A Brihadaranyaka Upanishadban található egy párbeszéd, ami Yājñavalkya (ejts: Jágjavalkja) és Maitreyi között hangzott el. Yājñavalkya egy nagy király volt, aki uralkodása végén az erdőbe vonult, ahol szentéletű feleségét, Maitreyit tanította az élet értelméről és a Legfelsőbb Személy eléréséről.

Egy napon a felesége megkérdezte tőle, hogy mi az a két emberi szükséglet, amely minden más szükséglet közül a legfontosabb, a legégetőbb? Mi az a két szükséglet, ami ha ki van elégítve, akkor a többi szükséglet már nem is tűnik olyan fontosnak. A kérdés talán egyszerűen hangzik, de a szent Yājñavalkya  számára nem volt az, éppen ezért mély meditációba merült, mielőtt ki tudta volna mondani a helyes választ.

A válasza így hangzik: Az a két szükséglet, amely minden ember életében a legfontosabb, fontosabb minden más szükségletnél az, hogy: szeretetet kapjunk és szeretetet tudjunk adni. Szeretni és szeretve lenni…

A kérdést korunk pszichológusai is tanulmányozták és arra a következtetésre jutottak, hogy ha ez a két szükséglet nincs kielégítve, az nagyon sok problémát okoz mind egyéni, mind társadalmi szinten. Nagyon sok bűncselekmény elkövetőjéről kiderül, hogy gyerekkorában nem kapott szeretetet a szüleitől. Sokan a szeretetéhségüket a hírnévvel, sikerrel próbálják kielégíteni akár mások elnyomása, eltiprása árán is. A szeretet hiánya háborúkhoz, diktatúrákhoz vezethet, egyéni szinten pedig betegségeket, pszichés problémákat okozhat.

Na de mi köze ennek a Vaszatihoz? „Csupán” annyi, hogy a Vaszati – egész pontosan az otthonunk minősége – segítheti vagy éppen akadályozhatja azt, hogy szerethessünk, ill. szeretve legyünk. Úgy sejtem, most elsősorban a párkapcsolat fontosságára gondolsz, de nem csak egy párkapcsolatban van szükség a szeretetre, hanem bármilyen más emberi kapcsolatban is. A barátok, testvérek, szülők és gyerekeik közötti szerető kapcsolatok éppen olyan fontosak, mint az egészséges párkapcsolat. Ettől lesz teljes az életünk. Ha az emberi kapcsolatainkat átitatja a kölcsönös szeretet, akkor sokkal könnyebben megbirkózunk az élet ilyen-olyan gondjaival.

Már megszokhattad, hogy a Vaszati tanítása szerint otthonunknak minden egyes része összefügg szinte mindennel. Ez nincs másképp akkor sem, ha szeretetteljes emberi kapcsolatainkat vizsgáljuk. Az északnyugat felel általánosan az emberi kapcsolatainkért, érzelmeinkért de – az északhoz hasonlóan – felel az anya és gyermeke közötti kapcsolatért is. A szemközti délkelet gondoskodik arról, hogy a családban ne legyen veszekedés és megjelenjen a romantika. Ehhez persze gondoskodni kell a jó minőségű délkeletről.

A karácsonyfa széppé teszi a karácsonyt. A Sri yantra segít széppe tenni az egész évet.

A karácsonyfa széppé teszi a karácsonyt. A Sri yantra segít széppé tenni az egész évet.

Az észak minőségén múlik, hogy elégedettek lesznek-e a családban a nők, a kelet minőségén pedig az, hogy elégedettek lesznek-e a férfiak. Az északkelet – ahol a női és a férfi energiák egyesülnek – nagyban befolyásolja azt, hogy a párkapcsolat mennyire lesz harmonikus, illetve (lányok figyelem!), milyen lesz a férjünk.

A nyugat minősége utal a kapcsolatok tartósságára, a délnyugat a kapcsolat stabilitására (vagy épp ingatagságára). És itt most ne csak párkapcsolatra gondolj! Egy barátság is lehet stabil: azaz számíthatsz a barátodra, de bizony lehet ingatag is. A dél minősége arra utal, hogy a kapcsolatainkban mennyire van jelen az erkölcs, a tisztesség – vagy nincs.

Fontos beszélnünk a ház középső részéről is, a Brhamasztánról, aminek a minősége utal arra, hogy milyen eséllyel marad együtt vagy hullik szét a család. A Brahmasztán az éternek a területe és ez az a terület, ahol a függőleges irányú energia áramlás történik, azaz (jó minőségű Brahmasztán esetén) itt érkeznek az otthonunkba felülről a kozmikus energiák.

Tapasztalataink szerint ha a ház középső része nagyon le van terhelve, ha víz van itt (fürdőszoba, vagy a kertben egy tó vagy medence), esetleg egy nagy cserépkályha (ami nem csak súly, de még tűz is!), akkor megnő annak a veszélye, hogy a házastársak elválnak, a gyerekek túl hamar elmennek otthonról, vagy valamilyen más okból széthullik a család.

vaszati_piramis_aranyozott

Ha nagyon nagy baj van a lakás közepén, a Vaszati piramis nagy segítség

A Mahābharata története szerint egy palota közepén levő vízmedence nem egy család, hanem egy egész dinasztia megsemmisülését okozta nagyjából 5000 évvel ezelőtt. Unokatestvérek között tört ki háború, amely mindkét oldalon hatalmas veszteséggel járt: barátok, rokonok, tanárok, nagybácsik vesztek oda az ütközetben…

Mit tegyünk hát, hogy mindazok, akik fontosak számunkra, érezzék a szeretetünket? Vegyünk nekik karácsonyra jó drága ajándékot. Most karácsony közeledtével ez egy kicsit közhelyesen hangzik, de igaz: éreztessük a barátainkkal, családtagjainkkal, házastársunkkal, hogy fontosak számunkra, hogy szeretjük őket, hogy gondolunk rájuk, még ha távol vannak, akkor is. Egyetlen egy értekezlet, karácsony előtti kampány, vagy határidő sem lehet olyan fontos, mint az, aki szeret minket, illetve akit szeretünk.

