A minap beszélgettem az egyik kolléganőmmel, aki mielőtt megismerte volna a Vaszatit, hosszú évekig Feng Shui tanácsadó és oktató volt.

Nagyon jól ismeri az összes Feng Shui iskolát, külföldi tanároktól is tanult, mégis volt benne egy hiányzérzet a Feng Shuival kapcsolatban. Több kérdésére nem kapott választ, ráadásul a saját életével sem volt megelégedve – úgy érezte, hiába vet be minden létező Feng Shui trükköt, valahogy hosszútávon nem működik…

Később, amikor megismerkedett a Vaszatival, világossá vált számára, hogy mik voltak akkori otthonának azok a súlyos Vaszati hibái, amelyeket a Feng Shui nem tekintett hibáknak, és már az első (akkor még kisebb) Vaszati szerinti változtatások után úgy érezte, hogy valami beindult az életében…

A beszélgetés során természetesen szóbajöttek a pénzügyek. A Vaszati azt mondja, hogy otthonod minden egyes égtája kapcsolatban áll valahogy a pénzügyekkel, mégis a legszorosabb kapcsolat otthonunk északi részével van. Leginkább a bevételeink függenek attól, hogy elég nyitott-e az észak, és hogy megfelelően használjuk-e. Erről már nagyon sokat olvashattál korábban.

A tiszta víz nagyon kedvező északon még egy kép formájában is. Legjobb azonban az igazi, tiszta víz.

Ez az az égtáj, amely a leggyakrabban keveredik ellentmondásba mind az európai építészeti hagyományokkal, mind a kínai rendszerrel, a Feng Shuival. Az európai építészet eléggé elhanyagolja a ház északi területét, legtöbbször ide kerülnek a mellékhelyiségek, és ha van is itt ablak, az nagyon picike. A Feng Shui sem tartja különösen fontosnak, hogy nyitva legyen az észak…

Igen, ez volt az egyik olyan nagy kérdés – az észak minősége -, amelyre a kolléganőm nem kapott választ a Feng Shuitól.

Ha már egy kicsit többet tudsz a Vaszatiról, akkor biztosan emlékszel, hogy azért (is) olyan fontos, hogy szép nagy ablak legyen északon, mert abból az irányból érkeznek otthonunkba az organikus életenergiák, melyeknek a minősége nőnemű. Az a tapasztalatunk, hogy az olyan lakásokban, ahol zárt az észak, általában nem érzik jól magukat a nők. Hiányzik a női energia.

Már sejtheted, hogy ez a volt kolléganőm otthonának is az egyik komoly Vaszati hibája: teljesen zárt volt az észak. Hiába volt tele a lakás Feng Shui szimbólumokkal, ez a nagy probléma nem lett megoldva – sőt, nem is tudta, hogy ez egyáltalán egy probléma.

Ha nem vagy megelégedve a pénzügyeiddel, azt javaslom, máris nézz körül otthonod északi részén! Könnyen előfordulhat, hogy ott van a kutya (vagy inkább a pénz) elásva!

Manhertz Edit

ui: Pár hónappal ezelőtt – amikor már egyértelműen látszott, hogy gazdaságilag ismét nehéz idők előtt állunk – tartottunk egy kis szavazást arról, az otthonunk mennyire támogatja, vagy sem a pénzügyeinket. Az akkori írásomat és a szavazás eredményét ide kattintva megnézheted. >>