Az utóbbi időben sokat foglalkoztunk a Vaszatiban használatos yantrákkal, de úgy tűnik, hogy még mindig nem eleget. Több kérdés is felmerült velük kapcsolatban és sajnos úgy tűnik félreértések és nem megfelelő információk is napvilágot láttak, emiatt most letisztázunk néhány fontos kérdést.
1.) Az első és talán legfontosabb kérdés. (Csodálkozom, hogy ez egyáltalán felmerült.) Káros-e, ha sok yantra van a lakásban?
A válasz egyértelműen: NEM.
Amikor úgy döntesz, hogy egy kicsit rendbe szeded az életedet és ehhez a Vaszati segítségét hívod, elég hamar rá fogsz jönni, hogy bizonyos Vaszati hibákat nem tudsz korrigálni. Egy társasházi lakásnak általában nem tudod máshová tenni a főbejáratát, ritka, hogy máshová tud kerülni a vécé, de még az új ablak nyitása vagy éppen bezárása is elég körülményes. Ilyen esetekben használjuk a Vaszati energetikai eszközeit – leggyakrabban a yantrákat.
Ha egy házban sok súlyos hiba van – és ez elég gyakori -, akkor több yantrát is el kell helyeznünk. Ha nem olyan súlyos egy-egy hiba, de azért biztosra akarunk menni, akkor is kitehetjük azt a yantrát, ami azt a bizonyos hibát korrigálja. Mire végigmegyünk az egész lakáson, gyakran kiderül, hogy 10, 15, vagy kétszintes házak esetén akkor több yantrára is szükség lehet. Sőt, amikor a saját lakásomról volt szó, még azokat a yantrákat is kitettem amelyekre nem is volt olyan nagy szükség – hiszen a pozitív energiájuk akkor jól jön, ha épp egy adott területen nincs Vaszati hiba.

Az egyik leggyakrabban használt yantránk a Matsya yantra, a Ketu nevű bolygó spirituális yantrája.
Jegyezd meg tehát, hogy nyugodtan kiteheted egyszerre akár az összes szükséges Vaszati yantrát, sőt, olyan égtájra is tehetsz, ahol nincs rá feltétlenül szükség. A már elhelyezett yantrákat pedig ne vedd le, mert érezni fogod a hiányát.
2.) Lehet-e káros hatása a Vaszati yantráknak?
A válasz megint csak az, hogy NEM. Mivel a Vaszatiban használt yantrák nem az anyagi síkon állnak, ezért nem lehet káros hatása, ha elhelyezzük őket az otthonunkban. Az ún. bolygó yantrák – melyek szintén léteznek – magukban hordozzák egy-egy bolygónak a pozitív és negatív tulajdonságait is. Éppen ezért ezeknek a hatása lehet ilyen is, olyan is, sőt még egy-egy embernél is lehet más és más.
Nézd most meg az alábbi három yantrát:

A baloldalon levő két yantra a Vénusz anyagi yantrája, a jobboldali pedig a Vénusz spirituális yantrája, a Parasurama yantra. Vaszati korrekdiókor csak ez utóbbit használjuk.
A Vaszati Dashavatara yantráiazonban nem a bolygókhoz kötődnek, hanem azoknak az uraihoz, akik a Legfelsőbb Személy inkarnációi, tehát az anyagi sík fölött állnak. Transzcendentális síkon pedig egyszerűen nem lehet negatív hatás.
Ahhoz azonban, hogy a lehető legjobb hatást tudják kiváltani a yantrák, fontos, hogy a lehető legjobb helyre kerüljenek és semmiképpen se sértsük meg őket azzal, hogy a vécében vagy a fürdőszobában helyezzük el őket.

A Kurma yantrát – mely a Szaturnusz spirituális yantrája, leggyakrabban nyugaton használjuk, de el lehet helyezni egy nem megfelelő helyen levő raktárban is, ha az kellőképpen tiszta.
3.) Mindenképpen be kell keretezni a yantrákat?
Nem feltétlenül szükséges, de ajánlott. Ha esetleg a yantrák megvásárlása után nincs rögtön pénz vagy idő azok bekeretezésére, akkor el lehet őket helyezni képkeret nélkül is. Erre a célra legjobb a gyurmaragasztó (bluetack). Ha ezzel ragasztod fel a yantrát a falra, akkor később le tudod úgy szedni (pl. festéskor vagy a bekeretezéskor), hogy se a fal, se a yantra ne sérüljön.
Hosszútávon természetesen ajánlott bekeretezni a yantrákat. Egyrészt azért, mert így szebbek, másrészt a képkeret védi is a yantrát a szennyeződéstől, gyűrődéstől.
Ide kattintva olvashatsz bővebben a Vaszati energetikai eszközök elhelyezéséről. >>
4.) A képkeret üveglapja gyengíti-e a yantra erejét?
Nem gyengíti. Ahogyan az északi és keleti energiák is bejutnak az üvegezett ablakon keresztül is a házba, ugyanúgy, a yantrák energiája is „ki tud jönni” a képkeret üveglapja mögül.

