Arról már sokat beszéltünk, hogy miért nem jó délkeleten aludni, arról azonban nem, hogy miért nem jó az északkeleti hálószoba. A Vaszati tárcsa pontértékei szerint a délkeleti és az északkeleti hálószoba egyaránt -8 pontos, mely egyértelműen mutatja, hogy valóban nem szerencsés az északkeleti hálószoba sem.
Vamana yantrát (Jupiter) és a Parasurama yantrát (Vénusz), hogy harmóniába kerüljön a két bolygó hatása. Ha nehezen alszol el, tegyél a párnádra levendulás zsákot, vagy igyál lefekvés előtt citromfű teát.
2.) A lelki életed: Tedd szokásoddá, hogy minden reggel beágyazol a hálószobában. Ha így teszel, akkor legalább napközben kevésbé lesz hálószobai itt a hangulat. Ha elég nagy a helyiség, kialakíthatsz itt egy olvasósarkot, vagy a meditcáiós sarkodat. Arra figyelj azoban, hogy az ágyon fekve a lábad ne mutasson e sarok, illetve az ott lévő képek irányába, mert ezzel sértést követsz el a képen levő személyek ellen.
Ami pedig a legfontosabb: tudatosítd Magadban az északkeleti hálóban rejlő potenciális veszélyt és vedd komolyan a lelki gyakorlataidat.
ui: Egy dolgot fontos megértened Vénusszal kapcsolatban. Ha csak nem vagy egy mindenről lemondott szerzetes, aki egy barlangban vagy egy kolostorban él, akkor igenis szükséged van mindazokra a dolgokra, amelyet egy egészséges helyzetben levő Vénusz képvisel: szépségre, anyagi élvezetekre, egy kis luxusra is. Fontos azonban, hogy ezek a dolgok ne nyomják el azokat az értékeket, amelyeket Jupiter képvisel, az együttérzést, az őszinteséget és legfőképpen a spiritualitást.
A délkeleti hálószobát a túl sok tűz miatt kell elkerülni, de vajon mi a baj az északkeletivel?
Egyáltalán: tényleg annyira rossz, ha északkeleten van a háló?
Ha választanom kellene egy északkeleti vécé, egy északkeleti lomtár és egy északkeleti hálószoba között, egyértelműen a hálószobát választanám. Fontos ugyanis, hogy az északkeleti területet, amelynek a minősége – az északkeletről délnyugatra tartó energiaáramlás miatt – az egész otthonunkra átterjed, minél tisztább és rendesebb legyen. Egy hálószoba energiaszintje pedig egyértelműen magasabb, mint egy vécének vagy egy lomtárnak. Jogosan feltételezhetjük azt is, hogy a hálószobához ablak is tartozik, ami szintén nagyon fontos északkeleten. (Sajnos láttam már olyam újépítésű lakást, ahol a hálófülke ablaktalan volt…)
Az északkelettel kapcsolatban legtöbbször az itt egyesülő organikus és szoláris energiákról esik szó. Ezek azok az energiaáramlások, melyek behálózák az egész Földet, s amelyeknek az északi és a keleti ablakokon kell bejutniuk az otthonunkba. A jobb oldali képen meg tudod figyelni, hogy az északkeleten levő helyiségbe északról és keletről is érkezik pozitív energia, melyek itt egyesülnek és továbbáramlanak a lakás többi részébe úgy, hogy közben délnyugati irányba tartanak.
Az északról és keletről érkező energiák otthonunk északkeleti részén a legfrissebbek, emiatt ezt a területet olyan tevékenységre ajánlott használni, melyhez friss energiák szükségesek. Nagyon jó itt meditálni, olvasni, tanulni és intellektuális tevékenységet folytatni.
