Az első lépés tehát, hogy amit csak tudsz, átalakítasz az otthonodban a Vaszati szaktanácsadó, vagy a 27 napos programcsomag útmutatója alapján. A második – már az elsővel párhuzamosan futó – lépés pedig a személyes változás. Ez utóbbihoz adok most egy kis segítséget a Védikus Írások tanításai alapján. Ha betartod a most következő négy elvet, olyan pozitív változásokat fogsz tapasztalni életed minden területén, hogy Te Magad is csodálkozni fogsz: könnyebben eléred a céljaidat, könnyebben megérted, hogy mi a Te személyes életfeladatod (mihez van tehetséged, miben lehetsz sikeres), egészségesebb leszel, jobbak lesznek az emberi kapcsolataid, nyitottabb leszel, stb.
A védikus kultúra a Dharma szót több értelemben is használja. A Dharma utal az eredeti kötelességünkre, vagy eredeti helyzetünkre – azaz, hogy a Legfelsőbb Személy szolgái vagyunk (Sanatana-Dharma) -, de utal a mi saját hivatásunkra, vagy életfeladatunkra is (Sva-Dharma) – ami ideális esetben összefüggésben van a munkánkkal -, a harmadik fő jelentése pedig azt a négy elvet foglalja össze, amit minden tudatos életet élő személynek (azaz embernek) követni kell(ene) a mindennapok során.
Ez a négy elv pedig: tisztaság, fegyelem, igazmondás és erőszakmentesség. Ha eszerint a négy egyszerű elv szerint élünk, akkor tisztábbak lesznek a gondolataink, józanabbul tudunk döntéseket hozni, egészségesebbek leszünk, könnyebben megtaláljuk a Sva-Dharmánkat, vagyis azt a hivatást, amelyben kiteljesedhetünk, és természetesen sokkal inkább érezni fogjuk a Vaszati korrekciók pozitív hatásait is. (Tipp: ha szeretnél a Dharma négy elve alapján élni, mindenképpen tedd rendbe otthonod déli területét, amely Dharmaraja-nak – azaz a Dharma urának – a lakhelye. Ez segíteni fog az elhatározásodban!)
Nézzük meg egy kicsit közelebbről ezt a négy elvet!
A tisztaság külső és belső tisztaságot jelent. A külső tisztaság nagyon egyszerű: rendszeresen fürdünk (a védák azt ajánlják, hogy legalább naponta kétszer: reggel és este).
Biztosan tapasztaltad már, hogy egy fárasztó nap után amikor megfürödtél, szinte egyből frissebbnek érezted Magad, a gondolataid kitisztultak és sokkal jobban voltál, mint amikor hazaértél… De ugyanilyen fontos, hogy reggel is megfürödjünk (lezuhanyozzunk) és testileg, lelkileg tisztán kezdjük a napot. (A lelki tisztaságot segíti pl. a meditáció.)
A külső tisztaság utal az ellenkező nem felé irányuló kapcsolatodra is, miszerint hűséges vagy a társadhoz és nem osztod meg az ágyadat másokkal.
Szorosan összefügg a külső tisztasággal a belső tisztaság is. Ez elsősorban azt jelenti, hogy nem szennyezzük a gondolatainkat negatív dolgokkal. Nem vagyok egy fanatikus „pozitív gondolkodó”, de bizony elgondolkodtató az a kineziológiai megfigyelésekkel alátámasztott kísérlet, ami bebizonyította, hogy a negatív gondolatok szó szerint legyengítik a testet (és akkor még nem beszéltünk az elméről…) A kineziológia alapja, hogy a testünk izmai másképp reagálnak – szinte elernyednek – arra a szóra, hogy NEM, és erősekké válnak az IGEN szó hallatán. A kísérletben résztvevő személynek – miután csupa szörnyűséges és negatív dolgokat mondtak neki – teljesen elernyedtek az izmai, erőtlenné vált a karja, az őt tesztelő személy nagyon könnyen le tudta nyomni azt. Amikor azonban szépséges és pozitív dolgokat hallott, olyan erő lett a karjában, hogy az őt tesztelő személy két kézzel sem tudta lenyomni.
