Közeledik a karácsony. Néhány napra megszűnik a rohanás, egy kicsit megáll az idő: végre együtt van a család. Karácsonyi muszika szól, a levegőt sütemények és a fenyő illata lengi be… Nehezen lehet bármihez is hasonlítani ezt a pillanatot.
Hányan álmodozunk arról, hogy sose múljon el ez a néhány nap, hogy megállíthassuk az időt és mindig ilyen békében, szeretetben és nyugalomban lehessünk együtt? Vajon tehetünk valamit annak érdekében, hogy a karácsonyi szeretetteljes hangulatot az egész évre megőrizhessük?
Fontos a pozitív energiák jelenléte
Otthonunk pozitív ill. negatív energiái szoros összefüggésben állnak egészségi állapotunkkal, sikereinkkel, pénzügyeinkkel, sőt emberi kapcsolatainkkal is. Ha egész évben békességben, szeretetben szeretnél élni családtagjaiddal, kollegáiddal, szomszédaiddal, akkor tarts be néhány egyszerű szabályt!
A Földön belüli észak-déli, ill. kelet-nyugati irányú energiaáramlás miatt tartsd lakásod északi, északkeleti és keleti részét minél tisztábban, nyitottabban, hiszen innen érkeznek otthonodba a kedvező energiák. Használd e területeket valamilyen értékes tevékenységre, mint pl. tanulás, meditálás, olvasás. Ne tervezz ide lomtárt, raktárt, vécét, mert ezzel olyan energiazavarok lépnek fel, melyek nem csak kapcsolataidra, de még az egészségedre is negatívan hatnak.
Kulcsfontosságú otthonunk közepe, a Brahmasztan
A családi béke megőrzése érdekében figyelj oda otthonod középső területére is. Legkedvezőbb, ha ez a terület – melyet szanszkrit nyelven „Brahmasztánnak”, azaz Brahma, a Teremtő lakhelyének nevezünk –, tágas, üres, nem terhelik tartószerkezetek, falak, nehéz bútorok. Semmiképpen se tervezd ide a vizes blokkot, a kertben pedig inkább északon vagy északkeleten legyen a kerti tó vagy a medence! Nem egy olyan családot ismerek, ahol a lakás közepén levő fürdő és/vagy vécé, ill. a kert közepén levő medence, váláshoz vezetett…
Északnyugat felel a kapcsolatokért
Az emberi kapcsolatokért elsősorban a Hold és a levegő uralma alatt álló északnyugat felel. Ha szeretnéd, hogy rendben legyen a házadnak ez a része, biztosítsd a levegő szabad áramlását azáltal, hogy az itt levő helyiséget nem zsúfolod tele! Minden olyan dolog kedvező északnyugaton, ami a mozgással, azaz a levegővel kapcsolatos. A Hold megerősítésére festheted az északnyugati szobák falát fehérre, vagy valamilyen egészen halvány színre, mely a Hold hűsítő sugarait juttatja eszedbe. Nagyon kedvező itt elhelyezni a spirituális Hold-yantrát, azaz a Vasudeva yantrát is, mely kedvezően hat érzelmi állapotodra és kapcsolataidra.
A délkelet felel az otthon melegéért
A tűz elem és a Vénusz által uralt délkelet is nagyon fontos az „otthon melegének” megőrzése szempontjából.
Köztudottan a Vénuszhoz kapcsolható a szerelem, a szeretet, ezért nagyon fontos, hogy a lakás délkeleti részét megfelelően használjuk. Ideális esetben itt kap helyet a konyha, és minden olyan helyiség, vagy használati tárgy, ami a tűzzel kapcsolatos: kandalló, elektromos berendezések, konditerem.
A tűz elem jelenlétét fokozhatjuk a szoba délkeleti sarkában elhelyezett gyertyákkal, a tűz színeivel, vagy akár egy színes égőkkel gazdagon feldíszített karácsonyfával is. Ha nem tudunk semmi tűzzel kapcsolatos tárgyat délkeletre helyezni, ha pont ott van a fürdőnk vagy a hálószobánk, akkor a délkeleten elhelyezett Parasurama yantrával javíthatunk a délkelet tulajdonságain.
Kell-e karácsonyi dekoráció?
Na és mi a helyzet a karácsonyfával és az egyéb karácsonyi dekorációkkal? Bár sokan pazarlásnak tartják a sok kivágott fenyőfát, én azt mondom, hogy a karácsonyhoz igenis hozzátartozik az igazi karácsonyfa állítása. (Legjobb dézsás fát venni, amit aztán kiültethetünk a kertbe.)
