Ha körülnézek egy családi házakkal teli utcában vagy megnézek néhány családi ház tervet, legtöbbször azt látom, hogy a ház délnyugati részén van egy terasz, északkeleten pedig a mellékhelyiségek. Ha történetesen keleti az utca, akkor a délnyugati teraszhoz általában egy északkeleti garázs tartozik, ritkább esetben a garázs helyett egy szoba. (Na ennek már örülök, de ez nagyon ritka.) De még akkor is, ha északkeleten szoba van, a délnyugati terasz szinte garantált…
Sokáig úgy gondoltam hogy ez főleg hazai sajátosság, de sajnos nem. A ház délnyugati részét szinte minden országban sikerül valahogy elrontani: vagy ott van a bejárat, vagy egy nagy terasz, vagy valamilyen bővítmény…
Az utóbbi időben többször is szembejött velem a délnyugat problémája és úgy látom, nagyot kell ahhoz változnia a világnak, hogy végre a házak délnyugati része úgy legyen kialakítva, hogy az támogassa a lakókat.
Mit kell tudni a délnyugatról?
1.) Elemek: Délnyugaton az elemek közül a föld elem van jelen, amely azt sugallja, hogy ha rendben van a délnyugat (kellőképpen nehéz, „földes”), akkor a lakók stabil alapokra számíthatnak, az életüket ez a stabilitás jellemzi majd mind az egészség, mind a munka, karrier, pénzügyek, mind a kapcsolatok terén. Lesz az életüknek egy olyan komoly alapja, amire lehet építeni.

Ezt az ábrát már láthattad. Otthonunk Vasztupurusa mandaláját ábrázolja annak hét fő csakrájával együtt.
Otthonunk olyan, mintha a második testünk lenne. Északkeleten van a fejünk, délnyugaton a lábunk és a fenekünk és a délnyugati mahamarma ponttal esik egybe otthonunk első csakrája, amely a stabilitásért felel. A délnyugat tehát megmutatja, hogy mennyire állunk két lábon a talajon, mennyire megalapozott az életünk.
2.) Bolygók: Délnyugaton a bolygók közül Rahut találjuk, akit a védikus asztrológiában Ketuval együtt gonosztevő bolygóként szoktak emlegetni. Ha a horoszkópunkban jól helyezkedik el, akkor lehet jó hatása: anyagi értelemben támogathat, elismertséget, hatalmat hozhat. Ha azonban nem jól helyezkedik el, akkor erősíti a mohóságot, erőszakosságot, tudatlanságot, őrültséget. Ugyanez vonatkozik az otthonunkra is: Rahu mindenképpen ott van délnyugaton, de ha a délnyugati területet megfelelően használjuk, akkor nem kell Rahu hatásától félnünk.
Itt megjegyzem, hogy az említett másik gonosz bolygó, Ketu északkeleten van jelen Jupiterrel együtt. Ha az északkelet nincs rendben, akkor Ketu negatív hatása erősödik, míg Jupiter kedvező hatása gyengül.
Képzeld el azt a gyakori helyzetet, hogy délnyugaton van a ház bejárata, északkeleten pedig a vécé. Olyan nagyon nem is kell ezt elképzelni, mert nagyon sok ilyen épület van, lehet, hogy Te is pont ilyenben élsz. Mi történik ekkor? A délnyugati a bejárat miatt Rahu hatása túlságosan felerősödik, mivel a főbejárat ura szintén Rahu! Ha pedig északkeleten van a vécé (ami sajnos nagyon gyakori) akkor Ketu hatása duplázódik északkeleten, mivel a vécé ura Ketu. A délnyugati bejárat és az északkeleti vécé tehát egy olyan súlyos hatású kombináció, amit mindenképpen el kell kerülni! Ha pedig ilyen házban vagy lakásban élsz, sürgősen korrigálni kell az északkelet-délnyugat tengelyt!
3.) Nagyhatalmú személyek: Vasztupurusa (a ház ura) történetéhez hozzátartozik, hogy minden egyes testrészére rátelepedett egy-egy nagyhatalmú személyiség, többségében félisten. Ezek közül a jelentősebbeket rendeljük egy-egy égtájhoz. Délkeleten Agni, a tűz istene uralkodik, északon Kuvera a kincstáros, északnyugaton Vayu, a szelek ura, stb. Délnyugaton viszont a félistenek helyett démonikus személyeket találunk, például Putanát, aki egy híresen gonosz boszorkány, és Nairutvát, aki a démonok egyik főnöke.

Az lenne ideális, ha a nagy ablakfelületek például keletiek lennének, semmiképpen sem délnyugatiak. A patak szintén nem kedvező, ha délnyugaton folyik.
Az a tény, hogy délnyugaton démonok uralkodnak, szintén arra utal, hogy a délnyugattal csínján kell bánnunk. Ha minden rendben van délnyugaton, akkor ezek a démonok nem fognak minket háborgatni, sőt, megadják azt az anyagi segítséget, ami ahhoz kell, hogy az anyagi világban boldoguljunk. Hozzájárulnak tehát ahhoz, hogy megálljuk a helyünket ebben a világban, hogy stabilan álljunk a két lábunkon.
4.) Energiaáramlás: Ha az északról és keletről érkező pozitív energiaáramlást vizsgáljuk, azt látjuk, hogy miután ezek az energiák egyesültek és bejárták a házat, délnyugaton távoznak. A Vaszati egyik energetikai törvénye ki is mondja, hogy a ház délnyugati területének az energiapotenciálja negatív. Itt nem érkeznek pozitív energiák, az északkelet felől ideáramló energiák pedig már nem frissek, elhasználódtak. Ezért mondjuk, hogy a délnyugati terület energiapotenciálja negatív.
Egy másik energetikai törvény viszont azt mondja, hogy az energiapotenciálokon lehet változtatni. A délnyugati negatív energiapotenciált úgy tudjuk megváltoztatni, úgy tudjuk elérni, hogy ez a terület pozitívan hasson ránk, ha súlyos dolgokat teszünk ide: nagy, nehéz bútorokat, a kertben nagy fákat, stb. Az is csökkenti a délnyugat negativitását, ha magasabban van, mint a telek többi része, tehát, ha délnyugat irányában van egy domb, vagy a telek délnyugat felől lejt északkelet felé.

Ha nem lehet a ház (ami a legnagyobb súly egy telken) délnyugaton, akkor legyen ott az „erdő”, mint nálunk. (A telek keletre, és enyhén északra lejt.)
Azt már nem is kell mondanom, hogy ugyanezek a dolgok (súly, domb) az északkelet pozitív energiapotenciálját is gyengíti, holott azt erősíteni kellene. Itt megint megérkeztünk egy tipikus problémához, amivel nagyon gyakran találkozom: ez pedig a délnyugati lejtés. Ha egy telek délnyugati irányba lejt, az legalább olyan súlyos hiba, mint a délnyugati terasz vagy a délnyugati bejárat. És ez sajnos szintén gyakori!
Csak, hogy teljes legyen a kép: a tiszta vízfelületnek is van energiapotenciál erősítő hatása, emiatt van az, hogy délnyugatra tilos kerti tavat, medencét tenni!
Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy a délnyugat semmire sem jó. Dehogynem! Nagyon jó délnyugaton aludni! Felnőttek hálószobáját lehet délnyugatra tervezni, gyerekét nem. Ennek az oka, hogy a délnyugaton levő személy az, aki a „főnök” akár a családban, akár egy munkahelyen. Gyerekszobát tehát semmiképp ne tervezzünk délnyugatra, a szülők hálószobája azonban jó helyen lehet ott. Jó még délnyugaton raktározni is, lehet délnyugaton a gadrób, vagy valamilyen egyéb raktár. Ha a nappali van délnyugaton, még az sem gond, de ebben az esetben, főleg nehéz bútorokat válasszunk és főleg a ház délnyugati sarkát súlyozzuk le például egy nagy szekrénnyel vagy egy nagy növénnyel. És semmiképpen ne kapcsolódjon a nappalihoz délynugaton terasz!!! Ha mindenképp akarunk teraszt, akkor az legyen inkább nyugaton, vagy délen, de ezeken az égtájakon is csak akkor, ha a nyugatival szemben van egy keleti terasz is, vagy a délivel szemben egy északi… Csak így lesznek egyensúlyban az energiák.
