A fenti kép 2004. februárjában készült Piliscsabán abban az okató központban, ahová az első magyarországi szaktanácsadó képző tanfolyam tanulóival beköltöztünk hat napra, hogy Marcus Schmiekétől Vaszatit tanuljunk. A reggeleket közös énekléssel kezdtük, ezzel hangolódtunk rá az egész napos közös munkára. Egy ilyen éneklős reggelen készült ez a fotó.
A Vaszati oktatása 2003-ban kezdődött, abban az évben, amikor a Magyarországi Vaszati Szövetség is megakalakult. Az alapszint oktatását megoldottuk magyar oktatókkal (én tartottam a Vaszati előadásokat, Baktai Ádám beszélt az asztrológiáról és az ayurvédáról, a férjem, Manhertz József pedig a tanácsadók személyiségfejlődésének fontosságáról beszélt. A haladó szintű tanfolyamra azonban elhívtam Marcust, akivel összesen három haladó tanfolyamot tartottunk közösen. A harmadik után, ami 2007-ben volt, azt mondta, hogy ezentúl önállóan (azaz nélküle) is tarthatunk Vaszati haladó tanfolyamot, azaz Vaszati szaktanácsadó képző tanfolyamot.
Na de kanyarodjunk vissza 2004-be, arra a bizonyos első tanfolyamra! Ott, Piliscsabán, február közepén egyik este tartottunk egy nyilvános előadást Vaszati iránt érdeklődők számára, amire bárki eljöhetett. Erről az előadásról hangfelvétel készült, amelyet most, 16 év elteltével végre közkinccsé teszünk.
Bizonyára gondolkodtál már azon, hogy vajon miért hívjuk a Védikus Építészetet, amit az egész világon Vasztunak ismernek Vaszatinak. Az előadásban erről is beszél Marcus és arról is, hogy milyen kapcsolata van a Vaszatinak az asztrológiával és még sok más érdekességről.
Az előadás tényleg történelmi jelentőségű, fogadd szeretettel! A korabeli haangfelvételi technikának köszönhetően az első 12 perc hangja nem tökéletes, de utána, az előadás túlnyomó többsége jó minőségben hallgatható.

A 2004-es haladó tanfolyam résztvevői, középen Marcus Schmieke
Mióta előkerült ez a hangfelvétel, sokat gondolok erre az első haladó tanfolyamra. Több, mint 16 éve volt, mégis úgy érzem, mintha csak tegnap lett volna… El is döntöttem, hogy kutakodok még a régi felvételeim között, és amit csak lehet, közkincsé teszek.

Manhertz Edit
A videót és az írásomat a férjem, Manhertz Józsi megosztotta a FB-on. Annyira tetszett, ami ezzel kapcsolatban eszébe jutott, hogy szeretném, ha megőríznénk az utókornak, ezért idemásolom. Javaslom, hogy olvasd el:
„Kordokumentum. Szeretek a múltammal újra és újra kapcsolatot teremteni. Ilyenkor mindig kapok valami pluszt, megerősítést, tanulságot, felismerést, inspirációt. Anno én is részt vettem az indiai védikus építészettudományt képviselő szervezet, a Magyarországi Vaszati Szövetség oktatói munkájában.
A cikk szempontjából a személyemnek nincs jelentősége, ezt most azért osztom meg, hátha érdekel egy különleges ősi tudomány, amely az elégedettebb élethez ad konkrét útmutatást a környezetünk energiáival való harmonikus együttműködés révén.
A mi házunk, sőt még a kertünk is a Vaszati elvei szerint épült és idén lesz tíz éve, hogy élvezzük a pozitív energiáit. Ugye nem csodálkozol, hogy miért nem akarok itthonról kimozdulni (persze a közeli erdőt leszámítva)?
A karantén most próbára teszi a legtöbb embert. Hallom, látom, olvasom, hogy sokan megzavarodnak a folyamatos otthonléttől. Be kell látni, hogy ennek elsődleges oka nem a lakás, hanem az ember. Minden probléma forrása bent van, s így a megoldás is. (Értsd: amit tettél a múltban, az juttatott ide, s amit teszel most, az visz valahova.)
Ahhoz azonban, hogy jobbá tehessem az életemet, szükségem van a külvilág támogatására is, amelynek egyik legfontosabb összetevője az életterem, ahol a legtöbb időt töltöm, vagyis az otthonom és a munkahelyem. (Besorolható ide az edzőterem vagy a kocsma is. Ki hol időzik sokat.)
Van olyan személy, akire nincs hatással a körülménye? Van. Nem, nem, ő nem a habzószájú motivációs tréner, aki azt szajkózza, hogy a boldogság csak egy döntés kérdése. Akire ténylegesen nincs hatással a külvilág, az nem ragaszkodik semmihez. Még egy megveszekedett lájkhoz sem. Sőt, megkockáztatom, hogy még a mobiljához sem.
Viccet félretéve, egy minden ragaszkodástól mentes személyt talán egy himalájai barlangban találsz mély meditációt gyakorolva, vagy a Gangesz partján fekvő Varanasi városában a halottégetést szemlélő jógik között. Talán.
Mi nem ilyenek vagyunk. Ez sem véletlen. Itt ülünk a saját kérónkban, és amíg az örököseink nem vesznek össze rajta a hagyatéki tárgyaláson, addig nagyon is számít, hogy az milyen hatással van ránk. Ez a hatás segít abban, hogy a személyes céljainkat meg tudjuk valósítani. Erre tanít a Vaszati, amelynek működési rendszerét az ősi és a modern tudományok is alátámasztják. Ezért is lehetséges, hogy a Vaszati ősi elveit egy világhírű tudós, Marcus Schmieke egységes rendszerbe foglalta, akitől e tudományt Manhertz Edit átvette, majd elhozta Magyarországra.
Tehát, támogatásra van szükségünk. Ha nyitott vagy jobban a jelenségek mögé nézni, akkor tanulmányozd a Vaszatit. Érdekes összefüggéseket fedezhetsz fel az otthonod elrendezése és az életed alakulása között. Gyakori álleesésekre számíthatsz.”