Az utóbbi időben sokat hallhattunk a Rákos-rendező területére tervezett mini Dubai projektről, mely szerint ezen az igencsak rehabilitációra szoruló területen egy arab emírségekbeli ingatlanfejlesztő cég építene (vagy épített volna) iroda- és lakóépületeket. Ahogy a projekt neve is utal rá, az épületek a Dubaira jellemző modern, magas toronyházak lennének. (A fenti képen is Dubai néhány épülete látható.)

A főváros vezetése mindenképpen szeretné megakadályozni ezt a projektet és a jelen állás szerint úgy tűnik, hogy ez sikerül is, mert elővásárlási jogával élve a tulajdonában levő Budapesti Közművek megvásárolhatja a területet. Ez egyelőre csak annyit jelent, hogy nem az arab befektető cég tulajdona lesz a terület, de hogy mikor és mi fog oda épülni és azt ki építi (épül-e egyáltalán bármi is), az még eléggé képlékenynek tűnik. Ebbe jobban nem is szeretnék belemenni.

Mióta felmerült ez az egész ügy, azóta gyakran elmerengtem azon, hogy vajon milyen hatással lenne a fővárosunkra, ha toronyházak, felhőkarcolók épülnének Rákosrendezőn.

Bizonyára Te is sok AI-val vagy Photoshoppal készült elrettentő képet láttál, amin az látszik, hogyan mutatna a Hősök tere háttérben a felhőkarcolókkal. Ezek a képek eléggé túlzók és hatásvadászok, hiszen a cél, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy egyáltalán nem hiányzik, hogy Budapesten felhőkarcolók épüljenek.

Ha a google képkeresőjében rákeresel, vajon hogyan nézne ki a Hősök tere háttérben a Mini-Dubai felhőkarcolóival, akkor nagyjából ilyen képeket kapnál, mint én. (Ez csak egy képernyőfotó a keresés eredményéről.)

Teljesen egyetértek a projekt ellenzőivel abban, hogy nagyon furcsa lenne a látvány, de nem csak azért lenne furcsa, mert  Budapesten nem nagyon vannak felhőkarcolók (tudomásom szerint jelenleg a Mol torony a legmagasabb), hanem azért, mert a felhőkarcolók léptéke NEM EMBERI LÉPTÉK.

Minél feljebb megyünk egy épületben (legyen szó akár egy tízemeletes panelról, vagy egy modern irodaházról), annál inkább elveszítjük a kapcsolatot a földdel, a talajjal, az utcával, az utca emberével, az utca és környék parkjaival, annak lakóival (madarakkal, rovarokkal), egyszóval a természettel.

Ha kinézel egy felhőkarcoló ablakából, nem látod az EMBERT.

„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;”

(Részlet Radnóti Miklós Nem tudhatom… című verséből)

Úgy érzem, Radnóti verse érzékelteti igazán, hogy mit jelent – legalábbis számomra – egy felhőkarcoló, és annak egyre magasabb és magasabb szintje.

A modern világ embere már eleve elvesztette a kapcsolatát a természettel és sajnos embertársaival is. Nem csak a városokban, gyakran még vidéken is. Ezek a hatalmas, magas épületek pedig ezt csak fokozzák.

Nem arról van szó, hogy ki épít bármit is Rákos rendezőn (dubai sejkek, nyugati üzletember, vagy haza befektetők), inkább arról, hogy mit építenek: magas felhőkarcolókat, vagy emberi léptékű házakat parkokkal. (A felhőkarcolók körül is biztos lesznek parkok, de azt a 20. emeletről már nem igen lehet még látni sem, nemhogy élvezni a jó hatását.)

Azon gondolkodtam, hogy sok európai nagyvárosnak van felhőkarcolós modern része. Hirtelen Párizs és Frankfurt jut eszembe. Ez általában a város üzleti negyede. Modern, rideg. Az elmúlt években gyakran utaztam Németországba Frankfurton keresztül. A vonat vagy a landoló repülő ablakából lehet látni ezeket a felhőkarcolókat. Emlékszem, azt hittem, hogy egész Frankfurt ilyen „ronda”, mígnem egyszer a főpályaudvarról kisétáltam egy kicsit az utcára.