Mahapurusa yantra a lakás középső részére.
5.) Elegendő egy lakásban csak a yantrákat elhelyezni és nem változtatni más dolgokon?
Mindenképpen azt javaslom, hogy az összes lehetésges és ésszerű változtatást végezd el. (Ésszerű alatt azt értem, hogy a lakásnak továbbra is használhatónak kell maradnia! Ha pl. befalazzuk a szoba egyetlen délnyugati ablakát, honnan fog bejönni a fény?) A változtatások mellett pedig helyezd el a szükséges yantrákat is!
Ha tervezel egy nagyobb változtatást (pl. ablakot fogsz nyitni északkeleten), de még várnod kell arra, hogy meglegyenek a szükséges engedélyek, a szükséges pénz és persze elszántság, akkor is ajánlott elhelyezni az adott terület yantráját (jelen esetben a Vamana yantrát). Ez egyrészt segíteni fog abban, hogy a tervezett változtatást minél előbb végre tudd hajtani, másrészt addig is javít a tér energiaminőségén. Miután megtörtént a nagy változtatás, a yantra nyugodtan maradhat azon a területen, nem lesz “túl sok” a pozitív energiákból.
6.) Előfordulhat, hogy a sok-sok Vaszati változtatás és a yantrák elhelyezése után valami kellemetlen dolog fog történni?
Ennek nagyon kicsi az esélye, de bizonyos esetekben (és tapasztalataink szerint nagyon ritkán) átmenetikellemetlenségek előfordulhatnak. A hangsúly itt leginkább a “ritkán” és az “átmeneti” szón van. De úgy hiszem, ez a téma egy hosszabb kifejtést igényel…

