Nagyon sokat hallhattál már a Vaszati energetikai eszközeiről, a yantrákról, de nem biztos, hogy azt is tudod, hogyan készülnek, hogyan működnek.

A védikus kultúrában a yantráknak, a yantra készítésnek sok-sok évezredre visszanyúló hagyományai vannak. Éppen ezért nagyon sok fajta yantrát lehet készíteni. Ezeknek a különböző yantráknak persze mind-mind más a szerepük, másban segítenek, másra használják őket.

A yantrák szinte kivétel nélkül valamilyen nagyhatalmú személyhez, félistenhez, Istenséghez kötődnek. Indiában a bolygókat is személynek tartják, éppen ezért még a bolygó yantrák is személyekhez kapcsolódnak. A Nap nem más, mint Surya, a Hold Chandra, a Vénusz Sukracarya, a Szaturnusz Sani, stb.

A yantrák legtöbbje egyúttal különleges „erődiagram„, azaz a különleges szerkezetük, mértani formájuk már önmagában is nagyon hatásos. Vannak azonban egészen egyszerű yantrák is, melyeket mindössze 9  (vagy több) szám jelöl.

A bolygók yantráit lehet például csak számokkal jelölni, de maguknak a bolygóknak is van geometrikus yantrájuk is:

Itt egymás mellett láthatod a Vénusz különböző yantráit: Az első a legegyszerűbb számos yantra, a második a Vénusz bolygó geometrikus yantrája, a harmadik pedig a Vénusz urának, Parasuramnak a yantrája. A három yantra közül az első kettő anyagi minőségű, a harmadik viszont spirituális.

Itt egymás mellett láthatod a Vénusz különböző yantráit: Az első a legegyszerűbb számos yantra, a második a Vénusz bolygó geometrikus yantrája, a harmadik pedig a Vénusz urának, Parasuramnak a yantrája. A három yantra közül az első kettő anyagi minőségű, a harmadik viszont spirituális.

Általánosságban minden yantráról elmondhatjuk, hogy akkor működik igazán, ha azt a megfelelő időpontban a megfelelő személy készítiA megfelelő személy nagyon fontos a kézzel rajzolt yantráknál. Legjobb, ha egy felszentelt védikus pap – brahmana – készíti.

Nyomtatott yantrák esetében fontos az időpont, valamint az, hogy a yantrát (még mielőtt eljut a tulajdonosághoz) szintén egy arra alkalmas személy (brahmana) felszentelje. 

A Sri yantrát az erődiagramok királyának is hívják. Laksmi-devi, a szerencse Istennője kapcsolódik hozzá, a mantrája pedig: srim klim Laksmi-Narayanabhyam namah.

A Sri yantrát az erődiagramok királyának is hívják. Laksmi-devi, a szerencse Istennője kapcsolódik hozzá, a mantrája pedig: srim klim Laksmi-Narayanabhyam namah.

Sokan kérdeztétek már, hogy mi a különbség a yantra és a mandala között, hiszen a yantrák, és a mandalák hasonlóképpen készülnek.

Mind a yantrák, mind a mandalák elkészítéséhez szükség van valakire, aki megrajzolja, megfesti, vagy történetesen kinyomtatja azt a bizonyos mértani ábrát. Ezt a folyamatot hívjuk tantrának.  Amikor a geometriai ábránkhoz egy mantra (azaz védikus ima) is tartozik, akkor beszélünk yantráról. A mantrák pedig a yantrához tartozó személyt dicsőítik. Ha egy geometrikus ábrához nem tartozik egy személy és egy mantra, akkor az az ábra nem yantra, hanem „csak” egy mandala. Remélem, ezt eddig sikerült megemészteni… 🙂 A mostani általánosságok után, legközelebb már a Vaszatiban használt yantrákról lesz szó. Az itt látható Sri yantra például az egyik leggyakrabban használt yantra. Nem véletlen, hogy a 27 napos programnak is szerves tartozéka… 

 

Manhertz Edit

Manhertz Edit