A főpályaudvar környékén normális, emberi léptékű házak vannak, mintha Budapest belvárosában lennénk, de az utcák végén ott magasodnak ezek a modern toronyházak. Elég fura látvány.

A frankfurti pályaudvar környéke háttérben a toronyházakkal. (A pályaudvar épületével szemben egy szép belvárosi sétáló utca van, nagyon szép régi, kb. 4 emeletes épületekkel de az utca végén már látszanak a toronyházak, ahogy itt ezen a képen is.)

Budapestre évente nagyon sok külföldi turista érkezik, és el vannak ájulva a város szépségétől. Emlékszem, még tavaly ősszel, amikor a haladó tanfolyamot tartottuk, egyik reggel arra lettem figyelmes, hogy egy japán házaspár lelkesen fotóz valamit az utca túloldalán (a Károly körúton). Az volt a furcsa, hogy a férj is és a feleség is fotózott, mindketten ugyanazt. Átnéztem a túloldalra és szinte földbe gyökerezett a lábam az egyik csodaszép épület láttán. Meg vagyok róla győződve, hogy a ma épülő felhőkarcolókat egyetlen turista sem fogja ilyen lelkesen fotózni még száz év múlva sem. Mert ezek az épületek bár modernek, de nem szépek. Hatalmasak, hivalkodók, de nincs lelkük.

Talán építészetileg érdekesek ezek a modern, magas épületek, melyeket hatalmas szakmai kihívás megtervezni, felépíteni. Modernek és jó esetben minden kényelemmel felszereltek, de nem emberi léptékűek. 

Ez a kép nagyon régen készült Párizsban, egy toronyház előtt. Már attól elszédültem, hogy felnéztem rá és próbáltam megszámolni az emeleteket. Képzeld el, hogy mit lát az utcából az az ember, aki a legfelső emelet ablakából kinéz…

Kutakodtam egy kicsit a párizsi fotóim között és megtaláltam ezt a bizonyos toronyházat. (Piros nyíllal jelöltem a fotón.) A kép egyébként az Eiffel toronyból készült és jól látszik, mennyire befolyásolja csak ez az egy nagyon magas torony a városképet.

Minél inkább közelíti az emberi léptéket az épített környezetünk, annál élhetőbb. Biztos vagyok benne, hogy főleg Dubaiban és más gazdag országokban szépen parkosítják a modern épületegyüttesek környékét. De vajon ebből a parkosításból mit érzékel az, aki a tizedik, huszadik, harmincadik emeleten vagy még magasabban tartózkodik? A mi hálószobánk a házunk tetőtéri szintjén van és mindig azt várjuk, hogy a ház mellé ültetett fáink mikor lesznek már végre olyan magasak, hogy a koronájuk felérjen az ablak szintjére… Képzeld csak el, milyen érzés reggel annak a madárnak a dalára ébredni, aki a hálószobád melletti fa koronájában fészkel, vagy csak odaröppen, hogy dalával köszöntse a reggelt! Ezzel szemben milyen érzés lehet egy toronyházban ébredezni?

Fontos hozzátennem, hogy madárdalt nem csak falun és nem csak családi házban lehet hallani! Egy kertvárosias negyedben levő, négy emeletesnél nem magasabb társasházban szintén lehet madárdalra ébredni. Laktam ilyen helyen! A lényeg mindig az EMBERI LÉPTÉK!

Télen-nyáron rengeteg madár bújik meg a házunk körüli fákban, bokrokban. Igen, a verebek néha hangosak, a rigó szeret a járdára kakilni, de a természet ilyen. A toronyház tetején biztos nem hangoskodnak a verebek, de az énekes madarak dalát sem lehet hallani reggelente.

Jan Gehl dán várostervező azt mondja, hogy az épületek magasságát a sétáló ember szemszögéből kell meghatározni. Amikor sétálunk, nem az eget nézzük és nem is a földet. A látómezőnk a horizonthoz kapcsolódik, nem megy feljebb néhány emelet magasságnál. Tehát, ha egy város vagy városrész tervezésénél fontos az EMBER, akkor a házakat nekik tervezik emberi léptékekkel és magasságokkal. A felhőkarcolók nem képviselik az emberi léptéket, az emberi magasságot. A felhőkarcolók a hivalkodás és a magamutogató gazdagság és a túlzott haszonvágy jelképei. (Kis földterületen minél több lakás, iroda épüljön.)

