Nehéz év van mögöttünk, úgy gondolom, ebben mindenki egyetért. A világméretű járvány és az azzal járó védekező, korlátozó intézkedések és bizonytalanság miatt olyan hátráltató körülmény jelent meg mindenki életében, amire talán legpesszimistább álmainkban sem gondoltunk volna – mondjuk egy évvel ezelőtt. Bár sokan úgy gondolják, hogy a tömeges oltás majd segít a helyzeten, egyelőre úgy tűnik, hogy az előttünk álló év is nehéz lesz. Nem csak a járvány miatt, sokkal inkább a hirtelen (vagy nem is olyan hirtelen?) ránk zúdított újabb gazdasági válság miatt, aminek a hatása már most is érződik, de várhatóan még erősebb lesz az előttünk álló évben.

Ilyen külső körülmények között kicsit nehéz célokat kitűzni, mert azok megvalósítása sok esetben nem csak rajtunk múlik. De pont a nehéz helyzet miatt fontos, hogy elővegyünk egy szép nagy papírt és tollat és leírjuk, mi mindent szeretnénk megvalósítani az előttünk álló évben. Fontos, hogy reális, megvalósítható célkokat tűzzünk ki (lehetőleg ne erre az évre tervezzünk világkörüli utat), olyanokat, amelyek megvalósításához lesz elég lelkesedésünk és önbizalmunk. Adjunk értelmet az előttünk álló évnek és ne csak a „túlélés” legyen a cél! (A célkitűzéssel már nagyon sokat foglalkoztunk, javaslom, hogy olvasd el az ezzel kapcsolatos írásaimat. Ide kattitva kezdd, majd ide kattintva folytasd!)

Mielőtt tovább olvasol, gondolkodj el egy percre! Az előző években voltak konkrétan meghatározott és leírt céljaid? Elhelyezted azokat északkeleten, ahogy azt a Vaszati javasolja? Dolgoztál rajtuk? Sikerült közülük valamit megvalósítani? Ha igen, miért sikerült? Ha nem, miért nem?

Egyelőre elég bizonytalan, hogy az idén tudunk-e utazni. Arra azonban egész biztos, hogy lesz lehetőségünk, hogy felfedezzük közvetlen környezetünk szépségeit. Ez a kép például néhány napja készült a szülővárosom határában levő tavaknál, amelyek egykoron vályogvető gödrök voltak.

Egyelőre elég bizonytalan, hogy az idén tudunk-e utazni. Arra azonban egész biztos, hogy lesz lehetőségünk, hogy felfedezzük közvetlen környezetünk szépségeit. Ez a kép például néhány napja készült a szülővárosom határában levő tavaknál, amelyek egykoron vályogvető gödrök voltak.

Sokan egyszerűen nem mernek célokat kitűzni. Nem csak lusták rá, egyszerűen nem mernek. Ennek több oka lehet: félnek attól, hogy nem sikerül megvalósítani a kitűzőtt célt és emiatt csalódottak lesznek, esetleg mások kinevetik őket, de az is lehet, hogy magától a cél elérésétől, a sikertől félnek… Akármi is legyen az ok, összességében leszögezhetjük, hogy ha valaki nem bízik eléggé magában, nincs elegendő önbecsülése, akkor bizony már maga a célkitűzés folyamata akadályba ütközik, nem is beszélve a megvalósításról.

Ahhoz tehát, hogy merjünk célokat kitűzni (legyenek azok személyes célok, önfejlesztő célok, vagy éppen pénzügyi – karrier – célok) és merjünk lépéseket tenni azok megvalósításáért, bizony kezelésbe kell vennünk az önbizalmunkat!

Ha olvastad a legutóbbi írásomat, akkor biztosan emlékszel, hogy egy olyan év, olyan időszak előtt állunk, amely bár nem lesz könnyű, mégis, ha kellőképpen nyitottak vagyunk és készen állunk akár arra is, hogy változzunk, változtassunk, akkor ez az év és a Szaturnusz-Jupiter együttállás a Bak jegyben (Nyugati asztrológia szerint a Vízöntő jegyben), sok új és jó dolgot hozhat az életünkbe.

Ehhez azonban szükség van nyitottságra és egy egészséges önbizalomra. Nyitottságra azért, hogy meglássuk a lehetőségeket, észrevegyük azokat a dolgokat, amiket másképpen kellene csinálnunk mint eddig, önbizalomra pedig azért, hogy elhiggyük: képesek vagyunk a változásra.

