Az ezredfordulón, 2000 tavaszán találtam ki, hogy Vaszatit fogok tanulni. Akkoriban éppen Belgiumban éltem és egy védikus oktatási központ előadótermének áttervezésén dolgoztam…

A belgiumi vendégház és oktató központ

A belgiumi vendégház és oktató központ

Elhatározásom után néhány héttel már a tanárom, Marcus Schmieke által alapított és vezetett Védikus Akadémián voltam, Németországban. Marcus tanítási módszerei elég érdekesek voltak. Az első héten a kezembe nyomott egy könyvet és azt mondta, tervezzek néhány Vaszati mintaházat…

Később persze részt vettem a tanfolyamán is, de a személyesen rám “kifejlesztett” tanítási módszer leginkább a gyakorlat volt. Segítettem a tervezési munkáiban és rajzokat, táblázatokat készítettem a könyveihez. Mivel nincs jogosítványa, néha én mentem vele tanácsadásokra – sofőrként. Ilyenkor betekintést nyerhettem a tanácsadói munkába is.

A Védikus Akadémia épülete, ahol a Vaszatit tanultam. Az erkély északkeleti, gyönyörű kilátással az Elbára.

A Védikus Akadémia épülete, ahol a Vaszatit tanultam. Az erkély északkeleti, gyönyörű kilátással az Elbára.

Eltelt két év és úgy gondoltam, az még sem normális, hogy Németországban élek, de még mindig kényelmesebb angolul beszélni a kollégáimmal, barátaimmal. Így hát fogtam magam és Budapestre jöttem egy háromhetes intenzív német tanfolyamra, hogy szerény német tudásomat egy kicsit továbbfejlesszem.

Az a három hét döntő jelentőségű volt az életemben. Kívülről úgy tűnt, hogy németet tanulok egész nap, hogy majd könnyebb legyen kint az élet, belül azonban valami megváltozott… A harmadik hét végén felhívtam Marcust és közöltem vele, hogy nem megyek vissza. Azt hiszem, örülhetek, hogy nem láttam az arcát, amikor ezt meghallotta… Persze megpróbált meggyőzni arról, hogy visszamenjek, de addigra én már döntöttem. Tudtam, hogy igazából semmi keresnivalóm Németországban.

Pár hét múlva visszamentem a holmimért és megbeszéltük, hogyan tovább. A Vaszatitól és tőle természetesen nem szakadtam el, de eljött az ideje, hogy a tudásomat arra használjam, hogy végre a honfitársaimnak segítsek. Ez 2002-ben volt, nyár végén, a nagy augusztusi árvíz után. Tíz évvel ezelőtt.

Bizonyára sejted, hogy az első időszak nagyon nehéz volt. Az első hónapokban szinte semmi jövedelmem nem volt, a nyugdíjas szüleim támogattak, én pedig próbáltam minél több helyre eljutni a Vaszati üzenetével. Nem volt könnyű időszak, de egyre csak próbálkoztam, mert tudtam, hogy egy olyan tudás birtokában vagyok, amivel nagyon sok emberen segíthetek.

Először azonban magamon kellett segíteni! A picurka lakást, amit a szüleimtől kaptam igyekeztem minél inkább a Vaszati szabályai szerint berendezni és ahol szükséges volt, korrigálni. A jó energiájú lakás és az erőfeszítések idővel meghozták az eredményüket. (Fontos! Mindkettőre szükség van! Vaszatira és tettekre egyaránt!)

Annyira pici volt a lakás és a konyha, hogy még igazi tűzhelyem sem volt. De azért minden nap főztem!

Annyira pici volt a lakás és a konyha, hogy még igazi tűzhelyem sem volt. De azért minden nap főztem!

A Vaszati egyre nagyobb publicitást kapott a sajtóban, tévében és rádióban is. Megalakult a Vaszati Szövetség és elkezdődött a tanítás. Ahogy egyre több és több embert (és az otthonát) ismertem meg, egyre inkább megbizonyosodtam arról, hogy mindaz, amit elméletben megtanultam, bizony a gyakorlatban is működik. S ugyanezt láttam a saját életemben is.

Elmondhatom, hogy még ahhoz is a Vaszati segítsége kellett, hogy Te és mindazok, akik ezt most olvassák, megismerhessétek a Vaszatit. A Vaszati segítségével sikerült megteremtenem azokat a pozitív energiákat magam körül, melyek segítettek, hogy elérjem a céljaimat – a Vaszatival, azaz a hivatásommal kapcsolatos céljaimat is.

Az ember hivatása akkor teljesedik ki igazán, amikor mind erkölcsileg, mind anyagilag elismerik. Legközelebb arról írok, hogyan alakult a pénzügyekkel való kapcsolatom és hogyan segített ebben a Vaszati.

 

Manhertz Edit

Manhertz Edit