A pozitív és tiszta gondolatok tehát szó szerint erőt adnak nekünk, s ez az erő segít abban, hogy leküzdjünk egy-egy betegséget, hogy haladjunk a kitűzött céljaink felé, hogy kellemes legyen a kisugárzásunk, stb.
A fegyelem azt jelenti, hogy következetesek vagyunk, tartjuk magunkat az elhatározásunkhoz és tudatosan kerüljük az olyan dolgok használatát, amelyek károsak a testre és szennyezik a tudatot. Egész konkétan: nem cigarettázunk, nem iszunk alkoholt, nem fogyasztunk kábítószereket. De én ide sorolnám az olyan élelmiszerek fogyasztását is, amelyek köztudottan egészségtelenek: csipsz, kóla, stb. Ha ez nem megy egyik napról a másikra, akkor is tudatosan törekedni kell, hogy csökkentsük a testünkbe kerülő káros anyagok mennyiségét, amelyek nem csak a testünkre, de a tudatunkra is negatív hatással vannak. Ehhez bizony kell némi önfegyelem.
Ha követjük ezt az elvet és sikeresen felhagyunk a káros szokásainkkal, akkor nem csak a testünk lesz egészséges, de fejlődik az akaraterőnk, kitartóak leszünk és csökkentjük az esélyét annak, hogy idős korunkra elbutulunk. (Nem véletlenül mondják valakire, hogy „elitta az eszét”.)
Az igazmondás azt jelenti, hogy nem hazudunk. A Védikus Írások tanításai szerint Dharmát a bika képviseli. Ebben a mostani korban ennek a bikának már sajnos csak egy lába maradt, a többi megsérült. Ez az egy láb pedig az igazmondás. Sajnos azonban már ez a láb is rogyadozik. Fontos tehát, hogy minél inkább kerüljük a hazugságot, és bátran mondjuk ki az igazat még akkor is, ha az esetleg fájdalmas. Fontos azonban arra odafigyelni, hogy ezzel ne sértsünk, ne bántsunk meg másokat, ehelyett a másik személy inkább azt érezze, hogy segíteni akarunk rajta. Ha pl. azt mondod valakinek, hogy „figyelj, büdös a szád”, azzal nagyon megsérted még akkor is, ha az igazságot mondtad. Ha azonban rákérdezel, hogy esetleg nincs-e valami emésztési problémája, vagy más – rossz szájszagot okozó – betegsége, azzal segíthetsz neki, még akkor is, ha kicsit kellemetlen a téma.
Manapság sokan próbálnak a tőzsdén meggazdagodni, ide-oda tologatni a pénzt, anélkül, hogy igazi értéket teremtenének. (Van, akinek sikerül is.) De ez a fajta tevékenység nem más, mint spekuláció, amit minden más ehhez hasonló dologgal együtt – az igazmondás jegyében – szintén jobb elkerülni.
Az erőszakmentesség (ahimsa) azt jelenti, hogy nem okozunk másoknak fájdalmat, szenvedést és nem is ölünk meg másokat, illetve nem támogatuk olyan dolgokat, amelyek mások megöléséhez vezetnek.
„Mindaddig, amíg az ember könyörtelen pusztítója lesz az alacsonyabb szintű élőlényeknek, nem fogja ismerni sem az egészséget, sem a békét.” (Pythagorasz)
Gondolkodj el, hogyan valósíthatnád meg ezt a mindennapokban. Néhány ötlet:
– nem csapod le a legyet, ha bejön a szobába,
– nem használsz csigaölő szert a kertedben, helyette inkább összegyűjtöd őket és kiviszed a mezőre,
– nem vágod le a csirkét, nem folytod vízbe a kiscicát (csak mert túl sok született), nem lépsz rá a járdán szaladó bogárkára (csak mert az olyan vicces),
– egyre inkább csökkented, majd elhagyod a hús fogyasztását (ennek a tested is örülni fog!!!)
– kedves, segítőkész és együttérző vagy az embertársaiddal,
– stb.
