Legutóbb a minimalistákkal ismerkedtünk meg, akiktől megtanultuk, hogy ha túl sok tárgy vesz körül bennünket, akkor fennáll annak a veszélye, hogy a tárgyainkat fogjuk szolgálni családtagjaink, barátaink helyett.
Marie Kondo – aki Japán híres „rendrakó” specialistája – egész biztos, hogy sok mindenben egyetért a minimalistákkal. A rendrakást ugyanis ő is egy nagy, átfogó selejtezéssel kezdi. Az ő mottója az, hogy az otthonunkban csak olyan dolgok vegyenek minket körül, amik örömet okoznak nekünk. A módszer lényege, hogy először alaposan selejtezzük ki a holmijainkat (ruhák, könyvek, papírok, egyéb apróságok, elméktárgyak), majd azokat tároljuk a számukra leginkább megfelelő formában. Ha ezt tesszük, az otthonunk fellélegez a sok használatlan kacat súlya alól, s ezáltal mi magunk is sokkal jobban fogjuk érezni magunkat. És persze ha ügyesek vagyunk, akkor ezt a rendezett állapotot hosszú távon is fenn tudjuk tartani.
Ez az elgondolás tökéletesen harmóniában van a Vaszati elveivel, sőt tovább megyek, remek segítséget ad ahhoz, hogy otthonunkban alkalmazzuk a 27 napos programcsomagot! Évekkel ezelőtt, amikor a 27 napos program egyes napjain gondolkodtam, az a felismerés lebegett a szemem előtt, hogy bizony nem elég kijavítani a durva Vaszati hibákat (ablakot nyitni itt-ott, áttolni a szekrényeket, megfordítani az ágyat, átfesteni a szobát, kitenni a yantrákat, stb.), hanem bizony rendet is kell tartani a házban. Ahhoz pedig, hogy rend legyen a házban az is szükséges, hogy ne legyenek az otthonunkban fölösleges kacatok, amik csak porfogók és a helyet foglalják. Marie Kondo módszere tehát nagy segítség abban, hogy a 27 napos programon sikeresen végigmenj, illetve, hogy később is fent tudd tartani a rendet.
Egy másik fontos és értékes üzenete az, hogy csak olyan dolgokat tarts meg, amik örömet okoznak. A módszer hosszadalmas, de mindenképpen terápiás hatású lehet: Vegyél a kezedbe minden egyes tárgyat (kezdve a ruhákkal), és kérdezd meg magadtól, hogy örömet okoz-e neked vagy sem. Ha nem, akkor válj meg tőle. Ha ügyes és következetes vagy, a rendrakás végére csak olyan tárgyak vesznek körül, amelyek tényleg örömet okoznak.
Egy apró, de fontos részlet: nem azon van a hangsúly, hogy kidobod, amit nem szeretsz, hanem azon, hogy megtartod, amit szeretsz. Ugye érzed az árnyalatnyi, mégis jelentős különbséget?
Egy percig sem állítom, hogy ez egy könnyű folyamat. Még a ruhákról és egyéb használati tárgyakról viszonylag könnyű eldönteni, hogy örömet okoznak-e vagy sem, tetszenek-e vagy sem, használjuk-e vagy sem. Az igazi nehézség az, amikor az emléktárgyakra kerül a sor. Vannak olyan tárgyak, amikhez kellemes emlékek fűznek és szépek is. Vannak, amikhez kellemes emlékek fűznek ugyan, rondák vagy legalábbis nem olyan túl szépek. Vannak, amikhez kellemetlen emlékek fűznek, mégis őrízgetjük talán pont azért mert szépek, de lehet, hogy ráadásul nem is szépek. Ez utóbbiakat a legkönnyebb kidobni. Azokat pedig, amik szépek is és szép emlékeket is ébresztenek, könnyű megtartani. De mi van a kettő között? Szép emlék csúnya tárgy. Szép tárgy kellemetlen emlék… Marie Kondo biztosan kidobná ezeket. Hogy Te is megteszed-e, azt neked kell eldöntened attól függően, hogy milyen érzéseket váltanak ki belőled ezek a tárgyak. Ha az érzések nem jók, jobb könnyíteni a lelkeden és megválni tőlük, még akkor is, ha (most) fáj.
A Vaszatit tanulmányozva gyakran hallhattad vagy olvashattad azt, hogy a minket körülvevő tárgyak bizonyos információkat raktároztak el, s a tárgyakra rápillantva ezek az információk megelevenednek. Általában a karosszék példáját szoktam felhozni. Lehet, hogy van egy gyönyörű karosszéked, amihez kellemetlen emlékek kötődnek. Akármikor ránézel erre a karosszékre, rossz kedved lesz ettől az emléktől. Az ilyen tárgyaktól – a Vaszati szerint – jobb megválni. Lehet azonban egy másik karosszéked, ami kicsit ütött-kopott ugyan, de nagyon szereted, mert a nagymamád mindig ebben a székben ült, amikor mesét olvasott neked. Az ilyen darabok maradhatnak – persze ha szükséges, ajánlott felújítani őket. Ez a Vaszati elv tökéletesen egybecseng Marie Kondo tanításával.
