Ugye nem tévedek, ha azt mondom, hogy a karácsonyi sürgés-forgás zöme a konyha és az étkező körül zajlik? Családi ünnepeinket – legyen szó Karácsonyról, névnapról vagy szülinapról – általában az étkezőben ünnepeljük valami finomság mellett… Éppen ezért most Karácsony előtt itt az ideje, hogy beszéljünk az étkezőről, illetve az étkezés helyszínéről.

Kisebb lakásokban nem biztos, hogy van hely külön étkezőnek, de azért valami kis hely mindenhol akad, ahol egy közös ebédhez vagy vacsorához leül a család.

Még egy csupa fehér étkező is lehet meleg hangulatú!

Még egy csupa fehér étkező is lehet meleg hangulatú!
forrás: avidekiotthon.hu

Az étkező elsősorban a Szaturnusz uralma alá tartozik. Szaturnuszhoz kapcsolhatjuk ugyanis az élelmiszereket és az olyan élelmiszerekkel kapcsolatos dolgokat, mint az éléskamra vagy az étkező. A konyha viszont nem a Szaturnuszhoz, hanem a Marshoz tartozik. Ha a konyhában étkezünk, akkor már a konyhában is jelen van Szaturnusz.

Azonban az étkezőről sem mondhatjuk, hogy tisztán a Szaturnusz uralma alatt áll. Egy étkezőben ugyanis nem csak étkezéshez, hanem beszélgetéshez, kártyázáshoz, rajzoláshoz is le lehet ülni. Ekkor pedig már megjelenik a Merkúr, és a Hold is. Ha pedig nagyon kényelmes, már-már luxus étkezőt alakítunk ki, akkor ott van Vénusz is. A nappalihoz hasonlóan tehát az étkező funkciója is kevert.

Igazi meleg hangulatú étkező

Igazi meleg hangulatú étkező
További ötletekért és nagyobb képért kattints a képre!
(tohop.com)

Hivatalosan nyugaton és délen van a legjobb helye az étkezőnek, de ha esetleg más égtájra került, az sem jelent akkora „katasztrófát”, mint mondjuk ha a vécé, a háló vagy a konyha kerül nem neki való helyre. Ennek leginkább az étkező kevert funkciója az oka, illetve az, hogy több bolygó is megjelenhet benne.

Nálunk nem igazán jellemző, de más országokban szokás külön reggeliző helyiséget, illetve vacsorázó helyiséget kialakítani. A reggeliző szoba remek helyen van keleten, ahová kora reggel süt be a Nap, a vacsorázó szoba pedig nyugaton, ahová este süt be a Nap. Ha új házat tervezel, akkor az étkező-konyha kapcsolat kialakításánál azt is vedd figyelembe, hogy a család mikor fogja leginkább az étkezőt használni. A mai, rohanó világban a legtöbben este, a vacsorához ülnek le. Ha azonban reggel nem kell rohanni, akkor fontos lehet, hogy a reggelit egy Napsütötte, keleti étkezőben lehessen elfogyasztani. Bizony, remek így indítani a napot – főleg, ha keleten még terasz is van, a nyári időszakra.

Modern étkező, ahol szépen kiegyenlítik egymást a hideg és a meleg színek.

Modern étkező, ahol szépen kiegyenlítik egymást a hideg és a meleg színek.
További csodaszép étkezőkért kattints a képre!
(goyovo.com)

Mi a délkeleti konyhában szoktunk reggelizni, ahová reggel szintén besüt a keleti ablakokon át a Nap. Ez is jó megoldás – főleg akkor, ha nem akarsz két étkező helyiséget kialakítani, mint az amerikaiak.

Az étkező berendezésénél, a bútorok, a színek, formák és minták megválasztásánál két fő dolgot veszünk figyelembe. Az egyik az étkező funkcióhoz kapcsolódik, a másik pedig ahhoz az égtájhoz, ahol az étkező van.

Ha csak a funkciót vesszük figyelembe, akkor azt mondjuk, hogy az étkező mindenképpen legyen meleg (itt a meleg színekre gondolok), barátságos, hívogató és étvágygerjesztő.

