A védikus építészeti emlékek legkiemelkedőbb példái természetesen a templomok, melyek közül a legszebbekről részletesen is írok majd. (Nagyon sok fotó és videó felvétel is készült – már, ahol engedték. Sajnos több templom belsejébe még csak be se vihettük a fényképezőt, de azért van néhány, ahol – kamerajegy ellenében – lehetett fotózni.)
Tirupati mellett, a Tirumala hegyen találjuk Balaji templomát. Az épületegyüttest i.sz. 300 körül kezdték építeni. A kép közepe táján látható kupolát 1517-ben kezdték aranyozni.
A dél-indiai templomok jellegzetességei a magas főkapuk, amiket gopuramnak nevezünk. Gyakori, hogy amikor egy-egy híres templomról fotó készül, akkor ezen a fotón csak a templomhoz tartozó valamelyik gopuram látható, így aztán a gyanútlan szemlélő azt hiheti, hogy ez a hatalmas torony maga a templom. Pedig nem, a templom fő építészeti csodája „csak” egy kapu:
A híres Menaksi templom egyik gopuramja Maduraiban. A fotó baloldalán látható vörös-fehér csíkos fal a templomegyüttes külső fala, a kép jobb oldalán pedig megcsodálhatod az indiai villanyszerelés egy konszolidált példáját…
A falakon belül található templomépület – kisebb templomok esetében – gyakran elég egyszerű, de a híres, ősi templomok esetén belül is csodaszép dolgokat láthatunk és hatalma területen. A Maduraiban található Menaksi templom például belül is rendkívüli szépségeket rejt.
A Menaksi templomban csodák-csodájára megengedték, hogy bent is fotózzunk (de fura módon csak mobiltelefonnal). A belső oltárig azonban sajnos nem mehettünk el, mert oda csak született hinduk mehetnek.
Erről a templomól később részletesen is írok majd. Előljáróban egy kis érdekesség: a templom jellegzetes színes domborműveit és belső freskóit 12 évente újra újrafestik. Egy másik érdekesség pedig, hogy a gopuramok kupoláiban több tonna gabonát helyeznek el arra az esetre, ha valamilyen természeti csapás miatt éhínség ütné fel a fejét.
A domborműveket 12 évente újrafestik. A festés 9 hónapig tart.
Ezek az ősi templomok azonban nem csak a kupoláikban levő gabonaraktáraiktól gazdagok. A naponta többezer, gyakran több tízezer látogató nem jön üres kézzel. Akár Visnu, akár Siva templomáról legyen szó, a zarándokok ajándékokkal, általában pénzadománnyal, vagy éppen ékszerekkel kedveskednek imádott uruknak. Egészen 2007-ig az elsőként említett tirumalai templom, Balaji (ejtsd: Baladzsi) temploma volt a világ leggazdagabb templomaként számontartva. 2007-ben azonban kiderült, hogy szintén dél-Indiában, Thiruvananthapuram-ban (vagy, ahogy az angolok hívták: Trivandrum-ban) van egy templom, ami jóval gazdagabb Balajinál is.
Gondolnád, hogy ez a viszonylag egyszerűbbnek számító gopuram a világ leggazdagabb templomának főkapuja? Sajnos mi, európaiak csak a kapuig jutottunk el, ahol egy gépfegyveres őr gondoskodott róla, hogy ne akarjunk továbbmenni…
Később elmesélem, hogy mi történt 2007-ben, bár lehet, hogy emlékszel erre-arra, mert még a magyar hírportálokon is téma volt, hogy egy dél-indiai templomról kiderült, hogy a titkos kamrái mesés kincseket rejtenek… A hír eléggé megváltoztatta az itteni életet. A nagyobb indiai templomokban eleve is komoly biztonsági ellenőrzéseken kell átesni mielőtt belépnénk, itt azonban még nagyobb a szigor:
A rend szigrú őre épp a férjemnek magyarázza, hogy nem kellene közelebb menni azzal a kamerával a templomhoz. (A furcsa kendő Józsi fején itt a naptól, máshol a légkonditól nyújtott életmentő védelmet…)
Eddig főleg a múltról írtam… Na de vajon jelen van még ma is a védikus építészet Dél-Indiában? Vajon alkalmazzák új épületek, lakóházat tervezésekor? A válasz, hogy jelen is van és nincs is. Tirupatiban például egy új építésű templomhoz tartozó vendégházban szálltunk meg. Ennél az élületegyüttesnél egyértelműen érezni és látni lehetett, hogy figyelembe vették a Vaszati elveit. (Majd erről is beszélünk még részletesen!)
Tirupati, az ISCKON templom főbejárata (természetesen keleten), a templomtól délre a vendégház, ahol mi is megszálltunk. Az épületegyüttes egészen új, 2010-ben lett készen.