Egyre népszerűbbek az egyéb dekorációk is: karácsonyi ikebanák, koszurúk, színes vagy fehér égők a házon belül és kívül egyaránt. Úgy érzem, hogy nincsen abban semmi probléma, ha a lakást is ünnepi díszbe öltöztetjük. Sőt! A külsőségek igenis segítik az emelkedett hangulat létrejöttét! Az, hogy kinek milyen dekoráció tetszik, és hogyan díszíti fel a karácsonyfát, ízlés dolga. Segítségképpen azért adok néhány tippet:
Gyakorlati okokból elég nehéz megmondani, hogy hová kerüljön a karácsonyfa – többnyire oda, ahol épp találunk neki helyet. Mivel ez egy ideiglenes „lakásdísz”, nem kell nagyon kétségbeesni, ha pl. csak északkeleten van hely. A kevésbé terhelhető égtájakra (észak, északkelet, kelet, északnyugat) válassz inkább kisebb fenyőt, délre, délnyugatra és nyugatra viszont mehet nagyobb is. A karácsonyfadíszek és egyéb dekorációk színét is igazíthatod az égtájakhoz: északkeletre sárga, keletre arany, narancs, délkeletre piros, bordó vagy tarka, délre bordó, délnyugatra vörösbarna, nyugatra sötétkék, északnyugatra fehér és ezüst, északra pedig zöld és fehér díszeket választhatsz.
Na, azért ennél több kell!
A Vaszati egyszerű elveit követve sokat tehetsz azért, hogy az otthonodban egész évben „karácsony” lehessen.
Ebben igyekszem én is, szaktanácsadó kollegáim is és a 27 napos program is sokat segíteni…
Ez azonban még mindig nem elég! A komolyabb problémák megoldását ne csak a lakás átrendezésétől és feldíszítésétől várd!
Tölts minél több időt a családoddal, szeretteinddel, gondolkodj el azon, hogy milyen értékes személyek ők, és hogy mennyire hiányoznának, ha nem lennének Veled!
Békés, boldog Karácsonyt kívánok!
Kedves Edit
És akkor mi van ,ha valakinek éppen a Karácsony egy oly ünnep,amit gyűlöl,mert ara emlékezteti,amit elveszített? Férj,gyerek,egzisztencia?
És ez nem jelképes felsorolás:válás,gyermekhalál,lenullázódás.
Üdv:én is Edit
Kedves Edit!
Sajnálom, hogy csupa rossz dolog jut eszedbe a Karácsonyról. Pedig ezekről a dolgokról biztos, hogy nem az ünnep tehet.
Remélem, hogy az idei Karácsony – a körülményekhez képest – jól telt.
A jövőre nézve pedig azt javaslom, tűzd ki célul, hogy ezentúl azért is örülni fogsz a Karácsonynak. Ez persze nem ilyen egyszerű…
Biztos vagyok benne, hogy a sok szerencsétlenséghez hozzájárult otthonod minősége is. Mindenképp javaslom, hogy derítsd ki – akár egy szaktanácsadó segítségével -, mi okozhatta a sok kellemetlenséget. És persze tegyél meg mindent otthonodban azért, hogy hasonlók a jövőben ne érhessenek Téged.
Nem szeretnék spekulálni, de súlyos hibákat gyanítok északkeleten, keleten és délnyugaton…
A legjobbakat kívánom Neked!
Edit
Kedves Edit!
Békés, boldog Karácsonyt kívánok Neked és szeretteidnek!
Szeretettel Márti
Kedves Edit!
Nagyon érzem, hogy segíteni szeretnél embereknek életük jobbá tételében, ami az otthonuk berendezésén is múlhat.
Kívánok Neked és családodnak nagyon boldog karácsonyt, megköszönve a hasznos tippeket, amelyeket megpróbálok alkalmazni.
Sok szeretettel: Bernadett
Kedves Edit!
Áldott, békés,,boldog Karácsonyi ünnepeket,kivánunk Neked és Kedves
Családodnak!
Orosz Család
Boldog Karacsony-i Unnepeket kivanok Editke Neked ,es minden olvasodnak,ki tudja vagy meg nem tudja ,vagy rosszul ertelmezi ezt a nagy SZENT UNNEPET …………………….Maria
Kedves Edit!
Nagyon Boldog Karácsonyt Kívánok Neked és Családodnak!
Ildikó
Kedves Edit!
Köszönöm a folyamatos segítséget életünk jobbátételével kapcsolatban.
Békés Boldog Karácsonyt kívánok Neked, Családodnak, valamint minden olvasódnak.
Ibolya
Kedves Edit 4
A nappalink a ház észak-nyugati sarokszobája, és összenyílik az északkal és észak-keleti sarokkal (ahol konyhánk van).
