Rezonancia és Aura analízis

Amikor a Healyt a HealAdvisor Analyse applikáción keresztül használjuk, a Healy mikroáram nélkül, az információs mezőn keresztül dolgozik és fejti ki pozitív hatását.

Gyakorlati tudnivalók

A Rezonancia és Aura analízist akkor tudod elvégezni, ha a Healy készüléked alkalmas ezekre a a funkciókra. A használati utasításban leírtak alapján a HealAdvisor Analyse applikációban tudsz a klienseid számára (azaz saját magad, családtagjaid, stb.) számára Aura és Rezonancia elemzést készíteni.

Fontos tipp! Bár most az információs mezővel dolgozunk, nincs mikroáram, amit vezetni kellene, továbbra is fontos az elegendő mennyiségű víz fogyasztása. (Már a Vaszatiban is megtanultuk, hogy a víz fontos információ hordozó közeg!)

Előkészületek

Az elemzés előtt készítsd el a kliensed profilját. A kliens legtöbb esetben egy ember, de lehet állat is, vagy egy közösség, sőt még a lakásod is! Minél több és minél pontosabb adatot adsz meg a kliensedről – fényképpel együtt -, annál pontosabb lesz a róla készült elemzés (analízis).

Az új elemzés indítása előtt rögzítsd az illető pillanatnyi rezgését. (Ezt minden alkalommal, amikor elemzést végzel, érdemes megtenni, hogy tényleg a pillanatnyi rezgése alapján kapd meg az elemzés eredményét.)

Rezonancia analízis

A Rezonancia analízisnak két fő lehetséges módja van. Az első esetben csak analízist végzünk, a másdik esetben kezelést is futtatunk.

1.) Healy program választása a Rezonancia modul segítségével

Ha bizonytalan vagy abban, hogy éppen melyik Healy programot kellene a hagyományos módon, mikroárammal lefuttatnod, megkérdezheted a Resonance modult.

Ehhez válaszd a Rezonancia analízis funkciót, majd tedd fel a szokásos kérdést: Jelenleg mivel van a legnagyobb rezonanciám? (Én ezt még ki szoktam egészíteni azzal a kérdéssel, hogy: jelenleg melyik Healy programra van a legnagyobb szükségem?)

Kliens kiválasztása

Az első lépés mindenképpen az, hogy kiválasztod a klienst és rögzíted az aktuális rezgését.

Az első lépés mindenképpen az, hogy kiválasztod a klienst és rögzíted az aktuális rezgését.

Rezgés rögzítése

A rezgés rögzítésekor tartsd a Healyt a jobb tenyeredben és próbálj befelé figyelni. Lehetőleg ne beszélj, ne mocorogj, pár másodpercig maradj nyugton!

A rezgés rögzítésekor tartsd a Healyt a jobb tenyeredben és próbálj befelé figyelni. Lehetőleg ne beszélj, ne mocorogj, pár másodpercig maradj nyugton!

Adatbázis választás

Mielőtt továbblépnél az adatbázisokhoz, olvasd el a szokásos kérdést.

Mielőtt továbblépnél az adatbázisokhoz, olvasd el a szokásos kérdést.

Az általános javaslat Healy program választásakor az, hogy először az „összes Healy program”-ra kattintva válasszuk ki azt az 5 programcsoportot, amelyekre a pillanatnyi rezonanciánk szerint a legnagyobb szükségünk van, majd az első helyen levő Healy programcsoportból egy ismételt kereséssel válasszuk ki azt a programot, amire a leginkább szükségünk van.

Az analízis során megjelenik a képernyőn egy ujjlenyomatot ábrázoló kép. Erre a képre kell rátenni a mutatóujjunkat, mialatt az elemzés készül.

Fontos! Ez az ujjlenyomat szimbólum csak egy kép, ami azt jelzi, hogy „tedd ide az ujjadat és összpontosíts, amíg az elemzés elkészül”. Nem rögzíti az ujjlenyomatodat!

