Tegnap telefonon beszéltem egy kedves ismerősömmel. Örömmel és lelkesedéssel mesélte, hogy mennyire élvezi azt, hogy most végre otthon lehet, nem kell (helyesebben nem szabad) menni sehová, és ez az időszak számára nagyon kellemes és fontos. (Olyan országban él, ahol sokkal szigorúbbak a korlátozások, tényleg csak alapos indokkal lehet elmenni otthonról.) Az otthon töltött idő számára nem bűntetés, inkább egy remek lehetőség arra, hogy egy kicsit megpihenjen, végig gondolja, hogyan tovább, mi az ami igazán fontos számára, mi az, amit igazán szeret csinálni.

Azok után, hogy szinte mindenhonnan azt hallom, hogy sokan mennyire nehezen bírják, hogy otthon kell lenniük, felüdülés volt hallani az ő örömét. Még a nagy hírportálok is arról cikkeznek, hogyan üssük el otthon az időt, ha már nem mehetünk sehova. A különféle cikkeket, FB bejegyzéseket olvasva egyre inkább tudatosul bennem, hogy az emberek túlnyomó többségének valóságos szenvedés, hogy otthon kell lenniük. De miért?

Oké, azt megértem, hogy az már önmagában kellemetlenül érint mindenkit, hogy korlátozták a szabadságunkat (ez nekem sem tetszik), na de, miért kell ettől rosszul érezni magunkat otthon? Miért van az, hogy Japánban már most megszaporodott a válóperek száma az átlagos mennyiséghez képest? Miért van, hogy családok, házaspárok szenvednek attól, hogy össze vannak zárva? (Természetesen nem mind, de egyre több.) Miért van az, hogy sokan nem tudnak magukkal mit kezdeni otthon? El kell ismernünk, hogy a bezártság, a kényszerintéskedések, no meg a mesterségesen gerjesztett félelem nem mindenkiből a segíteni akarást és „jó embert” hozza ki – és most nagyon finoman fogalmaztam.

Persze vizsgálhatjuk a társadalmi, pszichológiai és egyéb okokat, de ez nem az én dolgom, mert nem ez a szakterületem. Ami azonban számomra egyre inkább egyértelmű probléma, hogy az átlagosnál hosszabb idejű otthonlétben nem csak a családtagok között eleve meglévő feszültségek erősödnek fel (már ha vannak feszültségek), hanem sokkal inkább érezzük otthonunk energiáját is – ami sajnos a legtöbb európai házban, lakásban nem mondható pozitívnak.

Most nagyon sokat vagyunk otthon, fontos, hogy szeressük az otthonunkat!

A jelenlegi helyzetben otthonunk nagyobb szerepet tölt be az életünkben, mint ezelőtt bármikor. Gondolj csak vissza a „korona” előtti időszakra! A legtöbb ember, legtöbb család reggel felkelt, szerencsés esetben megreggelizett majd elment otthonról a munkahelyére vagy az iskolába, valamikor délután hazaértek, de lehet, hogy újra elmentek valahová (vásárolni, moziba, sportolni, különórára), vacsorára értek haza, utána kis pihenés, másnap pedig kezdődött minden előről. Hétvégén kirándulás, rokonlátogatás, wellness hétvége, plázázás vagy éppen másodállás – kinek-kinek vérmérséklete, ízlése és lehetősége szerint. Mit jelent ez? Az emberek többsége alig volt valamikor otthon, főleg akkor, ha egy társasház sokadik emeletén van a lakása. (A vidéken, kertes házban élők általában többet vannak otthon, mert a kertben mindig akad tennivaló.)

Ez a fajta „házon kívüli” – helyesebben fogalmazva: lakáson kívüli – életvitel okozhatja, hogy még egy olyan házban, lakásban élők, ami hemzseg a Vaszati hibáktól is valahogy elvannak (voltak). Természetesen a házunk energiája akkor is hat ránk, ha keveset vagyunk otthon, mert még aki csak aludni jár haza, ő is csak otthon van legalább napi 8 órát, de most, hogy a legtöbben többet vannak otthon, ez a hatás sokkal inkább érezhető.

Már nagyon sokat beszéltünk róla, hogy otthonunk minősége több területen is hat ránk: közvetlenül befolyásolhatja az általános közérzetünket és kedvünket, hosszútávon hatással lehet az egészségünkre, pénzügyeinkre és emberi kapcsolatainkra. Most a koronavírus járvány idején ezek mindegyike veszélybe került és ezt a veszélyt otthonunk energiái még fokozhatják, jobb esetben tompíthatják. Sajnos a legtöbb esetben a házunk inkább fokozza a problémát, mintsem tompítja.