Ha jobban megnézed a fenti képet, láthatod, hogy pont a templom bejárata előtt van egy zászlórúd. Ehhez hasonló zászlórudat a legtöbb templom előtt találunk Dél-Indiában, és a templomban imádott Személyt jelképezi. Ha valaki nem tud bemenni a templomba, de látta a zászlórudat, az olyan, mint, ha bent lett volna. Érdekes megjegyezni, hogy míg egy családi ház bejárata előtt rendkívül kedvezőtlen bármilyen pózna, oszlop, vagy éppen zászlórúd, a templomok bejárata előtt ez teljesen rendben van.
A családi házak esetében már nem ennyire egyértelmű a helyzet. Az indiai viszonylatban jómódúnak számító Keralában szebbnél-szebb házak sorakoznak az utcákon. A tapasztalatom az, hogy ahogyan az ayurvédikus konyhaművészet (amiről órákig tudnék mesélni) szinte a „vérükben van”, ehhez hasonlóan, ösztönösen alkalmazzák a védikus építészet fő elveit is.
Az ilyen szimmetrikus, harmonikus homlokzatú házak esetében, ahol még a hármas tagolás is megfigyelhető, jó eséllyel alkalmazták a Vaszati elveit.
Pár évszázaddal ezelőtt a védikus építészet még inkább élő volt a lakóházak építésekor is. Mahabalipuramban meglátogattunk egy Skanzent, ami elsősorban Tamil-nadu és Kerala építészeti hagyományait mutatta be, de voltak ott India más tájaira jellemző lakóházak is. A legtöbb épületre jellemző volt az ég felé teljesen nyitott Brahmasztan. Ez a gyakorlatban egy, a ház közepén levő belső udvart jelentett, ami – az éghajlatnak köszönhetően – teljesen nyitott az ég felé:
Ennek a kétszintes lakóháznak is nyitott a közepe az ég felé. A nyitott középső részt körülvevő kis folyosóról nyílnak a szobák.
Azonban – ahogy sok minden másban is -, az építészetben is érezhető a nyugat hatása és a hagyományok felejtése, emiatt sajnos nagyon sok olyan családi házat láttam, ami inkább hivalkodó volt, mint szép és ami már nem igazán mutatta magán a védikus építészet jellegzetes vonásait…
Szeretik az élénk színeket…
Még ha – a Vaszati elveit tekintve – nem is tökéletes a házuk, vagy éppen egy egészen kicsi kunyhóban élnek, akkor is odafigyelnek arra, hogy a házban patyolat-tisztaság és rend legyen. És – lehetőségeik szerint – arra is odafigyelnek, hogy a bejáratnál vagy a házon belül kedvező és szép mandalákat fessenek, rajzoljanak vagy épp virágszirmokból készítsenek.
Ez a szépség virágszírmokból készült. A szirmok egy tál vízben úsznak, hogy egész nap frissek maradjanak.
A templomokban több helyen is láttunk színes mandalákat a padlóra festve. Ezek tartós festékkel készülnek, nem kell minden nap újra rajzolni.
Kanchipuramban az egyik templom padlóján fotóztam ezt a csodaszép mandalát.
A házak és az üzletek bejárata előtt pedig nap, mint nap újrarajzolják a kedvező jeleket. A rajzok általában rizslisztből készülnek és némelyik igazi művészi alkotás, vagy éppen egészen egyszerű. A lényeg a törekvés: a reggeli sepregetés után megrajzolják a kedvező ábrákat, hogy aznap jó legyen a forgalom az üzletben és minden kedvező legyen a család életében a nap folyamán.
A rajzok lehetnek egészen egyszerűek. Itt még India szent növényét, Tulasi-devit is láthatod.
A végtelenségig tudnék még mesélni! Dél-India örök életemre ott marad a szívemben, akár visszamegyek még valaha, akár nem. (Sajnos sok mindenre tényleg csak a szívemben tudok emlékezni, mivel nem engedték, hogy fotózzak.) Az ízek, az illatok, színek, a virágok, az épületek, mind-mind magával ragadóak. De ami leginkább megfogott, az az emberek végtelen kedvessége…
Bármikor készen állnak egy közös fotózásra!
Most egy időre elhallgatok, de ígérem, fogok még részletesen is mesélni egy-egy jelentősebb épületről, templomról, látnivalóról. A legfontosabb azonban, hogy miközben ezekben a szépségekben gyönyörködünk, vagy éppen az érdekességekről hallunk, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy vajon ez a sok-sok információ Indiáról, a védikus építészetről és az ottani szokásokról, hogyan teszi jobbá a mi életünket?
Manhertz Edit
Legutóbbi hozzászólások