Amikor Vaszati házat tervezünk, vagy amikor megvizsgálunk egy már meglévő épületet a Vaszati szerint, akkor a fő és kiemelten fontos tényezőkön túl (mint például nyitott-e az északkelet, hol van a bejárat, jó helyre esnek-e az egyes helyiségek), egyéb finom részleteket is megvizsgálunk. Ilyen finom, mégis fontos részlet az, hogy azok a dolgok, amik az otthonunkban „fordulnak” valamerre, jó irányba forduljanak.

Már most elmondom a lényeget: ha az otthonunkban valami fordul, az forduljon az óramutató járásával megegyező irányba! Ez a forgásirány energiát ad a lakásnak és az ott élőknek, míg az ellentétes irány energiát von el.

Főbejárat

Ha a főbejáratról beszélünk, leginkább a kedvező elhelyezkedés és a szép, hangsúlyos ajtó jut az eszünkbe. A bejárattal kapcsolatban azonban még két fontos dologra oda kell figyelnünk:

1. Az a kedvező, ha a főbejárat befelé nyílik. Képzeld csak el, megérkezel valahová, bekopogsz, kinyílik az ajtó, és ha az befelé nyílik, már be is léphetsz a házba. Ha azonban kifelé, akkor hátrálnod kell egy lépést, hogy az ajtó ki tudjon nyílni. A befelé nyíló ajtó tehát sokkal inkább hívogató, mint egy kifelé nyíló.

Sajnos a középületeknél tűzvédelmi okokból, a könnyebb menekülés miatt kifelé kell nyílni a főbejáratnak, de egy családi ház vagy egy kisebb üzlet esetén mindenképpen befelé nyíljon a bejárati ajtó!

2. Fontos továbbá odafigyelnünk arra is, hogy miközben kinyitjuk a bejárati ajtót, az ajtószárny által leírt körív az óramutató járásával megegyező irányba forduljon. Ez akkor tud megvalósulni, ha (befelé nyíló ajtó estén kívülről nézve) bal oldalon van a kilincs. Az alábbi képen pont egy ilyen ajtót látsz: ahogy be akarsz lépni a házba, az ajtószárny által leírt körív az óramutató járásával megegyező irányba fordul.

Az a kedvező, ha a főbejárat befelé nyílik és kívülről nézve baloldalon van a kilincs. Így az ajtószárny által leírt körív az óramutató járásával megegyező irányba fordul.

Az a kedvező, ha a főbejárat befelé nyílik és kívülről nézve baloldalon van a kilincs. Így az ajtószárny által leírt körív az óramutató járásával megegyező irányba fordul.

Lépcső

Ha  olyan házban laksz, ahol napi szinten lépcsőn kell közlekedni, akkor jól tudod, mennyire fontos, hogy a lépcső kényelmes legyen. A kényelmes lépcső szerkesztésének a hagyományos építészetben is vannak szabályai, amelyeket betartva kényelmesebb lesz a lépcsőnk használata. Ha ezen túl még arra is odafigyelünk a tervezéskor, hogy a többkarú lépcső vagy a csigalépcső miközben fölfelé haladunk rajta, az óramutató járáséval megegyező irányba forduljon, akkor jó esély van rá, hogy mire felérünk a felső szintre, kevésbé fáradunk el, hiszen a kedvező forgásirány ahelyett, hogy energiát vonna el, energiát ad.

Ha szeretnél többet megtudni a Vaszati és a lépcső kapcsolatáról, ide kattintva, ebben a korábbi írásomban olvashatsz róla, sőt még egy videót is megnézhetsz egy csodaszép erdei kilátóról, ahol sajnos nem a jó irányba fordul a lépcső…

Konyha

Egy igazán jól működő konyha megtervezése összetett feladat.

