Tegnap volt a régóta beharangozott és sokak által nagyon várt Jupiter-Szaturnusz találkozó és egyben a téli napforduló, az év leghosszabb éjszakája. Erre a napra Marcus Schmieke szervezett egy nagyon szép programot, amelyen tudósok, kutatók és spirituális tanítók beszéltek a tudat és a globális tudat hatásáról. Az online rendezvény meditációval zárult, amit lelki tanítónk, Sacinandana Swami vezetett. (Ő az a személy, aki Marcust is és engem is vezet a lelki utunkon, ő az, aki megszerettette velünk a védikus filozófiát és az ő ötlete volt az is, hogy Vaszatit tanuljak Marcustól…)
Az előadások alatt lelkesen jegyzeteltem, majd aludtam rá egyet és most megosztok veled néhány gondolatot.
Rögtön az elején egy látszólagos ellentmondással kezdem: már sokat beszéltünk róla, hogy amikor a Vaszati és az asztrológia kapcsolatát vizsgáljuk, olyankor mindig a védikus asztrológiáról beszélünk, mivel a Vaszati azzal alkot egy rendszert. Sokszor említettük már azt is, hogy a védikus és a nyugati asztrológia bár sok mindenben hasonlít (házak, jegyek), de az egyes bolygók állatövi helyzetének a kiszámításában különböznek. A védikus rendszert sziderikus állatövi rendszernek, míg a nyugatit tropikus állatövi rendszernek nevezzük. A különböző számítási módoknak köszönhetően a nyugati számítás szerint az egyes bolygók koordinátái 23 fok 53 perccel előrébb járnak a védikus számításhoz képest.
Ez az eltérés nagyon élesen látszik a napjegyeknél. Azzal azonban most szembesültem igazán, hogy más bolygók esetében is szembetűnő lehet ez a különbség. Az elmúlt időszakban nagyon sok helyen olvastam és olvashattad te is, hogy december 21-én együtt ál a Jupiter és a Szaturnusz a Vízöntő jegyben. (Ez egyébként egy hosszabb folyamat, tehát nem csak egy napig állnak együtt, de tegnap volt az, amikor asztrológiai szempontból a leginkább megközelítették egymást.)
Tegnap Marcus előadásán Christian Halper beszélt erről az együttállásról, mint nyugati asztrológus. Elmondta, hogy azért különleges ez az együttállás (ami nagyjából 20 évente megismétlődik), mert az elmúlt időszakban szinte mindig valamelyik földes jegyben állt együtt a két bolygó, most azonban a levegő elemhez tartozó Vízöntőben. Ez azt jelenti, hogy míg eddig leginkább az anyagot, az anyagi életünket tettük előtérbe – ami sajnos a fenntarthatatlan fogyasztói társadalomhoz vezetett – most más minőségek, a kommunikáció, a kapcsolatok, kapcsolati hálók kerülnek előtérbe.
Christian nagyon szépen kifejtette, hogy ha szeretnénk előre lépni az életben, nyitottnak kell lennünk a változásra, az együttműködésre. Amikor döntéseket hozunk, meg kell kérdezni magunktól, hogy ezzel a döntésemmel vagy tettemmel vajon egy olyan rendszert fogok szolgálni, ami tele van szeretettel, ami jót akar másoknak? Én magam jót teszek ezzel másoknak? Ha a válasz nem, akkor nem biztos, hogy jó döntést hoztunk és inkább más irányba kellene mennünk.
Amikor van egy nagy asztrológiai esemény, mindenki azt kérdezi, hogy akkor ez most jó lesz nekem? Jó lesz a világnak? Jobb, könnyebb életünk lesz? (Mindenki ebben reménykedik.) Christian válasza az volt, hogy ha nyitottak vagyunk az új dolgokra és szeretnénk változtatni az életünkön, akkor egy nagyon jó időszak elé nézünk. Ha azonban ragaszkodunk a régi dolgokhoz, még akkor is, ha azok már látványosan nem működnek, akkor bizony ez egy nehéz időszak lesz.
Na de beszéljünk most egy kicsit a védikus asztrológiáról! A védikus asztrológia szerint a Jupiter és a Szaturnusz nem a Vízöntőben, hanem a Bakban állnak együtt – ami bizony egy föld minőségű jegy! Hoppá! Vajon, hogy értelmezi ezt egy védikus asztrológus? Kicsit másképp (itt elolvashatod), de a lényeg, hogy a védikus asztrológia szerint is változtatnunk kell az életünkön, a mindennapjainkon, a gondolatainkon, a tetteinken. Erre szükségünk van egyénileg és globális szinten is. A Jupiter-Szaturnusz együttállás szerencsére támogatja ezt a törekvésünket, sőt, talán kicsit kényszeríti is…
Tegnap – a Marcus által szervezett Globalis Tudatosság napján – beszélt Brenda Dunne és Dr. Roger Nelson is, akik évtizedek óta kutatják a tudat hatását egyénileg és globális szinten is – a világ több pontján elhelyezett mérőműszerek, ún. random generátorok segítségével.