Manhertz Edit
Szia Editke. Ezeket a irasokat szeretnem kapni a @ cimemre ha lehetseges. ferenczovaeva@gmail.com Koszom szepen.
Kedves Éva!
Kijavítottam a régi email címedet erre az újra.
Köszönöm, hogy szóltál!
Szia Edit!
A lakásom bejárata Északon van. A bejárat fölé kiraktam a Sri Yantrát és a Narashima védelmező yantrát. Ezek az előző lakás DNY-i bejárata fölött voltak. Eddig minden ok minden területen.
Szép nyarat: Ács Attila.
Kedves Attila!
Ennek nagyon örülök. De az igazán jó hír az, hogy a mostani lakásnak már nem délnyugaton van a bejárata, hanem északon!
Neked is szép nyarat!
Kedves Edit,
Nagyon köszönöm a magyarázatokat.Eddig nem is gondoltam arra,hogy lehetnének negativ hatások a yantrák alkalmazásakor, az észszerű elrendezés könnyíti a tevékenységünket.
Köszönöm,hogy mindenre kiterjed a figyelmed.
Kívánok kellemes nyaralást.
Kedves Gizella!
Azért nem gondoltál rá, mert valóban nincs negatív hatás a yantrák alkalmazásakor. Ennek ellenére van, aki spekulálni kezdett ezzel kapcsolatban, ezért gondoltam, hogy jobb lesz tisztába tenni a dolgokat…
Eszembe jutott az a sztori, amikor az egyszeri nyugati ember elment Indiában egy ayurvédikus orvoshoz. Az orvos felállította a diagnózist, majd adott néhány ayurvédikus orvosságot a páciensnek. Az emberünk erre megkérdezte, hogy van-e valamilyen mellékhatása a gyógyszereknek. A válasz az volt, hogy természetesen van, szebb lesz tőle a bőre, jobban fog aludni, stb. Mire az emberünk: jó, jó, de valami mellékhatás? Az orvos megint csak mondta, hogy fittebbnek érzi majd magát, fényesebb lesz a haja, szebb lesz a körme… Jó darabig elbeszéltek egymás mellett, a nyugati ember egyszerűen nem tudta felfogni, hogy létezik olyan gyógyszer, aminek nincs negatív mellékhatása. Az orvos pedig azt nem tudta elképzelni, hogy létezik olyan gyógyszer, aminek van…
Nagyjából ehhez tudnám hasonlítani a yantrák hatását is. A nyugati ember ösztönösen keresi az apróbetűs részt, vagy a „de” szócskát. Pedig a Vaszatiban használt yantrákkal kapcsolatban erre nincs szükség!
És mi lehet a pozitív mellékhatás? Egy tisztább, nyitottabb, befogadóbb élet, ahol sokkal inkább előtérbe kerül(het) a spiritualitás…
Kedves Edit,
Nagyon sz;pen koszonom a kieg;sztő magyarázatot.Bizony ez igy van,ahogy írod.Sokszor lehet tapasztalni, milyen nagy hatása van a berögzött gondolatoknak és nézeteknek.Jó érzés mikor megtanuljuk a dolgoknak a pozitiv oldalát meglátni.
Kívánok kellemes napokat és mindent amire szükséged van ahoz,hogy jól érezd magad.
Köszönöm!
Kedves Edit!
Nemrég szereztem be tőletek a házban használni kívánt yantrákat. Az északi bejárat felett szeretnék egy sri és egy narasimha yantrát elhelyezni. Viszont a bejárati ajtó fölött (ahogy a legtöbb lakásban, házban) egy kapcsoló doboz található, amelyben a villamos biztosítékok, fi relé, stb található. A doboz két oldalán (balra, jobbra) van elég hely, hogy feltegyünk egy-egy yantrát, de az ottani falba belefúrni elég necces lenne, hiszen a kapcsolódoboz környezetében valószínűleg villanyvezetékek mennek. Hogyan szokták a tapasztalatod szerint ezeket megoldani? Gondoltam a ragasztásra, de egy bekeretezett képet már szerintem nem tart meg egy ragasztó. A lapot meg nem szeretném csak úgy felragasztani.
Ezenkívül kurma yantrát tettem a nyugati étkezőbe-konyhába, viszont az étkezőasztalra tettem, mert nem akartam felfúrni a falra. Azt olvastam, hogy általában szemmagasságban kell elhelyezni, de úgy nem igazán nézne ki jól. Gond az, ha nem szemmagasságban van? Az étkezőasztalt általában nem használjuk a rendeltetésének megfelelően, csak növények vannak rajta, meg ráteszünk néhány dolgot átmenetileg.
Üdv: Zsolt
Kedves Zsolt!
Esetleg az ajtó jobb és bal oldalán (nem az ajtó fölött, hanem az ajtó mellett) lenne hely? Oda is lehet tenni a bejárathoz tartozó yantrákat.
A Kurma yantra jobb lenne a falon. Akkor lehet az étkező asztalon, ha az oda van tolva a falhoz és a falnál van a yantra. Az még úgy rendeben van, de ha az asztal a térben helyezkedik el, akkor inkább nem tenném az asztalra. Pláne nem „átmeneti” dolgok társaságába.
Megoldható szerintem az ajtó mellett is, csak úgy egy kicsit furán néznek ki. De találtam egy powerstrips nevű kétoldalú ragasztó szalagot, amely elbír 1-2kg-ot és az eltávolítása is nyom nélküli, úgyhogy megpróbálom azzal rögzíteni az ajtó fölé. Tekintve, hogy az ajtó melletti falon sem igazán tudom, hogy hol futnak a vezetékek és közel van a kapcsolódoboz.
Az asztal rá van tolva a falra, de akkor ráragasztom inkább a fentebbi említett megoldással a konyhai csempékre.
Kedves Zsolt!
Örülök, hogy megvan a megoldás!
Kedves Edit!
A yantrákhoz kapcsolódó mantrákat a lapon található (valószínűleg hindu) nyelven kell elmondani, vagy magyarul is lehet? Tekintve, hogy nem igazán tudom, hogy fonetikusan, hogyan kell kiejteni a lapon lévő szöveget.
Tehát, hogyan kell elmondani az ottani szöveget? Vagy csak mindenki felolvassa, ahogy gondolja?
Üdv: Zsolt
Kedves Zsolt!
Olyan nyelve nincs, hogy hindu… A yantrákhoz tartozó mantrák szanszkrit nyelven íródtak, mint ahogyan a teljes védikus irodalom is. (Egyébként a hindi nyelv áll viszonylag közel a szanszkrithoz, de sajnos a szanszkritot már csak szentírások olvasásakor használják.)
Legjobb lenne az eredeti nyelven elmondani a mantrákat. A kiejtésük nem olyan nagyon bonyolult. Kerestem neked gyorsan egy szanszkrit kiejtési útmutatót. Ide kattintva meg tudod nézni.
Köszönöm a segítséget. Megpróbálom összehozni a küldött szanszkrit kiejtési útmutató szerint:).
Meglátod, nem nehéz! 🙂