Az elemzés eredményeként az adott programcsoportból kiválasztja a Healy azt az öt programot, amellyel a legnagyobb rezonanciám van, vagyis, amelyekre leginkább szükségem van. Az eredmény mellett található százalékos érték minél magasabb, annál nagyobb szükségem van arra a bizonyos programra.

Nézzünk egy példát Healy program keresésre!

Elemzés készítése

Készül az elemzés

Készül az elemzés

Az elemzést alatt, amíg az ujjunkat az ujjlenyomat rajzon tartjuk, ajánlott csendben lenni és befelé figyelni.

A keresés eredménye

Az összes Healy program közül a

Első helyen a „csakrák” programcsoport

Az elemzés szerint a „csakrák” programcsoporttal van a legnagyobb rezonanciám (67%), ezért most egy újabb kereséssel meg fogom nézni, hogy a csakra programok közül melyikkel van a legnagyobb rezonanciám.

Keresés a csakra programok között

Legnagyobb Rezonanciám a szív csakrával van

Legnagyobb Rezonanciám a szív csakrával van

Az első helyen a szív csakra áll 59%-al. Ez az a program, amit le kellene futtatnom a Healy applikáción keresztül csuklópánttal vagy a coil segítségével.

Marcus Schmieke tippjei:

Tipp 1:

Ha egy programhoz 50-60% vagy annál nagyobb érték tartozik, azt már komolyan kell venni.

Tipp 2:

Ha „nem tetszik” az eredmény, ne készítsünk újabb elemzést ugyanarra a programcsoportra!

Tipp 3:

A kapott listát röviden lefuttathatjuk itt helyben, HealAdvisor Analyse applikációban, de utána azt a programot, ami a legmagasabb százalékot kapta futtassuk le Healy applikáción keresztül mikroáram használatával.

Fontos tehát, hogy a HealAdvisor Analyse applikáció segítségével ki tudjuk választani azt a Healy programot, amit futtatni szeretnénk, de utána magát a programot már a Healy applikáción keresztül futtatjuk le nem itt helyben! Healy program választása esetén a Rezonancia modul fő funckciója a program kiválasztása!

A választás során megnézhetjük az „összes Healy program” listájában megjelent további programcsomagokat is, illetve azt, hogy azok közül mit ajánl a Rezonancia analízis. A példánkban második helyen a digitális táplálékkiegészítő programcsoport, a harmadik helyen pedig a bioenergetikai egyensúly (harmónia) 1. programcsoport szerepelt.

Az is előfordulhat, hogy mi magunk választunk egy programcsoportot, mert szeretnénk tudni, hogy abból mit ajánl a Rezonancia analízis. Minél többet használod ezt a funkciót, annál inkább megismered és annál magabiztosabban választod majd ki, hogy mely programcsoportokból szeretnél Rezonancia analízist készíteni. Van, aki például minden egyes elemzésnél megnézni a meridián 1. és 2. programcsoportokat is, van, aki mindig megnézni az aranyciklus csoport ajánlásait, vagy éppen a bioenergetikai egyensúly 1. és 2. ajánlásait.

2.) Kezelés a Resonance modul segítségével

A Rezonancia modul nem csak a Healy programok adatbázisát tartalmazza, hanem az alábbi rendszerek adatbázisait is:

* Bach virág esszenciák,
* Schüssler sók,
* Kreatív Homeopátia – Psziché,
* Ausztrál bokros virágok,
* Vitálanyagok (ide tartoznak a vitaminok és az aminósavak),
* Alaszkai drágakő elixírek,
* I-Ching

A korábban megismert módon ezekkel a rendszerekkel is készíthetsz elemzést. A Rezonancia analízis segítségével kiderítheted, hogy mely Bach virág esszenciával vagy melyik Schüssler sóval, stb. vagy leginkább rezonanciában.