A változás ki-ki életében más és más lehet. Van, akinek az egész mentalitását, értékrendjét kell megváltoztatnia, van akinek csak néhány kisebb-nagyobb szokást. Van, akinek meg kell tanulnia megbecsülni azokat a dolgokat, amikkel rendelkezik. Talán neki meg kell értenie, hogy az anyagi javak halmozásánál vannak fontosabb dolgok. Van, akinek kicsit többet kell törődnie az egészségével és akár gyökeresen megváltoztatni az étkezési és egyéb életviteli szokásait. De az is lehet, hogy valakinek éppen arra van szüksége, hogy többet vagy másképp tegyen azért, hogy jobb anyagi körülmények között éljen a családja mint eddig.

A pizza nem tartozik a kifejezetten egészséges ételek közé. Na de, ha a tésztáját tönköly liszttel és kovásszal gyúrod (hagyományos finomliszt és élesztő helyett), ha a tetejét jól megkapkolod zöldségekkel és még egy jó adag friss salátát is eszel hozzá, akkor nem csak az ízelelőbimbóid, hanem a tested is örülni fog!

A pizza nem tartozik a kifejezetten egészséges ételek közé. Na de, ha a tésztáját tönköly liszttel és kovásszal gyúrod (hagyományos finomliszt és élesztő helyett), ha a tetejét jól megpakolod zöldségekkel és még egy jó adag friss salátát is eszel hozzá, akkor nem csak az ízlelőbimbóid, hanem a tested is örülni fog!

Ahhoz, hogy ezek a szükséges változások megtörténjenek az életünkben, ahhoz, hogy meg tudjuk és meg merjük valósítani a céljainkat, ahhoz, hogy mindehhez legyen elég önbizalmunk, természetesen segítségül kell hívnunk a Vaszatit is. Az elmúlt percekben azon töprengtem, hogy melyek azok az égtájak, amelyeknek a minősége hatással lehet akár a céljainkra, akár az önbizalmunkra.

A célokról már sokat beszéltünk. Elsősorban az északkelet és a kelet minőségén múlik, hogy mennyire könnyen tudjuk azokat megvalósítani. Mivel az idén az északkeleten uralkodó Jupiter (aki ha jó minőségű, támogatja a céljaink elérését) a Bak jegyben gyenge pozícióban van, ráadásul a hazai építkezési szokások miatt sok helyen északkeleten van a vécé, a fürdő vagy a spájz, ami szintén gyengíti a Jupiter erejét, ezért az idén kiemelten fontos, hogy végre tegyük rendbe az otthonunk északkeleti területét és ha még nincsen északkeleten Vamana yantránk, akkor helyezzünk el egyet.

Hasonlóan fontos a kelet minősége, ahol a Nap uralkodik. Marcus Schmieke azt írja a Védikus asztrológia című könyvében, hogy életünk központi célja a Nap uralma alá tartozik. Ez azt jelenti, hogy a Nap minősége (otthonunkban a kelet minősége) van leginkább hatással arra, hogy életünk vagy egy bizonyos életszakaszunk legfontosabb célját meg tudjuk-e valósítani vagy sem.

Az idei céjainkkal kapcsolatban jó hír, hogy a Szaturnusz a Bakban erős pozícióban van és mivel a jó helyzetben levő Szaturnusz támogatja a kitartást, a fegyelmet és a komolyságot is, ezért van rá esélyünk, hogy kitartóbbak leszünk a céljaink megvalósítása terén. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy otthonunkban rendben legyenek azok a területek, amelyek a Szaturnusz fenhatósága alá tartoznak, azaz legyen rendben otthonunk nyugati része, valamint ügyeljünk arra, hogy északkeleten és keleten még véletlenül se tartsunk szemetet (ami szintén Szaturnusz) és ha muszáj ott raktároznunk dolgokat (szintén Szaturnusz), akkor az a raktár legyen tiszta és rendes. Persze legjobb lenne megszüntetni a keleti és északkeleti raktárat. Miért? Azért, mert ha nincs rendben a Szaturnusz (főleg, ha megjelenik olyan égtájakon, ahol semmi keresnivalója), akkor az lustaságot, halogatást eredményezhet, ami bizony nem segíti a céljaink megvalósítását.