Kutatásaik fő következtetése, hogy a tudat befolyásolja az anyagot és a fizikai folyamatokat. (Erről a kvantumfizika is beszél.) Egy adott embercsoport tudata hatással van az egész világra. Hs sok ember ugyanazt érzi (pl. szeretetet, együttérzést, vagy akár félelmet, gyűlöletet), ez az érzés létrehoz egy rezonanciát (ezt műszerekkel is mérték), és ez hatással van a világra.
Gondolj csak a karácsony estére! A legtöbb ember szíve megtelik ilyenkor szeretettel. Ez a szeretet elsősorban a szűk családra irányul, de kiterjed másokra is: a közelebbi és tágabb környezetünkre, különböző embercsoportokra, legfőképpen a nélkülözőkre. (Nem véletlen, hogy a karácsony előtti időszakban megnő az adakozó kedv, ami nagy segítség a különböző segélyszervezeteknek…) Ha karácsony este végigsétálsz az utcán, szinte érezni lehet a levegőben a szeretetet. Aztán ez az év végéig átmegy egyfajta nyugalomba, pihenésbe, hogy aztán az új évben mindenki ott folytassa, ahol karácsony előtt abbahagyta… (Mert általában a nagy, alkoholmámoros újévi fogadalmak ellenére sajnos mindenki ugyanott folytatja, ahol abbahagyta…)
Vagy gondolj csak arra, amikor mindenki fél valamitől! Lassan egy éve a vízcsapból is az folyik, hogy félni kell egy ismeretlen vírustól. Minden nap elmondják több tucatszor, hogy hány új beteg van, hányan haltak meg és aki háttérzajként egész nap a rádiót vagy a tévét hallgatja, annak még akkor is beül a félelem a fülébe, a tudatába ha nem is figyel igazán oda. Ha pedig még oda is figyel, akkor szinte garantált a járvány tudat és az is, hogy előbb-utóbb meg is betegszik az illető. És ez a globális félelem szintén benne van a levegőben, mindenki érzi még akkor is, ha azt állítja, hogy nem fél a járványtól. Én is érzem, pedig nincs tévénk és rádiót sem hallgatok. De a globális félelem tudat hatással van rám is és minden bizonnyal rád is.
Képzeld csak el, mi lenne akkor, ha esténként a tévében fő műsoridőben közös meditációk lennének az emberiség és saját jólétünkért? Az esti sorozat és szórakoztató butító műsorok helyett közös meditációt, pozitív gondolatokat sugároznának? Vajon milyen hatással lenne ez a globális tudatszintre? És milyen hatással van az esti híradó? Vagy a reklámok?
Tegnap Marcus rendezvényén beszélt még Prof. Dr. Chris Bache is, akinek a szavai kicsit közelebb álltak a védikus asztrológia, Jupiter-Szaturnusz találkozójához, ami a Bak jegyben zajlik (tehát nem a Vízöntőben, mint a Nyugati asztrológia szerint): Chris azt mondta, hogy globálisan és egyénileg is változtatnunk kell. (Már megint a változás!) Szembe kell néznünk a múlt szemetjével (gazdaságilag, egyénileg, politikailag, egyházi szinteken, mindenhol). A tisztulási folyamat intenzív lesz (és ez a folyamat már 2020 elején elkezdődött!), sok trauma érhet bennünket a tisztulás során és nagyon fontos, hogy legyen egy mély, belső menedékünk (erről nemrég beszéltem), és nagyon tudatosak legyünk az életünk eseményeiben, döntéseiben. Ahogy Cristian Halper mondta: minden tettünk és döntésünk előtt tegyük fel a kérdést, hogy ezzel jót teszek-e magamnak és másoknak, vagy nem.
Itt most szeretném megjegyezni, hogy a védikus és a nyugati asztrológia két különálló, teljes rendszer, amelyeket nem szabad összemosni. Nem mondhatjuk, hogy egyik jobb mint a másik: mindkettő teljes és ha az asztrológus érti a dolgát, akkor a nyugati és a védikus rendszer alapján is nagyjából hasonló következtetésre kell jutnia egy adott időszakot illetően. Ehhez hasonlóan a Vaszati és a Feng Shui is két különálló építészeti rendszer, amelyeket nem szabad összemosni. Nem szabad a Vaszatiban a fa elemet és a szerelem sarkot keresni, mint ahogy a Feng Shuiban sem keressük az éter elemet. Ha egy rendszer az évek során meg tudta őrízni az eredeti tanítást, akkor az a rendszer működik, függetlenül attól, hogy Vaszatinak, vagy Feng Shuinak hívjuk…
Tegnap hallhattunk egy csodálatos kínai imát is a toista Master Blinding Truth-tól, amelynek a fordítása arra emlékeztetett bennünket, milyen sokat kapunk a természettől, amiért hálásak lehetünk. Nagyon szép volt! Meghallgathattuk ősi kínai nyelven, majd az angol fordítást is. Na ezt a hálaadó imádságot minden este lejátszanám a tévében!
