A minap olvastam egy cikket, ami egy új – egyelőre Amerikában hódító – mozgalomról szól. A neve „small house movement” – azaz kisház mozgalom. A követők filozófiája a környezetvédelemhez kapcsolódik, azaz olyan házban akarnak élni, amelynek kicsi az ökológiai lábnyoma.
A lényeg: építs egy nagyon picike házat – nagyjából akkorát, mint egy lakókocsi – és üzemeltesd azt „öko-módon”: napelemmel, házivízművel, stb. Egyre több fiatal pár kapcsolódik a mozgalomhoz: úgy gondolják, két személy részére nem kell ennél nagyobb ház…
Első hallásra nagyon romantikusan hangzik az ötlet. Védjük a környezetet, szabadok vagyunk, ráadásul a ház bekerülési és fenntartási költsége sem sok. Ha pedig költözni akarunk, „fogjuk a sátorfánkat” és továbbállunk.
Te mit gondolsz erről? Szimpatikus elképzelés? Élnél ilyen házban hosszútávon?
Tegnap szinte egész délután ezen morfondíroztam, majd estefelé kaptam egy levelet. A levél rövid volt és velős: „Mit tehetünk a kész házunkkal, ha nem akarjuk felrobbantani?”
Pár levélváltás után kiderült a fő probléma: a ház rettentő pici egy házaspár és az időközben felcseperedett lányuk részére. Mint kiderült, annak idején a berendezésekor nem nagyon vették tudomásul, hogy pici a ház és sok mindennel telezsúfolták. Az elmúlt években módszeresen kihajigáltak minden fölösleges dolgot. Most már nem nagyon van mit kidobni, mégis úgy érzik, hogy nem kapnak levegőt, megfolytja őket a ház…
Az az igazság, hogy most nyilvánosan gondolkodom azon, mit kellene válaszolnom a levélre…
Kezdjük ott, hogy én is laktam picike lakásban. Mindössze 26 m2 volt. (Vannak ennél kisebbek is!) Eleinte nagyon szerettem, hiszen ez volt az első saját lakásom. Aztán egyre szűkebbnek és szűkebbnek éreztem – és nem azért, mert telezsúfoltam bútorokkal. Úgy éreztem, hogy több térre van szükségem – pedig a lakás tágasabb volt, mint ezek itt a képeken és nem kellett megosztanom senkivel.
A hét elején szintén beszélgettem valakivel, aki picike – hozzáteszem: gyönyörű – lakásban él, de azt mondja, az utóbbi időben egyre gyakrabban érzi, hogy több térre van szüksége, szinte „kidobja” a lakás. Neked volt már ilyen tapasztalatod?
Azt mondják, a városi ember aurája – ami nem más, mint a testét körülvevő energiamező – kisebb, mint a vidéki emberé. Ezért van az, hogy a városi emberek jobban bírják a zsúfoltságot, kevésbé zavarja őket, ha a villamoson annyi hely sincs, hogy megforduljanak. Ők talán jobban – vagy hosszabb ideig – bírják a pici lakást is. A vidéki ember aurája nagyobb. Ha egy vidéki ember bemegy a nagyvárosba, estére úgy érzi magát, mintha egész nap kergették volna. Teljesen kimerül. A vidéki ember nehezebben bírja a tömeget és a szűk tereket is. (Ezt nagyon sokszor megtapasztaltam, mivel én is vidéki vagyok.)
Na de térjünk vissza a kicsi házakhoz és a kisház mozgalomhoz! Mi a gond vele?
