vaszati házak méretrendszerével, s ezáltal egy mai, modern tudomány igazolja a több ezer éves védikus tudomány matematikai rendszerét. E modern tudomány szerint ahhoz, hogy egy szobában hosszútávon jól érezd magad,  a szobának legalább akkorának kell lennie, hogy bele tudj rajzolni egy 3 méter átmérőjű kört. Ha a szoba ennél szűkebb, akkor kevésbé érzed ott jól magad, mint akkor, ha megvan a 3 méter.

Költői kérdés: vajon annak a benzinzabáló mostrumnak mekkora az ökológiai lábnyoma?

Költői kérdés: vajon annak a benzinzabáló monstrumnak mekkora az ökológiai lábnyoma?
forrás: http://www.viralnova.com/tiny-house/

Ezek a lakókocsi házak pedig egész biztos, hogy nincsenek 3 méter szélesek, mert akkor nem lehetne velük közlekedni az úton. Mindez ahhoz vezet, hogy e szűk terek lakói előbb-utóbb úgy érzik, hogy a ház összenyomja őket. Úgy tudják elviselni a szűk tereket, ha keveset vannak otthon és sokat a szabadban. Ha azonban jön a többnapos esős idő és beszorúlnak a házba, a szűk terek miatti “légszomj” előbb-utóbb megjelenik. Türelmetlenek, idegesek lesznek, megnő a komfliktusok száma, ami aztán vitákat, veszekedéseket szülhet.

Na és mi a helyzet a romantikusan hangzó kicsi ökológiai lábnyommal?

Az én véleményem az, hogy egy élhető méretű, de tartós anyagokból (kőből, téglából) készült ház, ahol van napelem, napkollektor, stb. szintén alkalmas lehet  arra, hogy ne hagyjon túl nagy lábnyomot maga után. Ha egy ház tartós – mondjuk ki: Vaszati szerint épül – akkor nem lesz arra szükség, hogy pár évtized múlva lebontsuk és új építőanyagokból újat építsünk helyette. S ami még fontosabb: nem fogunk szenvedni a szűk terek miatt…

Manhertz Edit

Manhertz Edit

ui: Azt még mindig nem tudom, hogy mit válaszoljak arra a bizonyos levélre…