Nem tudom megjósolni, hogy ki és mit fog építeni Rákosrendezőn. Most még Mini-Dubai projektként ismert a terület, de várhatóan hamarosan más neve lesz – utalva arra, hogy mi fog ott épülni és ki építi azt. Akármi is legyen, két dolgot mindenképp érdemes lenne szem előtt tartani:

 Az egyik – ha már megemlítettem – Jan Gehl várostervezési elvei. Egy új városrészt úgy kellene megtervezni, hogy az ne csak emberi léptékű legyen, de úgy is, hogy az emberek minél inkább vágyjanak arra, hogy sok időt töltsenek a szabadban. Fontos lenne, hogy kellemes ingerek érjék az érzékszerveiket (szép és érdekes dolgokat lássanak, jó levegőt szippantsanak be) és elegendő életteret kapjanak a városban. Jan Gehl küldetése az is, hogy az emberek minél kevesebbet használják az autójukat, a napi tevékenységeik helyszíneit el tudják érni gyalog vagy biciklivel.

A másik, amit figyelembe kellene venni természetesen a Vaszati, amit nem csak épületek, hanem egy egész város vagy városrész tervezésénél is lehet alkalmazni. A térkép alapján a fejlesztésre váró terület nagyjából az ÉK-DNY tengelyre fűzhető fel, tehát nem biztos, hogy megoldható lenne, hogy parallel utcákat hozzanak létre, de mivel a főváros jelenlegi vezetése sok zöldfelületet, parkot is szeretne itt, talán lehetőség lenne arra, hogy a lakóházak falai a fő égtájakkal párhuzamosak legyenek és az egyes lakások minél inkább megfeleljenek a Vaszati elveinek.

Ahogy Jan Gehl mondta, Koppenhágában a társasházi lakásokat úgy tervezik, hogy legalább három égtáj felé legyen ablakuk azért, hogy különböző napszakokban be tudjon sütni a nap. Ha ez nálunk is megvalósulna, akkor lenne rá esély, hogy Rákosrendező jövőbeni lakói az ablakukból csodálhassák meg a napkeltét és érezhessék a lakásukba áramló pozitív energiák jótékony hatását.

Most elképzeltem, milyen lenne, ha Rákosrendezőn Mini-Dubai helyett egy Mini-Jaipur épülhetne. Jaipur ugyanis arról is híres, hogy a védikus várostervezés elvei szerint tervezték. Nem kellene a házaknak rózsaszíneknek lenni, mint Jaipurban, követhetnék Budapest építészeti stílusát, de a védikus várostervezési és építészeti elvek figyelembevételével. Csodás lenne!

Manhertz Edit

Neked ajánlom:

Hatalmas felelősség van az építészek vállán. Talán ők maguk sem tudatosak arról, hogy egy-egy megtervezett és elkészült épülettel – legyen szó lakóházról, közintézményről vagy éppen egy szállodáról – milyen nagy hatást gyakorolnak az épületet használókra és azokra, akik nap mint nap látják azt.

Ahogy visszaemlékszem építész tanulmányaimra, három tényező kapott igazán fontos szerepet a tervezés során:

1.) a statika, ami nagyon leegyszerűsítve azért fontos, hogy az épület hosszú távon fennmaradhasson és ne dőljön össze,

2.) az épület használhatósága – a helyiségek kapcsolatai, méretei, berendezhetősége,

3.) az esztétika – az épületünk illeszkedjen a környezetébe, legyen szép, de ugyanakkor ne legyen hivalkodó.

Statika

Az első összetevő úgy gondolom, hogy magától értetődő, erre minden valamire való építész gondosan odafigyel. Szerencsére nagyon ritka – legalábbis Magyarországon -, hogy olyan ház épüljön, amely nincs rendben statikailag. Erről most nem is szeretnék többet beszélni.

Használhatóság

A következő összetevővel már sokkal inkább lehetnek gondok. A tervezés – különösen egy családi ház tervezése – egy komoly, bizalmi feladat. A megrendelőnek bíznia kell az építészben, hogy az tényleg olyan házat fog tervezni számukra, amely élhető és az igényeik szerint berendezhető. A helyiségkapcsolatokat és azok méreteit nagyon tudatosan kell átgondolni, mert csak akkor lesz a lakótér élhető, berendezhető.