Vaszati haladó tanfolyamainkon amikor a kedvező méretek és arányok számítását tanítjuk, szó esik egy mai modern tudományról, a „Global scaling”-ről, amit Globális skálázásnak fordíthatnánk. A Global scaling egy igazi, modern természettudomány, mely a matematika nyelvén írja le a különböző természetei jelenségeket, azok rezgéseit és az általuk keltett gravitációs hullámokat. Ez a tudomány azért fontos számunkra, mert teljesen egybecseng a Vaszati házak méretrendszerével, s ezáltal egy mai, modern tudomány igazolja a több ezer éves védikus tudomány matematikai rendszerét. E modern tudomány szerint ahhoz, hogy egy szobában hosszútávon jól érezd magad, a szobának legalább akkorának kell lennie, hogy bele tudj rajzolni egy 3 méter átmérőjű kört. Ha a szoba ennél szűkebb, akkor kevésbé érzed ott jól magad, mint akkor, ha megvan a 3 méter.
Ezek a lakókocsi házak pedig egész biztos, hogy nincsenek 3 méter szélesek, mert akkor nem lehetne velük közlekedni az úton. Mindez ahhoz vezet, hogy e szűk terek lakói előbb-utóbb úgy érzik, hogy a ház összenyomja őket. Úgy tudják elviselni a szűk tereket, ha keveset vannak otthon és sokat a szabadban. Ha azonban jön a többnapos esős idő és beszorúlnak a házba, a szűk terek miatti „légszomj” előbb-utóbb megjelenik. Türelmetlenek, idegesek lesznek, megnő a komfliktusok száma, ami aztán vitákat, veszekedéseket szülhet.
Na és mi a helyzet a romantikusan hangzó kicsi ökológiai lábnyommal?
Az én véleményem az, hogy egy élhető méretű, de tartós anyagokból (kőből, téglából) készült ház, ahol van napelem, napkollektor, stb. szintén alkalmas lehet arra, hogy ne hagyjon túl nagy lábnyomot maga után. Ha egy ház tartós – mondjuk ki: Vaszati szerint épül – akkor nem lesz arra szükség, hogy pár évtized múlva lebontsuk és új építőanyagokból újat építsünk helyette. S ami még fontosabb: nem fogunk szenvedni a szűk terek miatt…
ui: Azt még mindig nem tudom, hogy mit válaszoljak arra a bizonyos levélre…
A szándék mindenképpen dicséretes (minél kisebb ökológiai lábnyom), viszont fontos önmagunk ismerete is, tudni, mekkora térben érezzük jól magunkat. Ez pl. asztrológiából is látszik, akinek levegős jegyben van az otthonnal kapcsolatos területe, vagy dominánsan levegős jegyű, annak nagyobb térre van szüksége, mint egy föld-típusú embernek. Tehát szerintem az a lényeg, hogy ha van lehetőségünk építkezni, akkora házat építsünk, amekkorára nekünk és a családunknak VALÓBAN szükségünk van.
Kedves Judit!
Érdekes amit írsz! Erre még nem is gondoltam…
Az asztrológiai képletben a 4. házhoz tartozik „Vasztu”, azaz az otthonunk…
Bevallom, gyorsan kiszámoltam, nekem tüzes jegyhez tartozik a 4. ház… Az vajon mit jelent? Talán azt, hogy nem vagyok hajlandó kompromisszumokra? 🙂
Elgondolkodtam, hogy nálam mi a helyzet. A 4.házam vizes jegyben van, ez stimmel, hiszen patakparton lakom. Tűzjegyű az aszcendensem és sok a földjegyű bolygóm – a városhoz közel élek egy kis faluban, kertes házban, kertészkedem (föld) és bejárok a városba (rock and roll) bulizni (tűz). Otthon-ügyben biztosan téged is hajt a szenvedély! 🙂
🙂
Nem szoktam hozzá szólni az írásaidhoz, de ezt most meg kell osztanom. Egy 80 nm-es lakásból költöztem egy 40 nm-be. Nagy belmagasságból, normálba 270 cm. Ahhoz, hogy ne érezzem kicsinek, leszedtem az ajtókat, csak a fürdő ajtaja maradt. Optikailag csaltam, így jóval nagyobbnak látszanak a terek a valóságosnál. A minimál berendezést nem szeretem, de kis méretű bútorokkal sikerült élhető tereket kialakítanom.