(Most pl. én is a házunk északkeleten levő szobájában írom ezt a tanulmányt. A szobának északon és keleten is vannak ablakai, így mind az organikus, mint a szoláris energiák jelen vannak. Ez egyrészt nagyon kedvező, másrészt nagy felelősség is hárul rám, ugyanis nagyon oda kell figyelnem arra, hogy a dolgozómban mindig rend és tisztaság legyen, hogy az innen továbbáradó energiák jó hatással legyenek az egész házra…)
Az egyik ok tehát, amiért nem jó északkeleten a hálószoba, a friss energiákban rejlik. Ha ezekhez a friss energiákhoz hozzátesszük még az északkeleten elsődlegesen uralkodó Jupiter hatását is, egyből megérthetjük, hogy az északkelet energiái nem csak frissek, de erőteljesen spirituálisak is. Jupiter képviseli ugyanis a spiritualitást, a vallást, a papokat és a bölcs tanítókat. Hozzá tartozik a morál, az etika, az őszinteség, a jóság, az optimizmus – vagy, ha úgy tetszik: pozitív gondolkodás -, de még a szerencse és a gazdagság is.
A védikus asztrológia a bolygókat nem csupán égitesteknek tekinti, amelyek valamilyen módon hatnak ránk, hanem személyeknek, akik különleges hatalommal rendelkeznek. Jupitert a védikus asztrológiában Brhaspatinak (ejtsd: Brihaszpati) is szokták hívni. Brhaspati pedig nem más, mint a félistenek tanítója, vagy papja. Ő az, aki azt a valódi vallást tanítja, mely segít megérteni a Legfelsőbb Személyt, s emellett még sok-sok jó tulajdonságot is kifejleszt bennünk. Van azonban a démondoknak is egy papjuk, akinek a neve Shukra, vagy Shukracarya (ejtsd: Sukracsarja). Ő, az aki abban segít, hogy a démonok elérjék a céljaikat, ami nem más, mint a minél nagyobb anyagi hatalom és gazdagság, az érzékkielégítés, akár mások – főleg a szent emeberek – elnyomása által. Talán már sejted, hogy Shukra nem más, mint Vénusz.
A védikus írások szerint régebbi korokban a félistenek és a démonok külön bolykókon éltek, néha háborúztak ugyan egymással, de élte ki-ki a maga életét. A mai korban azonban a démonok és a félistenek nagyon közel élnek egymáshoz, ami azt jelenti, hogy mindannyiunknak van egy félisteni és egy démoni oldala. Amikor önzentelnül segítünk valakinek, vagy elmegyünk a templomba, akkor a félisteni oldalunk nyilvínul meg, amikor pedig keresztbe teszünk a konkurenciánknak, vagy éppen hitelt veszünk fel az egy számmal nagyobb plazma tévére, akkor a démoni oldalunk. Jupiter képviseli tehát a spirituális értékeket, Vénusz pedig az anyagi vagy materialista értékeket.
A legtöbb embernél Jupiter és Vénusz hatása – a spiritualitás és az anyagi élvezetek utáni vágy – nagyjából kiegyenlítik egymást, s ez így is van rendjén. Fontos azonban megértenünk, hogy a spirituális értékek állandóak, míg az anyagi értékek múlandóak…
Na de, térjünk vissza az északkeleti hálószobához! Arról már bizonyára hallottál, hogy a bolygók nem csak egy-egy égtájnak az urai, hanem bizonyos helyiségeknek is. A hálószoba uralkodó bolygója természetesen Vénusz. Ha északkeletre kerül a hálószoba, akkor az északkelet sprirituális energiáival keverednek Vénusz anyagi energriái, ami diszharmóniát okoz. Ráadásul Shukracarya nem igazán szereti Brhaspatit, ami szintén fokozza a feszültségeket északkeleten…
Mindehhez még hozzájön az északkeleten levő víz elem is, ami egy változó, mozgékony elem, hiányzik belőle az a nyugalom, ami az alváshoz szükséges lenne.
Az északkeleti hálószoba tehát okozhat felületes, nyugtalan alvást. Ezen talán még könnyű segíteni. Ami ennél súlyosabban szenvedheti meg az északkeleti hálót, az a személyiségünk – főleg, ha még nincs igazán kiforrva. Azt tapasztalhatjuk, hogy a spirituális törekvéseink minduntalan zavart szenvednek, könnyen elcsábulunk felesleges, anyagi dolgoknak. Nem látjuk az élet igazi célját, igazi értékeit, a múlandó, röpke vágyainkat akarjuk kielégíteni, miközben megfeledkezünk arról, amire igazán szükségünk van.