1. Először is figyelembe kell vennünk a főzés munkafázisainak a kényelmes sorrendjét: tárolás (hűtőszekrény, kamraszekrény), előkészítés-tisztítás (pl. megpucoljuk a krumplit), tisztítás-mosás (megmossuk a megpucolt krumplit vagy egyéb zöldséget, gyümölcsöt), előkészítés (feldaraboljuk a már tiszta zöldséget, begyúrjuk a tésztát), főzés-sütés (tűzhely), tálalás.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hűtőszerkény után van egy munkapult, majd jön a mosogató, majd újabb munkapult, ezután a tűzhely és a tűzhely után következik még egy munkapult szakasz, ahol el tudjuk helyezni a kész étlet. Ez utóbbi nagyon sok – főleg lakótelepi – konyhában hiányzik. Ez az a munkafelület, ahová lerakjuk azt a tányért, amibe például a kisült palacsinták kerülnek, vagy ide tesszük azokat az elkészült ételeket, amiket nem akarunk a tűzhelyen hagyni.

Ennek a munkafolyamatnak kell az óramutató járásával megegyező irányban történnie, vagy egysoros konyha esetén balról jobbra kell haladni.

A régi konyhám képét már láthattad: ez egy pici társasházi konyha, aminek a tervezésénél nagyon odafigyeltünk a munkafolyamatok helyes irányára. Bár tényleg kevés a hely, a tűzhely után is van egy kis felület, ahol a tálalás történt. A hűtőszekrény a mosogatótól balra, a pult alatt van.

A régi konyhám képét már láthattad: ez egy pici társasházi konyha, aminek a tervezésénél nagyon odafigyeltünk a munkafolyamatok helyes irányára. Bár tényleg kevés a hely, a tűzhely után is van egy kis felület, ahol a tálalás történt. A hűtőszekrény a mosogatótól balra, a pult alatt van.

2.) A munkafolyamat megtervezésénél figyelembe kell venni azt is, hogy milyen gyakran, milyen mennyiségben és hányan főzünk. Ettől függ a konyha és a munkafelületek mérete.

3.) Mindezeken túl azt a Vaszati szabályt is figyelembe kell vennünk, hogy a konyha fő elemei (mosogató-víz, tűzhely-tűz) a konyhán belül a számukra ideális égtájra kerüljenek. A mosogató lehet a konyha északnyugati, északi, északkeleti vagy keleti részén, a tűzhely legjobb helye a délkelet, de lehet keleten és délen is. Az a kedvező, ha főzés (vagy az előkészítés munkafolyamata) közben keletre tekintünk. Fontos az is, hogy a tűz és a víz ne kerüljön közvetlenül egymás mellé. Ha gondosan odafigyelünk a munkafolyamatok sorrendjére, akkor nem fognak egymás mellé kerülni.

Ezen a képen a mostani konyhám egy része látszik. A tűzhely és a pici grillsütő a délkeleti sarokban van, a zöldségek és gyümölcsök tisztításához használt mosogató keleten, a kettő között egy nagyobb munkafelülettel. A tűzhelytől jobbra levő komód teteje szolgálja a tálalást.

Ezen a képen a mostani konyhám egy része látszik. A tűzhely és a pici grillsütő a délkeleti sarokban van, a zöldségek és gyümölcsök tisztításához használt mosogató keleten, a kettő között egy nagyobb munkafelülettel. A tűzhelytől jobbra levő komód teteje szolgálja a tálalást.

Ez a mostani konyhám északi oldala, ahol van egy nagyobb mosogató az edények mosogatásához. Mindkét mosogató olyan égtájra került a konyhán belül, ahol kedvező. Mivel én napi szinten főzök és nyaranta befőzés is szokott lenni, ezért számomra nagyon fontos, hogy a konyhám jó nagy legyen. (Nagyon ritka, amikor ennyire rend van, mint a képeken, ugyanis itt tényleg mindig történik valami...)