Mindenképpen kerüljük a délnyugati bejáratot, a délnyugati teraszt, bővítményt, kerti tavat és ne vegyünk olyan telket, ami délnyugati irányba lejt!

Kritikusan fontos, hogy még véletlenül se legyen délnyugaton a bejárat! Ha már ott van, mindenképpen védeni kell yantrákkal!
Az utóbbi időben több vizsgált háznál is előjött a délnyugat problémája és érdekes módon, nem csak Magyarországon! Először egy franciaországi házat vizsgáltam ahol annak ellenére, hogy északkeleti az utca, a ház főbejárata a házat megkerülve, délnyugati irányból, pontosan délnyugaton van, ráadásul egy délnyugati verandán keresztül. (Bővítmény, főbejárat.) Az épület pikantériája, hogy az új tulajdonos, most fog asztrológiailag is a Rahu korszakába lépni. Meg is beszéltük, hogy a Rahu urát Varahát nagyon komolyan kell imádnia. Yantra formájában ott lesz a házban, de ezen felül ajánlott neki minden nap füstölőt is ajánlani és elmondani a mantráját.

A délnyugat korrigálására szolgáló Varaha yantra
Kedves lakáskereső ügyfeleim is több olyan családi házba is belefutottak, amelyek súlyos délnyugati hibával rendelkeznek, (délnyugati főbejárat, terasz, utca, lejtés – minden ami csak kedvezőtlen délnyugaton). Az a jó, amikor ezeket a hibákat még a keresés fázisában el tudjuk csípni!
Az elmúlt hetekben egy osztrák családnak próbáltunk házat tervezni. Sajnos Ausztriában ritka az olyan telek, ami nem lejt semerre. Az ő telkük „természetesen” délnyugat felé lejt. A Vaszati Szövetségben van olyan tanácsadó, aki déli, délnyugati lejtésű telekre nem is vállal tervezést. Azt kell mondanom, hogy teljesen igaza van…

Gyönyörűek az osztrák hegyi falvak, de mielőtt valamelyikbe beleszeretünk, érdemes megnézni, hogy melyik égtájon van a nagy hegy és merre lejt az utca…
Nos, én megpróbáltam, de az egész folyamatra rányomta a bélyegét a délnyugati lejtő. Az építész mintha nem is látta volna a Vaszati szerinti alaprajzi javaslatokat, homlokegyenest olyan tervjavaslatokat küldött, ahol délnyugaton volt a terasz, északkeleten a vécé… Volt már hasonló tapasztalatom ott dél felé lejtett a telek… Tehát nem csak az a gond egy ilyen tervezésnél, hogy kemény kompromisszumokat kell kötnünk a tervezés során, hanem az is gond, hogy a tervezés folyamata során nehéz megtalálni a közös hangot. Maga a folyamat is akadályoztatva van a kedvezőtlen telekadottság által.
Ezek a friss tapasztalatok – amelyek mind a délnyugat problémái és az északkelet-délnyugat tengely problémái köré összpontosultak – ismét megerősítették bennem, hogy nincs mese, a délnyugat minőségét rendkívül komolyan kell venni!

