Mindannyiunk természetes vágya, hogy életünket amennyire csak lehet boldoggá, harmonikussá tegyük. Ki ne vágyna békés emberi kapcsolatokra, boldog családi életre, anyagi biztonságra, sikerre? Ki ne szeretne egészségesen, balesetmentesen élni?

Régi idők építőmesterei nemcsak azzal törődtek, hogy minél gyorsabban elkészüljön az új épület, minél tartósabb és minél szebb legyen, hanem azzal is, hogy a benne lakók, illetve az épületet használók életében minden harmonikusan, zökkenőmentesen történjen. Hazánkban is egyre többen fordulnak a kínai építőművészet a Feng Shui tanításai felé, de kevesen tudjuk, hogy mint a legtöbb ősi tudománynak, a Feng Shuinak a gyökerei is India védikus kultúrájába nyúlnak vissza, amely ott Vasztu néven ismert. A Vasztu tudományát az ötezer éves védikus irodalom köteteiben találhatjuk meg. Kb. 2000 évvel ezelõtt kínai szerzetesek érkeztek Indiába, hogy annak kultúráját tanulmányozzák. Ebben az idõben került át több védikus mûvészeti ág, mint pl. a harcművészetek, az építészet, valamint a Buddhizmus Kínába. Az évezredek során természetesen a Feng Shui és a Vasztu eltérő irányba fejlõdött tovább, ez az oka annak, hogy ma már kevés hasonlóságot mutat a két építészeti irányzat. Az egyik lényeges különbség az, hogy amíg a kínai Feng Shui leginkább a császár udvarában volt ismeretes, addig a Vasztu tudományát India egyszerű embere is alkalmazhatta építkezései során, hiszen nemcsak templomok, de lakóházak, sőt egész városok épültek a Vasztu szabályai szerint. (Az egyik leghíresebb Vasztu épület az Agrában található Taj Mahal, amelynek különlegessége, hogy a védikus építészet elveit a mogul építészet stílusjegyeivel ötvözték.)

Csodaszép faragott templomegyüttes a dél-indiai Kancipuramban.

Csodaszép faragott templomegyüttes a dél-indiai Kancipuramban.

A Vasztu a lelki és az anyagi tudományok ötvözete és olyan különböző egyetemes törvényszerűségeket foglal magában, mint például a gravitáció, a Föld mágneses mezeje, az energiaáramlás, a bolygók mozgása és hatása, az égtájak jellemzõ tulajdonságai, valamint az öt alapelem (föld, tűz, víz, levegő, éter) sajátosságai. Szoros kapcsolata van más védikus tudományokkal, például az asztrológiával, az ayurvedával és a Gandharva vedával, ami a zene tudománya.

Most fölvetõdhet egy kérdés: hogyan alkalmazható ez a több ezer éves indiai építészeti tudomány napjaink Európájában, ahol teljesen mások az éghajlati viszonyok, a kultúra és az emberek szokásai. A németországi Védikus Akadémián Marcus Schmieke tanárom és kollegám vezetésével, hosszas kutatások eredeményeképpen kifejlesztettük a Vasztu „európai vagy modern változatát”, amely Vaszati néven vált ismertté. A Vaszati úgy ötvözi az ősi és a modern építészettudományt, hogy az minden szempontból ki tudja elégíteni a mai európai emberek igényeit, ugyanakkor hű marad a Vasztu ősi alapelveihez.

Fontos itt megjegyezni, hogy a „modern” Vaszati nem azt jelenti, hogy bármit is változtattunk volna az ősi elveken. Pont ellenkezőleg: egy olyan rendszerbe foglaltuk az ősi Vasztu tudományát, ami könnyebbé tette annak alkalmazását, valamit összefoglalja az India különböző területein fellelhető tudást. A Vaszati rendszeréről ide kattintva olvashatsz bővebben >>

Vaszati és Asztrológia

A Vaszati és az Asztrológia kapcsolata több szálon fut. Új épület tervezése és építése során az asztrológia segítségével kiszámíthatjuk azt a kedvezõ idõpontot, illetve bolygóállást, amikor érdemes elkezdeni az építkezést. Ugyanúgy, ahogy a születési horoszkópunk meghatározza életünk bizonyos eseményeit és személyes tulajdonságunkat, a ház „születési horoszkópja” is meghatározó lehet a ház élettartamára, minőségére, időtállóságára nézve.