Azt írta nekem egyszer valaki, hogy mióta északkeleten van a hálószobája, azt vette észre, hogy a lelki élete elaludt…
Ha északkeleten van a hálószobád, két dologról kell gondoskodnod:
1.) Nyugodt alvás: Különösen figyelj oda, hogy a szoba színvilága, bútorzata megfeleljen a Vaszati hálószobára vonatkozó elveinek. Az ágy fejrésze lehetőleg kelet felé, esetleg dél vagy nyugat felé legyen, de semmiképpen se legyen észak felé. A szobában helyezd el mindkét bolygó yantráját, a
Nagyon jó írás! 🙂
szerintem is, nagyon jó irás. Amugy nekem is Ék-en van a hálószobám, mikor itthon vagyok, de én reggelente legalább majdnem annyit meditálok, kontemplálok ott, mint amennyit alszok. 🙂 Ilona
Kedves Ilona!
Igen, ez így sokat javít a helyzeten! 🙂
Kedves Edit!
Nekünk Délnyugaton lesz a hálószobánk, sötétbarna padlót és pasztell mandula barna falszínt választottunk, a nyugati falon 2 fehér ruhásszekrény is lesz, a sötétífüggöny pedig világos krémszín. az lenne a kérdésem, hogy tehetek-e oda kristály csillárt? (A dédimamámtól örököltük, kis felújítás után nagyon szeretném feltenni valahova.) a fenti cikk szerint a hálószoba uralkodó bolygója a vénusz, így azt gondoltam, hogy oda jó lehetne. Vagy esetleg a délkeleti nappali, az északi konyha, vagy a északkeleti gyerekszoba lenne jobb helye?
előre is köszönöm a választ:
Nóri
Kedves Nóri!
A kristály csillárt teheted bármelyik feslorolt helyiségbe. A hálószobában arra figyelj – bármilyen csillár is kerüljön oda -, hogy lehetőleg ne pont az ágy fölött lógjon. Ezt egy kisebb szobában nehéz elkerülni, de mindenképp érdemes odafigyelni rá, hogy az ágy fölött ne csüngjön semmilyen súlyos dolog (csillár).
Kedves Edit!
Nekem is Like az írás! és olvasva persze rögtön felmerült bennem a kérdés: mi lehet a baj az ék-i bejárattal? Mert hogy nálunk pont egy ilyen van, ami amúgy keleti irányba néz, és nagyon-nagyon nem tudjuk máshová tenni., pedig én rengeteget agyaltam már rajta., próbáltam keletre tenni, de túl agresszív megoldások jöhetnek szóba és az nem tetszik. Amúgy egy tök jó kis térbe nyílik az ajtónk, de gyakorlatilag egy közlekedőt jelent, ajtóval, ablakkal van tele.
Szóval, gondolom azért lehet gáz ez a bejárat., mert hogy pl. tisztának és rendesnek kell lennie és hát ugye élből ide hozzuk be a külvilágot.
Ez azt jelenti, hogy gyakran -naponta- kell (ene) takarítanom ezt a részt, ami nemigen sikerül 🙁
Másrészt meditálásra-intellektuális tevékenységre sem alkalmas mozgalmas használata miatt az ék-i rész. Az is tény, hogy totál elrugaszkodtunk az anyagias dolgoktól a 15 év alatt, amióta itt élünk. Ez egyrészt jó és gondolom karmikus is, de azért nem bánnám ha egy kicsit több anyagi és anyagias vénuszi hatás is erősödne bennem – már csak azért is mert képzőművészként nem egy optimális helyzet az anyagtól való ily mértékű eltávolodás. Már pedig motivációm ez irányba lecsökkent, spirituálisan viszont erősödtem. Szerintem van köze ehhez az ék-i bejáratunknak is…???? Vénusz Dk-en és a hálóban van jelen, ha jól emlékszem…
Rita
Kedves Rita!
Az északkeleti előszoba problémáját nagyon jól látod. Energetikailag rendben van a nagy ajtó és az ablakok, viszont az előszoba funkció nem igazán északkeletre való.
Igen, Vénusz délkeleten, a hálóban és a nappaliban van jelen, illetve olyan helyeken, ahol van valami kényelmes dolog. (Pl. egy kényelmes kanapé szintén Vénuszhoz tartozik.)