Az építési és fenntartási költségek növekedése maga után vonja azt, hogy amennyire csak lehet, szeretnénk spórolni a négyzetméterekkel, amit teljesen érthető is. Ez a spórlás azonban néha (vagy gyakran) odavezet, hogy a megálmodott épület helyiségei szűkösek, berendezhetetlenek, hosszútávon élhetetlenek. Gyakran találkozhatunk azzal, hogy kicsi helyre kellene túl sok helyiséget bezsúfolni, s ennek az lesz az eredménye, hogy picurka, berendezhetetlen helyiségekből áll a ház.

Nincs azzal gond, ha valaki kisebb házat szeretne, de akkor lehet, hogy egy-két helyiségről le kell mondania: inkább kevesebb szoba legyen, de azok legyenek élhetők és berendezhetők!

A mini házak problémájáról tíz évvel ezelőtt írtam, ha van kedved, ide kattintva el tudod olvasni! >>

Az építész felelőssége az, hogy az építtetőnek elmagyarázza, lerajzolja, modellezze, hogy mekkora helyre van szükség egy-egy tevékenységhez. Gyakran látok olyan hálószobákat – főleg társasházakban – ahová szinte nem fér be egy franciaágy. Vagy ha be is fér, csak oldalazva lehet körbejárni. Nem csak az a gond, hogy kényelmetlen, de – ha nem tudnak nyitott ablaknál aludni, pl. télen -, akkor reggelre bizony az oxigén is elfogyhat…

A helyiségek kapcsolatait viszgálva mindig nagy hangsúly helyeződik a nappali-konyha-étkező kapcsolatára, ami tényleg fontos is, hiszen a legtöbb családban ezekben a helyiségekben zajlik a közös élet, itt vannak együtt a családtagok. Nagyon fontos, hogy az építész ezeket a helyiségeket tényleg a család igényei szerinte alakítsa ki! Ha napi szinten főznek, nyaranta befőznek, akkor fontos, hogy a konyha tágas, kényelmes és akár elszeparálható legyen, de mégis közel legyen az étkezőhöz és a nappalihoz.

Van, akinek az a fontos, hogy főzés közben is mindenki együtt lehessen – ők ragaszkodnak a nappalival egy légtérben levő konyhához -, mások viszont, mint például én is, egyedül szeretnek főzni és szereteik, ha a konyhára rá tudják csukni az ajtót. Megjegyzem, a Vaszati is ez utóbbit szereti, de ezt nem mindenki tudja maradéktalanul elfogadni. Úgy gondolom, ennek más okai is lehetnek: a lakberendezési magazinok állandóan azt szajkózzák, hogy milyen jó a nagy egybe-nyitott nappali-konyha-étkező, tehát ennek a befolyásoló hatása is szerepet játszik és persze az is, hogy helyet is lehet azzal spórolni – főleg egy társasházban -, ha a nappali egyik sarkára ráfogjuk, hogy az az „amerikai konyha”.

Hosszasan lehetne még sorolni, hogy mi mindenre kell egy építésznek odafigylenie ahhoz, hogy az általa tervezett ház élhető és kényelmes legyen, de menjünk most tovább!

Esztétika

Az épületek esztétikai értéke nagyon kényes és szubjektív dolog, hiszen ahány ember, annyi ízlés. Sajnos gomba módra nőnek ki a földből a jellegtelen, csúnya, rossz arányú, ronda színű, formátlan, ormótlan és még sorolhatnám milyen épületek – és most hírtelen csak a családi házakra gondoltam. De mondhatnám, hogy az új középületek között is egyre nehezebb igazán szépet találni. Természetesen, amit én rondának vagy ormótlannak tartok, az másnak -talán – tetszik, de bőven van olyan épület, amiről igazán nehéz elképzelni, hogy az bárki szerint is szép lenne.