Manhertz Edit
Most jutott eszembe, hogy pár hete kaptam egy emailt egy kedves olvasónktól, aki a következőket írta a délnyugattal, egész pontosan a délnyugati lejtővel kapcsolatban:
„Mondok valamit ehhez a délnyugati lejtéshez, ami végképp nekem betett. Fura mód elkezdett fájni a deréktájam úgy másfél hónapja. Sosem volt bajom a derekammal és nem is emeltem, húztam meg e testtájam, csak a semmiből elkezdett egyszer csak pokolian fájni és 6 hétig nem is jöttem ki a fájdalomból. Mivel nem volt magyarázat a derékproblémára, a lakásra rögtön gyanakodni kezdtem, hogy ‘húzza a derekam’ a délnyugati lejtő. Én innen menekülök többek között emiatt is! Ezt csak azért mondom, mert a dny-i energiák akár egészségügyi problémákat, krónikus, súlyos, elhúzódó, nehezen gyógyítható bajokat is okozhatnak és sajnos ezt személyes tapasztalatból éltem meg.”
Igen, a délnyugati lejtő szinte kihúzza az energiákat a telekről. Mindenképpen el kell kerülni!
A Vaszati Szövetség Facebook oldalán érkezett egy érdekes hozzászólás, amit itt megosztok a válaszommal együtt. Ezt írja:
Én most kezdek komolyan belefogni a házunk rendezésébe. A mostani írásod is rávilágit a problémára. DNy-on a legkisebb fiam hálószobába van, tényleg ő a főnök a családban
ÉK-en konyha van és a terasz egy része ahova most a kazánház épült! Ez egy óriási hiba volt.
A válaszom:
Többször találkoztunk már olyan helyzettel, hogy a délnyugati gyerekszoba lakója uralta az egész családot… Marcus Schmieke (a Vaszati tanárom) mesélte, hogy volt egy olyan esete, amikor egy több gyerekes családnak próbálta megtervezni, hogy melyik családtagnak hol legyen a szobája, figyelembe véve az egyéni égtájakat is. Ahogy próbálta kisakkozni, hogy mindenki a saját kedvező égtáján aludjon, újra és újra úgy alakult, hogy a legkisebb gyereknek, egy kislánynak jutott a délnyugati szoba, akinek ráadásul a délnyugat kedvező égtája is volt. A családtagoktól megtudta, hogy tényleg ő a főnök a családban és ezt még az is igazolta, hogy egyszerűen nem találtak neki másik helyet a házban, csak a délnyugati szobát. (A család többi tagjának nem volt jó a délnyugat.) Szóval, van ilyen.
Persze, ha zavaró a kisfiad dominanciája, akkor el lehet gondolkodni a szobacserén, de lehet, hogy ő tényleg ilyen domináns személy és nem érezné jól magát máshol. Ezt az egyéni égtájak ismeretében meg lehetne vizsgálni.
Északkeleten elég erős lesz a tűz elem, pedig a terasz az nagyon kedvező lenne ott.
Kedves Edit!
Azt szeretném kérdezni,hogy a D-NY-i bejárat fölé helyezett yantrák milyen sorrendben kell legyenek.
Belülről nézve,jobb oldalon van a Sri yantra,bal oldalon a Narasimha védelmező yantra. Hova kell tenni ezekhez viszonyítva a Varaha yantrát? Ez a 3 yantra elég, vagy érdemes még másikat is felrakni?
Üdv, Klementina
Kedves Klementina!
Ha délnyugathoz tartozó Varaha yantrát úgy kellene elhelyezni, hogy az lehetőleg ráessen az északkelet-délnyugat tengelyre, ahol az elmetszi a délnyugati falat. Ez lenne a legjobb. Ha ez pont a bejáratnál van, akkor a Sri yantra – Narasimha védelmező yantra pároshoz képest jobbra-vagy balra legyen attól függően, hogy melyik irányban lesz közelebb ehhez a metszésponthoz. Kicsit bonyolultan fogalmaztam, remélem azért érthető. 🙂
Kedves Edit!
Hálásan köszönöm válaszodat!
Teljesen érthető, amit írtál. Éppen most kaptam meg a yantrákat. A hétvégén meg is kapják szép keretüket és felkerülnek a helyükre,szebbé téve az ünnepeket ☺
Nektek is kívánok meghitt,szeretetteljes,békés Karácsonyt és boldog új évet❗
Örülök, hogy tudtam segíteni!
