A lehetséges Vaszati korrekcióknak vannak egyszerűbb és kicsit macerásabb lehetőségei. Macerásnak (de nagyon intenzíz hatásúnak) számít, ha úgy döntünk, hogy áthelyezzük a bejárati ajtót, vagy ablakot nyitunk valahol, esetleg teljesen eltüntetjük a kedvezőtlen helyen levő vécét és máshol alakítjuk ki. Ezek mind-mind olyan változtatások, amelyhez szakembert kell hívni, és ami átmeneti kosszal és felfordulással jár. Az eredmény és a pozitív hatás azonban kézzelfogható, ami miatt megéri ez a kis „macera”. Az ablaknyitással kapcsolatban volt személyes tapasztalatom. Hihetetlen sokat számít! Ha csak egy mód van rá, ez legyen az elsőként bevezett Vaszati korrekció – már ha van rá lehetőség…

Vannak ennél egyszerűbb, de szintén hatásos, vagy éppen kiegészítésként használatos korrekciós lehetőségek is. Az egyik lehetőség – amit már nagyon sokan alkalmaznak -, hogy elhelyezzük a lakásban a szükséges Vaszati energetikai eszközöket. Ezek is nagyon hatásosak. Egy másik lehetőség az, hogy megkeressük az otthonunk egyes területeihez leginkább passzoló színt, és azt valamilyen módon meg is jelenítjük. A színek kiválasztásánál figyelembe vesszük az égtájakat – azok uralkodó bolygóit és elemeit, valamint az adott helyiség funkcióját is.

A házunk délkeleti részén van egy vendégszoba. Ezt a kanapét szoktuk kihúzni, ha vendégek érkeznek. Az itt elhelyezett indiai díszpárnákkal a hely vénuszi és tüzes jellegét szeretnénk hangúlyozni.

A házunk délkeleti részén van a vendégszobánk. Ezt a kanapét szoktuk kihúzni, ha vendégek érkeznek. Az itt elhelyezett indiai díszpárnákkal a hely vénuszi és tüzes jellegét szeretnénk hangúlyozni. A vénuszi jelleget erősíti a romantikus hangulatú kisszekrény is.

Északkeleten nagyon kedvező a világos sárga, a vajszín és általában a könnyed, világos színek, valamint a világoskék, ami a víz szine..

Keleten kedvező a sárga, a narancs és az arany szín, amelyek elsősorban a Nap színei. Megjelenhet a meleg piros vagy korallvörös is, de nem kell túlzásba vinni. Itt is kedvező a világossárga és a vajszín is.

Délkeleten kedvező a piros, a bordó, a vörös, amelyek a tűz színei, de jó itt a tarka, mintás színvilág és még akár a királykék is, ami a Vénuszra jellemző szín. A királykékkel azért legyünk óvatosak és csak kis felületen használjuk, ne feledjük, hogy délkeleten a tűz az úr!

A meleg, vöröses, földes színek jó helyen vannak a lakás déli részén.

A meleg, vöröses, földes színek jó helyen vannak a lakás déli részén.

Délen használhatunk vöröset és meleg földszíneket. A dél ugyanis a tűz és a föld területe, emiatt nagyon jó itt minden, ami egy napsütötte, vörösre szineződött levelű és vörös bogyókkal teli őszi erdőre emlékeztet.

Délnyugat a föld területe. Jók itt a földszínek, a barna, a szürke, padlizsánlila, de akár a tompább vörös is. Minden, ami a földszínek kategóriájába tartozik. A színek általában lehetnek sötétebbek, teltebbek. Ha az otthonunk hangulata alapvetően világos, akkor használhatunk drappot, okkert, olajzöldet.

A nyugat egy érdekes égtáj. A piroson kívül szinte minden szín jó itt. Jelen van ugyanis a föld, a levegő és a víz is, emiatt jók a földszínek a barnák, a drappok, a világos színek, a kék, az itt uralkodó Szatrunusz miatt jó a sötétkék, a fekete vagy akás a sötétlila is.

Ha a délnyugati nappalidban túl világosak a bútorok, elhelyezhetsz néhány barna vagy sötét drapp, esetleg szürkés párnát.