Régóta figyelem a különböző színeket, a színek hatásait. Általában azt mondjuk, hogy a piros, bordó, barna, sárga, és a narancs meleg színek, a kék, zöld, lila, fehér, szürke pedig hideg színek. Ez azonban így nagyon általános. A hideg színeknek is lehetnek meleg árnyalatai – főleg a zöldnek, lilának -, sőt a hideg színeket is lehet úgy kombinálni más színekkel és anyagokkal (pl. természetes fával), hogy az összhatás végül meleg legyen.

Ez az étkező a lila terítő hatására meleg, ugyanakkor elegáns hangulatú

Ez az étkező a lila terítő hatására meleg, ugyanakkor elegáns hangulatú
Kattints a képre!
(zeospot.com)

Az étkező berendezésére is érvényesek az általános Vaszati elvek. Ha „súlyos” égtájra került az étkező (délre, délnyugatra, nyugatra), akkor a bútorok is lehetnek súlyosak. Ha a könnyedebb égtájakra, akkor a bútorok is legyenek könnyedek, filigrának.

A színek megválasztásánál is vedd figyelembe az égtájat. Egy északnyugati, vagy északi étkezőben ne domináljanak a piros színek, mert azok nem valók oda. Próbálj másképp meleg hangulatot teremteni. Ha például világos falszínt szeretnél, a fehér helyett válaszd a vajszínt, ami sokkal melegebb.

Na és milyen legyen az étkező asztal?

Azt már nagyon jól tudod, hogy a Vaszati elsősorban a szögletes formákat szereti, a négyzetet, téglalapot. Ez igaz az étkező asztalra is. Ha nem szeretnéd, hogy az asztal sarka nagyon éles legyen, akkor természetesen le lehet egy kicsit kerekíteni, de a kör alakú étkező asztalt – ha lehet, kerüld. Azt mondja a Vaszati, hogy egy kerek asztalnál soha nem lesz egyetértés. Hm… Akkor mi értelme van a kerekasztal-beszélgetéseknek?

Az asztalnál próbáld úgy kialakítani az „ülésrendet”, hogy az asztalnál ülve a családfő keletre tekintsen. Ez a legfontosabb szabály. Ideális esetben az a jó, ha minél kevesebben ülnek úgy, hogy közben dél vagy délnyugat felé tekintenek, de ez egy terített asztalnál szinte lehetetlen. Arra azonban mindenképp figyelj, hogy a családfő keletre nézzen.

Ez a teríték nagyon aranyos!

Ez a teríték nagyon aranyos!
Még több terítékért kattints a képre!
(gypsypurple.blogspot.hu)

Mi a helyzet a bárpultos kialakítású étkezőkkel? Azt hiszem, ez a divat Amerikából jött – itt szinte minden konyhában látunk ilyet. Jó megoldás lehet abban az esetben, ha nem ez az egyetlen és kizárólagos étkezőhely.

Ha az étkezés a családi élet része, akkor fontos, hogy étkezés közben lássuk egymást – azaz szemben üljünk egymással. Egy bárpult esetében egymás mellett ülünk, ami jó lehet egy gyors reggelinél, de már nem igazán szerencsés egy meghitt családi vacsoránál.

Ünnepnapokon jó, ha a sima terítéken kívül valami egyéb dekoráció is kerül az asztalra.  Persze fontos, hogy ne a dekoráció domináljon, mert – egyrészt nem marad hely az ennivalónak, másrészt pedig túlságosan elvonhatja a figyelmet az ételről. Ugyanakkor az is tény, hogy egy egészen egyszerű fogás vagy süti is sokkal ünnepibbnek tűnik, ha díszesen van tálalva…

Remélem, már tervezed a karácsonyi menüt és a hozzáillő terítést és dekorációkat is!

Manhertz Edit

Manhertz Edit

ui: Ha van időd és szeretnél igazán szép karácsonyi dekorációs ötletekhez jutni, javaslom, hogy minden egyes képre kattints rá, mert mind-mind máshová visz és mind külön ablakban nyílik, hogy el ne tévedj…