Neked is kellemes ünnepeket!
Kedves Editke!
Figyelmesen olvasom írásaidat,hozzászólásokat.
Szeretném megkérdezni,hogy a házat egybe vagy szobánként kell vaszati szerint berendezni festeni,stb??
Mert ugye egy szoba akkor több színűnek kell hogy legyen??
Butaságot kérdezek ugye??
A másik dolog ami foglakoztat,a berendezés egy szobán belül.
Nekem pl hálóba az ÉNY -É -Ék fal zárt,és itt van egy hatalmas szekrénysor( régimódi parasztházról beszélünk egy 4 x4,5 m szoba),a déli részen egy nagy ablak,
Mint olvastam a D,Dny kellene nagy bútorokkal telerakni és É-ÉK könnyű bútorokkal.
Nálam ez nem lehetséges, sőt a déli ablak alatt van egy radiátor is (120 cm-es)
Hogy tudnám megoldani ezt az egyensúlyt kialakítani ebbe a szobába??( ék-dny egyensúly, é-d egyensúlyt, ény-dk egyensúlyt szobán belül)
Kedves Katika!
Egyáltalán nem kérdeztél butaságot!
Amikor egy szoba több égtájat foglal magában, akkor egy olyan semleges falszínt szoktunk választani, amely az összes jelenlévő égtájjal összhangban van. Ez legtöbbször valamilyen egészen világos szín, vagy akár fehér – ezzel nem követünk el hibát.
Ha szeretnéd a szobán belül megjeleníteni az egyes égtáj színeit, akkor ezt teheted jelzésszerűen. Például az északi területre tehetsz valami zöldet (ez lehet növény is vagy valamilyen zöld dísztárgy, váza, párna, stb.), az északkeletire tehetsz valamit, ami világoskék vagy világossárga. De ha (konkrétan a szóban forgó szobában) csupa világos színt használsz, az rendben van.
Ha sehová sem tudod áthelyezni a nagy szekrénysort (úgy sem, hogy esetleg megbontod), akkor legalább arra figyelj, hogy arra az égtájra, amit terhelni kellene, kerüljön valami nehéz: például egy nagyobb növény.
Mi például egy régebbi lakásunkban úgy tudtuk ezt megoldani, hogy a szekrényeket megbontottuk és bár nem tudtunk minden szekrényt a délnyugati falra tenni, tettünk oda is néhány elemet.
Kedves Edit!
A régi parasztházunk DK-D részén van egy kis veranda,( most egy kis társalgónak használok ,asztal + 4 szék)ami bővitmény,és itt van a bejárat is.
Milyen színeket használjak itt?
Mit tudnál javasolni milyen színű sötétítő, asztalteritő ,szőnyeg ,fal? ezen a bővitményen( verenda) ami Dk-D van.( fele DK esik Fele D területbe)
Sajnos a pénz csak megyen ,több büntetés, hatóságok stb,amióta itt lakunk.
A wc pedig DNY van( tudom itt nem jó)milyen színekkel tudom javítani a helyzetet?
Köszönöm
Nagyon várom válaszodat!
Kitti
Kedves Kitti!
Egy olyan verandán, ami a délkeletet és a déli területet is magába foglalja, legjobb meleg földszíneket használni. Semmiképpen ne használj itt pl. kéket vagy egyéb hideg színeket. Használhatsz pasztel színeket is, de mindenképp melegszíneket.
Lehetnek a függönyök mintásak is (pl. virágos, rózsás, stb.), de ezeknek is meleg legyen a színhangulata.
Mivel bővítményről van szó, mindenképp javaslom, hogy a bővítmény déli részére tegyél egy Mars-Narasimha yantrát, a délkeletire egy Parasurama yantrát, a ház északi részére pedig egy Buddha yantrát. Ezeket mind megtallod itt a shop menüpontban.