Többször is beszéltünk már róla, hogy a Vaszati elveit akkor tudjuk leginkább alkalmazni, amikor új házat tervezünk. Azon túl, hogy minden helyiség jó helyre kerüljön és elegendő pozitív energia jusson a házba, arra is oda tudunk figyelni, hogy az épületnek kedvezőek legyenek az arányai és méretei, valamint arra, hogy legyen a háznak egy igazán szép arca, igazán szép homlokzata.

Ezen a rendkívül szép házon nagyon jól látszik a ház szája és szemei

Ezen a rendkívül szép házon nagyon jól látszik a ház szája és szemei. A képet a cgarchitect.com oldalon találtam.

A ház arcát az emberi archoz lehet hasonlítani. A bejárati ajtó a ház szája, a bejárati homlokzaton levő ablakok pedig a szemei.

Ha kívülről nézzük a házat, akkor a bejárattól balra levő ablakot (vagyis a ház bal szemét) Napablaknak, a bejárattól jobbra levő ablakot pedig Holdablaknak nevezzük.

Ha a házon belül vagyunk, és úgy akarjuk megállapítani, melyik a Nap- és melyik a Holdablak, akkor a bejárattól balra levő ablak (belülről nézve!) a Holdablak, a jobbra levő ablak pedig a Napablak.

Ahogy a nevük is mutatja, a Napablak a Nap irányítása, míg a Holdablak a Hold irányítása alatt áll. A Napablakok elsősorban a ház férfi lakóival állnak kapcsolatban, így tulajdonságaik elsősorban rájuk hatnak. A Holdablakok a nőkkel állnak kapcsolatban, tulajdonságaik elsősorban őket érintik.

Természetesen egy ház homlokzatán nem csak egy Napablak, vagy Holdablak lehet, hanem több is:

Az előbb megismert háznak 3-3 Nap-, illetve Holdablaka van. Az első Napablak közvetlenül az ajtó mellett van, a második és a harmadik távolabb. Ugyanez vonatkozik a Holdablakokra is.

Az előbb megismert háznak 3-3 Nap-, illetve Holdablaka van. Az első Napablak közvetlenül az ajtó mellett van, a második és a harmadik távolabb. Ugyanez vonatkozik a Holdablakokra is.

Ideális esetben a Nap- és Holdablakok egy homlokzaton helyezkednek el. Előfordulhat azonban, hogy a bejárati ajtó úgy helyezkedik el, hogy már nem fér a közelébe Napablak, Holdablak, vagy talán egyik sem. Ebben az esetben a bejárathoz eső legközelebbi ablakot tekintjük Nap- ill. Holdablaknak, attól függően, hogy az melyik oldalon helyezkedik el. Természetesen az ilyen Nap- és Holdablak már nem képvisel olyan harmóniát, mint egy szép, szimmetrikus homlokzatú ház Nap- és Holdablakai.

Ennek a háznak a főhomlokzatra került a Holdablaka, a Napablak viszont valahol az oldalsó homlokzaton van, amit most nem is látunk.

Ennek a háznak a főhomlokzatra került a Holdablaka, a Napablak viszont valahol az oldalsó homlokzaton van, amit most nem is látunk. (gopixpic.com)

Társasházi lakásoknál sajnos gyakran előfordul, hogy az ablakok annyira messze vannak a bejárati ajtótól, hogy a lakásnak gyakorlatilag nincs is Napablaka és Holdablaka.

Az első Napablak (ami legközelebb esik a bejárati ajtóhoz) az apával áll kapcsolatban, a második az elsőszülött fiúval, a harmadik a másodszülött fiúval, és így tovább. A Holdablakok közül az első az anyával áll kapcsolatban, a második az elsőszülött lánnyal, a harmadik a másodszülött lánnyal. A Nap- és Holdablakok minőségéből fontos információkat kaphatunk a ház lakóira vonatkozólag.

Amikor ezeket az ablakokat vizsgáljuk, a következő kérdéseket kell megválaszolnunk:

* Van-e egyáltalán Nap- és Holdablakunk? Ha igen, akkor mennyi?

* Milyen ezeknek az ablakoknak az állapota? Itt azt vizsgáljuk, hogy az ablak rendben van-e, nincs-e betörve, esetleg utólagosan befalazva, stb.

* A Nap- ill. Holdablakhoz tartozó helyiségeknek milyen tulajdonságai vannak? Tiszták, rendben vannak, vagy valamilyen elhanyagolt, piszkos helyiségek?

* Mi a funkciója annak a helyiségnek, ami ezekhez az ablakokhoz tartozik? A helyiségben uralkodó bolygó milyen kapcsolatban áll a Nappal és a Holddal?

A Ramacandra yantra segít, ha gond van a Napablakkal

A Ramacandra yantra segít, ha gond van a Napablakkal

Ha egy házban vagy lakásban gondok vannak a Nap- vagy a Holdablakkal és ezt a problémát nem lehet másképp kijavítani, akkor ajánlott elhelyezni a Nap, illetve a Hold spirituális yantráját vagy a szóban forgó ablaknál, vagy ha hiányzik a Nap- vagy a Holdablak, akkor a bejárat jobb és baloldalán.

Egy társasházi lakás esetén például, ahol esetleg annyira messze esik a Nap- vagy a Holdablak, hogy az valójában hiányzik, akkor legjobb a főbejárat mellett elhelyezni a Ramacandra (Nap) és a Vasudeva (Hold) yantrát. Az ajtótól balra tesszük (belülről!) a Vasudeva yantrát, az ajtóttól jobbra pedig a Ramacandra yantrát.

A Vasudeva yantra segít, ha gond van a Holdablakkal

A Vasudeva yantra segít, ha gond van a Holdablakkal

A Nap- és Holdablakok szerepe a ház energiaminőségének megállapításánál jóval kisebb, mint mondjuk annak, hogy milyen az északkelet vagy a délnyugat minősége, vagy az, hogy milyen a Brahmasztan. Ha azonban a házban több súlyos Vaszati hiányosságot találunk, akkor már erősebben megérezhetjük, ha a Nap- és Holdablak nincs rendben, mint abban az esetben, ha a legtöbb érzékeny égtáj rendben van, „csak” a Napablakkal van valami gond.

Mindenképpen fontosnak tartom tehát megvizsgálni a bejárat közelében levő ablakokat és ha szüksges, korrigálni azokat.

Ha pedig új házat készülsz építeni vagy akár készen venni, mindenképpen javaslom, hogy vizsgáld meg a ház arcát is…

 

Manhertz Edit

Manhertz Edit