Ez a mostani konyhám északi oldala, ahol van egy nagyobb mosogató az edények mosogatásához. Mindkét mosogató olyan égtájra került a konyhán belül, ahol kedvező. (A két mosogató ötletét egy konyhás könyvben láttam pont akkor, amikor építkeztünk. Nagyon megtetszett és a gyakorlatban is bevált!) Mivel én napi szinten főzök és nyaranta befőzés is szokott lenni, ezért számomra nagyon fontos, hogy a konyhám jó nagy legyen. (Nagyon ritka, amikor ennyire rend van, mint a képeken, ugyanis itt tényleg mindig történik valami…)

Felmerülhet a kérdés, hogy mekkora gond az, ha a bejárati ajtó, a lépcső vagy a konyha nem az óramutató járásával megegyező irányba, azaz nem a kedvező irányba fordul. Ez mind olyan tulajdonsága az otthonunknak, amin utólag már nem könnyű változtatni. (Főleg a lépcső irányán nem.)

Talán megnyugtat egy kicsit, hogy a Vaszatiban vannak sokkal nagyobb súlyú szabályok, mint a forgásirány. Ilyen például a nyílászárók helye és helyzete, a főbejárat helye, a vécé, a konyha, a hálószoba helye, vagy a ház formája. A helyes forgásirány azonban egy eleve jó tulajdonságú ház pozitív energiáit tovább erősíti, míg a nem megfelelő forgásirány ronthat az amúgy sem kedvező energiákon. Én személyesen az tartom nagyon fontosnak, hogy a konyhai munkafolyamatok iránya helyes legyen.

A forgásirány tehát egy olyan kiegészítő tulajdonság, ami finomít (javít vagy ront) a már meglévő tulajdonságokon. Ahogy korábban írtam: a kedvező forgásirány (pozitív) energiát ad, míg a kedvezőtlen energiát von el. Ha építkezés, felújítás, lakásvásárlás előtt állsz, érdemes ezekre a finom Vaszati szabályokra is odafigyelni, mert az otthonod összesített energiaminőségébe ez is beleszámít.

Manhertz Edit

Manhertz Edit

 

Neked ajánlom:

A Brahmasztán jelentősége és megjelenése Dél-Indiában, ahogy azt egy skanzenben láttuk

Az ideális Brahmasztánt leginkább egy átriumos ház belső udvarához tudnám hasonlítani. (A fenti képen, ahol a tető kicsit megtörik, ott van az átrium.) Brahmasztánnak a házunk középső területét nevezzük, amely - ideális esetben üres, nem terhelik falak és nincsen itt...

A hangok jövőformáló ereje

Ha olvastad a legutóbbi írásomat és megnézted a hozzátartozó videót, akkor tudod, hogy nagyon érzékeny vagyok a különböző hangokra, zajokra. Míg a legutóbb a város zaja miatti álmatlan éjszaka ösztönzött arra, hogy megosszam a gondolataimat veled, most egy másfajta...

A kvantumfizika és az információs mező gyakorlati alkalmazása – Marcus Schmieke előadása

Amikor a legutóbb Marcus Schmiekéről írtam, még nem is sejtettem, hogy hamarosan ismét a vendégünk lesz Budapesten. Ez alkalommal elhatároztuk a férjemmel, hogy engedélyt kérünk tőle, hadd rögzítsük videóra az előadását. Természetesen hozzájárult, sőt pár perccel...

A pihentető üdülés feltételei

Bizonyára veled is előfordult már, hogy a várva-várt nyaralás vagy wellness hétvége nem úgy sikerült, ahogy vártad és az ok egészen prózai volt: nem tudtál alduni, emiatt fáradt, nyűgös és kedvetlen voltál napközben, vagy éppen fejfájás gyötört. Volt már ilyen? Ha...

A tiszta víz rendkívüli hatása otthonunkra és életünkre

A tiszta víz jelentőségéről nem lehet eleget beszélni. Bár a testünket, otthonunkat és a világot alkotó öt elem közül mindegyikre egyformán szükség van, bármelyik hiánya felborítja az egyensúlyt, mégis úgy látom, hogy a víznek még az öt elem (föld, tűz, víz, levegő,...

A Vaszati és a yantrák kapcsolata

Legtöbbünknek a yantra szó hallatán elsőként egy szép színes kép jut az eszünkbe, amelyet arra használunk a Vaszatiban, hogy otthonunk sérült területeit korrigáljuk... A yantra azonban ennél jóval több. "A yantra egy 'transzcendentális gép',  egy eszköz, amely segíti...