Az analízis eredménye a legtöbb lista esetén egy érdekes önismereti kaland is!

Amikor Rezonancia analízist készítesz, választhatsz egy adatbázist, amivel dolgozni szeretnél (például Schüssler sók), de elkészítheted az elemzést mind a hét adatbázissal is. (Én ez utóbbi módszert követem.)

Nézzünk egy példát Rezonancia analízisre és kezelésre! A példában az alaszkai drágakő elixírekkel dolgozunk:

Az elemzés eredménye

Az első helyen ajánlott drágakő a Hematit

Az első helyen ajánlott drágakő a Hematit

A „tevékenységek” gombra kattintva az elemzésről készíthetünk pdf dokumentumot, vagy elindíthatjuk a lista információs mezőbe vitelét, a „rezgés”-re kattintva. Mielőtt elindítjuk a listát, be tudjuk állítani az időtartamot is, ha nem az automatikus kb. 1,5 percig szeretnénk futtatni.

A „tevékenységek” gomb fölötti dátum melletti kis nyílra kattintva meg tudjuk nézni a korábbi alaszkai drágakő elixírek keresési eredményeit és akár dönthetünk úgy is, hogy egy korábbi listát (is) futtatunk.

Rezgetés

A rezgés

A rezgés

Így néz ki, amikor az elemzés eredményét berezegtetjük az információs mezőbe.

A jobb felső sarokban levő ikon segítségével állíthatjuk, hogy milyen módon szeretnénk, ha a berezegtetendő szöveg megjelenne. Én a folyamatosra állítottam, így a listák szép folyamatosan haladnak.

A rezgés során látható piros színű hullám azt jelzi, hogy az információ valós időben jut a Healyhez, a kék hullám pedig azt jelzi, hogy a Healytől is érkezik információ az applikációba.

Listák későbbi rezgetése

Korábbi listáidat a

Korábbi listáidat a „listák” menüpontban találod

Ha szeretnéd újra lefuttatni, azaz az információs mezőbe rezegtetni az analízis eredményeit (azaz a listákat), akkor a „listák” menüpontra kattintva megtalálod a korábbi elemzéseket. Ezeket ha megnyitod, az előzőekben leírtak alapján újra le tudod futtatni a listáidat.

Fontos tudnod, hogy miközben ezt az applikációt használod és akár új analízist készítesz, akár a régi listákat futtatod, a telefonodat nem tudod másra használni, tehát nem tudsz telefonálni vagy internetezni sem.

Milyen gyakran készítsünk új Rezonancia analízist?

Marcus Schmieke azt tanácsolja, hogy hetente csak egyszer készítsünk Rezonancia analízist, majd egy héten keresztül futtassuk a kapott listákat naponta több alkalommal. Nincs szükség minden alkalommal új elemzést készíteni, egy héten át futtassuk a listákat és csak utána készítsünk új analízist.

A hivatalos javaslat az, hogy egy nap többször, rövid ideig futtassuk le a listáinkat. (Pl. az automatikusan ajánlott kb. másfél perces hosszúság tökéletes.)

Az is fontos, hogy amikor Rezonancia analízist készítünk, teremtsünk olyan körülményeket, hogy kellőképpen összpontosítani tudjunk.

Manhertz Edit személyes tapasztalata

Hangsúlyozni szeretném, hogy amit az alábbiakban megosztok veled, az én személyes tapasztalatom. Lehet, hogy te mást tapasztalsz majd, de az is lehet, hogy hasonlót.

Nos, a Rezonancia analízis és kezelés kapcsán azt vettem észre, hogy annak ellenére, hogy a listák futtatása „csak” az információs mezőre hat, azaz nem történik mikroáramos kezelés, több ízben is hatásosnak bizonyult akut helyzetben, amikor valamilyen ok miatt nem éreztem jól magam és gyors segítségre volt szükség. Ilyenkor általában frissen készítettem az elemzést és a friss listákat futtattam hosszabb ideig, mint másfél perc. Mire végigmentem a listákon, már jobban voltam.

