Mindenképpen hasznosnak tartom ezt a divatot, legyen szó akár bútorfestésről, vagy bármilyen más házilagos kivitelezésről. Kellemes hobbi, ráadásul a festék segítségével tényleg nagyon szépen meg lehet újítani egy-egy bútort vagy falat, s ha kellőképpen körültekintőek vagyunk, a megújított bútor új színe még Vaszati korrekcióként is szolgálhat.
Emlékszem, egyszer sok-sok évvel ezelőtt Vaszati tanácsadáson voltam valakinek az otthonában. A konyhabútor – legnagyobb megrőkönyödésemre – fekete színű volt. A tulajdonos azt mondta, hogy egy Feng Shui tanácsadó javaslatára lett fekete a bútor. Természetesen nem szerette és nem igazán volt kedvező ez a szín (sajnos már nem emlékszem, melyik égtájon volt a konyha), és az egyetlen járható út az lett volna, hogy lecseréljék legalább a szekrény ajtajait, amik mdf lapból voltak. Abban az időben meg sem fordult a fejemben, hogy létezik olyan festék, amivel könnyedén – akár saját kezüleg is – át lehetne festeni a konyhaszekrényt valami kelemes, lágy színre, ami mind a konyhához, mind az égtájhoz illik és még a tulajdonosnak is tetszik. Ez ma már nem probléma, mivel tele van a piac olyan festékkel, ami bármilyen felületen megtapad, így akár még egy mdf lapot, vagy egy lakkozott felületet is könnyen át lehet festeni vele.
Ha esetleg te is azok közé tartozol, akik szeretnek otthon barkácsolni, festegetni, különböző DIY technikákat kipróbálni, csak bíztatni tudlak: nyugodtan ragadj ecsetet, válassz egy jó színt és hajrá! Mielőtt azonban hozzáfognál, vagy megvennéd a festéket, fogadj meg néhány tanácsot!
1. A legfontosabb tanácsom – mint mindig, amikor a színekről van szó -, hogy ne ess túlzásba! Vannak olyan égtájak, ahol kedvezőek az erőteljesebb színek. Délkeleten a tűz elem miatt jó a piros, a bordó, az ott uralkodó Vénusz miatt pedig kedvező a tarkaság is. Fontos azonban, hogy ne legyen a szobában minden piros és/vagy ne legyen minden tarka. Ha most nincs ott semmi, ami a tűzre emlékeztet, jó ötlet lehet egy régi, megúnt komódot vagy valami kis szekrényt bordóra vagy meggypirosra festeni. Az erős szín miatt minden bizonnyal ez lesz a szobában a fókuszpont. Fontos azonban, hogy ne legyen az egész szekrénysor piros, vagy ne legyenek ráadásként még a fotelek is pirosak. Az ilyen erős színek esetében a fő szabály, hogy a kevesebb több!
Ehhez hasonlóan érdemes óvatosan bánni a többi színnel is. Keleten sem biztos, hogy kellemes a szemnek, ha minden sárga és narancs – még akkor sem, ha ezek a Nap színei. Az észak zöldje is sok lehet, ha mindent zöldre festesz, még akkor is, ha a zöld szín nyugtat. Bármilyen meglepő, még a fehérrel is túlzásba lehet esni annak ellenére, hogy egy fehér színre hangolt szoba friss és üde. Ha azonban nincs semmi más szín, könnyen unalmas és hideg tud lenni.
2. Fontos az is, hogy a nagy festési lendületben ne fess le mindent! Láttam (magazinokban) olyan lakásokat, ahol mindent lefestettek, semmi olyan bútor nem maradt a házban, amin látszana a fa természetes színe. Tehát, ne csak a színek terén vigyázz a túlzásokkal, hanem arra is figyelj, hogy ha van olyan bútorod, aminek szép a famunkája és szépen látszik a fa jellegzetes erezete, azt hagyd meg úgy, ahogy van. Jól esik a szemnek megpihenni egy-egy szép famunkán, ráadásul a föld elemet képviseli, amire szükség van a házban. (Én például sose festeném át a diófából készült étkezőasztalunkat, vagy a hálószobában az ágyunkat, aminek a fejrésze különösen szép asztalos munka.)
3. A legfontosabb tanácsom azonban mindenképpen az, hogy azon túl, hogy a Vaszati elveit figyelembe véve választod ki a bútor vagy a fal új színét, csakis olyan színű festéket használj, ami tetszik! Én személy szerint még a keleten levő előszobánkban (ahol nem tartózkodom sokat és ahol kedvező lenne a sárga és a narancs) sem festenék semmit sárgára, narancsra meg pláne nem. Ennek persze személyes okai vannak: a narancssárgát nem szeretem, és mivel a horoszkópomban a Nap nem tölt be kedvező szerepet, ezért nem szeretném az erejét a sárgával sem erősíteni. Lehet, hogy te egy másik színnel kapcsolatban érzel így. Van, aki idegenkedik a fehértől, vagy a kéktől, vagy a pirostól. Ha nem szereted ezeket a színeket, akkor ne használd, vagy csak nagyon kis felületen (ha a Vaszati megkívánja) és olyan árnyalatban, ami tetszik.
4. A festés során nagyon vigyázz az egészségedre! Ha olyan bútort festesz, aminek le kell csiszolni a régi festékrétegét, ha csak teheted, a szabad levegőn csiszolj és használj védőmaszkot. Erre azért van szükség, mert a régi bútorokat gyakran ólom tartalmú festékkel kenték és ezt nem kellene a csiszoláskor belélegezned. Fontos az is, hogy az újrafestéshez környezetbarát és az egészségre ártalmatlan festéket használj! A most divatos krétafestékek szerencsére ennek a követelménynek nagyon jól megfelelnek.
5. Az utolsó tanácsom pedig az, hogy egyrészt ne félj az ecsettől, bátran fess át ezt-azt, amiről úgy érzed, hogy a Vaszati szerint nem megfelelő a színe, vagy neked nem tetszik, ugyanakkor ha csak egy mód van rá, ne a legértékesebb és legnagyobb bútoroddal kezdd a saját kezű átalakítást, inkább valami kisebb, kevésbé értékes, vagy könnyen pótolható dolgon gyakorolj…
Legutóbbi hozzászólások