Ha észrevesszük a környezetünk apró csodáit, például a kertünkben napozó szerelmes gyíkpárt, akkor sokkal könnyebb egy egészséges bizalmi kapcsolatot kialakítani magunkkal (ez az önbizalom) és másokkal is.

Ha észrevesszük a környezetünk apró csodáit, például a kertünkben napozó szerelmes gyíkpárt, akkor sokkal könnyebb egy egészséges bizalmi kapcsolatot kialakítani magunkkal (ez az önbizalom) és másokkal is. (Ők egyébként a kertünkben laknak és már nagyon várom, hogy tavasszal újra láthassam őket.)

Na és hogyan támogatja otthonunk az önbizalmunkat? Az önbizalom szempontjából szintén nagyon fontos, hogy rendben legyen otthonunk keleti területe, amely a Nap uralma alá tartozik. Közvetve a Hold uralma alá tartozó északnyugatnak is van kapcsolata az önbizalommal, mivel a Hold minőségén múlik, hogy mennyire vagyunk befolyásolhatóak. Az önbizalom szempontjából nagyon fontos az észak-dél tengely minősége is, mivel a Merkúrhoz tartozó észak minősége hatással van a kommunikációnkra. A jó kommunikáció ugyanis az egészséges önbkizalom megnyilvánulása. A Merkúr minőségén műlik az is, hogy mennyire vagyunk határozottak, vagy éppen határozatlanok. A délen uralkodó Mars pedig ha jó minőségű (azaz, ha a dél nem túl nyitott, de nem is teljesen zárt), akkor bátorságot és öntudatosságot ad, amelyek szintén az egészséges önbizalom velejárói.

Az eddigieket összefoglalva láthatjuk, hogy mind az észak-dél tengely (azaz az organikus életenergiák újta), mind a kelet-nyugat tengely (a szoláris életenergiák útja) hatással van az önbizalmunkra és a céljainkra. Azt már megszokhattad, hogy az északkelet-délnyugat tengely minősége minden életterületen és minden élethelyezetben kiemelkedően jelentős. Az északkelet mutatja a jövőnk minőségét, a délnyugat pedig nem csak a múltra utal, hanem azt is megmutatja, hogy mennyire vagyunk stabilak, mennyire állunk két lábon a talajon. A délnyugati mahamarma ponton található első csakra minősége pedig szoros kapcsolatban áll az önbizalommal és a biztonsággal.

Azt szeretem a Vaszatiban, hogy ha egy bizonyos ok miatt rendbetesszük otthonunk bizonyos területeit (vagy akár az egész házat), akkor azzal nem csak az adott célt támogatjuk (jelen esetben az önbizalmat és a célkitűzést), hanem sok más egyebet is. Emlékezz csak, mennyire fontos az északkelet-délnyugat tengely a párkapcsolatunk szempontjából vagy akár az egészségünk szempontjából, de ugyanezt elmondhatjuk a többi égtájról is…

Nagyon jó, ha északon, északkeleten és keleten ablakok vannak.

Az a jó, ha északon, északkeleten és keleten is ablakok vannak.

Éppen ezért azt javaslom, hogy az előttünk levő évre ne úgy tekintsünk, mint egy újabb nehéz évre, sokkal inkább úgy, mint egy lehetőségekkel teli évre! Csak rajtunk múlik, hogy meglátjuk-e, észrevesszük-e a lehetőségeket és az is csak rajtunk múlik, hogy segítségül hívjuk-e mindehhez a Vaszatit.

És persze az is fontos, hogy tudatosítsuk, mik azok a dolgok az életünkben, amit nem folytathatunk úgy, ahogy eddig tettük, mik azok, amiken változtatnunk kell – akár az egészségünk, akár a pénzügyeink, akár a kapcsolataink érdekében.

Boldog 2021-et kívánok!

Manhertz Edit

Manhertz Edit

 

Neked ajánlom:

Hova tűnt a fa és a fém?

Legutóbb azzal az öt durvafizikai elemmel foglalkoztunk, melyből a védikus tudományok szerint az anyagi világ és a testünk felépül. (Egy videót is készítettünk erről, ha még nem láttad, ide kattintva meg tudod nézni. >>) Az ayurvéda (védikus orvostudomány)...