Bár nem a szó legszorosabb értelmében vett erőszak, de nagyon elronthatja mások kedvét egy-egy durva beszólás, szájhúzogatás, udvariatlanság, stb. Próbálj odafigyelni mások érzelmeire és lelkivilágára és legyél kedves. Ha így viselkedsz, meglátod, Veled is kedvesek lesznek az emberek. (Lehet egy-egy kedves szóval kísérletezni a postán, bankban, vagy valamilyen hivatalos helyen. Ha Te kedves vagy és mosolyogsz, az ügyintéző is kedves lesz! És ki tudja? Talán aznap Te leszel az egyetlen, aki kedvesen szól hozzá, s ezzel jobbá teszed az egész napját…)
Mit gondolsz? Képes lennél életed részévé tenni ezt a négy elvet? Képes lennél ennyi áldozatot hozni azért, hogy jobbra forduljon az életed? Felkészültél arra, hogy mi minden jó dolog vár Rád akkor, ha a Dharma négy elve szerint élsz? Testileg, lelkileg, minden szempontból jobban leszel és azok az eredmények, amelyeket a Vaszatitól vársz, sokkal hamarabb megjelennek az életedben. Sőt, továbbmegyek: az önfejlesztő könyvekben és tréningeken ismertetett csodamódszerek is csak akkor lesznek igazán hatásosak az életedben, ha a mindennapok részévé teszed e négy elv követését.
Ha tehát legközelebb megkérdezed, hogy mennyi idő alatt várható az, hogy a Vaszati korrekciók által jobb lesz az életed, akkor mielőtt válaszolnék megkérdezem: mennyit sikerül betartanod a Dharma négy elvéből?
Még egyszer a négy követendő elv: tisztaság, fegyelem, igazmondás, erőszakmentesség.
ui: Ne ess kétségbe, ha első ránézésre túl nehéznek tűnnek ezek az elvek, vagy esetleg még nem tudod őket betartani. Fontos, hogy tudj ezekről és törekedj arra, hogy minél többet meg tudj valósítani közülük. Ez elsősorban a Te érdeked.
Kedves Edit! Köszönet ezért az újabb írásodért, amely megerősít abban, hogy a Vaszati elindított egy új úton, a változás útján. Én magam is akartam a változást, de hogy rátaláltam, az volt a legnagyobb csoda. A Vaszati szerinti változtatások, a yantrák hozzák a változásokat a lakásban is és saját magunkban is.Minden tudatosság nélkül csökkennek a húsételek például, pedig nem vagyok ma sem teljesen vegetáriánus. A Sri yantra talizmán megkönnyíti a mindennapjaimat. Nem történnek rossz dolgok az életemben. 🙂 Egyszerűen vezet, nem tudom másképpen mondani.Tényleg csak el kezdeni, akár egy komódon állva is szép sárgára kifesteni keleten a szobát.
Kedves Ági!
Köszönöm! 🙂 Igen, emlékszem a komódos falfestésedre. Nincs létra? Sebaj! Van komód! 🙂
Egyébként meg csak óvatosan dícsérd a Vaszatit, mert még valaki meggyanúsít, hogy felbéreltelek. 😉
köszi, nagyon jó irás
Kedves Edit!
Nagyon örülök, hogy újra jelentkeztél! Az írásoddal, tanácsaiddal nagyon sokat segítesz sokunknak! Ezt nem tudom eléggé megköszönni neked.
Amin lehetett a lakásunkban változtatni a tanácsaid szerint, azokat megtettem.
Úgy tapasztalom, hogy már van egy kis pozitív eredmény! Csak nem akarom elkiabálni.
Ezek az újabb tanácsok nem állnak tőlem távol. Alapjában ilyen beállítottságú vagyok. Viszont a tanácsaid alapján most már tudatosan is odafigyelek ezekre a dolgokra.
Még egyszer nagyon köszönöm az újabb segítséged.
Üdvözlettel Terézia
Kedves Terézia!
Köszönöm! Örülök, hogy érzed a változásokat és annak is, hogy igyekszel a Dharma négy elve szerint élni.
Kedves Edit!