Ha a délnyugati nappalidban túl világosak a bútorok, elhelyezhetsz néhány barna vagy sötét drapp, esetleg szürkés párnát.

Északnyugat a Hold és a levegő területe, emiatt itt mindenképpen világos színeket használjunk és sok-sok fehéret.

Az északról elsősorban a zöld szín jut az eszünkbe, ami a Merkúr és a pénz színe. A levegő és a víz elem miatt általában jók a világos színek, a fehér és a világoskék is.

A lakás középső területe legyen minél világosabb, sok-sok fehérrel és pasztelszínnel.

Fontos még figyelembe vennünk azt is, hogy egy adott helyiséget mire használunk. A konyhában törekedjünk arra, hogy az általános színhangulat meleg legyen még akkor is, ha a konyha alapszíne a fehér. (Kiegészítőkkel, meleg színű padlóburkolattal és munkalappal még egy fehér konyhabútorral berendezett konyha is meleggé varázsolható. Az étkezőben szintén a meleg színek domináljanak. Csak akkor használjunk (óvatosan) hideg színeket, ha a családtagok túlsúlyosak, a hideg szín ugyanis csökkenti az étvágyat, míg a meleg szín növeli. Én azonban ha lehet, mindenképp a meleg szín híve vagyok, mert az étkezőasztalnál jól eshet kicsit üldögélni, ami – különösen télen – szintén kellemesebb meleg színek között.

Ha a konyha délkeleten van - mint nálunk - és az alaphangulat meleg, akkor bőven belefér, hogy megjelenjen itt-ott a kék szín is. A királykék a vénusz színe, a világoskék alapú függönyök (amiket télire bordóra cserélek) tarkaságukkal szintén a Vénuszt idézik.

Ha a konyha délkeleten van – mint nálunk – és az alaphangulat meleg, akkor bőven belefér, hogy megjelenjen itt-ott a kék szín is. A királykék a Vénusz színe, a világoskék alapú függönyök (amiket télire bordóra cserélek) tarkaságukkal szintén a Vénuszt idézik.

A hálószobába kifejezetten nyugodt színeket válassz! A világos színek, a földszínek nagyon jók itt. Semmiképp se használj erős kontrasztokat és pirosat.

A gyerekszobába válasszunk olyan színt, amit a gyerek szeret és ami inspirálja őt. Nem kell, hogy a lányok szobája rózsaszín legyen, a fiúké kék! A zöld és a kék nyugtat, hűsít és segíti az összpontosítást, míg a sárga kreatívvá tesz. Válassz olyan színt, ami jó hatással lesz a gyerekre, és ami neki is tetszik. Ha a szoba fala egyszerű fehér, akkor sok lehetőség van a dekorálásra!

A nappaliba – funkcióját tekintve – szabadon válaszhatunk színt. Lehetőleg olyan színekkel vegyük itt körbe magunkat, amiket a család összes tagja kedvel és amik nem mondanak ellent az égtájakra vonatkozó elveknek sem. Egy nyugati nappaliban még akkor se domináljon a piros szín, ha egyébként nagyon szeretjük azt.

A fürdőszobába választhatunk színt az égtáj alapján, de ha a fürdő mérete nem túl nagy, ráadásul ablaktalan, mint sok társasházban, akkor inkább világos színeket használjunk, ami tágítja a teret és világosabbá teszik a helyiséget.

Ezek a díszpárnák a régi pesti lakásunkban készültek. Ott az északnyugati nappalit díszítették, most a Brahmasztánban levő kanapénkat díszítik. Csak a fotózás miatt vittem be a délkeleti vendgészobába (aminek kb. 1/3-a keleten van) és úgy hiszem, ott is jó helyük lenne...