Néhány éve készült egy intejú a Budapestre látogató amerikai építészkritikussal, Justin Shubow-al. Ezt mondta Budapestről:

„Budapesten az elmúlt 100 évben csak minőségromboló házak épültek. Ráadásul ezen idő alatt az önök fővárosa nagyon sokat veszített az értékes épített örökségéből is. Pótolhatatlanul sokat. Amit omladozó, megcsonkított állapotában véletlenül meghagytak, vagy valamilyen okból megmaradt, csak az számít még most is Budapest értékének, karakterének és lényegének. Csak ezekért, a XX. század elejéig megépült házaik, és persze a gyógyvizeik miatt keresik fel az önök fővárosát a turisták, s nem a modern épületeik miatt.”

Gondolj csak bele! Tegyük fel, egy divattervező tervez egy nadrágot vagy egy pulóvert, ami néhány embernek tetszik, de az emberek többsége szerint ronda. (Általában ilyesmiket lehet látni a divatbemutatókon, melyek célja – szerintem – inkább a polgárpukkasztás, mint a valódi divat bemutatása.) Elkészül ez a ronda nadrág és hozzá a még rondább pulóver. Milyen hatással lesz rád vagy rám? Szembejön velünk, szörnyülködünk egyet, esetleg jót nevetünk és aztán eflelejtük. Igen kicsi az esélye, hogy nap mint nap szembejönne veled. Aki megvette, felveszi néhányszor, hazaviszi, beakasztja a gardróbszekrénybe és nem árt vele senkinek.

A múlt század fordulóján épült legtöbb budapesti épület homlokzata szép, szimmetrikus, van ritmusa. Az építészek célja nem a polgárpukkasztás volt, szerettek szépet alkotni.

Na de képzeld el, hogy felépül egy ház. Legyen az lakóház vagy középület, forgalmas helyen vagy egy csendes utcában, teljesen mindegy. Azt a házat hosszú évtizetedekig fogja minden arra lakó vagy arra járó látni. Az a bizonyos ház – ha szép, kellemes formájú, szép homlokzatú – akkor nap mint nap örömöt fog okozni az arrajáróknak. Ha azonban otromba, olyan, ami egyáltalán nem illlik a környezetébe és ráadásul az emberek többségének nem tetszik, akkor semmiféle örömöt nem fog okozni az arrajáróknak, sőt, talán – ha van erre érzékenységük -, nap mint nap bosszantani fogja őket az épület csúnyasága. Egy idő után talán megszokják azok, akik nap mint nap látják, de nem jobb lenne egy szép épület látványát megszokni?

Szerintem egyetértünk, hogy nem a hátam mögött látható üveg épület miatt megyünk Párizsba… (A Louvre híres üvegpiramisát azért érdemes megnézni!) A legfelső, nyitó kép szintén Párizsban készült.

A múlt év végén felröppent a hír, hogy Rákosrendezőn mini Dubai-t álmodott meg egy dubai-beli befektető felhőkarcolókkal, modern, acél-üveg monstrumokkal. Tény, hogy Rákosrendező nem éppen egy szép része Budapestnek, és mivel közel van a belvároshoz, tényleg jó lenne bevonni a város vérkeringésébe, de vajon tényleg felhőkarcolókat kellene a mi gyönyörű fővárosunkba építeni? Ahol az igazi építészeti értékek leginkább azok, amelyek a XIX-XX. század fordulóján épültek?

Emlékszel még, arra, amikor arra a kérdésre kerestük a választ, hogy vajon létezik-e élhető város? >> Koppenhága várostervezési elveit elemeztük a már 87 éves Jan Gehl építész és várostervezővel készült interjú alapján. Az ő szemlélete szerint egy emberközpontú városban az épületek nem magasak. Idéezm az akkori írásomból:

„Az épületek magasságát a sétáló ember szemszögéből határozzák meg. Amikor sétálunk, általában nem az eget nézzük és nem is a földet, hacsak nem a kátyukat vagy a kutyakakit kerülgetjük. A látómezőnk a horizonthoz kapcsolódik, nem megy feljebb néhány emelet magasságnál. Éppen ezért egy fontos szempont, hogy a várost, illetve a házakat embereknek tervezik, emberi léptékekkel, magasságokkal.”