Én nem igazán szeretem a fehér és ezüst díszeket, sokkal inkább tartozik a piros és bordó, arany nekem a karácsony színeihez. Ja és szeretem a nagy karácsonyfát is, ami eddig északra tettem.
Nem lehet megoldás, ha a nappali szobarész déli részére (déli válaszfal) helyezem a karácsonyfát, így díszíthetném bordó díszekkel a nagy karácsonyfámat? Köszönöm válaszod. Andi
Kedves Andi!
Jó ötlet amit írsz, ha a nappali déli részére is tudod tenni a karácsonyfát, az még a súly szempontjából is jó megoldás, és haszálhatod a bordó díszeidet.
Fontos megjegyezni, hogy mivel a karácsonyfa egy ideiglenes lakásdekoráció, a díszítésére vonatkozó szabályok nem olyan szigorúak, mint a többi Vaszati szabály. Ennek ellenére, ha igazán körültekintőek akarunk lenni, akkor jó odafigyelni még az ilyen részletekre is, mint pl. hol legyen a karácsonyfa és milyen szinűek legyenek a díszek…
Békés boldog karácsonyt!
Sikerekben gazdag békés boldog új évet!
Kedves Edit!
Kellemes ünnepeket kívánok!
Köszönöm a hasznos cikkeket!
Üdv.: Ács Attila
Örülök, ha segíthetek!
Kedves Edit!
Ahogy olvasom a bejegyzéseidet és Marcus könyvét, egyre inkább az az érzésem, hogy nem véletlenül lakunk egy ingatlanban. Dolgunk és tanulni valónk van. Szerencse ( vagy már itt volt az ideje), hogy megtaláltam a Vaszatit. Egy ingatlan fekvésével, adottságaival szinte megírja az életünk forgatókönyvét. Nyílván ez csak akkor történhet meg és tarthat hosszú éveken keresztül, ha a jellem ezt támogatja. Magyarán egy határozott, céltudatos és magabiztos ember továbblép, ha nem mennek jól a dolgai.Akinek meg tanulni valója van, az marad és ezáltal megtanulja a leckét. Ha nem tesz az ember komoly, elszánt lépéseket, akkor csak lefelé lehet csúszni. Írtál az időzített bombáról, ami a D-Nyugati nyitottság, telek lejtése D,-DNY,-NY felé. Nálunk ezt még a DNY-i pince is megspékeli a számtalan Vaszati hibával.Igazán ebben a házban soha nem mentek jól a dolgaink, csak időszakok voltak, amikor éppen senki nem volt beteg és volt elég pénzünk, hogy el tudjunk menni 1-2 hétre nyaralni.(Balatonra) Miközben dolgoztunk folyamatosan, nem is keveset….De a pénzt aránytalanul a bevételekhez képest eltünt az „éterbe”. A hosszú évek alatt az emberben kialakul, hogy talán ez a sors nekünk meg volt írva és megpróbálja az ember elfogadni.
Ha végig gondolom, hogy 2 éve ismerem a Vaszatit, nagyon sok mindenen változtattam, amin tudtam, de a 2 év egy önismereti túra volt valójában. Ennyi idő kellett, hogy ma végre levegyem a fürdőszobában a DNY-i tükröt….ami csak azért volt meghagyva, hogy hajat tudjunk festeni…Igaz raktam fel egy rolót, ami takarta, de ma már úgy gondolom, hogy hiába van letakarva, azért mégis csak ott van. Ez csak azért érdekes, mert ebben is benne van a halogatás, a változtatásra képtelenség és a pesszimizmus. Hiszen a fejben eldőlt, hogy nem lesz a jövőben sem pénz fodrászra, sőt egy barátnő sem fog ebben segíteni esetleg…
Így évvégén, amikor az ember csinál egy eredmény leltárt, rádöbben, hogy a legfontosabb a K-i ablak idén sem lett beépítve….
Aki ma kezd el a Vaszatival foglalkozni-és ilyen nagy és sok hiba van- annyit üzenek, hogyha változtatni-átépíteni-nem tud, akkor minél előbb tűzze ki célul, hogy egy sokkal jobb energiájú Vaszati lakást vagy házat keres és lépjen.Ebben a yantrák támogatni fogják, kap egy hátszelet.
Boldog Karácsonyt kívánok Neked Edit és itt a Vaszatis kis csapatnak!
Ágnes
Kedves Ágnes!
Köszönöm az értékes gondolataidat!
Te már tényleg nagyon sok tapasztatlatot szereztél az elmúlt két évben és bár a tükröt csak most szedted le és az ablak sincs még a helyén, azért nagyon sok dolgot változtattál, javítottál már a házadban és az udvaron is.
Az önismereti utazásodhoz pedig külön gratulálok!
Boldog békés karácsonyt kívánok
Köszönjük! 🙂