A Vaszati múltja és jelene Dél-Indiában

Az a hatalmas szerencse ért, hogy az elmúlt heteket Dél-Indiában tölthettem. Bár jártam már Indiában, a legutolsó látogatásom óta sok idő telt el, és most teljesen új helyeket fedezhettem fel. Dél-India azért különleges, mert itt érezhetően jelen van a brahmanikus...

A Vaszati szaktanácsadók fő dilemmája

Augusztus elején egy meleg nyári délutánon összegyűlt a Vaszati szaktanácsadók egy része, hogy együtt töltsünk egy kis időt, beszélgessünk a tapasztalatainkról és arról, hogyan tehetnénk a Vaszati szaktanácsadók munkáját még jobbá. Sajnos a nyaralások és a nagy...

Átriumos házak és a Brahmasztán

Bár nálunk nincs nagy múltjuk, nem is túl divatosak, épült néhány átriumos (vagy inkább félátriumos) ház Magyarországon is. Egyik kedves olvasónk egy ilyen házban él és megkért, beszéljünk erről is. Nos, a klasszikus (indiai) Vaszati házak zöme átrimmal készült. Ez az...

Az „indoor” generáció – ezek mi vagyunk!

Az "indoor", azaz benti, vagy bentlakó generáció mi vagyunk. A Velux cégtől hallottam először ezt a kifejezést: "indoor gereration", amit úgy fordíthatnánk magyarra, hogy benti vagy bentlakó generáció. Mit jelent ez? A mi éghajlatunkon teljesen természetes dolog, hogy...

Az Astoria kaland

"Gondoltad volna, hogy az Egészségügyi Világszervezet 2011-es jelentésében a zajszennyezést „modern pestisnek” nevezte, mivel számos bizonyíték alapján azt állapította meg, hogy a környezet zajszintje káros hatással van a Föld népességének egészségére?" Ez egy...

Az élethez tér kell!

A minap olvastam egy cikket, ami egy új - egyelőre Amerikában hódító - mozgalomról szól. A neve "small house movement" - azaz kisház mozgalom. A követők filozófiája a környezetvédelemhez kapcsolódik, azaz olyan házban akarnak élni, amelynek kicsi az ökológiai...

Az éltető energiák áramlása szűkös helyen

A nyár egy részét Ausztriában töltöttük, és ellátogattunk a különleges szépségű Hallstattba, ami a Hallstätter tó partján fekszik és hemzseg a turistáktól. Ennek az egyik oka a festői fekvés, a másik (talán) az, hogy a Vaszati szempontjából is kedvező az...

Barátságos panzió yantrákkal

Néhány héttel ezelőtt a Szlovák Karszthegységben (ami az Aggteleki Karszthegység határon túli része) pihentünk néhány napot. Egy kedves ismerősöm - Pápai Szilvia - hívott meg bennünket Szádalmáson található panziójukba és mi örömmel fogadtuk el a meghívását. Szádalmás...

Dísztárgyak és üzenetük

A legutóbbi elefántos írásom után nagyon sok visszajelzést kaptam, nem csak itt, hanem személyesen is. A visszajelzések tartalmát két nagy csoportra oszthatom: Az egyik csoport örül, hogy végre letisztult egy kicsit a kép, és örülnek, hogy nem kell annyira misztikus...

Egy igazi „mesetemplom” Tirupatiban

Azt mondta nekem valaki, hogy akármikor ránéz erre a dél-indiai templomra, olyan érzése támad, mintha egy Walt Disney mese színfalai között járna. Ha jobban megnézzük - főleg a templom épületet -, tényleg van benne valami, ami a mesékre emlékeztet... Az épületegyüttes...

Egy sikeres évtized kezdete – Marcus Schmieke segítségével

"A boldogság csak egy döntés kérdése" - állítja sok népszerű motivációs tréner. Sejtheted, hogy az ilyen üres, közhelyes állításokban én nem hiszek, sőt még abban sem, hogy ha mondogatjuk, mint valami mantrát, hogy sikeres és boldog és egészséges vagyok, akkor az is...

