Egyszer megkérdezte valaki, hogy ha egyetlen egy yantrát kellene választanom magamnak, melyik lenne az. A válasz természetesen a Sri yantra!

A Sri yantra – amit gyakran Sri chakrának is neveznek – egy olyan rendkívüli és komplex szakrális geometria, amit az imádat és a meditáció tárgyaként használnak már évezredek óta. Azt mondják, hogy ez minden yantra anyja, ugyanis belőle származik az összes többi yantra.  Háromdimenziós formája a kozmikus hegyet, a Meru hegyet képviseli, anely az iniverzum középpontjában található.

Az eredete – bár folyamatos kutatás tárgya – egyelőre úgy tűnik, ismeretlen, de annyi bizonyos, hogy Indiában kell keresni. Sok-sok tudós (nyugati és indiai egyaránt) próbálja megfejteni a Sri yantra titkát.

A jól ismert Sri yantra, mely nem hiányozhat egyetlen otthonból sem

A jól ismert Sri yantra, mely nem hiányozhat egyetlen otthonból sem

Dr. Patric Flanagan – aki több tudományos kötetet is írt a szakrális geometriáról, valamint a piramisokról – ezt írta róla egy tanulmányában, 1991-ben:

„A Sri yantra, az erődiagramok királya legalább 12.000 éves. Az összes yantra közül ez a legerőteljesebb és legszebb. Azt mondják, hogy ha a yantra középpontján meditálunk, megérthetjük az egész univerzumot és felszabadulhatunk. Tudomásom szerint nem jelent még meg olyan írás, amely részletesen elmagyarázta volna a Sri yantra középső részének a felépítését. Több mint 25 évet töltöttem a Sri yantra tanulmányozásával, majd több száz órányi meditáció és több ezer próbálkozás után, Isten kegyének köszönhetően megfejtettem a felépítésének a titkát.”

(E rövid bevezető után hosszasan – bonyolult matematikai képletekkel alátámasztva – magyarázza, hogyan kell megszerkeszteni a Sri yantrát.)

A Sri yantra középső része a 9 egymásba forduló háromszöggel

A Sri yantra középső része a 9 egymásba forduló háromszöggel

A központi része 9 egymásba forduló háromszögből áll.  A négy felfelé mutató (pirossal rajzolt) háromszög Sívát – azaz a férfi minőséget – képviseli, míg az öt lefelé mutató (kékkel rajzolt) háromszög Shaktit, az ő hitvesét – azaz a női minőséget képviseli. (A női és férfi energiák jelentőségéről egy korábbi írásomban olvashatsz, ajánlom figyelmedbe! >>)

Minden egyes háromszög közös pontokkal kapcsolódik a többiekhez és ez az egyik oka annak, hogy olyan nehéz tökéletesen megrajzolni.

A Sri yantrát egy spirituális zarándokút helyszíneként is felfoghatjuk. Makrokozmikus szinten a kozmoszt képviseli, mikrokozmikus szinten pedig az emberi testet. (A háromszögek csatlakozási pontjai a test csakráihoz kapcsolódnak.)

A Sri yantrára úgy is gondolhatunk, mint spirituális utazásunk térképére, mely az anyagi létezés szintjéről elvezet a végső megvilágosodásig. A spirituális utazás olyan, mint egy zarándokút, ahol minden egyes lépés segít, hogy túl jussunk saját korlátainkon, a feltételekhez kötött létezésünkon és egyre közelebb és közelebb kerüljünk a végső célhoz a Legfelsőbb Személy és a Vele való kapcsolatunk megértéséhez. Egy ilyen utazás különböző szintekből áll, és minden egyes szint megfelel a Sri yantra egy-egy szintjének – ahogy kívülről haladunk befelé a középpont, azaz a „bindu” felé.

A Sri yantrát több védikus eredetű spirituális hagyomány is használja meditációjának tárgyaként, illetve a hagyománytól függően magyarázzák az eredetét.

Sri Lalita-Tripurasundari- lába alatt a Sri yantrával

Sri Lalita-Tripurasundari- lába alatt a Sri yantrával

A legelterjedtebb magyarázat szerint a Sri yantra Laksmi-devit, a Szerencse Istennőjét képviseli, akinek az egyik neve az, hogy Sri. Emiatt szinte minden hindu családban és üzletben ott van a Sri yantra a bejárati ajtó fölött, hogy jószerencsét hozzon a lakóknak és sok vevőt vonzzon az üzletbe.

Egy másik magyarázat szerint Sri Lalita-Tripurasundarit képviseli, aki Parvatinak (más néven Shaktinak), Siva hitvesének, az anyagi energia úrnőjének a megjelenési formája.

Ha elovastad a női és férfi energiákról szóló írásomat, akkor megértheted, hogy minden női energiának Srimati Radharani az eredete, Laksmi-devi az Ő kiterjedése, Parvati pedig közvetve Laksmi-devi kiterjedése. Így ha belegondolunk, mindkét  csoportnak igaza van, hiszen a Sri yantra egyaránt képviselheti Laksmi-devit és Sri Lalita-Tripurasundarit is.

Egy másik elmélet szerint a Sri yantra a szakrális om (AUM) hang megnyilvánulása, ezt az állítást azonban nem tudták alátámasztani, sőt inkább cáfolják. A tudomány mai álláspontja szerint tehát nem az om hang megnyilvánulása.

A Sri yantra háromdimenziós formája a Meru chakra.

A Sri yantra háromdimenziós formája a Meru chakra.

A Sri yantra eredetével és a szerkesztésével kapcsolatos kutatásoknak és tanulmányoknak nincs se vége, se hossza. Mindig is foglalkoztatta és foglalkoztatni fogja a tudósokat, spirituális útkeresőket, jógikat egyaránt.

A már említett tudós, Dr. Patric Flanagan – a Sri yantra, a piramisok és más szakrális formák hosszas tanulmányozása után – megállapította, hogy a Sri yantra energetikai hatása hétszer akkora, mint egy piramis építményé…

Az én – kevésbé tudományos – végkövetkeztetésem az, hogy ez a különleges és rendkívüli energiákkal rendelkező yantra  nem hiányozhat egyetlen otthonból sem! Teheted a főbejárathoz, teheted északkeletre és ha sokat vagy távol otthonodtól, vagy szeretnéd még közvetlenebbül érezni az erejét, hordhatod talizmánként is.

Ha van valamilyen tapasztalatod a Sri yantrával, kérlek, oszd meg velünk!

Manhertz Edit

Manhertz Edit