Szerintem vizsgáld meg egy kicsit a házatok (vagy lakásotok) délkeleti részét, talán ott van a megoldás.
Köszönöm Edit a választ! Igen, ez a délkelet. lesz…mindig nagy a kupi ott, vagyis még mindig évek óta…toljuk magunk előtt, de már nem kéne…
köszi, Rita
Kedves Rita!
Hát, akkor gyerünk, rajta! Jöhet a nagy délkeleti rendrakás!
Sok sikert és kitartást hozzá!
Kedves Edit!
Köszönöm az írást! Lakóhelyemen a hagyományos házak 80%-ának gerince ék-dny vagy ény-dk irányúak. Általában a hálószobák nagy része ezen négy irány valamelyikén van. Az én hálószobám ami egyben nappali is az pont észak-keleti irányú. Ezért köszönöm. Akár személyes tanácsként is kaphattam volna.
Sándor
Kedves Sándor!
Örülök, hogy hasznos volt Számodra a cikk!
A mi tapasztalataink szerint is így működik az ÉK-i hálószoba. A Fiam szobája volt és tényleg pontosan így hatott rá, ahogy írod.A Lányom alszik a DK-i szobában és valóban az anyagi javak az elsődlegesek számára.De mit lehet tenni, ha a helységek használatán nem tud az ember változtatni? (anyagilag)
A Vaszati szerinti átalakítások és a yantrák segítenek.
Ezenkívül pedig tudatosan kell változtatni a gondolkodásmódon, a szokásokon, az életvitelen.
Kedves Edit, igazán jó írás.
Be kell valljam, hogy az utóbbi időben nem találtam a cikkeidet túl jónak (vagy csak engem nem fogtak meg), de ez most igen jól sikerült.
Kedves Kata!
Örülök, hogy tetszett ez cikk, és sajnálom, hogy a többi írásom nem sikerült olyan jól.
Kedves Edit!
A mi házunkban is É-k-i a hálószoba fekvése, de északon nincs ablak.Ott van egy kis gardrob rész.Én jól alszom és valóban ide szoktam elvonulni meditálni, de a férjem mindig panaszkodik .Éjjel felébred és nem tud visszaaludni.Tudsz ajánlani valamit?A levendula párnát kipróbálom, holnap veszek.
Köszi:Anna
Kedves Anna!
Valóban vannak olyan személyek, akik mellett ágyút is lehetne dörgetni, akkor is jól alszanak, mások pedig sokkal érzékenyebbek.
Próbáljátok ki a cikkben ajánlott yantrákat és figyelj oda, hogy a férjed kellőképpen lenyugodjon, mielőtt aludni tér.
Lehetséges, hogy a munkahelyéről hazaviszi a problémákat és esetleg ez nem hagyja aludni? Ez is gyakori oka lehet az álmatlanságnak.
Próbáljon esetleg meditálni, olvasni lefekvés előtt.
A lefekvés előtti tévénézés szintén nem tesz jót a nyugodt alvásnak. (Nem csak a film vagy egyéb műsor témája lehet zaklató, hanem magának a képernyőnek a vibrálása is. (Igaz, ami tévék már sokkal jobbak ebből a szempontból, mint a régi képcsövesek.)
Ha nem kapsz levendula párnát, cseppents egy kis levendula illóolajat egy papírzsebkendőre és rakd a párnája közelébe. Az is segít.
Kedves Edit!
Északkeleti hálóval rendelkező lakást készülök venni, azonban a szoba olyan pici, hogy gondolkodom rajta, inkább gardróbbá alakítom. A szobában szerencsére ablak van, úgyhogy elég nyitott ÉK felé. Kérdésem az lenne, mit tartasz jobb választásnak a nem túl nagy szobába, egy picike hálót mindőssze 1 db ággyal (más tényleg nem fér be, csak egy francia ágy) vagy egy gardrobot (amiben vegyesen ruhákat, ágyneműket, háztartási felszereléseket tartanék).
Ha nem ÉK-re kerülne az ágy, akkor esetleg megoldható lenne D-en, egyben a nappalival, de alapvetően ÉK-el kalkulálok.
