Kertes házban élők tapasztalhatják, hogy nem csak a háznak, a lakásnak a minősége hat az életükre, hanem a kerté is.

Ha egy pillanatra félretesszük a Vaszatit, akkor sem kell sokáig magyarázni, hogy mi mindent ad egy szépen gondozott, rendezett kert. Már több, évezredekkel ezelőtt élő bölcs is megfogalmazta: „Ha egy negyed óráig szeretnél boldog lenni, egyél egy jót, ha egy hónapig, akkor nősülj meg, ha pedig egy egész életen át, akkor vegyél egy kertet.”

Kora tavasszal megörvendeztetnek az aprócska téltemető virágai

Ezt a bölcsességet azzal egészíteném ki, hogy „Ha a kerted megművelésénél figyelembe veszed a Vaszati elveit, akkor életed különböző területein – beleértve az evést és a házasságot is – szintén boldogságot érzel egy életen át.” 🙂

A Vaszati elveit átültetni a kertünkre azt jelenti, hogy annak főbb elemeit úgy helyezzük el, hogy azok a lehető legnagyobb harmóniában legyenek a természet törvényeivel. Nem elég tehát szépen gondozni a kertet és sok szép fát, bokrot, virágot nevelni, fontos odafigyelni arra is, hogy a neki leginkább megfelő helyre kerüljön a kerti tűzrakóhely, a játszótér, a kerti tó. Sokat számít, hogy hol vannak a kertben a nagyobb fák, hol van a gyep, hogy néz ki a kert közepe és annak északkeleti része.

Energetikailag talán a legérzékenyebb kerti létesítmény a kerti tó, amelyről korábban már olvashattál egy nagyon részletes írást. Javaslom, hogy olvasd el újra.>> (Új ablakban nyílik!) Az írásból kiderül, hogy a kerti tó legjobb helye a kert északkeleti, északi, esetleg keleti és északnyugati része. Ha a Vaszati elveivel harmónizáló kerti tavat szeretnél, a többi égtájat felejtsd is el.

Az igazán nagy fák legjobb helye a délnyugat

Kora tavasz a faültetés ideje. Ha szeretnél az idén néhány új fát a kertetbe, a következőket vedd figyelembe:

– A nagyra növő fák legjobb helye a kert déli, délnyugati és nyugati része. Kedvező, ha délnyugaton van a kert legmagasabb pontja, ami lehet egy szép nagy fa.

– Kisebb fák, bokrok kerülhetnek északnyugatra és délkeletre.

– Északra és keletre inkább csak bokrokat és virágokat ültess, fát csak abban az esetben, ha nem lesz magasabb egy bokornál. A nagy fák akadályozzák, hogy a keletről és északról érkező pozitív energiák bejussanak a kertbe.

– Az a legjobb, ha északkeletre és a kert közepére nem kerül fa.

A védikus írások szerint az igazán kedvező fák virágot és ehető termést hoznak

Végül egy jó hír a különböző kertstílusok kedvelőinek:

A Vaszatiban nincsnek szigorú szabályai annak, hogy milyen formákat használhatsz a kertedben. Az utak és az ágyások formája, a kerti tó formája nyugodtan lehet az Általad kedvelt stílusra jellemző formájú.

Ha a modern kerteket kedveled, lehetnek az utak egyenesek, a tó vagy medence lehet szabályos téglalap. Ha inkább a természetes, organikus formákat kedveled, akkor lehet az út kanyargós, lehet a tó és a virágágyás szabálytan formájú. Ez nem befolyásolja a pozitív energiaáramlást.

Azt is szabadon választhatod meg, hogy milyen növényeket ültetsz a kertedbe. Választhatsz dísznövényeket, termelhetsz zöldségeket, gyümölcsöket is, ahogy Te szeretnéd.

Nagy hatással van azonban az energiaminőségre az, hogy milyen irányba lejt a telek – többek között erről lesz szó legközelebb.

 

Manhertz Edit

Neked ajánlom:

Egyszerű tippek a jó alváshoz

Napjainkban sajnos sokan küzdenek alvászavarokkal - az őket érő mindennapos stressz, zaj, és egyéb nemkívánatos hatások miatt. Erre még rátehet egy lapáttal az is, ha a hálószoba nincs megfelelő helyen (pl. délkeleten, északkeleten vagy északnyugaton van, ami már...

Barátságos panzió yantrákkal

Néhány héttel ezelőtt a Szlovák Karszthegységben (ami az Aggteleki Karszthegység határon túli része) pihentünk néhány napot. Egy kedves ismerősöm - Pápai Szilvia - hívott meg bennünket Szádalmáson található panziójukba és mi örömmel fogadtuk el a meghívását. Szádalmás...

Egészségünk és lelki békénk megőrzése járvány idején

 Járvány van. Ezt mindenki tudja, te is, én is. Szerencsére nálunk nincs sok beteg (helyesebben van, de ők influenzások), a járvány elterjedése ellen tett óvintézkedések azonban mindenkint érintenek. Sajnos olyan intézkedéseket kellett bevezetni, amelyeknek nem...

Pihentető alvás – az egészség, frissesség és lelkesedés kulcsa

Előfordult már veled, hogy reggel fáradtabban ébredtél, mint ahogyan este lefeküdtél? Emékszel álmatlanul töltött éjszakákra, amikor hiába zuhantál fáradtan az ágyba, valahogy nem akart jönni az álom a szemedre? Vagy ha el is tudtál aludni, éjszaka minduntalan...

Az Astoria kaland

"Gondoltad volna, hogy az Egészségügyi Világszervezet 2011-es jelentésében a zajszennyezést „modern pestisnek” nevezte, mivel számos bizonyíték alapján azt állapította meg, hogy a környezet zajszintje káros hatással van a Föld népességének egészségére?" Ez egy...

Egy nyaralás vaszatis tanulságai

Augusztus végén nyaralni voltunk a férjemmel. Négy különböző helyen szálltunk meg. A szállások között volt belvárosi szálloda, csendesebb helyen levő szálloda, családi apartman és egészen egyszerű kis ház egy csendes faluban. Nem szeretném megnevezni sem a...

Mi a gond az északkeleti hálószobával?

Arról már sokat beszéltünk, hogy miért nem jó délkeleten aludni, arról azonban nem, hogy miért nem jó az északkeleti hálószoba. A Vaszati tárcsa pontértékei szerint a délkeleti és az északkeleti hálószoba egyaránt -8 pontos, mely egyértelműen mutatja, hogy valóban nem...

Az ideális hálószoba titkai – 13 tipp a pihentető alvásért

Március közepén van az alvás világnapja. Ilyenkor tanulmányok tucatja lát napvilágot, melyek nagyjából mind arról szólnak, hogy évről-évre rohamosan romlik az emberek alvásminősége: nehezen alszanak el, gyakran felébrednek, nem tudnak visszaaludni, reggel fáradtan...

Mi köze van a nyári időszámításnak a Vaszatihoz?

Kicsit unalmas már, hogy minden évben, amikor át kell állítani az órát, mindenhol arról cikkeznek, hogy ez mennyire megviseli a szervezetet, megnő ilyenkor a szívinfarktusos esetek száma, de azért milyen jó, hogy az ország megtakarít egy csomó pénzt... Épp az imént...

A hangok jövőformáló ereje

Ha olvastad a legutóbbi írásomat és megnézted a hozzátartozó videót, akkor tudod, hogy nagyon érzékeny vagyok a különböző hangokra, zajokra. Míg a legutóbb a város zaja miatti álmatlan éjszaka ösztönzött arra, hogy megosszam a gondolataimat veled, most egy másfajta...

A pihentető üdülés feltételei

Bizonyára veled is előfordult már, hogy a várva-várt nyaralás vagy wellness hétvége nem úgy sikerült, ahogy vártad és az ok egészen prózai volt: nem tudtál alduni, emiatt fáradt, nyűgös és kedvetlen voltál napközben, vagy éppen fejfájás gyötört. Volt már ilyen? Ha...