Osvald Ajna
Vaszati szaktanácsadó

A Vaszatival a véletlen folyamán ismerkedtem meg és azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Vaszati korrekcióztattam a lakásomat és a várt eredmény nem maradt el. A pozitív hatás azonnal érezhető volt. Ekkor döntöttem el, hogy Vaszatival fogok foglalkozni.

Gyermekkorom óta szeretem és fontos számomra a természet és a természetesség. Mikor a természetet járom, olyankor érzem igazán elememben magam. Az erdőben az ember valójában hazatér, ezért érezzük frissnek és csodás energiákkal feltöltve magunkat egy-egy kirándulás végeztével. Az ember a természet része, amit a modern világunkban egyre kevésbé veszünk figyelembe, pedig elemi erővel hat ránk.

A Vaszati útmutatás és eszköztár a természethez való visszatéréshez, hogy annak törvényei szerint tudjunk élni.

A Vaszati által biztosított eszközök segítségével szeretnék az embereken segíteni, hogy az otthonuk a természettel harmóniában tudjon működni és a nyugalom helye legyen számukra.

Elérhetőségeim:

Tel: 70/558-2575

E-mail: ajnaosvald@gmail.com