Ha még nem kertes házban laksz, mindenképpen javaslom, hogy a terveid között szerepeljen, hogy kertesházba költözz. Tény, hogy rengeteg dolog van a kerttel, de annál sokkal több örömet ad. Ez az írásom például itt született a cseresznyefa alatt. A méhek folyamatos zümmögését hallgattam rádió helyett és pikk-pakk meg is írtam, amit akartam… (Egyébként sose hallgatok rádiót, de tudom, hogy nagyon sok munkahelyen az szól háttérzajként.)

A probléma forrása kettős, és most hirtelen nem is tudom megmondani, hogy melyik az erősebb:

1. A legtöbb ház, lakás hemzseg a Vaszati hibáktól. Nem jutnak be a pozitív életenergiák, mert zárt az észak, északkelet és a kelet (vagy ezek közül valamelyik). A nagy nehezen bejutó és a nehézség vagy nem megfelelő égtáj-használat miatt legyengült energiák túlságosan gyorsan távoznak a déli, délnyugati, nyugati nagy ablakokon, erkélyajtókon keresztül. Az egyes helyiségek elhelyezkedése gyakran tovább rontja az egyes égtájak energiaminőségét. Gondolj csak az északkeleti vécére, a délkeleti hálószobára, a délnyugati főbejáratra, vagy akár a lakás közepén levő fürdőszobára! Nem beszélve a sebzett, degenerált formájú, de divatos házakról… Ez mind-mind gyengíti a ház és az ott lakók energiamezőjét, ami negatív hatással van az életünkre.

2. A másik probléma, hogy a legtőbb (leginkább társasházi) lakás túlságosan pici és most hirtelen egy kicsi lakásban – ahova normális időben sokan csak aludni járnak haza – mindenki otthon van, de nem úgy, mint karácsonykor vagy hétvégén. Mindenkinek végeznie kell a dolgát: távoktatásban, távmunkában stb. Én már nagyon régen voltam gyerek, de határozottan emlékszem, hogy engem már egy pisszenés is zavart, amikor tanultam. Igyekeztem úgy szervezni a délutánomat, hogy mire a többiek hazajönnek, már túl legyek azokon a tanulnivalókon, amire nagyon oda kell figyelni. (Egyedül az orosz szavakat tudtam úgy tanulni, hogy nyüzsögnek körülöttem, de minden máshoz csendre volt szükségem.)

Na, most képzeld el, mi történik most: mindenki otthon van és mindenki dolgozik és lehet, hogy csak két szoba van, vagy csak egy… Emlékszem, annak idején volt, ahogy anyu is, apu is hazahoztak valami irodai munkát, de az csupa csendes munka volt: anyukám írogatta a gyerekek adatait (védőnő volt), apukám pedig számolgatta a dolgozók bérét. Ehhez képest mi van most – főleg, ha valakit egy nagy cégtől küldtek haza? Állandó telefonálás, „zoom meeting”, a gyereknek magyaráz a tanár… És mivel a legtöbb család nem volt arra felkészülve, hogy mindenki számára legyen egy külön zug, ahová el tud bújni (talán gyerekszoba van), emiatt nőnek a családtagok közötti feszültségek. Mindez odáig fajulhat, hogy tényleg olyan – szőnyeg alá söport – problémák jönnek most elő, amit egyébként még évekig lehetett volna rejtegetni a szőnyeg alatt. Ha egy házaspár tényleg szereti egymás, akkor ez nem gond. Előjönnek a problémák, megbeszélik, megoldják és az élet megy tovább. Örülnek, hogy fejlődött a kapcsolatuk, hogy jobban megismerték a másikat és segítenek egymásnak, hogy mindenki elégedett legyen és tudja tenni a dolgát. Ez az ideális forgatókönyv. De vajon az általános forgatókönyv is ez?

Azt már lehet tudni, hogy Japánban megnőtt a válóperek száma. Valamelyik afrikai országban a nők könyörögnek, hogy oldják fel a kijárási tilalmat, mert nem győzik az otthon unatkozó nem igazán spirituális beállítottságú férjük mindenféle igényét kiszolgálni. Több országban komoly problémát okoz a családon belüli erőszak felerősödése. Ezek komoly, súlyos és talán szélsőséges problémák és bízom benne, hogy nálunk egyik sem lesz általános. Ennek ellenére a veszély ott van. Mert sajnos Magyarországon is sok olyan család van, ahol az apuka esténként a kocsmában ül (most nem mehet) és sajnos itt is sok olyan család van, ahol az élet rettegéssel van teli az erőszakos szülő vagy szülők miatt. És ezek a családok most még jobban össze vannak szárva! Még elképzelni és belegondolni is rossz…. Na de, ne legyünk ennyire szélsőségesek!

