Amikor a legutóbb Marcus Schmiekéről írtam, még nem is sejtettem, hogy hamarosan ismét a vendégünk lesz Budapesten. Ez alkalommal elhatároztuk a férjemmel, hogy engedélyt kérünk tőle, hadd rögzítsük videóra az előadását. Természetesen hozzájárult, sőt pár perccel később megkért, hogy tolmácsoljam szavait az összegyűlteknek.
Ebben a mostani előadásában sokat mesélt magáról és arról hogy a fizikában és a kvantumfizikában megszerzett ismeretei hogyan vezettek oda, hogy megalkosson egy több szempontból is egyedülálló. orvosi certifikáttal rendelkező eszközt, a Healyt.
Számomra az előadás egyik legfontosabb üzenete az, hogy bármit is tanulunk vagy tanultunk, bármilyen tudás is legyen a birtokunkban, gondolkozzunk el azon, hogy ezt a tudást hogyan tudnánk mások javára használni.
Ha megnézed a videót, akkor sok érdekes információt megtudhatsz Marcusról és arról is, hogyan jutott el a fizikai és kvfntumfizikai tanulmányokkal kezdve a szerzetesi életen át egészen addig, hogy feltalálja a TimeWaver és a Healy készüléket. Egy fontos részletről nem beszélt – mivel ez most nem volt az előadás témája – de mi tudjuk, hogy ebbe a folyamatba belefért egy időszak (nagyjából 1998-al kezdődően), amikor a védikus építészet, azaz a Vaszati volt a figyelme fókuszában. Ennek az időszaknak köszönhetjük, hogy ma Magyarországon is van Vaszati oktatás és tanácsadás.
Legutóbb az írásom végén azt kértem, hogy gondold végig, hogyan segíthetnek azok a dolgok, amiket Marcusnak köszönhetünk (Vaszati, Healy) abban, hogy jobb és teljesebb életet élj, most pedig Marcusszal együtt azt kérjük, hogy azon gondolkodj el, hogyan tudnád életed nagy ajándékait és a tudásodat mások javára (is) fordítani.
Legutóbbi hozzászólások