Ezek a díszpárnák a régi pesti lakásunkba készültek. Ott az északnyugati nappalit tették szebbé, most a Brahmasztánban levő kanapénkat díszítik. Csak a fotózás miatt vittem be a délkeleti vendgészobába (aminek kb. 1/3-a keleten van) és úgy hiszem, ott is jó helyük lenne…

A színeket akkor tudjuk a legtökéletesebben összehangolni a Vaszati elveivel és a saját vágyainkkal, ha éppen új lakást veszünk, ahová még most választjuk a bútorokat, vagy éppen festés előtt állunk. Mindkét esetben nagyon hatékonyan tudunk a színekkel korrigálni, javítani a lakás energiaminőségén. Igen ám, de mi van akkor, ha már megvan a lakásunk és mostanában nem készülünk festetni sem? Nézzünk körbe a lakásban és vizsgáljuk meg, hogy hol nem megfelelőek a színek és mik azok a dolgok, amiknek könnyen meg lehetne változtatni a színét!

Ha a legutóbbi festéskor nem voltál túlságosan merész és nem válaszottál nagyon vad színeket, tehát a falak fehérek vagy pasztelszínűek, akkor egészen könnyű dolgod van, mert a falakat nem kell bántani. Ha azonban a hálószobát meggypirosra festetted, vagy az északkeletit sötétlilára, akkor mindenképpen javaslom, hogy a korrekciót a falfestéssel kezdd!

Ha már festés: ha bátor vagy és vállalkozó szellemű, akkor egy-egy kisbútort (ha nagyon bátor vagy, akkor nagyot is) átfesthetsz olyan színre, ami jobban illik az adott szoba megkívánt színvilágához. Ez lehet egy komód, egy virágtartó vagy egy éjjeliszekrény. Erről korábban már volt is szó.

Ilyen cuki

Ilyen cuki „vintage” hangulatú pránákat szinte bárhová tehetsz, ahová világos szín illik. A bicikli minta miatt mehet északnyugatra, a romantikus rózsák miatt pedig délkeletre, főleg ha nem akarod a délkelet tüzességét fokozni.

Na de mit tehetsz még? Lecserélheted például a sötétítő vagy dekor függönyöket, ami már nagyobb volumenű feladat, de szintén nagyon látványos és szinte új karaktert ad a szobának – főleg, ha nagy az ablakfelület. Választhatsz új szőnyeget is, ami szintén látványos, de ebben az esetben jó helyet kell találni a réginek. Igazán egyszerű lehetőség beszerezni néhány új díszpárnát, vagy a régieket úgy variálni, hogy mindegyik megtalálja a neki leginkább megfelelő helyet. Talán az itt felsoroltak közül ez a legegyszerűbb, de ha sikerül jól eltaláni a színt, akkor hatásos is. A díszpárnák különösen hatékonyak, ha – hozzám hasonlóan – te is az egyszerű, világos (vagy legalább egyszinű és viszonylag semleges színű) kanapékat szereted. Ezekhez nagyon könnyű egy-egy új díszpárnát választani, olyat, ami színben illik az adott égtájhoz, hangulatban pedig hozzád vagy éppen az évszakhoz.

Ha még csak most ismerkedsz a Vaszatival és nem akarod nagy és drága változtatásokra elszánni magadat, akkor javaslom, hogy a korábban megismert égtáj-szín egymáshoz rendelések alapján válassz a nappalidba vagy a hálószobába néhány új díszpárnát! Aztán szép fokozatosan változtass meg minél több dolgot az otthonodban, ha kell, fesd át a falakat, helyezd el a szükséges yantrákat, vágass ablakot és meglátod, egyre inkább érezni fogod a Vaszati áldásos hatását!

Manhertz Edit

Neked ajánlom:

A tiszta víz rendkívüli hatása otthonunkra és életünkre

A tiszta víz jelentőségéről nem lehet eleget beszélni. Bár a testünket, otthonunkat és a világot alkotó öt elem közül mindegyikre egyformán szükség van, bármelyik hiánya felborítja az egyensúlyt, mégis úgy látom, hogy a víznek még az öt elem (föld, tűz, víz, levegő,...

Gyűjtsünk esővizet! Na de, hova tegyük a tartályt?

Szerencsére ez a nyár messze nem volt olyan aszályos mint a tavalyi, mégis egyre többen tartjuk fontosnak, hogy összegyűjtsük az esővizet és azzal locsoljunk. Micsoda pazarlás csak úgy kiengedni az utcára! Felvetődhet azonban egy fontos és összetett kérdés: Hol legyen...

