Kanchipiuram a dél-indiai Tamil Nadu államban található és egy igazán különleges város. Eredetileg két külön város volt Siva-Kanchi és VIsnu-Kanchi. Az előbbiben elsősorban Siva hívei, az utóbbiban Visnu híve éltek. Később a két város összeolvadt, s ma Kanchipuramnak hívják. Különlegessége, hogy Sri Caitanya Mahaprabhu (Krisna 500 éve megjelent inkarnációja) szintén ellátogatott ide.

Kanchipuram a mai napig híres a kőfaragásról és a kőfaragóiról. Csodálatos murtik (istenszobrok) készülnek itt. A város a kőfaragáson túl a selyem szárikról is híres, amelyeket már-már arany árban kínálnak…

Az első templom amit meglátogattunk a Kailasanatha templom, ami a VIII. században épült és természetesen gyönyörű kőfaragások díszítik. A templom alapja gránit, ami elég erős ahhoz, hogy elbírja a homokkőből faragott falakat és tornyokat. A templom különlegessége a sok-sok faragás, valamint a templomot körülölelő falakban található meditációs fülkék, amelyeket szintén dúsan faragott domborművek ékesítenek.

Nézd meg az itt készült fotókat! Kattitns az első képre és nagy méretben megnyílik a galéria!

 

A templom egy másik érdekessége az, hogy az épületegyüttes legmagasabb pontja az oltárt is tartalmazó föépület tornya. Ez azért érdekes, mert a dél-indiai templomok szinte mindegyikénél a főkapu (gopuram) a legmagasabb épületelem.

Nézd most meg a Kailasanatha templomról készült kis filmet!

 

 

Nemrégiben kérdezte valaki, hogy a templom épületének hol van a legjobb helye a telken belül. Két lehetséges válasz van, az egyik, mint minden más épület esetében az, hogy legyen a templomépület délnyugaton, mivel a délnyugatot kell súllyal terhelni. A másik pedig, hogy legyen a templom épülete a telek közepén. Ez egy kicsit furcsának tűnhet első hallásra, mivel a Brahmasztant (a telek vagy a ház közepét) üresen kell tartani. A Brahmasztan azonban egy szent térnek számít, segít kapcsolatot teremteni a felsőbb régiókkal, emiatt jó ott például meditálni, vagy jó, ha a telek közepén van a templom, amit aztán körbevesznek a templom egyéb létesítményei és falai. Ez utóbbi főleg Dél-Indiára jellemző, amire nagyon sok példát is láttunk.

A következő templom amit meglátogattunk, szintén egy Siva templom volt – Siva-Kanchiban -, az Ekambareshwara templom. A templomnak két különlegessége is van. Az egyik az, hogy Dél-Indiában találunk öt olyan Siva templomot, amely a világot alkotó öt anyagi elemhez (föld, víz, tűz, levegő, éter) kapcsolható. Ez a Siva templom a föld elemhez tartozó Siva templom.

A templom másik különlegessége pedig az, hogy az udvarán található egy mangó fa, ami 3500 éves. Megnéztük közelről, firss, üdének és fiatalnak tűnt, a 3500 év vélhetően az eredeti mangófának a kora, amelynek a magjából vagy hajtásaiból újra és újra megfiatalodott a fa és a mai napig is ott áll. Azt tartják, hogy ez alatt a fa alatt imádkozott Parvati, hogy Siva legyen a férje.

Nézd meg a templomban készült fotókat! Kattints a képekre, hogy nagyobbak legyenek!

 

Az Ekambareshwara templom fő gopuramja, azaz főkapuja Dél-India negyedik legmagasabb gopuramja, ahogyan azt az idegenvezetőnk is megersőítette.