Sajnos amikor egy nagy ingatlanbefektető toronyházakat épít, a célja – a hivalkodáson túl – az, hogy kis földterületen minél több lakást, irodát stb. alakítson ki, s ezáltal minél nagyobb legyen a profitja. Nem igazán gondol azokra, akik majd huszadik, harmincadik vagy épp a negyvenedik emeleten dolgoznak vagy laknak. Ilyen magasságból – ha egyáltalán ki mer nézni az ablakon – semmit nem érzékel abból, hogy mi történik az utcán. Ilyen magasságban már ablakot sem nagyon lehet nyitni, ezek a toronyházak gyakran fix üvegtáblákkal készülnek, szellőztetőrendszerek biztosítják a friss levegőt. Egy ilyen házban szinte katasztrófát okoz, ha pár órára elmegy az áram… Az ilyen épület elveszíti a emberi léptéket.

Természetesen alacsony épület is lehet ronda sőt, egyenesen visszataszító. Justin Shubow fejtette ki a vele készült interjúban, hogy gyakran még azok is, akik egyébként minimalista, modern vagy éppen brutalista szellemben terveznek, egy kedves, hagyományörző házban élnek. Idézem:

„Nyílt titok, hogy amikor a brutalista szellemben alkotó Rem Koolhaas sztárépítész-provokátort megkérdezték, hogy ő milyen házban lakik, akkor eleinte folyamatosan hárított, hogy érdektelen ez a kérdés, s csak a sokadik újságírói rákérdezésnél merte bevallani, hogy az otthona egy öreg viktoriánus stílusú ház. Mi ez, ha nem képmutatás és csalás? Amíg mi szenvedünk az embertelen és technokrata házaitól, addig ő pont ott keres menedéket, amit megsemmisíteni kíván.”

Rem Koolhaas egyik brutalista stílusú épülete. Az a szörnyű benne, hogy hosszú évtizedekig, talán évszázadokig fogja elcsúnyítani a környezetét,

Egy igazán felelősségteljes építész mindenképpen odafigyel erre a három fontos tényezőre: statika, használhatóság, esztétika. Mindehhez hozzátehetünk még két fontos tényezőt:

4.) ökológia, fenntarthatóság – az utóbbi évtizedekben végre kezdjük felismerni a jelentőségét,

5.) Vaszati – remélem, eljön majd az idő, amikor ezt nem csak néhányan tartjuk fontosnak.

Ökológia

Az ökológiukus építészet mást-mást jelenthet attól függően, hogy honnan közelítjük a kérdést. Jelentheti azt, hogy az épület fenntartása környezetbarát, ami elsősorban az épület energiafelhasználásán múlik. Van, aki szerint attól lesz egy épület környezetbarát, ha tele van a háztető napelemmel és olyan fűtési és melegvízellátó rendszere van, ami nem szennyezi a környezetet, magyarul nem füstöl. Mások szerint a napelemek gyártása és mindannak a gyártása, amitől egy ház „nem füstöl” szintén környezetszennyező, hiszen az azt előállító gyárak, vagy a hozzávalók bányászata szintén kizsigereli a természetet. Meg kell találni az egyensúlyt, és a lehetőségekhez mérten megtalálni a legjobb megoldást.

A környezetbarát építészet másik oldala pedig maga az építőanyag. Az én nézőpontom az, hogy az építés során részesítsük előnyben a természetes építőanyagokat! Használjunk téglát beton helyett (itt a falakra gondolok), fapadlónk legyen laminált padló helyett, faablak műanyag helyett. Válasszunk olyan festékeket és felületkezelő anyagokat, bútorokat amelyekből nem párolognak ki egészségre ártalmas anyagok. Próbáljuk a házunkat minél inkább természetes anyagokból felépíteni. Hegyvidéken – ahol beleilleszkedik a tájba – építhetünk fából is, de vissza lehet kacsintani a vályog építészetre is, hiszen a mai vályogház már messze nem olyan, mint gyerekkorom vályogházai, amelyek vizesedtek, omladoztak.

Hegyvidéken, ahol helyben van a faanyag, teljesen természetes dolog fából építeni. Ez a ház a svájci Kienthalban található.

Vaszati

Végre megérkeztünk a Vaszatihoz! Lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenem?

A Vaszati egy nagyon fontos dolgot ad hozzá az eddig felsoroltakhoz: azt a célt, hogy az épület használói vagy lakói igazán jól érezzék magukat. Ha egész röviden akarom megfogalmazni, ez a Vaszati lényege.

Na de nézzük, miért is olyan fontos, hogy egy épület tervezésekor figyelembe vegyük a Vaszatit? Milyen pozitív hatása van az épületre és a lakókra vagy dolgozókra nézve, ha egy épületet a Vaszati szerint tervezünk?