Az est végén Sacinandana Swami – még az általa vezetett meditáció előtt – arról beszélt, hogy a problémánk fő oka, hogy el vagyunk különülve másoktól, hogy egyedül vagyunk. A probléma forrása, hogy a tudatunkat és tetteinket két kifejezés vezérli aham (én) és mameti (enyém). Ez ÉN vagyok, ez pedig az ENYÉM. De amit megtanuljuk kitágítani a tudatunkat és a szerves egész részeként tekinteni magunkra – mint aki nem független másoktól és a Legfelsőbb Személytől sem -, akkor megnyílik előttünk a világ és csodákat tapasztalhatunk.
Példaként elmesélte, hogyan élnek a Amerikában a mammutfenyők. Ezeknek a faóriásoknak egyáltalán nincs mély gyökerük, amivel mélyen tudnának a talajba kapaszkodni. Ehelyett a mammutfenyőknek sekély, de vízszintesen szerteágazó gyökereik vannak, amelyekkel szorosan egymásba kapaszkodnak és egymást tartják. Történt egyszer, hogy egy mammutfenyőbe belecsapott a villám és teljesen leégett. Néhány hónap vagy év múlva azonban az élet jeleit kezdte mutatni. A szomszédos fák gyökérzetének segítségével maradt még annyi energiája, hogy újra ki tudjon hajtani!
Olyan ez, mint az afrikai törzsek „ubuntu” filozófiája, amelynek a fő alapelve az, hogy hogyan lehetnék én boldog, ha más boldogtalan? (Az ubunturól a Dalai Lama és Desmond Tutu érsek beszélgetéseit lejegyző könyvben, „Az öröm könyvében” olvashatsz bővebben.) De az alábbi nagyon kedves történetből könnyen megérheted az ubuntu filozófiáját:
Az mondták egy kis csoport afrikai gyereknek, hogy „nézzétek, itt van egy kosár alma. Fussatok el addig a fáig, és aki először ér a célba, az övé lesz az összes alma.” Mit csináltak a gyerekek? Megfogták egymás kezét és nevetve együtt futottak a fáig. A csodálkozó „miért” kérdésre pedig azt felelték: „Hogyan lehetnék boldog, ha a barátom szomorú?” Az ubuntu szellemében nincs versengés, hanem szoros egüttműködés van. Na ez az, ami nem jellemző sem az oktatási rendszerre, se a felnőttek világára…
Kicsit elkanyarodtunk az eredeti témától, de a tegnapi rendezvény és persze a közelgő karácsony ezeket a gondolatokat ébresztette bennem.
1. Ne ragaszkodjunk azokhoz a dolgokhoz, amik nem működtek a múltban, vagy ami nincs jó hatással másokra!
2. Legyünk nyitottak a változásra és merjünk változtatni!
3. Ne a saját fejlődésünkre összpontosítsunk (amire a motivációs trénerek bíztatnak), hanem fejlődjünk együtt másokkal! Ez sokkal több örömet is okoz, mert együtt tudunk örülni másokkal!
4. Ha szeretnénk a Vaszati (vagy akár a Healy) segítségével jó eredményeket elérni az élet bármely területén, vizsgáljuk meg, hogy mi az, amin változtatnunk kell azon túl, hogy kitesszük a yantrákat, vagy lefuttatunk egy-két frekvencia programot a Healy-n! (Talán a táplálkozásunkon? Esetleg azon, hogy hogyan viszonyulunk másokhoz? Le kellene valamiről szokni? Rá kellene valamire szokni? Többet mozogni? Kicsit lazábbnak lenni és kevesebbet görcsölni? Többet nevetni?) Az év végi pihenősebb időszakban szánj rá egy kis időt és gondold végig, min kellene változtatnod ahhoz, hogy elérd azokat a céljaidat, amelyek miatt a Vaszatihoz fordultál segítségért! Írd is le ezeket és kezdd el a változást! Ma magunktól nem változunk, az élet fog rákényszeríteni és az mindig sokkal fájdalmasabb, mint ha mi magunk hozzuk meg a döntést!
5. Ha szeretnénk, hogy a világ kicsit magasabb közös tudatszintre kerüljön, kezdjük a saját tudatunk fejlesztésével! Töltsük meg a tudatunkat pozitív gondolatokkal, pozitív információkkal és szeretettel. Ez átterjed majd a közeli hozzátartozónkra, majd a távolabbi ismerősökre is és még tovább. De csak akkor, ha elkerüljük mind azokat a dolgokat (tévé, rádió, facebook rémhirei) amelyek negatív hatással vannak a tudatunkra. Amikor két kutya harcol egymással, az fog győzni, amelyik jobban táplált. Ehhez hasonlóan, azok a gondolatok lesznek hatással a tudatunkra, azok a gondolatok fognak felülkerekeni a másikon, amelyeket tápláljuk…
Ezekkel a gondolatokkal kívánok szeretettel teli karácsonyt és kívánom, hogy a lehető legjobb hatással legyen rád a Jupiter-Szaturnusz együttállás, legyél nyitott a változásra és kívánom, hogy a Vaszati segítse a törekvéseidet!
Kedves Edit! Igen értékes gondolatok, köszönöm az összefoglalót.