Nézd meg a templomban készült kis filmet:

 

Ha eljutottál ideáig, akkor nagyon szerencsés vagy, ugyanis megérkeztünk Varadharaja templomába. Ebben a templomban Visnut  (Istent) imádják, Akit itt Varadharajának (ejtsd: Varadharádzs) hívnak. Bevallom, Dél-Indiai utunk során arra vágytam a legjobban, hogy Őt láthassam. Ennek az az oka, hogy lelki tanítómesteremtől hallottam egy történetet Róla, ami nagyon megfogott. A történet így szól:

Élt egyszer Kanchipuramban egy ember, akit Kanchipurának hívtak. Mivel nem brahmana családból származott, nem imádhatta a Varadharajot az oltáron, csak azt engedték meg neki, hogy az oltár mellett legyezze. Varadharaja nagyon szerette Kanchipurát és ő volt az egyetlen ember, akivel beszélgetett is. Ilyen beszélgetések zajlottak közöttük:

– Kedves Uram! Jól aludtál? – kérdezte Kanchipura.
– Most nem aludtam olyan jól, mert a pujárik (ejtsd: pudzsárik – az imádatot végző papok) nagyon nehéz ételt ajánlottak éjszakára. Nagyon finom volt ugyan, de túl sokat ettem és megfeküdte a gyomromat. Szólnál esetleg nekik, hogy kicsit egészségesebben főzzenek?

A városban persze hamar híre ment, hogy Kanchipura beszélget Varadharajával és gyakran kérték, hogy kérdezzen meg Tőle bizonyos dolgokat, mint pl. vajon lesz-e jó férje a lányuknak, tudnak-e majd jó hozományt adni, stb. Egy alkalommal azt kérdezte egy idős brahmana, hogy vajon a közelgő halála után visszamegy-e a lelki világba és ott együtt lehet-e Varadharajával? A válasz az volt, hogy igen, és pár nap múlva a bhahmana tényleg vissza is tért örök lakhelyére.

Egyik reggel Kanchipura csendesebb volt a szokásosnál. Gondolataiba mélyedbe legyezte az Urát, Akinek ez feltűnt és megkérezte:

– Kanchipura, miért vagy ma olyan csendes? Mi jár a fejedben?
– Drága Uram, – kezdte a választ Kanchipira – nagyon szeretném tudni, hogy vajon a halálom után én is visszamegyek a Te örök lakhelyedre a lelki világba?
– Nem – felelte Varadharaja ellentmondást nem tűrő hangon.
– Nem??? Miért nem?
– Azért, mert Te mindig csak Engem szolgálsz azzal, hogy legyezel, de nem szolgálod az Én bhaktáimat (híveimet). Csak az jöhet vissza Hozzám a lelki világba, aki az Én szolgáimnak a szolgáinak a szolgája.

Nagyon elszomorodott Kanchipura és még inkább a gondolataiba merült. Másnap reggel nem jött legyezni az Urat és harmandnap sem és negyednap sem. Kanchipuram városában nagy tiszteletnek örvendő személy volt, így senki nem engedte volna meg neki, hogy őt szolgálja. Így aztán álruhát öltött, a lemondott rendben élők sáfrány színű ruháját a családosok fehér ruhájára cserélte és elhagyta a várost. Egy közeli faluban megpillantott egy idős Vaisnavát (Visnu hívét), aki épp a teheneit fejte, de látszott rajta, hogy idős kora miatt ez már nagyon a nehezére esik. Kanchipura egyből odamnet hozzá és felajánlotta, hogy szivesen gondozná a teheneket, cserébe csak egy egyszerű szállást és ételt kér. Nagyon megörült az öreg Vaisnava és megengedte, hogy az álruhás Kanchipura a szolgálatába szegődjön.

Telt-múlt az idő, Kanchipura szépen szolgálta a teheneket és az öreget is, míg egy napon egy hatalmas felhőszakadással kezdetétt vette a monszun. Kanchipura nagyon elázott, így aztán az istállóban, ahol a tehenekkel lakott és ahol senki sem látta, az elázott fehér ruhája helyett fölvette a sáfrány színű ruháját. Hogy elüsse az időt, odaadó dalokat énekelt, miközben szeretett Urára, Varadharajára gondolt. A nagy eső láttán az öregembernek eszébe jutott, hogy megnézi Kanchipurát, vajon jól van-e, nincs-e valamire szüksége.