Életünk fája

Ha teljes életet szeretnénk élni, akkor az életünket úgy kell felépíteni, mint ahogyan egy fát megalkotott a természet. Mit is jelent ez? Gondolj csak egy fára! Kiterjedt gyökereivel kapaszkodik a földbe, miközben az erős törzse tartja a szerteágazó ágait, amelyeken...

Erdőkert és Vaszati? Faültetési dilemmáink

Nagyon szeretem a fákat és az erdőt. Ráadásul a nyarak egyre melegebbek, napközben nehéz a hőséget árnyék nélkül elviselni. Korábban már beszéltünk róla, hogy a kertünk délnyugati részére telepítettünk egy erdőt, amelynek az eredeti célja a délnyugati terület...

Ezért ne költözz temető közelébe!

Korábban már foglalkoztunk azzal, mennyire oda kell figyelnünk otthonunk - illetve szerencsés esetben leendő otthonunk - környezetére. (Ezt a korábbi írásomat itt találod.>>) Most azt nézzük meg egy kicsit részletesebben, hogy mi a baj a temetővel. Nemrégiben...

Háromszög alakú telkek, hegyesszöget bezáró falak

Az elmúlt héten több Vaszati szaktanácsadó kollégámmal is találkoztam. Ilyenkor szoktak nekem mesélni a legfrissebb tapasztalataikról. Talán nem véletlen, hogy egyszerre ketten is dolgoznak most háromszög alakú telekkel. Igen, jól olvastad, a telek valóban háromszög...

Hasonló házak, hasonló sorsok?

Képzelj el egy utcát, ahol - az utca és a telkek adottságai miatt, vagy amiatt, mert ugyanaz a személy tervezte a házakat - csupa hasonló jellegű ház épült. Ugyanott van a főbejárat, a vécé, a konyha, csak kisebb különbségek vannak az alaprajzi elrendezésben és a...

Hogyan hat a Brahmaszán minősége a teremtésre és kreativitásra?

A fenti képet a dél-indiai Padmanabhapuramban készítettem. A múzeumként működő épület bejárata egy tágas belső udvarra vezet. Az ilyen belső udvarokat hívjuk a szó klasszikus értelmében Brahmasztánnak. A Brahmasztán az épület középső része. A mi éghajlatunkon ez a...

Hova tűnt a fa és a fém?

Legutóbb azzal az öt durvafizikai elemmel foglalkoztunk, melyből a védikus tudományok szerint az anyagi világ és a testünk felépül. (Egy videót is készítettünk erről, ha még nem láttad, ide kattintva meg tudod nézni. >>) Az ayurvéda (védikus orvostudomány)...

Ismétlődő események rejtélye

Korábban beszéltünk már arról, hogy a hasonló adottságú házakban élők élete sok mindenben hasonlóságot mutathat. Az egyforma házakban, lakásokban (ahol ugyanott van a vécé, a konyha, a bejárat, ugyanoda esnek az ablakok), gyakran azt tapasztaljuk, hogy az ott élők...

Kavarodás az elefántokkal

Mi van az elefántokkal? Nos, az elmúlt sok-sok évben, mióta próbálom a Vaszatit Magyarországon is megismertetni, időnként kapok olyan kérdést, hogy a lakáson belül hova kell tenni az ilyen-olyan ormányú, méretű és anyagú elefántokat. A kérdéstől persze rendre zavarba...

Ki az erősebb a házunk vagy a karmánk?

Egy Vaszati korrekció után - vagy egy Vaszati házban élve - jogosan merülhet fel a kérdés, hogy vajon ezentúl minden könnyű lesz? Mindig boldogok leszünk és jómódúak? A problémák nagy ívben elkerülnek bennünket? Jó lenne, ha így lenne, de mivel az életünk meghatározó...