Nekem nagyon hatásosnak bizonyultak ilyen esetben a Schüssler só és a Kreatív Homeopátia listái. Ezeket hosszabb ideig futtattam, de mellette futtattam a többi listát is.

Egy extrém esetre emlékszem, amikor éjszaka nagyon erős fejfájásra és azzal járó rosszullétre ébredtem. Határozottan nem voltam jól. Arra sem volt erőm, hogy elemzést készítsek magamnak, az elemzést a férjem készítette és ő futtatta a kapott listákat. Ez tartott kb. egy órán keresztül, majd amikor már kezdtem jobban lenni, beállította az egyik listát (a Schüssler sókat) úgy, hogy az egész reggelig fusson, azaz több órán keresztül. Reggel úgy ébredtem, hogy az éjszakai rosszullétnek semmi nyoma nem volt és napközben sem jött vissza semmi. Ez az eset nagyon megerősítette a hitemet a Resonancia modul hatásosságában.

A Resonancia analízis és a listák futtatása ráadásul mindig használható, olyan esetben is, amikor a mikroáramos kezelés nem ajánlott (például láz esetén).

Aura analízis

Az Aura analízis testünk 7 csakrájának állapotáról ad részletes információt, valamit lehetőséget azok kezelésére is. 

1.) Aura analízis készítése

Az aura analízis készítés nagyon egyszerű. Miután (a korábban megismert módon) felvetted a kiválasztott kliens aktuális rezgését, kattints az Aura rögzítése gombra, és várj, amíg megjelenik az aurádról, ill. az egyes csakráidról az általános információ.

Aura analízis választása

Aura analízis kiválasztása

Válaszd az aura analízist!

Aura rögzítése

Aura rögzítéséhez kattints az Aura rögzítése feliratra. Ha a korábbi eredeményeket szeretnéd megnézni, akkor az

Aura rögzítéséhez kattints az ‘Aura rögzítése’ feliratra. Ha a korábbi eredeményeket szeretnéd megnézni, akkor az ‘Előzmények’ linket válaszd!

Elkészült az Aura „fénykép”

Elemzésre vár az elkészült aurakép

Elemzésre vár az elkészült aurakép

Ha az elkészült Aura kép alatti „értelmezés” feliratra kattintasz, akkor egy részletes szöveges elemzést találsz a program által kiválasztott három csakrádról. A leggyengébb és a legerősebb csakrát szokta kiválasztani és egy harmadikat, attól függően, hogy általánosan milyen erősek a csakráid. Ezeket a részletes elemzéseket mindenképp javasolt elolvasni, illetve a fenti utolsó képen látható kis felhőre kattintva pdf dokumentumot is tudsz készíteni a program által kiemelt három csakra elemzéséről.

A fenti jobb oldali (felhőtől jobbra levő) ikonra kattintva meg tudod nézni az egyes csakrák pillanatnyi állapotát százalékos értékben kifejezve. (Ugyanide jutsz az ‘Analízis’ gombra kattintva is.) Itt minél nagyobb a százalékos érték, annál jobb állapotban van az a bizonyos csakra.

Az egyes csakrák állapota

Csakrák állapota százalékban kifejezve

Csakrák állapota százalékban kifejezve

Ideális esetben minden egyes csakra százalékos értéke a közelít a 100%-hoz. A program automatikusan megjelöli azt a három csakrát, amelyek a leggyengébbek.

A baloldalon látható összesített érték, vagy összesített energia, áttekintést nyújt a 7 csalra energiaelosztásáról. Fontos tudni, hogy ez a teljes energia nem egy átlagos értéket képvisel, sokkal inkább az egyes csakrák elemzési értékeinek a minőségét jelenti.

