Manhertz Edit – Vaszati szaktanácsadó, a Magyarországi Vaszati Szövetség alapítója és elnöke
Mindig is szerettem Indiát. Vonz a kultúrája, a szokások, az emberek, az indiai vallások – különösen a vaisnavizmus. Több hónapot töltöttem Indiában – egyszerűen azért, mert jó ott lenni. Az ott töltött idő alatt sokat tanultam az ottani életről, hagyományokról. A védikus tudományok – tökéletességük révén – pedig egyszerűen lenyűgöznek.
A Vaszatival mégsem Indiában kerültem kapcsolatba annak ellenére, hogy építészként mindig is csodáltam az ottani építészetet. Marcus Schmieke – a vaszati „atyja” régóta jó barátom. A 90-es évek végén örömmel újságolta, hogy elvégzett egy igen komoly indiai Vasztu tanfolyamot, és ma már õ maga is rendszeresen oktat, valamint Vasztu konzultációkat tart – sőt jó néhány könyvet is írt a témában.
Abban az időben kezdett új épületek tervezésével is foglalkozni, és rádöbbent, hogy szüksége lenne egy építészre, mint közvetlen munkatársra. (Õ eredetileg fizikus.) Olyan lelkesedéssel mesélt a Vasztu – vagy ahogyan ő és az ő tanítványai nevezik Vaszati – házak elõnyeiről, hogy nem telt bele sok idő és elhatároztuk: pár évig segítek neki, ő pedig megtanítja nekem a Vaszati minden csínját-bínját.
Így kerültem Németországba, a Védikus Akadémiára, ahol a Vaszati mellett más védikus tudományokat is oktatnak, többek között ayurvédát, asztrológiát és filozófiát. Miután a védikus akadémián Vaszati szaktanácsadói diplomát kaptam, 2002. nyarán hazatértem Magyarországra azzal a „misszióval”, hogy a védikus építészetet, amely a mai napig megállja a helyét, hazánk embereivel is megismertessem.
Bízom benne, hogy egyre több ember fogja felismerni ennek a fantasztikus tudománynak a fontosságát, és alkalmazza majd a Vaszati kínálta eszközöket lakásának, házának igazi otthonná varázslásakor.
Jelenleg – a Magyarországi Vaszati Szövetség alapítójaként és elnökeként – Vaszatival kapcsolatos oktatóanyagokat készítek és támogatom a szaktanácsadók munkáját, valamit segítem Marcus Schmieke új misszióját, a csodálatos találmányának, a Healy-nek a terjesztését.
Elérhetőségeim:
E-mail: edit@vaszati.hu
weblap: www.vaszati.hu