Különböző formák, díszítőelemek a Vaszatiban

A legutóbbi - háromszögletű telkekkel és épületekkel foglalkozó - bejegyzés után magától értetődően felmerült a kérdés: vajon kedvezőek-e a boltíves ablakok, a kupolák, és egyéb különleges formák a Vaszati elvei szerint. Mielőtt nagyon belemerülnénk a különböző formák...

Mandalák és frekvenciák a Vaszatiban

Amikor falakkal körül határolunk egy teret, azaz, amikor építünk egy házat vagy kerítéssel körbekerítünk egy földterületet, akkor létrejön egy sajátos jellemzőkkel rendelkező energiamező. Ez az energiamező egyúttal létrehoz egy  mandalát, a Vaszatupurusa mandalát,...

Megdöbbentő eset Kanadában

Az alábbi történetet Kivágó Róbert Vaszati szaktanácsadó kollegámtól hallottam. Két évvel ezelőtt megkérték Róbertet Kanadában élő barátai, hogy a házukat a Vaszati szempontból elemezze. "Minden szempontból tetszett nekik a Vaszati, sok minden betalált az életükbe." A...

Mi az a Vaszati? – Marcus Schmieke előadása

A fenti kép 2004. februárjában készült Piliscsabán abban az okató központban, ahová az első magyarországi szaktanácsadó képző tanfolyam tanulóival beköltöztünk hat napra, hogy Marcus Schmiekétől Vaszatit tanuljunk. A reggeleket közös énekléssel kezdtük, ezzel...

Mi köze van a nyári időszámításnak a Vaszatihoz?

Kicsit unalmas már, hogy minden évben, amikor át kell állítani az órát, mindenhol arról cikkeznek, hogy ez mennyire megviseli a szervezetet, megnő ilyenkor a szívinfarktusos esetek száma, de azért milyen jó, hogy az ország megtakarít egy csomó pénzt... Épp az imént...

Miért nem szeretünk otthon lenni?

Tegnap telefonon beszéltem egy kedves ismerősömmel. Örömmel és lelkesedéssel mesélte, hogy mennyire élvezi azt, hogy most végre otthon lehet, nem kell (helyesebben nem szabad) menni sehová, és ez az időszak számára nagyon kellemes és fontos. (Olyan országban él, ahol...

Miniházak és a Vaszati

Legutóbb arról beszéltünk, hogy micsoda nagy felelősség van az építészek vállán. Az általuk tervezett épületeknek több követelménynek is meg kell felelniük, melyek a statika, használhatóság, esztétika, ökológia és persze a Vaszati - ez utóbbi sajnos még a legtöbb...

Miről taníthat egy erdei kilátó?

Szeptember elején a Cserhátban jártunk, ahol egy gyönyörű erdei túra során felkerestük a nemrég épült Prónay kilátót. Ahogy megérkeztünk a kilátóhoz, eszembe jutott az egyik Vaszati szaktanácsadónk, Balázsi Kata, akinek sikerült egy olyan kérdést feltennie, amin...

Mit keres a fürdőkád a hálószobában?

Képzeld el ezt a helyzetet: elmész egy wellness szállodába, ahol az egyik nászutas szobát kapod. A nászutas szoba ékessége pedig a hálószobában elhelyezett gyönyörű lábaskád. Az ott töltött idő alatt nagyon élvezed, hogy a szoba közepén lubickolhatsz a vízben, esetleg...

Mit keres egy erdő a kertünkben?

Egyszer megkérdezte valaki, hogy a Vaszati miért mondja azt, hogy délnyugaton legyenek a kertünkben a nagy fák, holott pont arról süt a nap... Ha már régóta ismerkedsz a Vaszatival, egész biztos, hogy tudod a választ. Az idei nyár első igazán meleg napján készítettem...

Mit tanultam a Karácsonyról Indiában?

Úgy alakult, hogy India egyik legnagyobb ünnepén pont Dél-Indiában voltunk. Biztosan hallottál már Dipavaliról, a fény ünnepéről. Ez az ünnep az év legsötétebb újholdjára esik október-november táján. A tradicionális - és romantikusan hangzó - történet az, hogy ezen a...