Az ‘Analízis indítása’ feliratra kattintva további elemzést készíthetünk a három kiválasztott csakráról. Ha szeretnénk, további csakrákat adhatunk hozzá ehhez a háromhoz, vagy ha valamelyikre nem vagyunk kíváncsiak, azt kivehetjük belőle.

Csakra analízis indítása

Csakra elemzés indítása

Csakra elemzés indítása

Csakráink állapotáról további részletes elemzést készíthetünk. A fókusz: Az aurám erős és stabil.

Most a három, automatikusan kiválasztott leggyengább csakráról készítünk elemzést. Bejelölhetjük, hogy szeretnénk-e látni a magas negatív relevanciákat is. (Én be szoktam jelölni.)

Az ‘Analízis indítása’ gombra kattintva indul a részletes elemzés.

Analízis készítése

Készül a részletes elemzés

Készül a részletes elemzés

A részletes analízis készítése eltart néhány másodpercig.

Ezután egy újabb, részletes elemzés és leírást kapunk. Ez az elemzés tartalmazza a jelenlegi állapotot és a kívánt állapotot is. A kívánt állapot lesz berezegtetve az információs mezőbe.

Ezt a listát – a Rezonancia analízishez hasonlóan – berezegtethetjük az információs mezőbe, sőt, még szerkeszthetjük is és ki is egészíthetjük mi magunk is.

2.) A részletes Aura analízis tanulmányozása, szerkesztése és berezegtetése

A részletes Aura analízist a szokásos berezegtetés előtt érdemes tanulmányozni és ha szeretnénk, szerkeszthetjük is. Ez utóbbira csak akkor vállalkozzunk, ha képesek vagyunk határozott, pozitív állításokat megfogalmazni, illetve, ha jól ismerjük, hogy az egyes csakrákhoz milyen testi és pszichikai jellemzők kapcsolhatók, mely drágakövek tartoznak hozzá, stb.

Az elemzés eredménye egy hosszú és részletes lista, mely tartalmazza jelenlegi és a kívánt állapotot és még szerkeszthető is.

Az elemzés eredménye egy hosszú és részletes lista, mely tartalmazza jelenlegi és a kívánt állapotot és még szerkeszthető is.

Nézd végig az elemzést, olvasd el és gondold végig, hogy mennyire tudsz azonosulni a leírtakkal. Mennyire vonatkozik rád.

Minden egyes leírás bal felső sarkában találsz három értéket, melyek jelentése a következő: relevancia, intenzitás, potencia.

A mi példánkban a lista első tagjánál a relevancia 97%, az intenzitás 3, a potencia pedig C3.

A relevancia azt mutatja meg, hogy mennyire fontos ez a téma a kliens számára a jelenlegi helyzetben. A mi esetünkben (97%) nagyon fontos.

Az intenzitás azt mutatja meg, hogy ezzel a bizonyos állapottal mennyire tudunk azonosulni, mennyire tudjuk elfogadni, mennyire tudunk vele dolgozni.

Az intenzitást értelmezhetjük úgy is, hogy mennyi dolgunk van (még) ezzel a témával. Mennyi optimalizációra van szükség.

Ha az intenzitás 1, akkor ezzel az állapottal nem igazán tudunk azonosulni, nem biztos, hogy fontosnak látjuk, hogy dolgozzunk vele, vagy még nem értünk meg rá. De jelentheti azt is, hogy ez a téma nálunk már előrehaladott állapotban van, tehát már nincs vele sok dolgunk.

Ha az intenzitás 10, az azt jelenti, hogy sok tennivaló van ebben a témában és ezt mi magunk is látjuk és el tudjuk fogadni. A példánkban az intenzitás csak 3, tehát előfordulhat, hogy kevésbé érezzük fontosnak, hogy ezzel foglalkozzunk.