Belvárosi házban a konyhapulton, vágódeszkán szaladgáló, hűtőszekrény mögé, törlókendőbe, mosogatószivacsba bebújó, ágyon sétáló, fürdőkádban bulizó csótányokkal együtt élni a teljes erőszakmentesség jegyében hogyan lehetséges? Semmi bajom nem lenne a csótányokkal, ha nem a mi lakásunkban randalíroznának, de ők nem válogatnak. A szomszédom 3 havonta irtatja őket, így a fejvesztve menekülők is nálunk kötnek ki és boldogan szaporodnak. Éjjel olyan invázió van, ha kimegyek WC-re, vigyáznom kell, hová lépek… elég abszurd, nem?
????? nagy kérdés, hogyan legyek „erőszakmentes” ebben a helyzetben.???
Máté
Kedves Máté!
Nagyon sajnálom ezt a csótány ügyet… Azt hiszem, ez mindenki rémálma… Nekünk hangyánk volt. Az is rémálom. Összesepertük őket és levittük a parkba. Aztán végül megúntak minket és odébbáltak.
Egyébként létezik ultrahangos hangyariasztó, utána kellene nézni, talán nagyobb bogarak ellen is van valami.
Nézd csak, találtam is valamit, csak be kell írni a google-be, hogy „csótányriasztó”. Nem is drága, egy próbát megér. 🙂
Itt van az ügyes kis szerkezet, de nem ez az egyetlen.>>
Köszönöm Edit!
Ezt kipróbálom, hátha elköltöznek tőlünk a csótányok.
Máté
Egy nagyon lelkesítő idézetet találtam, amely a Sva-Dharmánk, azaz a hivatásunk megtalálásában segít:
„Amikor elhatározod, hogy megkeresed mi a jövőképed, ne kérdezd azt, hogy a világnak mire van szüksége! Azt kérdezd, hogy mi az, ami élettel tölt meg Téged és aztán hajrá! Mert amire mind Neked, mind a világnak a legnagyobb szüksége van, azok olyan emberek, akik életre keltek – emberek, akik megtalálták a dharmájukat, vagy más szóval a víziójukat, a jövőképüket.
Az a személy, aki egy jövőkép vagy elképzelés alapján tevékenykedik, hatalmas mennyiségű segítséget és támogatást vonz. Meg fogja találni azokat az embereket, akik ebben támogatják, de még ennél is több: az egész univerzum a segítségére siet annak, akinek van egy víziója és azt szem előtt tartja.
A javaslatom az, hogy vértezd fel Magad egy erőteljes jövőképpel. Ennek valami olyasminek kell lennie, ami egy “izzó igent” ébreszt fel Benned, valami olyan dolognak, ami kifejezi az igazi vágyakozásodat. Beszélj erről a jövőképről azokkal a barátaiddal, akikben megbízol, és ha szükséges, élesítsd egy kicsit. Aztán tartsd a szemeid előtt – mindig! Csodák várnak Rád!”
/Sacinandana Swami/
A Sva-Dharmáról (vagyis a hivatásról vagy vízióról) szóló szemináriumában Sacinandana Swami azt is részletesen kifejti, hogy sokkal könnyebben megtaláljuk azt, ha a Dharma négy elve szerint élünk…
Kedves Edit!
Köszönöm a legújabb írásodat. Igyekszem tartani a 4 fő irányvonalat. Ami nem igazán megy az a húsevés, no nem annyira nekem, mint a családtagoknak, bár igyekszem igen keveset vásárolni. A csótányokkal kapcsolatosan: köszönöm a tippet, már meg is rendeltem.
Egy kérdésem azért lenne: Vaszati és a karma? Hogyan függenek össze? „ki, kit” erősít, vagy gyengí?
üdv. thoth (Ágnes)
Kedves Ágnes!
Két írásomat ajánlom a karmával kapcsolatban a figyelmedbe:
Az első: https://vaszati.hu/2013/12/30/vaszati-alomvilag/
A második: https://vaszati.hu/2016/05/26/ki-az-erosebb-a-hazunk-vagy-a-karmank/
Remélem, választ kapsz a kérdésedre! 🙂