Kedves Margit!
Köszönöm a hozzászólásodat! Örülnék neki máskor is! 🙂
Bizony nagyból kis lakásba költözni valóban nagy kihívás, örülök, hogy sikerült megoldanod.
csatlakozva az előttem szólóhoz, én is egy nagy (68m2) lakásból költöztem egy kisebbe (34m2) . Kibontattam a falakat, csak a fürdőszobának van fala és ajtaja. Így is ki tudtam alakítani a berendezések segítségével előszoba-háló-nappali-étkező-konyha részeket. A külön vonulásra is tökéletesen megfelel. Szóval (a magam nevében nyilatkozva) nekem bejött 🙂
Az ökológiai lábnyommal kapcsolatban érdemes arra is gondolni, hogy egy „telepített” ház környezetét is megváltoztatjuk. beton, bokor, fa, domb, gödör, garázs, lépcső, pince, stb míg egy mobil-házét nem igazán. 🙂
Kedves Nikka!
Örülök, hogy Neked is sikerült megoldanod azt, hogy a fele akkora méretű lakásban is jó érezd Magad, hogy ott is van elég tér.
Az épített házaknál valóban változik a környezet, de – és ez lakóktól függ – sokszor a javára. A nyár végén megszámoltuk, hogy az elmúlt években hány fát ültettünk a házunk köré és kb. 30-ig jutottunk, ott aztán belezavarodtunk, mert némelyik bokor szinte akkora mint egy fa és nem tudtuk eldönteni, hogy azt minek számítsuk, fának vagy bokornak… 😉
Ugyanakkor valaki az utcánkban szinte az egész udvart lebetonozta…
Jó egy kis garzon, de csak egyedül. Többen több szobás lakásban éljenek! Szerintem az utánfutós ház jó szerszámos ládának, esetleg buliból leugrani vele a Balatonra pár napra. A benzinfaló monstrumot inkább elfogadnám. Még abban is lehet aludni, a platójából egy tuti franciaágy lehetne. Ha meg nem kell húzni vele egy utánfutót, akkor sokkal kevesebbet fogyaszt és így kisebb a lábnyom!
Apropó, lábnyom! Nem kell félteni a természetet. Ha nem tetszik neki, amit a parazita ember csinál, akkor egy laza mozdulattal eltapos bennünket. Ez az igazi ökológiai lábnyom.
Kedves József!
A hozzászólásod első részén jót nevettem, a végén viszont elgondolkodtam… Kötelességünk, hogy amennyire csak tőlünk telik, védjük a környezetet, de úgy, hogy közben egy normális életet tudjunk élni. Nem szabad feláldozni a családi békességet és harmóniát – ami egy irreálisan szűk térben hosszú távon veszélyben lehet.
És még egy dolog a kis házzal kapcsolatban: az otthonunk egyik funkciója az, hogy ott biztonságban érezzük magunkat, hogy megvédjen bennünket a betolakodóktól és a természet erőitől is. Manapság, amikor egyre nagyobb viharokra kell készülni, bizony ez is egy meggondolandó szempont…
Haribolo! Régóta olvasom az írásaidat, mert mostanában nagyon érdekel a vaszati, Ez a cikk azért különleges számomra, mert éppen ma beszélgettük a férjemmel a kis lakások problematikájáról. Nem mellékes, hogy a kérdéses 3×3-as szobában hányan élnek, laknak és milyen funkciókat helyeztek bele. Férjem nem érzi ezt annyira súlyos kérdésnek, „sok jó ember kis helyen is elfér” mentalitású. Én nem ilyen vagyok, ha valaki nem tartja meg a kellő távolságot, ingerült leszek, és visszautasító. Nem tudatosan, persze 🙂 Szűk helyen pedig még akkor is ideges vagyok, ha egyedül kell lennem, például liftben. Gyerekkorom óta nem zárom magamra a kis helyiségek ajtajait, ha ezt megtehetem és nem zavarok másokat a tevékenységemmel. Azt sem bírom, ha a hátam mögött áll valaki, nem tudok úgy dolgozni.