A lakók születési horoszkópjából egy tapasztalt Vaszati szaktanácsadó ki tudja számítani, hogy az egyes lakóknak melyik az egyéni égtája. Az saját égtáj ismeretében meghatározható, hogy az adott személynek a lakás melyik égtájain a legkedvezőbb tartózkodnia. Az egyéni égtájról bővebben ide kattintva olvashatsz. >>

A házon belül megtalálhatjuk a Védikus Asztrológia összes bolygóját, amelyek egy-egy égtájat, egy-egy helyiséget, illetve berendezési tárgyat uralnak. Nem mindegy ezért, hogy az egyes helyiségeket hogyan kapcsoljuk egymáshoz és melyik égtájon helyezzük el õket, hiszen a nem megfelelõ helyiség kapcsolatok a házon belül kedvezőtlen bolygókapcsolatokhoz vezethetnek.

Vaszati és Ayurveda

A Vaszati és az Ayurveda két, egymást kiegészítõ tudomány. Az Ayurveda, épp úgy, mint a Vasztu, az Atharva véda része, amely magyarra lefordítva azt jelenti: az életről szóló tudás. Az Ayurvéda egy gyógyászati rendszert ír le, mely magában foglalja az élet minden aspektusát egészen a fogantatástól a halálig. Ez a világ egyik legátfogóbb gyógyászati rendszere, testi és lelki értelemben egyaránt. E két tudományterület egy teljes körű rendszerré egészíti ki egymást, mely az egészséges és harmónikus élet alapja lehet. Az ember sem testi, sem lelki vonatkozásban nem választható el lakóterétol. Mind egy Vaszati szerinti lakótér analízis esetében, mind egy ayurvédikus tanácsadás során szükségszerű és ajánlott a másik tudományterületet is figyelembe venni, hogy a lehető legtökéletesebb tanácsadás jöhessen létre! Ha tehát valaki egy ayurvedikus (vagy más) orvoshoz fordul az egészségügyi problémájával, a gyorsabb gyógyulás érdekében fontos, hogy a lakókörülményeit is megvizsgáljuk.

Vaszati és a vagyoni helyzetünk

Ahogyan az egyes lakásfunkciók és helyiségek egy-egy égtáj illetve bolygó uralma alatt állnak, ugyanúgy a pénzügyi helyzetünk is nagyban függ attól, hogy egy-egy égtáj milyen minõséggel rendelkezik, illetve, hogy a lakás vagy akár az üzlethelyiség melyik részén helyezzük el az értéktárgyakat, vagy a pénzt. A pénzáramlás szempontjából legérzékenyebb a Merkúr uralma alatt álló észak. Amennyiben a lakás északi része nagyon le van blokkolva (ablaktalan, ráadásul egy hatalmas szekrény is áll ott), akkor ezzel sikerült meggátolnunk a pénz beáramlását otthonunkba, vagy akár az üzletünkbe. Ideális esetben lakás északi része nyitott, nincsenek ott nehéz bútorok, az ott található helyiségnek kedvező a funkciója (tehát nem egy vécé vagy egy lomtár van ott). Nagyon jó ezen az égtájon a tiszta víz jelenléte akár csak egy vízzel teli kancsó formájában is. Az északon uralkodó Merkúr kedvező hatását zöld színek használatával (pl. egészséges zöld növények elhelyezésével), egy spirituális Merkúr yantra (azaz Buddha yantra), a Sri yantra vagy a Meru chakra elhelyezésével tovább fokozhatjuk. Még többet olvashatsz az északról ide kattintva. >>

Ha máris tenni szeretnél valamit a pénzügyeidért, akkor kattints ide! >>

Az észak energiáit erősíti egy ott elhelyezett Buddha yantra

Az észak energiáit erősíti egy ott elhelyezett Buddha yantra

Mi az amire a leginkább oda kell figyelnünk?

Bármilyen épületről vagy telekről is legyen szó, annak a legértékesebb és egyben legérzékenyebb területei az északi, északkeleti, keleti, és a középső részei. Minden egyes telken vagy épületen belül létrejön egy energia mező, amely energia mezőbe észak felől érkeznek az élethez oly fontos organikus energiák, míg kelet felől a szolár, vagyis a napenergiák. Ezt a két vektort ha összeadjuk, akkor egy északkeletről délnyugat felé tartó általános energia áramlás alakul ki a telkünkön, az épületen, vagy akár csak a szobán belül. Ezt a tényt nem csak a több ezer éves védák, de több híres fizikus, pl. Viktor Schauberger, Wilchelm Reich és Karl Reichenbach is alátámasztja.

Nézzük meg, hogy mi van a lakásunk ezen érzékeny területein! (Északon, északkeleten, keleten.) Szép nagy ablakok, zöld növények, a főbejárat (kelet, észak), vagy esetleg a nappali szoba egy kapcsolódó terasszal? Ha ezek valamelyikét találjuk ott, már kicsit föllélegezhetünk. Vagy ezzel ellentétben ablaktalanok, sötétek, tisztátlanok az itt található helyiségek? Esetleg északkeleten távozik a szennyvíz az épületből? Ilyen esetekben sürgősen tenni kell valamit.