Már az istállóhoz közelítve hallotta az öreg, hogy milyen gyönyörűen énekel valaki, ezért halkan megleste, mi történik az istállóban. Amikor meglátta a sáfrány színű ruhában levő “tehenészt”, hirtelen ráeszmélt, hogy Kanchipura az, akinek már hallott a rejtélyes eltűnéséről. Odarohant hozzá:

– Kanchipura, hát te vagy az! Jól átvertél! Én bolond, hagytam, hogy engem szolgálj! Jajj nekem, mi lesz most velem!

Aztán nagyon szeretettel megölelték egymást és együtt folytatták Varadharaja dicsőítését és az éneklést. Másnap reggel Kanchipura visszatért Kanchipuramba és egyből Varadharajához sietett, Aki természetesen – mivel mindentudó – mindenről tudott és már türelmetlenül várta. Nagy örömmel üdvözölték egymást, és Varadharaja megnyugtatta Kanchipurát, hogy ő is vissza fog térni Hozzá az élete végén, ugyanakkor megkérte, hogy ne hagyja Őt el többször, mert nagyon unalmas volt az oltáron ácsorogni nélküle, hiszen nem volt kivel beszélgetnie.

Nos, ez az a történet, ami miatt nagyon vágytam Kanchipuramba és arra is, hogy láthassam Varadharaját, Akiről persze további érdekességeket is megtudtam.

Jobbra középen áll Varadharaja 3000 éves murtija, a baloldali szintén Varadharaja formája,Aki a Satya-yugából (az aranykorból, tehát több millió évvel ezelőttről) származik.

Jobbra középen áll Varadharaja 3000 éves murtija, a baloldali szintén Varadharaja formája, Aki a Satya-yugából (az aranykorból, tehát több millió évvel ezelőttről) származik. Dél-Indiában általában nem engedték, hogy az oltárt fotózzuk, ezt a fotót az anudinam.org oldalon találtam.

Az egyik érdekesség, hogy nagyon szereti a napernyőket, de ami ennél fontosabb, hogy nagyon szeret áldást osztani. A korábban meglátogatott Balaji is nagyon kegyes és nagyon szeret áldást adni, de mivel Ő korábban súlyos adósságba keveredett,  csak azoknak ad, akik szintén adnak Neki valamit… Míg Balaji úgy tarjta a kezét, hogy el tudja vele fogadni az adományt, addig Varadharaja áldást osztó pózban tartja a kezét (nézd meg a fenti képen) és kegyesen gondoskodik rólunk. Azt mondják, hogy Ő az egyetlen Visnu murti, Aki mosolyog…

Itt még nem ért véget a templom különlegességeinek sora. Nézd meg az alábbi videót, amit ott forgattunk. Sajnos elég későn értünk ide, és bár megvettük a legdrágább kamera jegyet, a helyi idegenvezetőnk olyan sokat mesélt Varadharajáról – és persze közben rá kellett figyelni és míg beszélt, nem engedte, hogy videózzunk -, hogy közben besötétedett… Mindenesetre a rövidke filmet megnézve megcsodálhatod ezt a templomot is, miközben kiderül valami különleges dolog a templom víztározójáról:

 

 

Ha végigolvastad a beszámolómat Kanchipuramról, megnézted a videókat és a fotókat, egész biztos, hogy benned is felébredt a vágy, hogy ellátogass ebbe a csodálatos városba.

Ami pedig a Vaszati szempontjából fontos nekünk: jó, ha időről-időre megerősödik bennünk, hogy a Vaszati ősi tudománya sokkal több annál, mint amit most, jelen életünkben alkalmazni tudunk belőle. A Vaszati (vagy, ha úgy tetszik Vasztu) egy olyan csodálatos építészeti rendszer, amely azon túl, hogy jobbá teszi az életünket, olyan csodálatos építészeti remekek felépítésére alkalmas, amelyek kiállják akár hosszú évezredek próbáját is…

 

Manhertz Edit

Manhertz Edit