A potencia lehet D, C vagy LM jelölésű, mint a klasszikus homeopátiában. (A homeopátiában a D 1:10-es hígítást jelent, a C 1:100-as hígítást, az LM pedig 1:50.000-es hígítást.)

Az aura analízisben a D az okot jelenti, a C pedig azt, ami megnyilvánult. A betű melletti szám pedig minél kisebb, annál fontosabb ez a bizonyos állapot. 

A példánkban C3 azt jelenti, hogy ez egy megnyilvánult és fontos dolog.

Az LM jelű állapotra tekinthetünk úgy, mint egy kiegészítés, ami színesíti a D-vel jelölt okokat és a C-vel jelölt következményeket.

A 97%/3/C3 azt jelenheti, hogy ez az állapot nagy relevanciájú (97%) az életünkben, már megnyilvánult C3), de nem tudjuk, vagy nem akarjuk elfogadni (3), vagy még nem érezzük elég intenzívnek.

Miután átnézted az értékeket, a ‘rezgés ” gombra kattintva berezegtetheted a kívánt állapot leírását az információs mezőbe. (Fontos tudni, hogy csak a kívánt állapot kerül az információs mezőbe!)

A’ tevékenységek’ gombra kattintva készíthetsz pdf dokumentumot erről a listáról, vagy kézzel hozzáadhatsz további információkat.

A kézi hozzáadás első lépése:

Válaszd a 'Kézi hozzáadás'-t!

Válaszd a ‘Kézi hozzáadás’-t!

A ‘Kézi hozzáadás’-ra kattintva kiegészítheted az elkészült listát valami olyan dologgal, ami számodra fontos.

Kiegészítés írása

Add hozzá, amit szeretnél.

Írd hozzá, amit szeretnél.

Az a hivatalos javaslat, hogy ha saját magunk kiegészítjük valamivel a listánkat, csak a kívánt állapotot írjuk le, ami mindenképpen valamilyen pozitív állítás kell, hogy legyen.

Ha elkészültünk a leírással, a jobb felső sarokban levő pipára kattintva mentsük el, ezután térjünk vissza a listához.

A kiegészült lista

Az általunk kiegészített listánk

Az általunk kiegészített listánk

Az eredeti listánk tetején, 100% relevanciával fogjuk találni az általunk írt kívánt állapotot. Mivel ezt a kívánt állapotot mi fogalmaztuk meg, a relevancia automatikusan 100% lesz, mivel ez nagyon fontos nekünk.

Itt már kattinthatunk a rezgés gombra, és a már ismert módon kiválaszthatjuk, hogy milyen hosszan szeretnénk futtatni a listát, azaz milyen hosszan szeretnénk az információs mezőbe rezgetni.

Rezgetés az információs mezőbe

Rezgetés az információs mezőbe

Ha jobban megismerkedsz az Aura analízis modullal, akkor látni fogod, hogy nem csak szöveget adhatsz hozzá az eredeti listádhoz, hanem például képeket is, vagy akár egy bizonyos tárgynak a rezgését is. Az ilyen plusz hozzáadásokhoz mindig a leírás melletti kis ceruza jelre kell kattintani, úgy találod meg a további lehetőségeket.

Az egyes csakrákhoz tartozó állításokat kiegészítheted például színekkel (az adott csakra színével), vagy képpel, ami lehet például az adott csakra rajzos szimbóluma.

Arra is van lehetőség, hogy egy bizonyos tárgynak, pl. a csakrához ajánlott drágakőnek a rezgését felvedd a Healyd segítségével és azt is hozzáadd a futtatandó listádhoz.

Ha pedig olyan állapot leírást találsz az optimalizációs listában, amellyel semmiképpen sem tudsz azonosulni (erre akár az is utalhat, hogy az intenzitás csak 1), akkor azt akár a piros x jelre kattintva ki is törölheted, hogy a lista futtatása során ne kerüljön be az információs meződbe.

