Ezt az ünnepet Indiában három napig „ülik”, a hangulatot pedig leginkább a Karácsony és Szilveszter keverékéhez tudnám hasonlítani. A romantikusan mutató és az interneten található gyönyörű, mécsesekből kirakott mandaláknak és egyéb díszítéseknek nyomát sem láttuk – legalábbis Maduraiban és Munnarban, ahol ezeket a napokat töltöttük, semmiképp. Ezeket a szépségeket leginkább a templomokban, tradíciókövető hindu családokban lehet megtalálni. A nagy általánosságban – ott, ahol mi jártunk – a Dipavali azt jelentette, hogy aki csak élt és mozgott petárdázott, tüzijátékozott és vásárolt – vagy éppen próbált valamit eladni. Képzeld el a Vörösmarty tér környékét vagy a Wesdendet december 23-án, az utolsó napon, amikor még minden nyitva van, a szemed előtt látott embermennyiséget szorozd meg legalább tízzel és ehhez add hozzá a petárdák és a tüzijátékok hangját és látványát. Na, így néz ki Divali egy nagyvárosban.

Tehát, ott is vásárolnak, ott is tülekednek az emberek, tömeg van és még ráadásul meleg is. (Na ők nem ajándékokat vásárolnak, mint mi, hanem új ruhát maguknak és új lavórt, új vödröt, új lapostévét, bármit, amit csak el tudsz képzelni.) De – velünk ellentétben – miközben a legnagyobb tömegben araszolva, tülekedve, az összetartozók egymás kezét fogva, hogy el ne veszítsék egymást próbálnak eljutni egy boltba, vagy éppen haza, mosolyognak, kedvesek, türelmesek, kiabálják, hogy „happy divali” és úgy néz ki, hogy tényleg happy-k, tényleg boldogok. Nem idegesek, nem feszültek, nem szidkozódnak, nem bántják egymást. (Majdnem azt is írtam, hogy nem dudálnak, de az nem igaz, mert nagyon is dudálnak. Mindig és mindenki.) Az ünnepet ünnepként élik meg és nem nyűgként.

A háromnapos Dipavali első napján még nyitva vannak a boltok. A többiekhez hasonlóan mi is tülekedtünk és vásároltunk, pont úgy, mint az Indiaiak… (A kép Hargitai Dóra lesifotója)

Szerencsére itthon is egyre többen – tudatosan – döntenek úgy, hogy az Advent nem (vagy legalábbis nem csak) a vásárlásról szól, hanem tényleg egyfajta várakozás, felkészülés Jézus fogadására, vagy ha valaki nem keresztény, akkor számára az Advent és a Karácsony a szeretet ünnepe és azt próbálják tudatosan megélni. Sokkal többen adakoznak ilyenkor, mint az év többi szakaszában, vagy egyszerűen csak próbálnak valami jót tenni másokkal, próbálnak egy kis önzetlenséget gyakorolni. Van tehát egy réteg, akik tudatosan így döntenek, de még ők sem biztos, hogy megússzák a főnökük által diktált évvégi hajtást, ami még inkább hozzájárul a Karácsonyi vásárlás és tömeg okozta feszültséghez. Néha kicsit olyan érzésem van, mintha Karácsony után nem lenne élet (és előtte sem volt), és mindent, amit egész évben nem csináltunk meg, most kellene bepótolni és most kellene megvenni. A főnök által diktált tempó alól tehát sajnos a legtöbb munkavállaló nem tud kibújni, még akkor sem, ha ő egészen másképp képzelné az Advent időszakát.

Van sajnos egy olyan réteg is, akik számára a Karácsony nem igazán Jézus eljövetelének ünnepe, nem is a szeretet ünnepe, sokkal inkább a vásárlás és az evés ünnepe. Még önmagában a vásárlás sem olyan nagy gond, hiszen adni jó, csak épp nem kellene túlzásba esni. (Ugyanez vonatkozik az evésre…) Indiában is vásárolnak, ott is esznek. (Rengeteg embert láttunk az édességboltokban is vásárolni!) És lássuk be, a kereskedőknek is élniük kell valamiből, de oda kellene figyelni, hogy a nagy vásárlásban ne veszítsük el a lényeget: a szeretteinkkel töltött időt, a befelé fordulást, az adás (adakozás) örömét. És ha már úgyis a szeretet ünnepére készülünk, akkor – ha szeretetet nem is -, de legalább tiszteletet és megbecsülést mutassunk azok iránt az idegenek iránt, akikkel együtt tülekedünk karácsony előestéjén a Westendben vagy a metrón, vagy együtt ülünk a dugóban. És ahelyett, hogy morcosan néznénk egymásra, esetleg szidnánk a másikat, mert nem tudunk tőle sietni, szedjük össze a bátorságunkat (mert lehet, hogy az is kell) és eresszünk meg egy kedves mosolyt, vagy mondjuk kedvesen, hogy boldog Karácsonyt.

Ne csak a karácsonyfát díszítsük fel Karácsonyra, hanem a szívünket és a lelkünket is!

Mit tanultam tehát Indiában a Karácsonyról? A türelmet, a kedvességet, a mosolyt, a nyugalmat, az alázatot. Pedig, ha valahol van tömeg, ott van. Ha valahol van zaj, ott van. Ha valahol van tülekedés, ott van. De nem bántják egymást, nem szidják egymást, nem idegesek. Egyszerűen boldogok, mert közeleg az ünnep, a fény ünnepe, Dipavali ünnepe.

Mi is legyünk tehát boldogok, mert közeledik Karácsony, a Megváltó eljövetelének ünnepe, a szeretet ünnepe és a családi összetartozás ünnepe.

Boldog Karácsonyt!

Manhertz Edit

Neked ajánlom: