Az északkelettel kapcsolatban elsősorban azt vizsgáljuk, mennyire vagyunk spirituálisak, hogyan alakul a jövőnk és milyen az egészségügyi állapotunk. Pedig az északkeletnek igenis van köze a pénzügyeinkhez is!

Az északkelethez kapcsolhatjuk a tisztaságot és a spiritualitást, ami valóban nagyon fontos a pénzzel kapcsolatban. A pénzre a történelem során komoly teher nehezedett. Az emberek többsége még ma is úgy gondol a pénzre, hogy az piszkos, hogy a gazdagok mind csalók és maffiózók és különben is, előttük nincs nyitva a mennyek kapuja… Ugye ismerős ez a felfogás?

Legyenek tiszták a pénzügyeink is!

Legyenek tiszták a pénzügyeink is!

Ha otthonunk északkeleti része túlságosan nehéz – sok, nehéz bútor van itt – akkor a pénzzel kapcsolatos negatív érzések még inkább felerősödhetnek.

Ha azonban az északkelet könnyed, nyitott és valamilyen értékes tevékenységre használjuk, akkor sokkal inkább tudunk a pénzre úgy tekinteni, mint egy olyan eszközre, ami akár még a lelki fejlődésünket is segíti. Ha rendben van az északkelet, akkor meglátjuk a pénzben az igazi lehetőségeket. Amellett, hogy saját jólétünkről gondoskodunk, felébredhet bennünk a vágy, hogy mások jólétéért is tegyünk – pl. adományok vagy egyszerű emberbaráti tettek formájában.

Ha az otthonunkat egy emberi testhez hasonlítjuk, azaz megnézzük, hová esnek Vasztupurushának, a ház urának a testrészei, akkor tudnunk kell, hogy északkeleten van a fej.

Északkelet képviseli tehát az intelligenciát és az egész energiamező fejét. Egy intelligens kontroll nélkül az energiamező kaotikussá válik és elveszíti a koherenciáját. Ha ilyesmi történik egy élő szervezettel, mint pl. az emberi testtel, annak rákos megbetegedés lehet az eredménye. Ugyanígy, káosz uralkodhat a pénzügyeinkben vagy egy cégben, ha az északkelet el van hanyagolva, blokkolt vagy hiányzik.

Gyakran nem az a baj, hogy nem keresünk elég pénzt, sokkal inkább az, hogy nem tudunk vele megfelelően bánni…

Az északkelet jó minősége hozzájárul ahhoz, hogy képezzük magunkat pénzügyileg és kialakuljon bennünk egyfajta pénzügyi műveltség, ami aztán segít megváltoztatni a költekezési szokásainkat, illetve segít észrevenni az új vagy nagyobb bevételi lehetőségeket…

A Te pénzügyeidről mit árul el otthonod északkeleti része?

Manhertz Edit

ui: Az északkelet minősége minden szempontból nagyon fontos, éppen ezért a 27 napos programban már a 7. és 8. napon ezzel az égtájjal foglalkozunk.

Neked ajánlom:

Éled vagy csak túléled az életedet?

Reggelente, amikor megszólal az ébresztő, mire gondolsz? Örülsz az új napnak, amely tele van lehetőséggel, amelynek minden perce valami jót tartogat számodra? Ha igen, akkor minden bizonnyal örömmel és lelkesedéssel ugrasz ki az ágyból, s alig várod, hogy mint az...

Mi köze a van célkitűzésnek, az önbizalomnak és a Vaszatinak egymáshoz?

Nehéz év van mögöttünk, úgy gondolom, ebben mindenki egyetért. A világméretű járvány és az azzal járó védekező, korlátozó intézkedések és bizonytalanság miatt olyan hátráltató körülmény jelent meg mindenki életében, amire talán legpesszimistább álmainkban sem...

Egy sikeres évtized kezdete – Marcus Schmieke segítségével

"A boldogság csak egy döntés kérdése" - állítja sok népszerű motivációs tréner. Sejtheted, hogy az ilyen üres, közhelyes állításokban én nem hiszek, sőt még abban sem, hogy ha mondogatjuk, mint valami mantrát, hogy sikeres és boldog és egészséges vagyok, akkor az is...

Te mit teszel idén az otthonodért?

Az új évre sokan úgy tekintenek, mint egy új élet kezdetére, ami tele van lehetőséggekkel. Ez az időszak a célkitűzések időszaka, ilyenkor azok, akik tudatosan élik az életüket, kicsit többet foglalkoznak a céljaikkal, a jövőjükkel és terveket készítenek arra...

Újévkezdő gondolatok

Ugye te is ismered a szomorú statisztikát? Az újévi lelkesedésünkben kitűzött céljaink túlnyomó többsége nem valósul meg. Nem az újévi fogadalmakra gondolok, amik általában szintén nem valósulnak meg, hanem az igazi, komoly célokra. Sokan úgy gondolják, hogy ennek az...

Fogadalom vagy célkitűzés?

Be kell vallanom, hogy a Szilveszter nem az én ünnepem. Már ott borul a "szilveszterezés", hogy képtelen vagyok fennamradni éjfélig. Nem is szoktam eröltetni... Ez persze nem jelenti azt, hogy ez a normális! 🙂 A január elsejének - és általában az év első napjainak -...

Fontos kérdés a célok elhelyezésével kapcsolatban

Legutóbb a célkitűzés és a Vaszati közötti szoros kapcsolattal foglalkoztunk. (Kattints ide, ha még nem láttad! >>) Bizonyára emlékszel, hogy a Vaszatiban az északkelet képviseli a jövőt, a délnyugat pedig a múltat, emiatt fontos, hogy a kitűzött céljaink...

Célkitűzési tippek, hogy a céljaid meg is valósuljanak

Már többször is beszéltünk arról, mennyire fontos, hogy tisztában legyünk a céljainkkal, tűzzük ki, írjuk le azokat, majd fogjunk hozzá a megvalósításukhoz. Szerencsére ma már szinte divat lett a célkitűzés (ami természetesen egy jó divat!), de sokan azt tapasztalják,...

Kicsit lassan indul az új év

Nem tudom, Te hogy vagy vele, számomra egy kicsit lassan indul ez az új év. Az év utolsó napjait, heteit sikerült úgy tölteni, ahogy mindig is szerettem: lelassulva, pihenéssel, a családdal, barátokkal. Már január 6. van - Vízkereszt - és én még mindig kellemes év...

Egészséges test és lélek – céljaid megvalósításának egyik alapfeltétele

Emlékszel még, mi volt év elején a legfontosabb célod? Esetleg Te is beletartoztál abba a 26 %-ba (megelőzve a párkapcsolatra szavazókat!), akik úgy döntöttek az év elején, hogy az egészségüket szeretnék rendbetenni? Még ha nem is az a legfontosabb célod 2012-re, hogy...

Még mindig a pénz a legfontosabb

Legutóbb arra kerestük a választ, hogy mi mindent szeretnénk elérni 2012-ben. Mik azok a dolgok, amitől ez az év egy igazán különleges és sikeres év lesz. Szavazataitok alapján legtöbben a pénzügyekre és a karrierre vártok megoldást. Felmerült bennem az a költői...

2012: egy különleges év kezdete

Mitől lehet 2012. különleges? Miért lehet más, mint 2010. vagy 2011.? A szilveszteri bulizás közepette, enyhén mámorosan (nem csak az alkoholtól lehet valaki mámoros!!) sokan hajlamosak mindenfélét megfogadni - csupa olyan dolgot, amit már pár napon belül el is...

Amit el szeretnél érni a Vaszati segítségével

Korábban már olvashattál a célkitűzés és a Vaszati kapcsolatáról. Most arra keressük a választ, hogy mi mindent szeretnél elérni a Vaszati segítségével. Annak, hogy érdekelni kezdett a Vaszati, számtalan oka lehet. A leggyakoribb ezek közül az, hogy valami nincs...

Célkitűzés a Vaszati segítségével

A Karácsony utáni, Szilveszter környéki nyugalmasabb, lelassult napok kiválóan alkalmasak arra, hogy értékeljük az elmúlt évet, és kitűzzük a jövő évi céljainkat. Nem az ehhez hasonló újévi fogadalmakra gondolok, mint "az idén lefogyok", "nem eszem több csokit", stb.,...

Sikeres évünk lesz!

Ahhoz, hogy az idei éved sikeresebb legyen, mint az előző, ahhoz, hogy ne legyél a gazdasági válság áldozata, az első és legfontosabb dolgod pontosan megfogalmazni, mit szeretnél elérni ebben az évben. Ebben nagyon sokat segít Manhertz József írása, amely a célok...