Mi a véleményed erről, mit javasolnál?
Köszönöm előre is a válaszod!
Kata
Kedves Kata!
A cikkben részletesen kifejtem, hogy mi a gond az északkeleti hálószobával. Nem ajánlja a Vaszati – hacsak nem pont az ÉK a kedvező égtájaid egyike, vagy tényleg nincs más választás.
Gardróbot semmiképpen nem hoznék létre északkeleten, mert egy északkeleti raktár még rosszabb, mint a hálószoba.
Kialakíthatsz viszont ott egy kis dolgozószobát vagy meditáló helyet – ezek kedvezőek északkeleten.
Kedves Edit!
Nemreg vasaroltunk egy hazat, amibe az elso pillanatban beleszerettem. Kedves kis udvara van. A haz a telet DNY oldalan all. A tobb resz szabad.
Most mielott felujitanank egyre tobbet foglalkozom a vaszati terrendezessel, szeretetnem ha minel harminikusabb legyen es ezaltal az elet minden teruleten pozitiv valtozast hozna eletunkbe. A haz L alaku emiatt elbizonytalanodtam. Hianyzo terulet D es DK. Mit tudunk tenni? Az L csucsok lehetne akar konyha – etkezo, de ez itt nem szerencses. Arra is gondoltam, hogy nappali es a hinyzo teruletenen egy szep terasz osszenyithat a nappalival nyaron. A terasz DK Reszeben egy kinti konyhat csinalni tuzhellyel stb…. Sok pirossal. E oldalon van 3 szoba. Melyik is legyen a haloszoba? K oldalra esik a bejarat, ez szerencse. Koszonom a valaszodat. Udv. Marika
Kedves Edit!
Helyesbitek, a haz az ENY oldalon all. Nincs elokert, kozvetlenul jarda van elotte. Koszonom valaszodat, Marika
Kedves Mária!
Mindenképpen jó ötlet a hiányzó délkeleti-déli részt bevonni a ház „vérkeringésébe”. A kinti konyha jó ötlet, ami mellett ki lehet alakítani egy étkező részt.
Továbbá valami látványos dologgal meg kellene jelölni a ház hiányzó sarkát. Ez lehet valami oszlop, vagy dísztárgy, vagy egy szép kő. A lényeg, hogy pont a hiányzó sarkon legyen és legyen ott valami szerepe – ha más nem, legalább annyit, hogy díszít.
Lehet használni a teraszon pirosas, meleg színeket, de persze túlzásba nem kell esni, ugyanis a dél szineihez már a földszínek is hozzátartoznak, tehát ott már azok is megjelenhetnek.
A hálószobák elosztása sok mindentől függ, elsősorban a családtagok kedvező égtájaitól, amiről itt olvashatsz többet. >>
Én most keveredtem a vaszatiba egy barátom ajánlására. 🙂 Előtte már ismertem a feng-shuit, de „nem működött”. Egy régi házat újítok fel, a hálószoba nagy része középen EK-re esik, K-ről egy óriási ablak van rajta. É és ÉK ablaktalan (a szomszéd fala, neki É-on terasza van ott, ami végül is jó :). Az ablaktalan É-i falra kerülne egy ruhásszekrény, amit hajlandó vagyok zöldre (oliva zöldre) festeni, és zöld szőnyeget tenni eléje. Ez lenne a jógázó és meditáló szobám is, szabadon hagynám az ÉK-i falat. De hová tegyem az ágyat? Bárhová teszem, belóg az ÉK-i területre. Ráadásul egy sarokülő is itt kellene, hogy legyen, bordó alapon vékony sárgás-virágos mintákkal, halvány zöld is van benne, de inkább nehéz és sötét bútornak mondanám, vagyis D-i terület. A szoba D-i részein cserépkályha, ajtó és fűtő test van …(az egész ház alaprajza szerint). Jó, ha az ágy K-en van, az ablak előtt, és D-re néz a feje, a fűtőtestre??
Kedves Ilona!
Jó értem, hogy a szoba több égtájat is magában foglal a házból? Tehát a szoba egy része már a ház déli részébe esik? Vagy csak a szobához képest beszélsz az egyes égtájakról?
