Marcus Schmieke – fizikus, Vaszati tanárunk, a TimeWaver és a Healy feltalálója, a Magyarországi Vaszati Szövetség állandó tiszteletbeli tagja
(A bemutatót Manhertz Edit írta.)
Marcus Schmieke 1966-ban született a németországi Oldenburgban. Számos könyvet írt a Vaszatiról, sőt a Vaszati szó is az ő nevéhez fűződik. Ő kezdte ugyanis Vaszatinak nevezni az egyébként Vasztuként ismert védikus építészet tudományt.
Fizikát és filozófiát tanult Hannoverben és Heidelbergben.
1994-ben Marcus Schmieke társalapítója volt a Tattva Viveka magazinnak, amely a tudomány, a filozófia és a spirituális kultúra fóruma.
Ebben az évben találkoztam vele én is először, és bár akkor még nem ismertük meg egymást közelebbről, már az első találkozásunk során érezhető volt, hogy egy különleges embert ismerhettem meg a személyében. Akkor még leginkább a gyönyörű énekhangja tűnt fel és az, hogy mennyire jártas a védikus filozófiában.
A Tattva Viveka magazint könyvek sora követte, amelyek közül a Das letzte Geheimnis (Az utolsó titok – 1995) és a Das Lebensfeld (Az élet területe – 1997) a leghíresebb.
A 90-es évek végén hosszabb időt töltött Indiában, ahol elsősorban a védikus építészet tudományát és a hozzá kapcsolódó társtudományokat tanulmányozta. Tanulmányait kitüntetéssel fejezte be a rangos dél-indiai Vastuvidyapratisthanam intézetben. Különböző észak-indiai mesterektől tanult védikus asztrológiát, aminek a lényegét végül egy lengyel asztrológus segítségével értette meg. A tőle tanultak alapján írta Védikus Asztrológia című könyvét 2001-ben.
Ezt a könyvet (ami sajnos már nem kapható magyarul) tulajdonképpen együtt írtuk. A könyv eredeti címe: Védikus asztrológia hét nap alatt. Hét napon keresztül minden nap tanított engem és a feleségét (akkor még menyasszonyát) a védikus asztrológia tudományára, és az volt a feladatom, hogy írjam le, amiket mondott. Ez persze nem sikerült, de a könyvben található táblázatok elkészítésében sokat segítettem neki.
1996-ban a
(Azért azt megjegyzem, hogy két könyv elolvasása után nem lehet tökéletes vaszati házat tervezni!)
Nagyon örülök, hogy létrejöhetett ez a találkozó, ugyanis tanácsadóink közül sokan még közvetlenül tőle tanulhattak és nagyon örültek, hogy egy bő évtized után újra találkozhattak. A tanácsadóink másik része számára pedig azért volt nagy jelentősége ennek a találkozásnak, mert végre személyesen is találkozhattak azzal a személlyel (és hallhattak is tőle), akinek a Vaszatit köszönhetjük.
Szeretnéd még jobban megismerni Marcus Schmiekét?
Az alábbi blogbejegyezésekben (amelyek nagy részéhez videó vagy hangfelvétel is tartozik) még többet megtudhatsz róla!
Otthonunk és a csakrák összefüggései
Arról már többször beszéltünk, hogy otthonunkban is megtalálhatjuk azokat a fő energiapontokat, amelyekről az Ájurvéda beszél. Otthonunknak is vannak marmapontjai (energiapontok), nádijai (energiavonalak) és csakrapontjai is. Ez utóbbit fizikailag azonosíthatjuk...
Mandalák és frekvenciák a Vaszatiban
Amikor falakkal körül határolunk egy teret, azaz, amikor építünk egy házat vagy kerítéssel körbekerítünk egy földterületet, akkor létrejön egy sajátos jellemzőkkel rendelkező energiamező. Ez az energiamező egyúttal létrehoz egy mandalát, a Vaszatupurusa mandalát,...
Vaszati és TimeWaver – Marcus Schmieke történelmi jelentőségű előadása
Bizonyára tudod, hogy a 2000-es évek közepén a Vaszati oktatás úgy történt, hogy az alaptanfolyamokat megtartottuk mi (kezdetben én, majd kolléganőim), majd Marcus jött személyesen haladó tanfolyamot tartani. A tanfolyam hat napos volt, Marcus beszélt, én fordítottam....
Tudatunk hatása a mindennapjainkra és a világra
Tegnap volt a régóta beharangozott és sokak által nagyon várt Jupiter-Szaturnusz találkozó és egyben a téli napforduló, az év leghosszabb éjszakája. Erre a napra Marcus Schmieke szervezett egy nagyon szép programot, amelyen tudósok, kutatók és spirituális tanítók...
A Vaszati kiegészítő eszköze: a Healy
Ha valaki azt a szót hallja, hogy Vaszati, automatikusan eszébe kell, hogy jusson Marcus Schmieke, hiszen neki köszönhetjük, hogy az ősi védikus térrenedezést, a Vasztut közérthető formában, egységbe rendezve, európaiak számára is érthető és elfogadható módon...
Mi az a Vaszati? – Marcus Schmieke előadása
A fenti kép 2004. februárjában készült Piliscsabán abban az okató központban, ahová az első magyarországi szaktanácsadó képző tanfolyam tanulóival beköltöztünk hat napra, hogy Marcus Schmiekétől Vaszatit tanuljunk. A reggeleket közös énekléssel kezdtük, ezzel...
A kvantumfizika és az információs mező gyakorlati alkalmazása – Marcus Schmieke előadása
Amikor a legutóbb Marcus Schmiekéről írtam, még nem is sejtettem, hogy hamarosan ismét a vendégünk lesz Budapesten. Ez alkalommal elhatároztuk a férjemmel, hogy engedélyt kérünk tőle, hadd rögzítsük videóra az előadását. Természetesen hozzájárult, sőt pár perccel...