Czobor Éva
Vaszati szaktanácsadó, oktató, kineziológus
Gyermekkoromban régésznek készültem, mert mindig mágikusan vonzottak a régi kultúrák, épületek, művészeti alkotások, vagyis minden, amit elődeink ránk hagyományoztak. Majd 13 évesen egy „véletlen” kapcsán elkezdtem yogázni és az egész addigi életem megváltozott. Rájöttem -a szüleim nagy ijedtségére és bánatára, akik csak azt látták és türelmesen viselték, hogy az addigi ambícióimat feladtam és bizonytalanná váltam-, … szóval rájöttem, hogy nem akarok élettelen dolgokkal, hanem sokkal inkább emberekkel, gyógyítással, vagyis élő dolgokkal szeretnék foglalkozni az életemben.
A yogán keresztül találkoztam először az indiai kultúrával. Mondhatnám ebben nőttem fel, ez kísért végig és segített a kamaszkor óriási érzelmi hullámain evezni. A keleti kultúra és más ezoterikus tanulmányok kapcsán már akkor is úgy gondoltam, hogy a test szenvedése nem a testben, hanem sokkal mélyebben a lélekben, a pszichében keresendő. Azonban akkor más lehetőség nem volt, így az orvosi egyetemre jelentkeztem – most már úgy gondolom – hál’Istennek sikertelenül.
Később évekig elkalandoztam és más ezoterikus tanokat, filozófiákat, vallásokat tanulmányoztam. A sok hasznos tanulmányból végül két gyöngyszem, a kineziológia és a reiki maradt fenn a rostán, amelyekkel a mai napig is foglalkozom.
Később, amikor a Vaszatival találkoztam kiteljesedett mindaz, amit talán egész eddig kerestem. Ugyanis a Vaszatiban egyesül a természettudomány, a racionális, logikus gondolkodás, az építészet, a finomabb rezgések, energiák jellegzetességei, a pszichológia, a gyógyítás és megelőzés, egyszóval minden, ami engem valaha érdekelt. A Vaszati szerint az épület nem élettelen kő vagy téglahalmaz, hanem élő rendszer, mely hatásokat kelt és fogad, így a benne lakó emberekkel szoros elő egységet alkot. Kihat családi életünkre, egészségünkre és ha ennek törvényszerűségeit megismerjük, akkor megérthetjük a kiváltott hatásokat és javítani is tudjuk az emberek életminőségét.
A Vaszati az a speciális kombináció számomra, amiben egyesíthetem a szüleimtől kapott energiákat és késztetéseket: a természettudományos kutatást, matematikát, csillagászatot és az orvoslást, gyógyítást. Szerencsés vagyok, hogy életem e pillanatában azt mondhatom, hogy megtaláltam, amit mindig is kerestem és még foglalkozhatok is vele! … és teszem is szívvel-lélekkel!
Elérhetőségeim:
Tel: 30/401-9258
E-mail: czoboreva22@gmail.com