Ha az ágy keleten van (tehát a ház keleti részén) az már rendben van. A fejed irányával kapcsolatban pedig arra figyelj, hogy az NE forduljon észak, északkelet vagy északnyugat felé. A többi égtáj rendben van.
Ha az ágyhoz túl közel esik a fűtőtest, akkor semmiképpen ne legyen a fejed a fűtőtest irányába, mert fűtésszezonban megfájdulhat reggelre a fejed.
Kedves Edit!
Köszönöm a választ. Igen, a szobában több égtáj is „van”. Maga a hálószoba a ház ÉK-i részébe esik, kb. 70%-a a szobának ide tartozik, a maradék É és K, és egy kicsi DK. De közben rájöttem (sok hozzászólás olvasás után), hogy a K-i sarokba tolom az ágyat, ez tűnik a legjobbnak, fejjel K-nek.
A hálószobának nem esik része a ház D-i részébe.
Ami jobban aggaszt az ablaktalanság E-on és EK-en. Ez a szomszéd fala, nem tudok ablakot nyitni. És ehhez képest D-en nagy ablak van, és DNY-on egy kisebb. Itt az egyensúly igencsak felborult.
Mivel most festek, és alakítok, van szabad kezem valamennyire, már olvasgattam, hogyan lehet javítani rajta.
Köszönet, Ilona
Kedves Ilona!
Igen, az jó ötlet, hogy keleten legyen az ágy – feltéve, ha nem lesz a fejed túl közel a kályhához. Erre azért figyelj.
A felborult egyensúlyú északkelet-délnyugat tengellyel mindenképpen tegyél valamit. Ha túl vagy a festésen, javaslom, hogy yantrákkal is erősítsd meg ezt a tengelyt. (Északkelet: Vamana, délnyugat: Varaha.)
Kedves Edit! Igen, köszönöm, a jantrákat is beszerzem majd, de már vettem „földszínű” festéket is, lehet, hogy a DNY-i fal földes színű lesz. Egyébként itt a konyha, a tűzhely, fa konyhabútorok. Érdekes, hogy amennyire „nem vasztus” az ÉK, annyira megfelelő a DNY. Ez az új ház teljesen más vasztuilag, mint az, ahol most lakom. A saját életem lesz a vasztu próbája számomra. Érdeklődve figyelem a változásokat! 🙂 Üdv, Ilona
Kedves Edit!
A felvetett véleménykeéréshez csatlakozva: – valóban, ami jó egy szállodába, vagy másutt, az nem biztos, hogy jó a mindennapokban, otthon, hosszútávon .
Alaposan át kell gondolni sok szempontot az épület vagy lakás adottságain kívül, mint pl. életvitel és helyzet, szokások, egyéni igények, praktikum.. és egyéb prioritások, stb..
Érdemes törekedni az esetleges kompromisszumos és „aranyközéputas” megoldásokra és akkor közelíthetünk ahhoz a megoldáshoz, amikor sem az élhetőség , sem az energetika nem szenved hátrányt – mely utóbbira ráerősíthetünk pár megfelelő eszközzel, praktikával.
Ez a szakmai és emberi meglátásom:)
Nahát, épp erre jutottam én is, hogy a szekrénynek nincs máshol helye csak az É-i fal egy részén, és aludni sem tudok máshol csak itt. (Már tologattam a matracot, nem hiszek a vízerekben, stb., de tényleg nem tudok máshol aludni.) Maximálisan be akartam tartani a vaszati szabályait, de élhetetlen lett a tér, sőt az életem is. Marad a fehér szekrény, és rend a szekrényben. Jantra már meg van. Be lehet tenni a szekrénybe is?? 🙂 , teljes falat betöltő szekrény lenne…. Hál Istennek, hogy közben elfogyott a felújításra-berendezésre szánt pénzem, mert ott lakva derültek ki a praktikus és nem praktikus részek-tervek….
Elvileg be lehet tenni a yantrát a szekrénybe, de jobb, ha kívül van. (Egyrészt jó látni a yantrát, másrészt jobban hat.
Kedves Éva!