Fut most egy reklám a YouTube-on, ami olyan tipikus karácsonyi filmecske egy kisfiúról, akinek az összes családtagja, anyja, apja, testvére a laptopját vagy az okostelefonját simogatja, ahelyett, hogy őt simogatnák. Aztán a reklám végén mindenki félreteszi a simogatásának tárgyát (hupsz, majdnem trágyát írtam) és együtt örülnek a karácsonyfának. A szöveg a végén annyi, hogy legalább karácsonykor tedd félre az okostelefonodat…. Háááát, nem tudom: ha ezzel a kisfiúval 365 napból csak 1 karácsony este foglalkoznak, akkor vajon megkapja azt a szeretet mennyiséget, ami elég ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, normális felnőtt váljon belőle?

Visszatérve a teendőinkhez és a Vaszatihoz: tegyünk meg mindent azért, hogy az otthonunk (vagy a barátaink, családtagjaink otthonának) energiaminősége olyan legyen, ami jó hatással van az emberi kapcsolatainkra, érzelmeinkre. Ne csak olvasgassunk a Vaszatiról érdekes dolgokat, hanem alkalmazzuk is a tanítását az életünkben! Minden adott ehhez! Vannak kiváló szaktanácsadóink, „dobozos tanácsadóink„, kőműves-pótló eszközeink: minden adott ahhoz, hogy a legfontosabb vágyaid elérését az otthonod ezentúl támogassa, és ne hátráltassa.

A két legfontosabb vágyunk pedig: szeretni és szeretve lenni. Legtöbbünknek erről szól a karácsony…

Manhertz Edit

Manhertz Edit

 

 

Neked ajánlom:

Beszéljünk a szerelemről!

Az év elején eldöntöttük, hogy sikeres évünk lesz. A sikert eddig elsősorban a munkában és pénzügyekben kerestük. Ahhoz azonban, hogy kiegyensúlyozottak és elégedettek legyünk, szükség van sikerekre a magánéletben is. Legszebb ideje, hogy beszéljünk a szerelemről! Az...

A szerelem, a női és a férfi energiák…

A legutóbbi szerelmes cikkből már kiderült, hogy a Vaszatiban nincs "szerelem sarok", viszont szoros kapcsolat van az egyes égtájak és szerelmi életünk között. A legerőteljesebben talán az otthonunkban áramló női és férfi energák minősége hat a szerelemre. Miért is? A...

Már megint szerelem!

  Az előző két szerelmes cikkből már kiderült, hogy a Vaszatiban nincs szerelemsarok és az is, hogyan hat szerelmi életünkre otthonunk északi, északkeleti és keleti része. Nézzük most meg a többi égtájat és a lakás közepét! A Brahmasztan – vagyis a lakás közepe –...

Legyen tartós a szerelem!

A "szerelmes írások" befejező részéhez érkeztünk. Az eddigiek alapján sejtheted, hogy a maradék - eddig nem tárgyalt - néhány égtájnak is van köze szerelmi életünkhöz. A dél megmutatja, mennyire tartjuk be az erkölcs szabályait a kapcsolatunkban, a nyugat pedig utal a...

A tartós párkapcsolat alapja

Korábbi írásaimban már sokat olvashattál a szerelemről, illetve arról, hogyan befolyásolják a szerelmi életedet, a párkapcsolatodat otthonod egyes égtájai. Javaslom, hogy mielőtt tovább olvasol, nézd meg ezeket az írásokat. (Új ablkaban nyílik.) Többek szerint a...

Ha Valentin, akkor piros – de nem a Vaszati szerint!

Valentin (Bálint) nap van, a szerelem ünnepe. Döntse el mindenki maga, hogy mit gondol erről a napról, én a magam részéről úgy döntöttem, itt az ideje pár szót ejteni a szerelemre serkentő lakberendezési tippek és a Vaszati kapcsolatáról. Helyesebben a nem létező...

Otthonunk férfi és női energiái

Tudod-e, hogy mit jelent az a szó, hogy Vaszati? A Vaszati - ahogyan a Vasztu is - szankszrit nyelven házat, lakóépületet jelent. Az egyes szótagok pedig utalnak a Vaszati három fő lábára, a három fő szabályrendszerére. VA = energetikai rendszer SZA = információs...

Vajon az otthonunk is tehet arról, hogy nem találunk társat?

Sok magányos nő és férfi álmodozik arról, hogy mi mindent megtenne a párjáért, ágyba vinné a reggelit, megbeszélnék a problémákat, odafigyelnének egymásra, sok időt töltenének együtt – minden olyan ideális lenne… Csak, hogy hiányzik az a bizonyos társ, akivel ezt az...

Mit keres a fürdőkád a hálószobában?

Képzeld el ezt a helyzetet: elmész egy wellness szállodába, ahol az egyik nászutas szobát kapod. A nászutas szoba ékessége pedig a hálószobában elhelyezett gyönyörű lábaskád. Az ott töltött idő alatt nagyon élvezed, hogy a szoba közepén lubickolhatsz a vízben, esetleg...