Nagyon sok lehetőség van, ezért, ha részletes, és komoly, mindenre kitérő és kiegészített listát szeretnél készíteni, akkor bizony rá kell szánnod az időt és az odafigyelést. Ha nincs sok időd, akkor elegendő a Healy által létrehozott listával dolgozni, nem szükséges azt kiegészíteni.

A lista futtatásakor  a Healy legyen kapcsolatban a telefonnal. Az információ valós időben jut Healyhez, ezt jelzi rezgéskor a telefonod képernyőjén a piros színű hullám.

Ugyanakkor a Healytől is érkezik az információ az applikációba, ezt jelzi a kék színű hullám. Ez az információcsere megszűnik, ha az applikáció futása valami miatt (pl. egy bejövő telefonhívás miatt) megszakad.

A Rezonancia analízis és az Aura analízis során kapott listák futtatásához nem szükségesek a kábelek, mivel az információ a közvetítéséhez kábelekre nincs szükség. Ha azonban rendelkezel már Healy coil-al, a coil-t csatlakoztathatod a Healyhez, miközben a HealAdvisor Analyse applikációval dolgozol és a listáidat futtatod.

Bár a listák az információs mezőnkbe jutnak, javaslom, hogy analízis végzésekor és a listák futtatásakor is a Healy érintkezzen a testeddel, csiptesd a ruhádra!

Ha az a személy, akinek a listáit futtatod, nincs a közeledben, akkor ha teheted, tedd a Healyt a fényképére!

További jó tanács

Ahhoz, hogy sok örömöd legyen a HealAdvisor Analyse használatában, fontos, hogy odafigyelj a szükséges biztonsági mentésekre! Ennek első lépése a mesterkulcs biztonságos helyre való elmentése! Ezt már akkor kéri az applikáció, amikor először beüzemeled.

A mesterkulcs egy olyan fájl, amely tartalmaz minden adatot, amit amit a HealAdvisor Analyse applikációba beviszel. (Kliensek rezgéseit, listákat, stb.) A mesterkulcshoz – bár szinkronizálod a Healy orvosi felhőjével – csak te érheted el, más nem tud hozzáférni.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy olyan helyre mentsd el, ahonnan bármikor elő tudod venni, még abban a legrosszabb helyzetben is, ha a telefonodat elhagyod vagy megsemmisül.

A mesterkulcspt tehát mindenképp mentsd el, ha még nem tetted meg, akkor mentsd el most!

Ahhoz, hogy a mesterkulcson tárolt adatok mindig naprakészek legyenek, ajánlott rendszeres szinkronizálást végezni a felhővel. Ez történhet automatikusan (én ezt ajánlom) vagy manuálisan.

Beállítások menü

A beállítások menüben válaszd a cloud beállításokat!

A beállítások menüben válaszd a cloud beállításokat! Itt a beállítások menüben állíthatod az applikáció nyelvét is.

Cloud (felhő) beállítások

Itt tudod indítani a mesterkulcs elmentését, illetve beállítani a szinkronizálást.

Itt tudod indítani a mesterkulcs elmentését, illetve beállítani a szinkronizálást. Javaslom, hogy a szinkronizálást állítsd úgy, mint én: legyen automatikus és engedélyezd a listák szinronizálását is!

Mesterkulcs mentése

A mesterkulcs mentéséhez kövesd az utasításokat! Fontos, hogy amikor elmented a fájlt, ne változtasd meg annak a nevét! Ha egyszer elmentetted a mesterkulcsot, nem szükséges újra és újra elmenteni, de a szinkronizálásra oda kell figyelni!

A mesterkulcs mentéséhez kövesd az utasításokat! Fontos, hogy amikor elmented a fájlt, ne változtasd meg annak a nevét! Ha egyszer elmentetted a mesterkulcsot, nem szükséges újra és újra elmenteni, de a szinkronizálásra oda kell figyelni!

Sok örömöt kívánok a Rezonancia és az Aura analízis használatához!