Az ideális Brahmasztánt leginkább egy átriumos ház belső udvarához tudnám hasonlítani. (A fenti képen, ahol a tető kicsit megtörik, ott van az átrium.) Brahmasztánnak a házunk középső területét nevezzük, amely – ideális esetben üres, nem terhelik falak és nincsen itt semmi olyan, ami nehéz.

A Brahmasztán helytelen használata számos probléma forrása lehet. Elsősorban a család egységére, a családi békére van kedvezőtlen hatással, ha a ház vagy lakás közepén valamilyen súlyos dolog, vagy nem oda való elem van. Gyakorlati tapasztalataink is alátámasztják, hogy a lakás közepén levő fürdőszoba, vécé, konyha, cserépkályha, vagy bármilyen nehéz dolog gyakran váláshoz, a család egységének megbomlásához vezet. Ezért ha csak teheted, olyan helyre költözz, ahol a ház középső részét nem terheli semmi.

Itt egy több épületszinten keresztülfutó nyitott Brahmasztánt látsz, ami teljesen nyitott az ég felé. A mi égtájunkon a fenti bevilágító részt üvegből kellene kialakítani.

2017. őszén Dél-Indiában jártunk. Utunk egyik állomása a Tamil-Nadu állambeli Daksina-citra volt, egy helyi skanzen, amely a dél-indiai államok építészetét mutatta be. Ott készítettük az alábbi rövidke filmet, amely szemléletesen mutatja be egy indiai skanzen hangulatát és néhány szépen kialakított Brahmasztánt is láthatsz:

A Brahmasztánnal kapcsolatban azt jegyezd meg, hogy legyen minél inkább üres, csakis világos színeket használj – amik az ott jelen lévő éter elemhez kapcsolódnak -, kerülj minden más elemet és különösen a nehéz tárgyakat. Egyetlen dolog lehet a Brahmasztán közepén, az Tulasi, a szent növény, amelyet a mai napig is gyakran láthatunk indiában a házak közepén. Ha ezzel a szent növénnyel jelöljük meg a ház közepét, akkor még annak a tradicionális elvnek is eleged teszünk, hogy a ház középpontjára ne lépjünk.

Az egész házra jó szerencsét hoz a Brahmasztán közepén elhelyezett Tulasi növény. Előtte egy egyszerű, kézzel rajzolt rangolit látsz, ami szintén kedvező.

Az egész házra jó szerencsét hoz a Brahmasztán közepén elhelyezett Tulasi növény. Előtte egy egyszerű, kézzel rajzolt rangolit látsz, ami szintén kedvező.

Ha odafigyelünk arra, hogy a házunk középső részét a Vaszati elveinek megfelelően használjuk és még azt is meg tudjuk oldani, hogy a Brahmasztán nyitott legyen az ég felé, akkor nem csak a családi békesség és egység lesz rendben, hanem be tudnak jutni azok a függőlegesen érkező kozmikus energiák is az otthonunkba, amelyek segítenek lelkünk békéjének megőrzésében és erősítik örök kapcsolatunkat a Legfelsőbbel.

Manhertz Edit

Manhertz Edit

Neked ajánlom:

Különböző formák, díszítőelemek a Vaszatiban

A legutóbbi - háromszögletű telkekkel és épületekkel foglalkozó - bejegyzés után magától értetődően felmerült a kérdés: vajon kedvezőek-e a boltíves ablakok, a kupolák, és egyéb különleges formák a Vaszati elvei szerint. Mielőtt nagyon belemerülnénk a különböző formák...

A Vaszati múltja és jelene Dél-Indiában

Az a hatalmas szerencse ért, hogy az elmúlt heteket Dél-Indiában tölthettem. Bár jártam már Indiában, a legutolsó látogatásom óta sok idő telt el, és most teljesen új helyeket fedezhettem fel. Dél-India azért különleges, mert itt érezhetően jelen van a brahmanikus...

Egy igazi „mesetemplom” Tirupatiban

Azt mondta nekem valaki, hogy akármikor ránéz erre a dél-indiai templomra, olyan érzése támad, mintha egy Walt Disney mese színfalai között járna. Ha jobban megnézzük - főleg a templom épületet -, tényleg van benne valami, ami a mesékre emlékeztet... Az épületegyüttes...

Mit tanultam a Karácsonyról Indiában?

Úgy alakult, hogy India egyik legnagyobb ünnepén pont Dél-Indiában voltunk. Biztosan hallottál már Dipavaliról, a fény ünnepéről. Ez az ünnep az év legsötétebb újholdjára esik október-november táján. A tradicionális - és romantikusan hangzó - történet az, hogy ezen a...

Balaji!

Dél-indiai utunk egyik különleges állomása volt a Tirupati melletti szent hegynek, a Tirumala hegynek a tetején levő, naponta tízezreket vonzó zarándokhely, Balaji (ejtsd: Baladzsi) temploma. Nagyon készültünk erre a napra. Egyrészt azért, mert nagyon vártuk, hogy...

Kanchipuram misztikus templomai

Kanchipiuram a dél-indiai Tamil Nadu államban található és egy igazán különleges város. Eredetileg két külön város volt Siva-Kanchi és VIsnu-Kanchi. Az előbbiben elsősorban Siva hívei, az utóbbiban Visnu híve éltek. Később a két város összeolvadt, s ma Kanchipuramnak...