Ha most lelkes lettél, és úgy döntöttél, kipróbálod Marie Kondo módszerét és elolvasod a könyvét (a címe: Rend a lelke mindennek), akkor mindenképpen azt javaslom, hogy olvasd a könyvet nyitottan, de ugyanakkor fenntartásokkal. Nagyon sok olyan dolgot ír ugyanis benne, ami nálam – finoman szólva – kiverte a biztosítékot. Ha azonban kiszűröd belőle azt, ami már túlzás, akkor hasznos útmutató lehet abban, hogy az otthonod végre kicsit fellélegezzen.
Néhány dolog, ami nekem már sok volt:
1. Engem személyesen nagyon érzékenyen érintett, amikor a könyvek selejtezéséről volt szó. Nagyon szeretem a könyveket, bár tény, hogy általában nem veszek „egyszer elolvasós” könyveket. Marie Kondo egy drasztikus selejtezést javasol a könyvek között is. Amit nem fogsz elolvasni, vagy belekezdtél, de félreraktad, vagy még nem olvastad el, pedig már régen megvan, esetleg már elolvastad és – szerinte – úgysem olvasod el még egyszer, azt ő mind kidobná… Gyerekkoromban nagyon sok könyvünk volt. Rengeteg olyan sorozat, mint a Világirodalom remekei, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond írásai. Sok-sok – kívülről nézve – egyforma köny, amik ott álltak a polcon. Gimis koromra elegem lett a „pöttyös és csíkos” kamaszregényekből – helyesebben már mindet elolvastam -, és bizony szétnéztem a szüleim könyvespolcán, hátha akad ott valami izgalmas. És igen: gazi kincsek porosodtak a polcokon! Nos, ha azért kidobunk egy-egy könyvet, mert minket már nem érdekel, vagy nem volt rá időnk, akkor elvesszük a lehetőséget a család többi tagja elől, hogy egyszer majd ők elolvashassák és felébredjen bennük az igazi könyv iránti szeretet.
2. A megmaradt könyvekkel is elég tiszteletlen Kondo kisasszony bánásmódja. Az előszobában, a cipősszekrény egyik polcán tartja őket! (Persze az akutális ponyvaregényt lehet, hogy én is betenném a cipők közé, mint ő, de azért feltételezzük már azt az emberekről, hogy olyan könyveik is vannak, amik értéket képviselnek!)
Helyesbítek: Még egy ponyvaregényt sem tennék a cipősszekrénybe…
3. Szeret cipősdobozban tárolni dolgokat, mivel a cipősdoboznak nagyon praktikus a mérete. A cipősdoboznak azonban van két nagy hibája: az egyik az, hogy egyáltalán nem steril. (Mégis csak egy cipő volt benne, amit előttünk jópáran felpróbáltak.) Meg kell tehát jól gondolni, hogy mi az, amit ebben nyugodt szívvel tárolhatunk. (Ő pl. beleteszi a tepsit… ??!!) A cipősdoboz másik nagy hibája azt, hogy ha csak nem vagy cipőmániás, vagy nem dolgozol cipőboltban, akkon nem képződik olyan gyorsan cipősdoboz, mint amilyen gyakran szükdséged lenne rá…
4. Nem igazán törődik a higiéniával, amit a cipősdobozos tároláson túl az is bizonyít, hogy mosogatás után kiviszi az edényeket a teraszra száradni. Furcsa szokás, főleg egy poros, szmogos nagyvárosban… Hát, lehet, hogy rend van nála, de nem biztos, hogy mernék nála enni…
Igen, vannak benne furcsaságok, amik nem a módszer alapelveit érintik, inkább csak a részleteket, s ezek a részletek egyszerűen nem férnek bele az értékrendembe és talán a tiedbe sem.
S végül, van egy nagy különbség Konmari (ez a beceneve és egyúttal a módszerének a neve is) és a minimalisták között. Bár minkét irányzatban alapvető fontosságú a selejtezés, a minimalisták a megmaradt használati tárgyakra továbbra is tárgyakként tekintenek, amelyekre szükségük van a mindennapokban. A felszabaduló idejüket a barátaikkal, családjukkal vagy éppen elmélkedéssel töltik. Konmari viszont már-már személyeknek tekinti a megmaradt tárgyakat, beszélget velük, megköszöni, hogy vannak, hogy szolgálják őt… (Ezt egyébként sok könyvkritikus és blogger élesen bírálja a Konmari módszerben.)
Mindent összevetve a módszerrel nincs gond. Ha kellő nyitottsággal tanulmányozod, úgy, hogy közben észben tartod a Vaszati elveit és a saját értékrendedet is, akkor biztos vagyok benne, hogy segítségedre lehet abban, hogy a Vaszatit még jobban tudd alkalmazni az otthonodban, s ezáltal jobb életed legyen.
Legutóbbi hozzászólások