A Vaszati és az Ayurveda kapcsolata

Mint tudjuk, a különböző védikus tudományok szorosan összefüggenek egymással és természetesen a Vaszatival. Az otthonunk minőségére hatással vannak az egyes bolygók - amelyek a mozgását és hatását a Védikus Asztrológia írja le -, hatással van a zene - amiről a...

Gyűjtsünk esővizet! Na de, hova tegyük a tartályt?

Szerencsére ez a nyár messze nem volt olyan aszályos mint a tavalyi, mégis egyre többen tartjuk fontosnak, hogy összegyűjtsük az esővizet és azzal locsoljunk. Micsoda pazarlás csak úgy kiengedni az utcára! Felvetődhet azonban egy fontos és összetett kérdés: Hol legyen...

Hogyan jelenik meg a föld, mint elem az otthonunkban?

A védikus világszemléletben és tudományokban igen nagy szerepe van a földnek. Gondolhatunk itt a Föld bolygóra, ahol élünk, a termõföldre, vagy a földre, mint elemre, mely egyik fontos alkotó eleme mind az Ayurvéda, mind a Vaszati tudományának. Különös tisztelet övezi...

A víz hatása otthonunkra és az életünkre

Mindannyian jól tudjuk, hogy testünk és egészségünk fenntartásához elengedhetetlen a tiszta víz. Hivatalos adatok alapján egy újszülött testének 75 százaléka víz, mely az idő előrehaladtával csökken: gyerekkorban 65 százalék, felnőttkorban férfiak esetében kb. 60...

Szürke – tényleg komor?

A szürke színre gondolva gyakran a komor, ködös novemberi hangulat jut az eszünkbe, éppen ezért csak félve, vagy egyáltalán nem merjük haszálni az otthonunkban. Ha pedig a szürke barnával társul - az már kész katasztrófa. Legalábbis így hisszük... Ennek azonban nem...

A nyugalom és a kreativitás elemei

A leggyakoribb és egyben legsúlyosabb Vaszati hiba, hogy felborul otthonunk statikus tengelynek az egyensúlya. Statikus tengelynek az északkeletet délnyugattal összekötő tengelyt nevezzük. Ideális esetben az északkelet könnyű és nyitott, valamint van itt valami, ami a...

A tűz ereje az otthonunkban

Az utóbbi időben többen is kérdeztetek a délkelettel, a tűz területével kapcsolatban. Nem mindig egyszerű ugyanis megérteni, hogy mikor túlságosan erős a tűz, mikor gyenge és mikor mondjuk azt, hogy teljesen rendben van. A Vaszati szerint a tűz területe otthonunk...

Víz a lakásban és a kertben

A Védikus tudományok (Ayurvéda, Vaszati) öt alapvetõ durvafizikai elemet különböztetnek meg, melyekbõl testünk és a minket körülvevő élő vagy élettelen tárgyak felépülnek. Ez az öt elem pedig a föld, tűz, víz, levegő és az éter. Az Ayurvéda, azaz a védikus...

A tiszta víz rendkívüli hatása otthonunkra és életünkre

A tiszta víz jelentőségéről nem lehet eleget beszélni. Bár a testünket, otthonunkat és a világot alkotó öt elem közül mindegyikre egyformán szükség van, bármelyik hiánya felborítja az egyensúlyt, mégis úgy látom, hogy a víznek még az öt elem (föld, tűz, víz, levegő,...

A ötödik elem…

A védikus tudományok tanítása szerint a körülöttünk lévő világot, így az otthonunkat is, öt anyagi elem építi fel. Ez az öt elem a föld, tűz, víz, levegő és az éter. Az első négy elemmel a nyugati természettudomány is foglalkozik, az éter elem viszont egy kicsit...

A Vaszati és az öt elem kapcsolata

A védikus tudományok (Ayurveda, Vaszati), és a védikus filozófia szerint is az anyagi világot öt durvafizikai és három finomfizikai elem építi fel. Az öt durvafizikai elem a föld, tűz, víz, levegő és éter, a három finomfizikai elem pedig az elme, intelligencia és az...

A csakrák szerepe a Vaszatiban és az Ájurvédában

Egészen biztos, hogy hallottál már a hét csakráról, amelyeket különös misztérium övez itt Európában. A hét csakra hét energiaközpont a gerincünk mentén, amelyek mindegyike egy-egy mirigynek felel meg: 1. (gyökér - Mūlādhāra) csakra: mellékvese2. (keresztcsonti vagy...