Egy Vaszati szerint tervezett épület harmóniában van a természet törvényeivel, a rezgései, energiái egy hullámhosszon vannak a természettel, s ez jót tesz mind az épületnek, mind a lakóknak.

Amikor Vaszati házat tervezünk, figyelembe vesszük a Vaszatinak mind a három fő törvénycsportját:

1. Az energetikai törvények gondoskodnak arról, hogy a házba bejussanak a pozitív életenergiák, s ezek házon belüli áramlása támogatni fogja a lakók egészségét, s azt, hogy a lakók – férfiak és nők egyaránt – jól érezzék magukat otthonukban.

2. Az információs törvények, amelyeknek a védikus asztrológiával van szoros kapcsolatuk, segítenek meghatározni, hogy az egyes égtájakon mely helyiségek lesznek a legjobb helyen. Egy építész, aki nem ismeri a Vaszatit, csak a Nap mozgását, a benapozottságot veszi figyelembe, de még azt sem mindig. A közelünkben épült egy ház, ami szinte teljesen délre van tájolva: azon az oldalon hosszú a homlokzat és ez a homlokzat végig ablakos. Elméletileg besüthetne a Nap a sok déli ablakon keresztül. Igen ám, de a háznak ez a homlokzata annyira közel van a szomszéd házhoz (ahogy leléptem, maximum 4 méter lehet a távolság, ami nem is szabályos, mert legalább 6 méternek kellene lennie), szóval annyira közel van a szomszéd házhoz a déli oldal, hogy ott aztán fizikai képtelenség, hogy bejusson a napfény. Szóval, még a benapozottság sem mindig sikerül, hiába van délre tájolva a ház…

Na de visszatérve az információs törvényekre: kiegészülve további égtájakra vonatklozó törvényekkel, egyrészt segítenek meghatározni, hogy mely helyiség mely égtájon van a legjobb helyen, másrészt az információs törvények segítségével személyre szabhatjuk az épülő házat. A leendő lakók születési adatai alapján meghatározhatjuk azokat az égtájakat, amelyek számukra kedvezők és azokat is, amelyeken jobb, ha nem tartózkodnak huzamosabb ideig. Ezek az információk időnként felülírják az általános Vaszati elveket. Erről is olvashattál korábban. >>

3. A Vaszati geometriai törvényei pedig abban segítenek, hogy a ház formája, pontos mérete és arányai által még inkább együtt rezegjen a természettel. A háznak olyan méreteket választunk, amelyek vonzzák a jólétet, a gazdagságot, vagy éppen az egészséget és olyan arányokat, amelyek egy-egy rágához, azaz védikus zenei hangsorhoz kapcsolódnak. A védikus építészetben 22 rágát, azaz zenei hangsort alkalmazunk, melyek a ház arányaiban jelennek meg.

A dél-indiai, Tamilnádu állambéli Tandzsávúr híres Síva templománál is, mint minden dél-indiai templomnál kiemelkedő szerepe van a méretek és arányok szimfóniájának.

A ház arányainak és méreteinek gondos kiválasztása egy olyan kellemes rezgést ad a háznak,  mely egy megmagyarázhatatlan, kellemes érzést kelt abban is, aki a házban él és abban is, aki csak látja az épületet vagy éppen elmegy mellette. És ez az érzés még nincs feltétlenül összefüggésben a ház esztétikai értékével!

Budapest egyik gyöngyszeme a Szent István Bazilika csodálatos példája annak, hogy a szakrális építészet nem csak Indiában, hanem Európában is képes volt csodálatos, fennkölt épületeket alkotni.

A ház méreteihez és arányaihoz ha hozzáadjuk a nyílászárók kellemes formáját, arányát és elosztását, ha a háznak választunk egy szimmetriát – ami lehet központi szimmetrika, tükör szimmetria vagy akár szvasztika szimmetria – akkor a ház kap egy olyan ritmust, mely kiegészíti a kellemes méreteket és a rágákkal harmonizáló arányokat és mindez összeáll egy olyan szinfóniává, mely a harmonikus Vaszati házként testesül meg.