Jegyezd meg, hogy az északkeletről beáramló energia minősége meghatározza az egész épület energiaminőségét!

Az épület délnyugati ellenpólusa működjön valóban ellenpólusként, ami azt jelenti, hogy amennyire lehetséges (és ez a mi éghajlati viszonyaink mellett nem mindig megoldható) legyen zárt, helyezzünk el ott nehéz bútorokat. Funkcióját tekintve legyen ott a hálószoba, vagy nyugodtan elhelyezhetünk itt egy lomtárat is. Kerüljük délnyugaton a víz jelenlétét!

Mikor forduljunk vaszati szaktanácsadóhoz?

Ideális esetben az építkezők már a tervezés során fölkeresnek egy hiteles Vaszati szaktanácsadót, így az egész házat a tervezéstől a kivitelezésen át a vaszati szabályaival összhangban készíthetik el. Ennél gyakoribb az, amikor már kész épületeket, lakásokat korrigálunk. A Vaszati igen széles korrekciós eszköztárat sorakoztat fel a durva fizikai beavatkozástól a finom fizikai változtatásokig. Élj a lehetõséggel, és minél előbb fordulj Vaszati szaktanácsadóhoz,

* ha gyakoriak a veszekedések a családban, illetve más emberi kapcsolatok során;
* ha képtelen vagy egészséges, harmonikus emberi kapcsolatok kialakítására;
* ha nem találsz társat;
* ha boldogtalan vagy;
* ha gyakran vagy beteg;
* ha balesetek, túl korai halálesetek fordulnak elő a családban;
* ha anyagi problémákkal küzdesz annak ellenére, hogy szorgalmasan dolgozol;
* ha üzleti nehézségeid vannak;
* ha gondjaid, problémáid vannak a mindennapokban;
* ha gondjaid vannak a gyerekekkel;
* ha problémáid vannak a hatóságokkal, a szomszédokkal;
* ha erkölcstelenség ütötte föl a fejét a családban.

Mint ahogyan az idejében észrevett betegségnek nagyobb az esélye a gyógyulásra, ugyanúgy az idejében fölfedezett Vaszati rendellenességek is orvosolhatók a megfelelő gyógymódokkal. Itt érdemes megjegyezni, hogy a Vaszati rendellenességek nem egyből fejtik ki hatásukat – a „lappangási” idõ akár 2-3 év is lehet, így nagyobb az esély is arra, hogy idejében beavatkozhassunk!

A Vaszati korrekció lehetőségei

1. Fizikai változtatások, mint például új ablakok, ajtók nyitása, vagy a régi, kedvezőtlen fekvésű főbejárat bezárása.

2. A lakók szokásainak megváltoztatása, mint pl. több bejárat esetén csak a kedvező fekvésű bejárat használata.

3. Egyes helyiségek funkcióinak fölcserélése: az eredetileg hálóként használt szobát most dolgozóként használjuk, a gyerekszobát átköltöztetjük a dolgozó helyére, stb.

4. Korrekció az öt anyagi elem (föld, víz, tűz, levegő, éter) segítségével.

5. Bútorok helyének megváltoztatása.

6. Az egyes égtájakhoz, bolygókhoz, illetve funkciókhoz kapcsolódó megfelelő színek használata.

7. Speciális energetikai eszközök, mint pl. tükrök, növények, ásványok, tájképek, gyógynövények alkalmazása.

8. Két és -háromdimenziós finomenergetikai eszközök használata. Kétdimenziós eszközök a Vaszati yantrák, háromdimenziós eszközök pedig a Meru Chakra és a Vaszati piramis.

vaszati_piramis_aranyozott

Aranyozott Vaszati piramis

Egy megtörtént eset

Tanárommal, Marcus Schmiekével egy dél-német kisvárosba voltunk hivatalosak Vaszati konzultációra még a 2000-es évek elején. A ház tulajdonosa – egy középkorú agglegény – egy közepes méretű családi házban lakott. A ház északi részén egy hatalmas ablaktalan lomtár volt, az északkeleti részén pedig a WC-t is tartalmazó vizes blokk. Ebből következően a szennyvíz a telek északkeleti részén távozott. A ház délnyugati része (amit a Vaszati szerint a leginkább zártan kellene tartani) egy hatalmas télikerttel lett megtoldva. Már ebből a néhány hibából is igen sok következtetést tudtunk levonni házigazdánk életére vonatkozóan, amelyeket aztán ő szép sorban igazolt is:

Egész fiatal korától ebben a házban lakott, és annak ellenére, hogy nagyon szeretett volna megnősülni, néhány hétnél hosszabb kapcsolatot sohasem sikerült kialakítania. Az északi ablaktalan lomtárával nem csak a pénz beáramlását gátolta meg, de a „női energiákat” is kizárta mind a házából, mind az életébõl. (Az északról dél felé áramló energiák a nőneműek, míg a keletről nyugat felé áramlók hímneműek.) Ami még ennél is súlyosabb gond volt, hogy évek óta egészségügyi problémákkal küzdött, több műtéten is átesett, amelyet az északkeleti és a délnyugati Vaszati probléma egyidejû jelenléte okozott. Hosszas tanácskozás és a ház teljes Vaszati analízise után sikerült meggyőznünk az urat néhány fontos változtatásról: az északi lomtárat megszüntette, sőt egy ablakot is vágatott a ház északi falára. A helyiséget dolgozószobává alakította át és hogy minél gyorsabb és biztosabb eredményt érjünk el, elhelyeztünk itt néhány fontos Vaszati energetikai eszközt: a Sri yantrát és a Meru Chakrát is. A délnyugati télikerthez nagyon ragaszkodott, így azt meghagyta, de a télikerten kívül épített egy sziklakertet, a télikertet pedig telepakolta hatalmas cserepes növényekkel: nagyméretû pálmákkal, fikuszokkal, amelyek egyrészt sikeresen „megnehezítették” a délnyugatot, valamint az ott jelenlévő föld elemet is erõsítették. Elhelyeztünk továbbá egy, a délnyugathoz kapcsolódó yantrát, a Varaha yantrát is. Miután javasoltunk még néhány további korrekciót, távozásunkkor megígérte, hogy a legközelebbi házfelújításkor tenni fog valamit az északkeleti vécéjével, és szennyvízvezetékével is, ahová most csak egy Matsya és egy Vamana yantra került. Több, mint egy évig nem hallottuk hírét sem ügyfelünknek, mígnem egy szép napon telefonált, és közölte, hogy szeretne beiratkozni az intenzív Vaszati tanfolyamunkra, amelyre szeretné magával hozni a menyasszonyát is. Kérdésünkre, hogy volt-e kórházban ott jártunk óta, boldog „nem” volt a válasz…

Manhertz Edit

Manhertz Edit

Neked ajánlom:

A Brahmasztán jelentősége és megjelenése Dél-Indiában, ahogy azt egy skanzenben láttuk

Az ideális Brahmasztánt leginkább egy átriumos ház belső udvarához tudnám hasonlítani. (A fenti képen, ahol a tető kicsit megtörik, ott van az átrium.) Brahmasztánnak a házunk középső területét nevezzük, amely - ideális esetben üres, nem terhelik falak és nincsen itt...

Kanchipuram misztikus templomai

Kanchipiuram a dél-indiai Tamil Nadu államban található és egy igazán különleges város. Eredetileg két külön város volt Siva-Kanchi és VIsnu-Kanchi. Az előbbiben elsősorban Siva hívei, az utóbbiban Visnu híve éltek. Később a két város összeolvadt, s ma Kanchipuramnak...

Balaji!

Dél-indiai utunk egyik különleges állomása volt a Tirupati melletti szent hegynek, a Tirumala hegynek a tetején levő, naponta tízezreket vonzó zarándokhely, Balaji (ejtsd: Baladzsi) temploma. Nagyon készültünk erre a napra. Egyrészt azért, mert nagyon vártuk, hogy...

Mit tanultam a Karácsonyról Indiában?

Úgy alakult, hogy India egyik legnagyobb ünnepén pont Dél-Indiában voltunk. Biztosan hallottál már Dipavaliról, a fény ünnepéről. Ez az ünnep az év legsötétebb újholdjára esik október-november táján. A tradicionális - és romantikusan hangzó - történet az, hogy ezen a...

Egy igazi „mesetemplom” Tirupatiban

Azt mondta nekem valaki, hogy akármikor ránéz erre a dél-indiai templomra, olyan érzése támad, mintha egy Walt Disney mese színfalai között járna. Ha jobban megnézzük - főleg a templom épületet -, tényleg van benne valami, ami a mesékre emlékeztet... Az épületegyüttes...

A Vaszati múltja és jelene Dél-Indiában

Az a hatalmas szerencse ért, hogy az elmúlt heteket Dél-Indiában tölthettem. Bár jártam már Indiában, a legutolsó látogatásom óta sok idő telt el, és most teljesen új helyeket fedezhettem fel. Dél-India azért különleges, mert itt érezhetően jelen van a brahmanikus...

Különböző formák, díszítőelemek a Vaszatiban

A legutóbbi - háromszögletű telkekkel és épületekkel foglalkozó - bejegyzés után magától értetődően felmerült a kérdés: vajon kedvezőek-e a boltíves ablakok, a kupolák, és egyéb különleges formák a Vaszati elvei szerint. Mielőtt nagyon belemerülnénk a különböző formák...