Köszönöm a hozzászólásodat, amit egy másik írásomhoz szántál. (https://vaszati.wordpress.com/2018/01/06/mit-keres-a-furdokad-a-haloszobaban/)
Egyébként teljesen egyet értek azzal, amit írtál, köszönöm szépen!
(Abban a másik írásban arról volt szó, hogy nem valami jó ötlet a divatot követve fürdőkádat tenni a hálószobába.)
Kedves Vaszati! Szeretnék egy kérdést feltenni,ha lehet. A képen látható ábra szerint pont a Merkur szoba a hálószobánk és a Jupiter oltárszoba,Nap szoba pedig írónői sarok lett csempekályhával 🙂 A Merkur szobánk elrendezése pont ÉK-i,az ágy is ÉK-i fejrész irányú.Az ablaka,radiátor a fejemtől max.40cm-re van…,hát valamit mindig éreztem ,hogy nem passzol. Kérdésem az lenne: akkor az ágyat 90 fokban elfordítva K+30 fok irányba rakjuk? Így a fejem helyett a lábam mellé fog esni az ablak és a radiátor is. Várom megtisztelő válaszát! Hari
Kedves István!
Az valóban már önmagában sem szerencsés, ha fejjel a radiátor felé alszunk – különösen fűtésszezonban. Ezért érezhetted Te is furcsának.
Igen, ha az ágyat elfordítod 90 fokkal, az úgy sokkal jobb lesz!
Hari! Az ágy el lett fordítva.Sokkal nyugodtabb és mélyebb az alvásunk mind a kettőnknek. Mostmár csak egy a gond annyira jó így,hogy alig bírunk felkelni emiatt 🙂 Esetleg még azt kérdezném,hogy milyen szent képet és hova rakjunk a szobába a jó tájolás után? Várom megtisztelő válaszod! Hare Krisna
Kedves István!
Örülök, hogy jobban tudtok aludni.
Sokszor már egy ilyen egyszerű korrekció is rengeteget tud segíteni és javítani az alválunk minőségén.
A hálószobába én nem szivesen tennék szentképet. De ha mégis, akkor arra figyeljetek, hogy úgy helyezzétek el, hogy a lábatokkal ne forduljatok felé.
Elnézésed kérem rosszul fogalmaztam. A szentképek helyett a két yantrára gondoltam,hogy azokat hova helyezzük el? Fejünk felé a falra? Gondolom azok sem lehetnek talppal szemben…és van- e a két yantra között nőiesebb és férfiasabb minőség? Tudsz véletlen olyan helyet ahol meglehet őket vásárolni?
Kedves István!
Tényleg nem volt egyértelmű.
Az, hogy hova teszed a yantrát, attól függ, hogy milyen yantráról van szó. Hs északkeleti a hálószoba, akkor a Vamana yantrára van szükség és a ház leginkább északkeleten levő részén kell elhelyezni. Ezt legkönnyebben úgy találod meg, ha a ház mandaláján megranjzolod az északkelet-délnyugat átlót, és ahol az elmetszi az északkeleti falat, oda teszed a Vamana yantrát. Ha a hálószoba funkciót akarod korrigálni Parasurama yantrával, akkor ez a yantra mehet az ágy fejrészéhez, stb. Tehát az elhelyezett yantrától függ, hogy az hova kerül.
A yantrákat meg tudod vásárolni itt ezen a weboldalon a shop-ban.
Kedves Edit,
a 38 nm terület, ahol Ny-É-K is érintő, egy helyiség van, ugyanez K-D-Ny egy helyiség -mindkettő szoba. Közöttük konyha(K), fürdő WC-vel (Ny) esetben, az égtájak szerint az ágy inkább a kedvezőbb rész felé tolódjon pár centit? Vagy ilyen esetben más, összetettebb szempont fontosabb?
Mária
Kedves Mária!
Próbálom megfejteni amit írtál. Tehát van két szobád, amiből az egyik magában foglalja a nyugatot, az északot és a keletet, a másik pedig a keletet, a délt és a nyugatot? És ebből melyik a hálószoba?
Akárhogy is, ha egy szobában több égtáj is jelen van együtt, akkor ha van rá mód, úgy kell elhyelyezni az ágyat, hogy abba az égtájba essen bele, ahol kedvező aludni.