Korábban már foglalkoztunk azzal, mennyire oda kell figyelnünk otthonunk – illetve szerencsés esetben leendő otthonunk – környezetére. (Ezt a korábbi írásomat itt találod.>>) Most azt nézzük meg egy kicsit részletesebben, hogy mi a baj a temetővel.

Nemrégiben ezt kérdezte valaki, amikor megtudta, hogy a Vaszati nem ajánlja azt, hogy temető mellé költözzünk:

„Ez most komoly? A halottak nem bántanak, az élőktől jobban kell félni. Egyébbként pedig tiszta lelkiismerettel, ha mi sem bántottunk senkit, nincs félnivalónk!”

Lehet így gondolkodni és odaköltözni a temető mellé, de én senkinek nem ajánlom. Vegyük szépen sorra, hogy miért:

1.) Egyszerű, kézenfekvő okok:

A temető mindennapos látványa túlságosan gyakran juttatja eszünkbe a halált, az elmúlást, a szomorúságot, a gyászt. Fontos, hogy ne akarjuk ezeknek a létezését tagadni, de még fontosabb, hogy ne szembesüljünk vele nap mint nap. Ez sokakat letargikussá, akár depresszióssá tehet.

Ha a mindennapjainkat úgy szeretnénk élni, hogy tele vagyunk energiával és pozitív gondolatokkal, akkor szintén nem tesz jót a temető mindennapos látványa. (Tehát, nem a depressziót akarjuk elkerülni, hanem vidámak, lelkesek és pozitívak akarunk lenni!) Gyakran járok átutazóban Mezőkövesden, ahol az utca egyik oldalán emeletes társasházak vannak, a másikon temető. A temetőt ráadásul csak egy kerítés takarja. Az emeletes házban lakók nap mint nap végignézhetik az ablakukból a temetéseket… és bevallom én sem szeretek elmenni mellette…

2.) Vaszatival szorosan összefüggő okok:

A Vaszati szempontból – egészen szigorúan véve – az a legszerencsétlenebb eset, ha a temető a házunktól északra, északkeletre, vagy keletre helyezkedik el. Az északról és kelet felől érkező energiaáramlás ugyanis magával hozza a tőlünk északra illetve keletre levő objektumok energiaminőségét, ami erős hatással van ránk. Különösen kedvezőtlen tehát, ha pont az energiaáramlások útjába esik a temető, ami – nincs rajta mit szépíteni – a halál energiáit hozza magával. Szükségünk van erre? Nincs!

Mielőtt elgondolkodnánk azon, mi mindent okozhat, ha a halál energiái érkeznek hozzánk az élet energiái helyett, olvasd el, mit tapasztalt valaki, aki a temető mellett lakik:

„Jelenleg egy családi ház felső emeletén lakunk albérletben, de tőlünk szemben, keletre temető van, amit beköltözéskor nem vettünk észre, sövénnyel van eltakarva. Másfél éve jöttünk ide tervekkel, de egyszerűen nem haladunk a dolgainkkal, olyan, mintha az életünket valami általánosan lefékezte volna. Alapvetően nem alszunk jól, és ez már nálam folyamatosan másfél éve így van, lelkileg teljesen lemerültem.”

Ez azt jelenti, hogy nem csak akkor van ránk rossz hatással a temető, ha tudjuk és látjuk, hogy ott van, hanem akkor is, ha nem látszik, mert sövény takarja. A negatív, lehúzó energiáit akkor is érezzük.

A temető közelsége tehát gátol minket abban, hogy haladjunk a céljaink felé, hogy úgy éljük az életünket, ahogy szeretnénk…, hogy éljünk.

3.) A Védikus filozófiához kapcsolódó okok:

A védikus filozófia egyik fő tanítása az, hogy különbözünk a testünktől. Az, akire azt mondjuk, hogy „én”, az valójában az a parányi lélekszikra, amely élettel tölti meg a testet. Amikor ez a parányi lélek elhagyja a testet, nincs ami azt tovább életben tartsa, tehát bekövetkezik a test halála.

Már a Vaszatival kapcsolatban megtanultad, hogy minden egyes anyagi tárgy 5 durvafizikai elemből áll: földből, vízből, tűzből, levegőből és éterből. A testünk ehhez hasonlóan szintén ebből az 5 durvafizikai elemből áll, amihez még hozzájön 3 finomfizikai elem is, az elme, intelligencia és az egó. E három finomfizikai elem együttesen alkotja a tudatunkat. A halál pillanatában a lélek megválik a durvafizikai elemekből álló testétől, a finomfizikai testtől azonban nem. (Kivéve, amikor kitartó lelki gyakorlatai révén eléri a végső felszabadulást. Ekkor a lélek anyagi testének mind a 8 összetevőjétől megválik és nem kell újra megszületnie az anyagi világban.)

A védikus filozófia reinkarnációs elmélete szerint tehát a test halála után a lélek a tudatával együtt – a tudatállapotának függvényében – kerül egy új testbe. Az önvaló – azaz a lélek – az őt befedő anyagi tudat hatására illetve a kellő filozófiai ismeret és megvalósítás hiányában az 5 elemből álló anyagi testtel azonosítja magát és érthető módon nagyon ragaszkodik hozzá. A test halálakor az elméből, intelligenciából és egóból álló asztrál test éppen ezért nehezen tud megválni az anyagi testétől és túl erős ragaszkodás esetén sokáig mellette maradhat. A védikus kultúra emiatt javasolja a halott test hamvasztását, ez ugyanis segít abban, hogy a lélek a tudattal együtt továbblépjen.

Nálunk a temetések zöme hagyományos, azaz a szépen felöltöztetett testet helyezik a föld alá, ami a testhez ragaszkodó asztráltest számára – ha ott van még a test mellett – nagy szenvedést jelent. Ezeket a halott test mellett maradó szenvedő lelkeket hívhatja a köznyelv szellemeknek, akikből a temetőkben és közvetlen környékükön sok lehet. Ez akár magyarázat lehet a második levélírónk nyugtalan alvására is.

Nem szeretnék ebbe jobban belemenni, de úgy érzem, ez a kevés ismeret is elég ahhoz, hogy még inkább megértsd, miért ne költözz temető közelébe. Ha bővebben érdekel a védikus élet- és halálfelfogás valamint a reinkarnáció, ajánlom figyelmedbe Dr. Tóth-Soma László ezzel kapcsolatos írását, amit itt találsz.>>

A témával kapcsolatban két kérdés merülhet fel:

1.) Milyen messze legyen a háztól a temető?

A válaszom az, hogy minél messzebb! 800-1000 méter már elég jó távolság. Főleg akkor tarts nagy távolságot, ha a temető északra, északkeletre vagy keletre van a háztól.

2.) Mit tegyen az, aki temető mellett lakik?

Erre sajnos a lehető legjobb megoldás a költözés. Lehet kitenni yantrákat, elhelyezheted a Meru chakrát, a Vaszati piramist, de a temető akkor is csak ott fog maradni annak az összes most megismert energiájával együtt.

Bízom benne, hogy ezzel az írásommal segítettem megérteni, miért olyan nagyon fontos erre a sok szempontból is kellemetlen környezeti tényezőre nagyon odafigyelni és nagy ívben elkerülni. Ugyanakkor bízom benne, hogy sikerült megérteni az élet és halál védikus felfogását – főleg, ha ez még új volt számodra.

 

Manhertz Edit

Manhertz Edit

Neked ajánlom:

Az „indoor” generáció – ezek mi vagyunk!

Az "indoor", azaz benti, vagy bentlakó generáció mi vagyunk. A Velux cégtől hallottam először ezt a kifejezést: "indoor gereration", amit úgy fordíthatnánk magyarra, hogy benti vagy bentlakó generáció. Mit jelent ez? A mi éghajlatunkon teljesen természetes dolog, hogy...

Mit keres a fürdőkád a hálószobában?

Képzeld el ezt a helyzetet: elmész egy wellness szállodába, ahol az egyik nászutas szobát kapod. A nászutas szoba ékessége pedig a hálószobában elhelyezett gyönyörű lábaskád. Az ott töltött idő alatt nagyon élvezed, hogy a szoba közepén lubickolhatsz a vízben, esetleg...

Az éltető energiák áramlása szűkös helyen

A nyár egy részét Ausztriában töltöttük, és ellátogattunk a különleges szépségű Hallstattba, ami a Hallstätter tó partján fekszik és hemzseg a turistáktól. Ennek az egyik oka a festői fekvés, a másik (talán) az, hogy a Vaszati szempontjából is kedvező az...

Rahu és Ketu a két bajkeverő

Mint tudod, a Vaszati egyik "lába" a védikus asztrológiához kapcsolódó törvényeket képviseli. (Egy másik lába az energeteikai törvényeket, a harmadik a geometriai törvényeket, a negyedik pedig a spirituális összefüggéseket jelöli.) Éppen ezért sok pontos is...

Kavarodás az elefántokkal

Mi van az elefántokkal? Nos, az elmúlt sok-sok évben, mióta próbálom a Vaszatit Magyarországon is megismertetni, időnként kapok olyan kérdést, hogy a lakáson belül hova kell tenni az ilyen-olyan ormányú, méretű és anyagú elefántokat. A kérdéstől persze rendre zavarba...

Háromszög alakú telkek, hegyesszöget bezáró falak

Az elmúlt héten több Vaszati szaktanácsadó kollégámmal is találkoztam. Ilyenkor szoktak nekem mesélni a legfrissebb tapasztalataikról. Talán nem véletlen, hogy egyszerre ketten is dolgoznak most háromszög alakú telekkel. Igen, jól olvastad, a telek valóban háromszög...