A csakrák szerepe a Vaszatiban és az Ájurvédában

Egészen biztos, hogy hallottál már a hét csakráról, amelyeket különös misztérium övez itt Európában. A hét csakra hét energiaközpont a gerincünk mentén, amelyek mindegyike egy-egy mirigynek felel meg: 1. (gyökér - Mūlādhāra) csakra: mellékvese2. (keresztcsonti vagy...

A víz hatása otthonunkra és az életünkre

Mindannyian jól tudjuk, hogy testünk és egészségünk fenntartásához elengedhetetlen a tiszta víz. Hivatalos adatok alapján egy újszülött testének 75 százaléka víz, mely az idő előrehaladtával csökken: gyerekkorban 65 százalék, felnőttkorban férfiak esetében kb. 60...

Hogyan jelenik meg a föld, mint elem az otthonunkban?

A védikus világszemléletben és tudományokban igen nagy szerepe van a földnek. Gondolhatunk itt a Föld bolygóra, ahol élünk, a termõföldre, vagy a földre, mint elemre, mely egyik fontos alkotó eleme mind az Ayurvéda, mind a Vaszati tudományának. Különös tisztelet övezi...

Víz a lakásban és a kertben

A Védikus tudományok (Ayurvéda, Vaszati) öt alapvetõ durvafizikai elemet különböztetnek meg, melyekbõl testünk és a minket körülvevő élő vagy élettelen tárgyak felépülnek. Ez az öt elem pedig a föld, tűz, víz, levegő és az éter. Az Ayurvéda, azaz a védikus...

A ötödik elem…

A védikus tudományok tanítása szerint a körülöttünk lévő világot, így az otthonunkat is, öt anyagi elem építi fel. Ez az öt elem a föld, tűz, víz, levegő és az éter. Az első négy elemmel a nyugati természettudomány is foglalkozik, az éter elem viszont egy kicsit...

A Vaszati és az Ayurveda kapcsolata

Mint tudjuk, a különböző védikus tudományok szorosan összefüggenek egymással és természetesen a Vaszatival. Az otthonunk minőségére hatással vannak az egyes bolygók - amelyek a mozgását és hatását a Védikus Asztrológia írja le -, hatással van a zene - amiről a...

A nyugalom és a kreativitás elemei

A leggyakoribb és egyben legsúlyosabb Vaszati hiba, hogy felborul otthonunk statikus tengelynek az egyensúlya. Statikus tengelynek az északkeletet délnyugattal összekötő tengelyt nevezzük. Ideális esetben az északkelet könnyű és nyitott, valamint van itt valami, ami a...

Szürke – tényleg komor?

A szürke színre gondolva gyakran a komor, ködös novemberi hangulat jut az eszünkbe, éppen ezért csak félve, vagy egyáltalán nem merjük haszálni az otthonunkban. Ha pedig a szürke barnával társul - az már kész katasztrófa. Legalábbis így hisszük... Ennek azonban nem...

Hova tűnt a fa és a fém?

Legutóbb azzal az öt durvafizikai elemmel foglalkoztunk, melyből a védikus tudományok szerint az anyagi világ és a testünk felépül. (Egy videót is készítettünk erről, ha még nem láttad, ide kattintva meg tudod nézni. >>) Az ayurvéda (védikus orvostudomány)...

A Vaszati és az öt elem kapcsolata

A védikus tudományok (Ayurveda, Vaszati), és a védikus filozófia szerint is az anyagi világot öt durvafizikai és három finomfizikai elem építi fel. Az öt durvafizikai elem a föld, tűz, víz, levegő és éter, a három finomfizikai elem pedig az elme, intelligencia és az...

A tűz ereje az otthonunkban

Az utóbbi időben többen is kérdeztetek a délkelettel, a tűz területével kapcsolatban. Nem mindig egyszerű ugyanis megérteni, hogy mikor túlságosan erős a tűz, mikor gyenge és mikor mondjuk azt, hogy teljesen rendben van. A Vaszati szerint a tűz területe otthonunk...