Tehát nekem térre van szükségem. A teret tudom növelni az ajtók nyitva tartásával, nagyobb ablakok elhelyezésével, és nem sokára a keleten lévő konyhám ablaka előtti elvadult cédrusok (sajnálatos) kivágásával, amibe a férjem persze nem egyezik bele, de én ideges vagyok tőlük.
A kérdéses házikónál is ezt tudnám elképzelni, nézzék meg, mi uralja a teret. Gondolják végig, hogy valóban szükségük van-e rá. Én például kihajítottam a nappaliból egy óriási projektoros TV-t, amit az utóbbi pár évben nem is használunk, amióta nincs TV nézés a lakásban. Mindig lehet felesleges holmit találni, nem a ház falát kell felrobbantani.
A nyaralóházunk 3 helységét nyitottuk össze, így élhető nappali-étkező-konyha alakult ki a sok egérlyuk helyett.
Tegyenek tükröket olyan felületekre, ahová tehetnek a vaszati szerint. Növeljék meg az ablakok méretét, amúgy is elavultak már azok a hőtechnikai szabványok, amelyekkel a régiek készültek. Tegyenek erkélyajtót, ahová csak lehet. Nem feltétlenül csak erkélyre lehet erkélyajtót tenni. Nekem még a fürdőszobámon is az van, most a gyerekeknek adtam oda azt a fürdőt.
Sokszor a berendezési tárgyak elmozdításával, áthelyezésével optikailag meg tudjuk növelni a tereket. Egy ultramodern kombihűtő, akármennyire praktikus is a konyhaszekrény közelében, szétdarabolja az amerikai konyhás nappali terét, tehát tegyük sarokba, és csodálkozni fogunk a különbségen. Ha kicsi a lakás/ház, fej magasságban ne legyen semmilyen magas tárgy, alkalmazzunk inkább komódokat, ha kevés, akkor a falba simuló beépített szekrény még mindig jobb, mint egy önálló gardrób-szekrény, ami „beugrik” a térbe.
Bocs, ha sok volt belőlem 🙂
Kedves Ica!
Köszönjük a hasznos tippeket! 🙂
Egy ilyen pici, széltében is szűk, hosszában is rövid háznak a látványa is horror és benne élni is gyatra. Az ökológiai lábnyom duma túl kevés ahhoz, hogy engem egy ilyenbe belerángasson, itt a határ. Még erőszakkal sem. Hát már tényleg, miért is ne zárjam be magam élve egy koporsóméretű helyre? Amikor pedig az is olyan kicsi ökológiai lábnyomot hagy, hogy fel sem tűnik, hogy valaha a Földön éltem. Agyrém..
hát… én egy kicsit finomabban fogalmaztam, de egyetértek Veled.
Én a bérházból azért költöztem el mert ugy éres7tem hogy rám borul ősze nyom most már jól érzem magam
Érdekes lenne megnézni, hogy milyen jegy található a 4. házban a horoszkópodban. Lehetséges, hogy levegős jegy, ahogy arról legelső hozzászólónk, Spaczért Judit írt…
Mi tagas csaladi hazban elunk jol erzem magam .Szeretem, hogy tavasztol oszig a kis kertemben gyomlalgathatok , ultetem a viragokat ,zoldsegfeleket , es amikor napsugar van boven furodhetek az aldott napsugarakban . Nem kivanok kisebb eloteret , de nagyobbat sem . Szerintem ,akinek van egy kis kertje , az sosem unatkozik es mindig talal valami ujdonsagot a novenyekben . Az eletterulet kettonknek /ferjemmel/ mar sok is ,ha nincsennek itthon a gyerekek. A kornyezetet szeretem apolni , akkor erzem magam jol , ha a kornyezetem is jol van ,,, de se tul kicsi , se tul nagy nem az en vilagom . Van egy mondas ,,, Tarts merteket , es a mertek megtart teged,,, SZEP UNNEPEKET baratsaggal ELZA
Kedves Elza!
Köszönöm a kedves soradiat!
Ma egész délután kint tettem-vettem a kertben és bizony nagyon jól éreztem magam… 🙂
Egy darabig én is éltem kis, ráadásul sötét lakásban, viszonylag sok bútorral.
Ami nekem örök bevált módszer a térigényem kielégítésére, hogy a szobák közepét szabadon hagyom: amit lehet – de különösen a nagyobb bútordarabokat, – mindenképp a fal mentén helyezem el. Eszméletlen sokat tud számítani, ha nem kell mindenfélét kerülgetni és cikk-cakkban közlekedni a lakásban.
Optikailag még sokat tud dobni, ha a szobába belépős látvány nyugodtabb és szellősebb, kisebb vagy világosabb bútorokkal (Persze, ha a vaszati elvek engedik). Ugyanez igaz a szobában tevékenykedve látott fő nézetre is. De legalábbis vagy-vagy alapon. Én a belépős látványt érzem dominánsabbnak. A nagy monstrum bútorokat ha tehetem, ahhoz a falhoz pakolom, amelyiken az ajtó is van, hogy amikor belépek a szobába, azok többé-kevésbé látómező peremére essenek.
És tükrök, tükrök… 🙂 Az 1×2 m-es nagyon szuper!
Nekem még sokat tud számítani az is, ha eltüntetem a karnisról lelógó függönyöket.
Általánosságban, minél egyenletesebb, rendezettebb látványt nyújt a tér, a falsíkok, és minél világosabb az összhangulat, annál tágasabb az élmény.
Kedves Erika!
Köszönöm a tippeket! Nagyon hasznosak!
Furcsa nekem az, hogy pont amerikai ötlet a pici ház. foglalkozom lakberendezéssel (homestaging), és azt kell látnom, hogy Amerikában mindenki(aki teheti) egy min. 400 nm-es házban, lakásban lakik. Bennem mosolyt kelt az, hogy pont ők szeretnének ilyen pici házakat. Ökológiai lábnyom….Hát igen. Lehet, hogy áldozatot szeretnének hozni a Földért, és ezt tartják jónak. Természetesen szintén annak pártján vagyok, hogy az élőhelyünket legalább- ne pusztítsuk ki. Mégis….biztos vagyok abban, hogy előbb azt kellene végiggondolni, tudunk-e élni ilyen méretek között, vagy nem. Ez szerintem is egyéni. És igen, aurától is függ. Budapesten születtem, de nem bírom a zajt, a zsúfoltságot…Biztosan a nagyobb tereket választanám. Például vaszati méreteket 🙂
Kedves Gina!
Igen, én is azon a véleményen vagyok – már korábban írtam is -, hogy arra kell törekednünk, hogy olyan élettereket hozzunk létre, amelyek élhetőek, van bennük tér – de azért mégsem visszhangoznak. Nem szabad egyiik végletből (400 m2) a másikba esni (12 m2). Ez hosszútávon nem működhet.
Köszönöm még egyszer mindenkinek a kedves hozzászólásokat és az ötleteket!
Az eredeti levél írója – akinek szerettem volna valami jó választ adni a szűkös házával kapcsolatban, ezt írta nekem:
„Képzeld, tegnap egész este a vaszati cikkeidet olvastuk a lányommal. Az lett a konklúziónk, hogy a hatalmas könyvespolcunk pont ott van, ahol a legszellősebbnek kellene lennie a szobának. Úgyhogy áttoltuk egy új sarokba, és a többi ócska elem helyére pedig veszünk újakat, szépeket, amikbe rendesen lehet pakolni.Már most sokkal jobb!”
Az ő nevében is köszönöm az ötleteket!