Ha az építészek az első négy összetevőt (statika, használhatóság, esztétika, ökológia) figyelembe vennék a házak tervezése során, már sokkal szebb, élhetőbb lenne a környezetünk. Sajnos gyakran látni, hogy egyes építészek célja inkább saját „tehetségük” fitogtatása. Ha az épület tervezéséhez hozzátesszük az ötödik tényezőt, a Vaszatit, az nem csak a környezetünkbet változtatná meg, hanem az emberek életét, gondolkodásmódját is. Bizony, erre lenne a legnagyobb szükség!

Manhertz Edit

Neked ajánlom:

„Gondoltad volna, hogy az Egészségügyi Világszervezet 2011-es jelentésében a zajszennyezést „modern pestisnek” nevezte, mivel számos bizonyíték alapján azt állapította meg, hogy a környezet zajszintje káros hatással van a Föld népességének egészségére?” Ez egy hírdetésnek a szövege, ami pont akkor jött velem szembe, amikor azon tanakodtam, hogy is kezdjem ezt az írásomat.

Pontosan ezt a rettenetes zajszennyezettséget tapasztaltam meg néhány nappal ezelőtt egy előkelő és nagyhírű szállodában és azon nyomban, még a helyszinen készítettem egy videófelvételt. Nézd csak:

A fenti videóban a zaj kedvezőtlen hatásán túl eszembe jutott még az is, hogy vajon mi a fontosabb az életünkben a magas életszinvonal, aminek az elsődleges fokmérője a fogyasztás, vagy a jó életminőség, aminek a fokmérője – számomra – az, hogy mennyire élhető a közvetlen környezetünk és az mennyire van jó hatással a testünkre és a lelkünkre.

A Vaszati segíthet abban, hogy magasabb életszinvonalon éljünk, több legyen a bevételünk, jobban menjen a biznisz, és egy jobb anyagi háttérrel aztán megengedhessük magunknak, hogy ne egy bűzös, zajos helyen éljünk és ne kelljen minden nap a zajos városba ingáznunk. Amikor pedig lehetőségünk adódik egy jó levegőjű, tiszta, csendes helyen letelepedni, akkor nagyon fontos, ezt a jó alapot el ne rontsuk azzal, hogy zárt az északunk, vagy délnyugaton van a bejáratunk.

Gyönyörű, századfordulós hangulat uralkodott a szobában. Minden szép és kényelmes volt, csak az a fránya utcazaj ne lett volna… A magas életszinvonal nem egyenlő a jó életminőséggel!

Mit tehet a Vaszati akkor, ha zaj- és légszennyezett helyen élünk? Sajnos sem a zajt, sem a rossz levegőt nem tudjuk a Vaszati segítségével megszüntetni. Ezzel kapcsolatban eszembe is jutott egy régi Feng Shuis poén:

– Megszünteti a zajt, a hegyi kristály gömb?
– Igen, ha elég nagy ahhoz, hogy betömje az ablakot és elég kicsi ahhoz, hogy a fülünkbe dugjuk.

Ha zajos és rossz levegőjű helyen élsz, akkor a Vaszati abban tud segíteni, hogy kicsit ellenállóbbá tegyen ezeknek az elviselésére, de legfőképpen abban, hogy támogatni tudja azt a célodat, hogy minél előbb elköltözz innen.

Gondold végig! Rád milyen hatással van a zaj? És, hogy érzed magad akkor, amikor csend vesz körül?

Reggel, amikor elköszöntem a szálloda halljában a recepcióstól, megkérdeztem:

– Mondja, van olyan szobájuk is, ami az udvarra néz?
– Igen, de az egyáltalán nem olyan látványos.
– De csendes, ugye? – kérdeztem sokatmondóan.
– Igen, csendes – mondta, és együttérzően rámmosolygott…

Manhertz Edit

ui1: A szálloda és a szoba is gyönyörű volt!

ui2: A fáradtságomat tetézte, hogy Budapest talán egyik legrosszabb energiájú és legrosszabb rezgésű bevásárlóközpontjának konferenciatermében töltöttem majdnem két napot zárt, ablaktalan helyen. Enyhítő körülmény: Vaszati tanárom, Marcus Schmieke társaságában voltam és az ő előadásait hallgattam, amelyek különleges találmányáról, a Healy-ről szóltak.

Neked ajánlom: