Bizonyára tudod, hogy a 2000-es évek közepén a Vaszati oktatás úgy történt, hogy az alaptanfolyamokat megtartottuk mi (kezdetben én, majd kolléganőim), majd Marcus jött személyesen haladó tanfolyamot tartani. A tanfolyam hat napos volt, Marcus beszélt, én fordítottam. Igyekeztünk ezeket a látogatásait úgy szervezni, hogy legyen olyan alkalom is, amikor olyanok is hallhatnak tőle, akik nem vesznek részt az oktatáson.
2007-ben tartotta utoljára Marcus a haladó tanfolyamot, utána közösen úgy ítéltük meg, hogy felnőttünk a feladatra, a haladó tanfolyamot is meg tudjuk tartani mi. Ez az utolsó alkalom azonban elég intenzívre sikeredett, mert magával hozta a feleségét és a karonülő kislányát is, valamint velük tartott egy közös jó barátnőnk is, aki azért jött, hogy részt vegyen a tanfolyamon. (Ő egyébként Észtországból származik.)
Bár béreltem Marcusnak és „csapatának” egy külön lakást nem messze tőlünk, ő szeretett volna inkább velünk lakni. Így aztán az 53 m2-es régi lakásunkban laktunk hatan, több mint egy hétig… Mindezt csak azért meséltem el – bevezetésként -, hogy elhidd nekem, annyira fáradt voltam, hogy semmire nem emlékeztem abból a bizonyos esti, külső vendégeknek szánt előadásból, aminek a hangfelvételét a minap megtaláltam…
Még szerencse, hogy felvettük, így most, 14 év elteltével én csodálkoztam leginkább azon, hogy mi volt a téma… Igen, a címből már sejtheted, a TimeWaver-ről beszélt nekünk, arról az eszközről, ami igazán híressé tette Marcust az egész világon. Arról az eszközről, amelynek a még híresebbé vált gyermeke a Healy.
Józsival, a férjemmel, 2005-ben meglátogattuk Marcust (akkor még a szász-svájci Schönában volt a Védikus Akadémia, ugyanott, ahol én is tanultam a Vaszatit) és egyik nap, míg én a barátnőimmel lógtam, Józsinak titokban megmutatta a TimeWaver készülék első prototípusát. Én erről akkor nem is tudtam, csak itthon mesélt róla…
Tudtam, hogy készül ez a gép, mert pont ezt, az utolsó, általa tartott tanfolyamot egy TimeWaver konferencia miatt kellett későbbre halasztanunk az eredetileg tervezettnél. Arra azonban nem számítottam, hogy ezen a Vaszati előadáson erről is szó lesz. Olyannyira nem számítottam rá, hogy nem is emlékeztem, hogy ez volt a téma… (Az emlékezetkihagyást a már említett okok miatti fáradtságra fogom.)
A teljes előadást itt tudod meghallgatni:
Mivel Marcus nevével ugyanúgy összeforr a Vaszati, a TimeWaver és a Healy – sőt, az utóbbi kettőtől lett igazán híres -, ezért fontosnak tartom, hogy közkincsé tegyem ezt a történelmi jelentőségű előadást.
Azért is érdemes meghallgatni, mert beszél arról is, hogy hogyan lehet használni akár Vaszati korrekcióra is a TimeWavert. Erről eszembe is jutott, hogy a Rezonance képes Healynél is van arra lehetőség, hogy ne csak személyeket, hanem más dolgokat, például növényeket vagy akár egy házat felvegyünk páciensnek, így még a kicsi Healy is alkalmas arra, hogy támogassa otthonunk energiáit!
Ha olvastad valaha is Marcus könyvét, amelynek címe: Vaszati – A tökéletes otthon kulcsa (sajnos már nem kapható), abban van egy fejezet, ami felsorolja a Vaszati korrekciók kilenc csoportját – kezdve az építészeti változtatásokkal. A kilencedik korrekciós lehetőség a Virtuális élettér korrekció, aminek a leírását fel is olvastatta velem az előadáson. Ez áll a könyvben:
Csak most esett le igazán, hogy már abban az időben, amikor együtt dolgoztunk, a Vaszati mellett a TimeWavert tervezgette, bár abban az időben még ezt a nevet nem használta. A TimeWaver név később jött. (Erről beszélt is a tavaly januári előadásában Budapesten.)
Egy fontos dolog jutott még eszembe, ami talán megmagyarázza, miért kezdtem Vaszatit tanulni és miért pont Marcustól: A 90-es évek közepe táján valaki a kezembe nyomott egy Feng Shui könyvet, mondván, „te építész vagy, ez téged biztosan érdekel”. (Ez nem sokkal azután volt, hogy felépítettük a somogyvámosi Krsna templomot.)
Belelapoztam a könyvbe és miután mást se találtam benne, csak sarokba állított delfineket és elefántokat és néhány ezoterikusan hangzó furcsaságot (elnézést kérek a Feng Shuiban hívőktől, minden bizonnyal nem a leghitelesebb könyv jutott el hozzám), közöltem, hogy ez hülyeség, engem nem érdekel.
Nem vagyok abban sem biztos, hogy a Vasztu megfogott volna, ha nem Marcustól tanulom. Találkoztam néhány indiai kiadású Vasztu könyvvel, és bár ez az irány közelebb állt hozzám a védikus kultúra szeretete miatt, ha nem Marcustól, azaz nem egy fizikustól tanultam volna róla, lehet, hogy kijelentettem volna, hogy ez csak „hindu babona” és én nem hiszek a hindu babonákban.
Igen ám, de Marcus minden egyes Vasztu (vagy ahogy ő kezdte nevezni: Vaszati) szabályt olyan tudományosan tudott elmagyarázni, hogy rövid idő alatt rá kellett jönnöm, hogy a védikus építészet nem holmi hindu babona, hanem egy komoly tudomány. Ez az újonnan előkerült hangfelvétel pedig még inkább bizonyítja számomra, hogy érdemes tőle tanulni, érdemes rá hallgatni – legyen szó Vaszatiról, TimeWaverről, Healyről vagy éppen a tudat természetének a kutatásáról…
Legutóbbi hozzászólások