Mitől lesz boldog a nő?

Nőnap van. Épp az előbb olvastam valahol, hogy Olaszországban mára általános sztrájkot hírdettek tiltakozásul az erőszak minden formája ellen (beleértve a nők elleni családon belüli erőszakot), a nők elnyomása ellen (pl. kevesebb bér) és úgy általában a nők...

Most feloldjuk az észak-dél ellentmondását

A nyugati építészet és a védikus építészet talán legnagyobb ellentmondása az észak-dél tengely kialakításában és használatában rejlik. Nálunk az építészeket arra tanítják (engem is erre tanítottak), hogy a ház déli oldalát nyissuk meg minél inkább, legyen ott sok...

Otthonunk déli része – a dharma területe

Mit jut eszedbe otthonod déli területéről? Ha még nem hallottál a Vaszatiról, akkor elsősorban a napsütés, de ha már hallottál róla, akkor talán az, hogy a déli területtel és a vele szemben levő északival kapcsolatban szembesülhetünk némi ellentmondással: egy nyugati...

Rahu és Ketu a két bajkeverő

Mint tudod, a Vaszati egyik "lába" a védikus asztrológiához kapcsolódó törvényeket képviseli. (Egy másik lába az energeteikai törvényeket, a harmadik a geometriai törvényeket, a negyedik pedig a spirituális összefüggéseket jelöli.) Éppen ezért sok pontos is...

Sri yantra

Egyszer megkérdezte valaki, hogy ha egyetlen egy yantrát kellene választanom magamnak, melyik lenne az. A válasz természetesen a Sri yantra! A Sri yantra - amit gyakran Sri chakrának is neveznek - egy olyan rendkívüli és komplex szakrális geometria, amit az imádat és...

Szemléletváltás a pénzügyeimben

Amikor 10 évvel ezelőtt hazajöttem Németországból, még szinte semmi kapcsolatom nem volt a pénzzel. Ahogy legutóbb írtam, leginkább a szüleim segítettek, engem csak a Vaszati érdekelt. Apukám gyakran mondogatta, hogy "jó-jó ez a Vaszati, de vajon lesz belőle vajas...

Szürke – tényleg komor?

A szürke színre gondolva gyakran a komor, ködös novemberi hangulat jut az eszünkbe, éppen ezért csak félve, vagy egyáltalán nem merjük haszálni az otthonunkban. Ha pedig a szürke barnával társul - az már kész katasztrófa. Legalábbis így hisszük... Ennek azonban nem...

Tér, idő, tudatos, tudattalan – mi köze ezeknek a Vaszatihoz? Marcus Schmieke előadása

Vaszati tanárunk, Marcus Schmieke a Healy World első magyarországi konferenciájára érkezett újra Budapestre 2019. áprilisában. A rendezvény előtt találkozott a Vaszati tanácsadókkal, akik számára előadást tartott a tér, idő, tudat és tudatalatti (Jung szavaival:...

Tíz éve kezdődött…

Az ezredfordulón, 2000 tavaszán találtam ki, hogy Vaszatit fogok tanulni. Akkoriban éppen Belgiumban éltem és egy védikus oktatási központ előadótermének áttervezésén dolgoztam... Elhatározásom után néhány héttel már a tanárom, Marcus Schmieke által alapított és...

Tudatunk hatása a mindennapjainkra és a világra

Tegnap volt a régóta beharangozott és sokak által nagyon várt Jupiter-Szaturnusz találkozó és egyben a téli napforduló, az év leghosszabb éjszakája. Erre a napra Marcus Schmieke szervezett egy nagyon szép programot, amelyen tudósok, kutatók és spirituális tanítók...

Vajon létezik élhető város?

Vidéken születtem, de mivel Magyarország eléggé "Budapest centrikus", úgy alakult az életem, hogy néhány évig én is ott éltem a férjemmel. Aztán szinte szó szerint elmenekültünk onnan. Elegünk lett a zajból, a bűzből, a kutyakakiból, a rohanó emberekből, az...

Vaszati előadás két felvonásban

Két, egymásra épülő Vaszati előadásra hívlak most. Még 2013-ban tartottam a budapesti Lélek Palotájában a Vaszatiról, de az előadásaimat megelőzte egy fontos bevezető előadás amit Czobor Éva tartott a Védikus Asztrológiáról. Az ő előadását és annak az összefoglalóját...

Vaszati és a ma hódító irányzatok – 1. rész: a minimalisták

Napjainkban több, egymással harmonizáló, vagy éppen ellentmondó irányzat van divatban, melyeket követve drasztikusan átalakulhat otthonunk hangulata, de ami még fontosabb: az energiája. Vajon hogyan férnek össze ezek az irányzatok a Vaszatival? A sorozat első részében...

Vaszati és a ma hódító irányzatok – 2. rész: Rend a lelke! Marie Kondo módszere

Legutóbb a minimalistákkal ismerkedtünk meg, akiktől megtanultuk, hogy ha túl sok tárgy vesz körül bennünket, akkor fennáll annak a veszélye, hogy a tárgyainkat fogjuk szolgálni családtagjaink, barátaink helyett. Marie Kondo - aki Japán híres "rendrakó" specialistája...

Vaszati és a ma hódító irányzatok – 3. rész: Nem is kacat! A tárgyak újraértelmezése: Vintage

Az eddig megismert két stílusirányzatban a fő közös motívum az, hogy dobjunk ki mindent, ami fölösleges, amit nem használunk. A minimalisták célja egyértelműen az, hogy minél kevesebb tárgy vegyen körül minket (legyen az bútor vagy egyéb használati tárgy), míg Marie...

Vaszati és TimeWaver – Marcus Schmieke történelmi jelentőségű előadása

Bizonyára tudod, hogy a 2000-es évek közepén a Vaszati oktatás úgy történt, hogy az alaptanfolyamokat megtartottuk mi (kezdetben én, majd kolléganőim), majd Marcus jött személyesen haladó tanfolyamot tartani. A tanfolyam hat napos volt, Marcus beszélt, én fordítottam....

Vaszati korrekció és a DIY

Hihetetlen, micsoda divatja van a DIY-nek - ami azt jelenti "Do It Yourself", azaz "Csináld magad". Egyre többen ragadnak akár hobbiból, akár kényszerűségből ecsetet és festik át önállóan egy-egy szoba falát, vagy éppen a családi örökségből (vagy a bolhapiacról)...

Vaszati korrekció saját kezüleg

Ahogy korábban már szó volt róla, igazi reneszánszát élik azok a különböző kézműves technikák - elsősorban a festés -, amelyek segítségével könnyedén, saját kezüleg átalakíthatunk, megmenthetünk szép régi tárgyakat, bútorokat, vagy egyszerűen megfiatalíthatjuk az...

Vaszati: az ősi tudomány, mely megtanítja, hogyan élhetünk harmóniában a természettel

Lakáslkultúra a természet egyetemes törvényei szerint Ha belépünk Andrea Palladió valamelyik épületébe, például a híres Florentinai villáiba, egy olyan nem mindennapi kellemes érzés tölt el bennünket, amely ismeretlen a kortárs nyugati épületekbe lépve. Ehhez hasonló...

Vaszati: ősi tudomány modern köntösben

Mindannyiunk természetes vágya, hogy életünket amennyire csak lehet boldoggá, harmonikussá tegyük. Ki ne vágyna békés emberi kapcsolatokra, boldog családi életre, anyagi biztonságra, sikerre? Ki ne szeretne egészségesen, balesetmentesen élni? Régi idők építőmesterei...

Virágzó emberi kapcsolatok

Már többször beszélteünk arról, hogy nem csak pénzügyeinket, egészségünket, de még emberi kapcsolatainkat is befolyásolhatja otthonunk minősége. Ha egész röviden szeretném összefoglalni a lényeget, akkor azt mondhatom, hogy otthonod minden egyes égtája hozzájárul...