Mi van az elefántokkal?

Nos, az elmúlt sok-sok évben, mióta próbálom a Vaszatit Magyarországon is megismertetni, időnként kapok olyan kérdést, hogy a lakáson belül hova kell tenni az ilyen-olyan ormányú, méretű és anyagú elefántokat. A kérdéstől persze rendre zavarba jövök…

Egy ilyen gyönyörű elefánt csak jó hatással lehet ránk

Egy ilyen gyönyörű elefánt csak jó hatással lehet ránk

…az az igazság, hogy annak idején, amikor Marcus Schmiekétől, Vaszatit tanultam, leginkább a zavartalan energiaáramlásokra, az egyes égtájakon uralkodó bolygókapcsolatokra, színekre, geometriára, és a Vaszati többi univerzális törvényére figyeltünk, az elefántok nem igazán voltak fókuszban. Egyetlen egy esetre emlékszem, amikor Marcus egyáltalán kiejtette azt a szót, hogy elefánt, amikor a Yoni számítást tanultuk (az épületek kedvező méreteihez szükséges számítást), melyek közül az egyik Yoni neve „Gaja-Yoni”, azaz elefánt Yoni. (Az elefánthoz tartozó Yoni érték természetesen kedvező.) Ezen kívül azonban nem igazán volt szó elefántokról.

Az elefánt motívum megjelenik a védikus építészetben díszítőelemként. Ezek az elefántok Angkorvatban találhatók.

Az elefánt motívum megjelenik a védikus építészetben díszítőelemként. Ezek az elefántok Angkorvatban találhatók.

Az az egyáltalán nem megalapozatlan sejtésem, hogy ez az elefánt dolog (a delfinnel együtt) a nyugaton elterjesztett Feng Shuiból jön, ott használnak ilyesmit előszeretettel korrigálásra. (Pedig Kínában tudtommal nem is él elefánt…)

Nemrégiben ismét felvetődött az elefánt téma. Egy korábbi írásom egyik hozzászólója vetette fel az elefánt kérdést. Délnyugaton volt egy bordó színű terítője, amit föld színű terítőre cserélt, amin elefántok vannak, de mivel nem hozta meg a kívánt eredményt, aggódni kezdett, hogy talán valami gond van az elefántos terítővel, mert már korábban is volt hasonló tapasztalata vele… Egy másik hozzászóló egy nagyon aranyos eszmecserét folytatott arról, hogy szerinte miért nincsenek jó helyen az elefántok délnyugaton. (A leveleket megtalálod a cikkhez írt hozzászólások között.)

Én persze értetlenül állok a helyzet előtt, mert meg vagyok róla győződve, hogy a pozitív energiák áramlását nem  befolyásolják, hogy egy terítőn vannak-e elefántok, vagy nincsenek… Mivel újra és újra felvetődik az elefánt téma, arra gondoltam, hogy egy kicsit felfrissítem a tudásomat és utánanézek ezeknek a kedves állatoknak…

Tipikus indiai elefántos festmény. Szerintem nagyon szép.

Tipikus indiai elefántos festmény. Szerintem nagyon szép.

Általánosságban az elefántoknak (maguknak az élő és mozgó állatoknak) kiemelkedő jelentőségük van a védikus kultúrában. Az indiaiak életében az elefánt olyan fontos szerepet tölt be, mint nálunk a ló. A vallásos ceremóniák során is szerepet kaphatnak az elefántok. Azokon az ünnepségeken, amikor az imádott Istenségeket kihozzák a templom oltáráról azért, hogy sétáljanak a templom körül és az utca embere is megcsodálhassa Őket, gyakran elefánt hátán utaznak.

Az elefánt a hatalmas erő, a bölcsesség és a bátorság szimbóluma. Az elefánt látványa segíti a tudatalattit abban, hogy bátorságra, bölcsességre és erőre tegyen szert, hogy leküzdjük a nehézségeket és, hogy növeljük a hatalmunkat vagy befolyásunkat az anyagi világban. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy elefánt látványa (és itt már lehet kép vagy szobor is), kedvezően hat a tudatunkra, illetve a tudatalattinkra. Hasonlóan az erőt és a bátorságot szimbolizálja az oroszlán is, a tehén pedig megnyugtat és szeretetet sugároz. Velük ellentétben azonban pl. egy sakál vagy egy keselyű a védikus kultúrában nem igazán számít kedvező állatnak, őket kerülni kell. Nem is igazán láttam még sakál vagy keselyű díszítő motívumot… Elefánt motívumot viszont annál többet!

Ez a gyöngyörű elefántos főbejáratű épület az indiai Rajasthan területén található.

Ez a gyöngyörű elefántos főbejáratű épület az indiai Rajasthan területén található.

Ha tehát az elefánt látványa kedvező hatással van ránk, akkor miért is ne lenne jó helye az otthonunkban egy elefánt szobornak vagy egy elefántot ábrázoló képnek (Indiában rengeteg ilyet lehet kapni), vagy akárcsak egy terítőnek vagy egy függönynek, amin elefánt motívumok vannak?

Na de, hova kerüljön az elefánt? A lakásban kerülhet bárhová, ahol a színe vagy a mérete nem mond ellent a Vaszati elveinek. Az elefántra tehát tekinthetsz úgy, hogy mint egy kedvező díszítő motívumra. Egyszerűen jó ránézni. Ha pl. az irodádban az íróasztalodra teszel egy szép elefánt szobrot, akkor a látványától erőt és bátorságot meríthetsz.

Az elefántos dísztárgyak azonban nem energetikai eszközök. Nem olyan, mint egy Sri yantra vagy egy Meru chakra. Az elefánt kedves a szemnek, ezért jó hatással van ránk.

Ezen az oltáron a másik kedvező állat, a tehén látható.

Ezen az oltáron Krisna és Társa mellett a másik kedvező állat, a tehén látható.

A védikus templomokban az oltáron szinte mindig találunk az imádott istenségek mellett elefántokat, ami azt jelzi, hogy a jelenlétük kedvező. (Az oltárokon az elefántok mellett még tehén figurák is szoktak lenni, ez utóbbiak leginkább Krisna tiszteletére, aki tehénpásztorok között töltötte a gyerekkorát.) Nekem pl. a házi oltáromon van két pici márvány elefánt, Indiából hoztam őket. De most, hogy ennyit beszéltünk róluk, beszerzek majd egyet az íróasztalomra is.

Az elefántokat áruló kereskedőknek üzenem: nem jó olyan elefántot elhelyezni a lakásban, amely mérges vagy éhes pózban van.  Azok az elefántok, amelyeknek szélesen nyitva van a szájuk, tüzes a szemük és fel van emelve az ormányuk, mérgesek, az olyan elefántok, amelyeknek az ormánya hátul pihen, éhséget képviselnek. Ilyen elefántokat inkább ne árusítsanak, helyette csak békés, nyugodt elefántokat.

Az elefánt tehát egy kedvező dekoráció a házban, de nem kimondottan a korrigálás a szerepe. Remélem, kitisztult a kép velük kapcsolatban…

Manhertz Edit

Manhertz Edit