Próbáljuk látni mindenben a pozitívat! Most végre kicsit többet lehetünk otthon, szépthetjük a lakást, a kertet, finomakat főzhetünk… Előbb-utóbb úgyis visszatér a régi kerékvágás… Vagy mégsem? Talán nem kellene mindent ott folytatni, ahol abbahagytuk…

Egy dolog az átlagos (normális) embereknél  látható: nem csak azért szenvednek sokan attól, hogy otthon kell lenniük, mert úgy érzik, korlátozzák a szabadságukat. (Sőt, akiket igazán sikerült megfélemlíteni, még ők maguk követelték a szigorítást.) A szenvedés fő (na jó, egyik) oka, hogy a legtöbb lakás nem alkalmas arra, hogy huzamosabb ideig mindenki otthon legyen. Egyrészt azért, mert energetikailag gyenge, másrészt azért, mert kicsi, de azért is, mert sokan nem is igazán voltak felkészülve arra, hogy otthon kell majd lenniük. (Azért szerencsére hallottam olyanokról is, akik kifejezetten élvezik, hogy otthon lehetnek, hogy otthonról dolgozhatnak, sőt gondolkodnak is azon, hogy amikor vége lesz már a kényszer-otthonlétnek, akkor is többet dolgoznak majd otthon. Szerencsére vannak pozitív példák is.)

Mit lehetne tenni, hogy jobb legyen a helyzet? Hogy jobb legyen otthon?

Hosszútávon mindenképp azt javaslom, hogy megismerve a mostani helyzetet és igényeket, úgy alakítani az életterünket (akár egy költözés árán is), hogy a család minden tajga igazán otthon érezhesse magát és szükség esetén elfonulhasson. Határozott véleményem, hogy az élethez tér kell! Az elegendő élettérről gondoskodnunk kell arra az esetre is, ha hosszabb-rövidebb ideig a lakásba kényszerülünk (akár a rossz időjárás, vagy egy járvány miatt.) Nem támogatom az extrém pici házak, lakások építését még akkor sem, ha így kisebb az ökológiai lábnyom. Kit érdekel az ökológiai lábnyom, ha az irreálisan picike lakásban tönkremegy a lakók élete? Ilyen áron van értelme? Ha a környezetet akarjuk védeni, ne az életterünkön spóroljunk!

Rövid távon pedig azt javaslom, hogy most, ha már sok mindenkinek tényleg több a szabad ideje, mint máskor, használja ezt az extra otthon töltött időt arra, hogy kicsit foglalkozzon az otthonával is: csinosítgassa, dobálja ki a felesleges dolgokat, szerezze be a már régen halogatott energetikai eszközöket, rendezze át, stb. Mindig fontos, de most még fontosabb, hogy szívesen legyünk otthon! Ha körülnézünk, csupa szép dolgot lássunk magunk körül, ugyanakkor úgy alakítsuk az otthonunkat, hogy az a Vaszati elveinek is minél inkább megfeleljen. És persze ha felütötte már valami feszültség vagy egyéb probléma a fejét, akkor próbáljuk meg azt szeretettel és kreatívan megoldani, anélkül, hogy bántanánk egymást. És ez nem csak az emberi kapcsolatokra vonatkozik: ha veszélybe került valamelyik családtag állása, karrierje, vállalkozása, erre is próbáljunk higgadtan, közös erővel megoldást találni. Ebben nagyon sokat segít a férjem, Manhertz József öt részes videósorozata (a kanapé-konferencia), ahol hasznos elméleti és gyakorlati tanácsokat ad arra, hogyan vészeljük át ezt a mostani időszakot, de leginkább, hogyan készüljünk már fel most az előttünk álló gazdasági válságra és, hogyan kerülünk ki megerősödve és győztesen ebből a nehéz helyzetből. A videósorozatot itt találod, ez Józsi ajándéka neked:

Az én tanácsom az, hogy akár változott most az életed, akár nem, gondold végig, hogy mi az, amit mindenképpen megtartanál a korona előtti életedből, életviteledből, gondolkodásodból és értékrendedből és mi az, amin változtatnál? Mire tanít ez a mostani bezártság, az előttünk álló gazdasági válság és a betegségtől való félelem? Mire tanítanak a megváltozott életkörülmények? Hogyan tudsz javítani a helyzeteden, az életeden? És gondolkodj el azon is, hogy szeretsz-e otthon lenni! Ha igen, vajon miért? Ha nem, vajon miért nem? Mit tehetsz a lakásodért (a lakásoddal), hogy kellemesebb legyen az otthon töltött idő és, hogy jobb legyen az életed?

Manhertz Edit

Neked ajánlom: