A „szerelmes írások” befejező részéhez érkeztünk.

Az eddigiek alapján sejtheted, hogy a maradék – eddig nem tárgyalt – néhány égtájnak is van köze szerelmi életünkhöz. A dél megmutatja, mennyire tartjuk be az erkölcs szabályait a kapcsolatunkban, a nyugat pedig utal a kapcsolat tartósságára.

A dél akkor jó minőségű, ha egy kicsit zártabb, mint az észak, a nyugat pedig akkor, ha egy kicsit zártabb, mint a kelet.

Délen kedvezők a meleg és a föld színek, nyugaton pedig a sötétkék, a földszínek, de akár a pasztell színek is. Mindkét égtájon kedvezőek a nehéz bútorok. Ha túlságosan nyitott a dél, esetleg arra lejt a telek, vagy ott van a tó, előfordulhat, hogy valamelyik fél félrelép. Ha nyugatra került a főbejárat – az ott uralkodó Szaturnusz miatt, aki hajlamos a szétválasztásra – nagyobb az esélye a válásnak. Ha azonban minden rendben van nyugaton, akkor – szintén a Szaturnusznak hála, aki nagyon kitartó – tartós lehet a kapcsolat.

Délre, délnyugatra és nyugatra tehetsz nehéz szekrényeket

Délre, délnyugatra és nyugatra tehetsz nehéz szekrényeket

A délnyugat minősége hatással van a családfőre, de befolyással lehet az erkölcsi magatartásra is. Míg az északkelet képviseli a jövőt, délnyugat utal a múltra. Éppen ezért ne tegyük délnyugatra a szerelmünk fényképét.

Egy kedves ismerősöm mesélte, hogy mielőtt megismerte volna a Vaszatit, a frissen megismert, leendő kedvesének a képét tudatosan délnyugatra tette. Mint mondta azért, mert a Feng Shui szerint ott van a szerelem sarok… A várt hatás helyett, több egymás utáni, ígéretesnek ígérkező kapcsolatának lett vége még azelőtt, mielőtt az igazán kialakulhatott volna.

Mindent összevetve: a ház minden egyes négyzetmétere hatással van szerelmi életünkre, csak éppen más-más módon. Egy párját kereső hölgynek ajánlott odafigyelni a kelet minőségére, míg egy párját kereső fiatalembernek otthona északi része lehet fontos. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elhanyagolhatjuk otthonunk többi részét.

Amint megvan az igazi, mindent el kell követnünk, hogy meg is tudjuk őt tartani (nyugat, délnyugat, Brahmasztan), hogy a kapcsolat harmonikus legyen és egészséges gyerekek szülessenek (északkelet), hogy érzelmileg és minden szinten megértsük egymást (északnyugat), hogy jelen legyen a romantika (délkelet), és egyik fél se csalja meg a másikat (dél, délnyugat). És persze hosszú távon is fontos, hogy mind a nő mind a férfi boldog és elégedett legyen (észak, kelet).

Rossz hírem van: ők nem fogják rendbehozni a szerelmi életedet...

Rossz hírem van: ők nem fogják rendbehozni a szerelmi életedet…

Ha az elmúlt négy cikkben leírtak alapján és a jelenlegi élethelyzeted alapján úgy tűnik sürgős beavatkozásra van szükség, ne habozz felkeresni tanácsadóinkat! Arra azonban készülj fel, hogy nem lesz elég egy műanyag delfin, vagy egy páros gyertya: bizony drasztikus változtatásokra is szükség lehet!

Te milyen összefüggéseket látsz szerelmi életed és az otthonod Vaszati minősége között?

 

Manhertz Edit

Manhertz Edit

Neked ajánlom:

Gyűjtsünk esővizet! Na de, hova tegyük a tartályt?

Szerencsére ez a nyár messze nem volt olyan aszályos mint a tavalyi, mégis egyre többen tartjuk fontosnak, hogy összegyűjtsük az esővizet és azzal locsoljunk. Micsoda pazarlás csak úgy kiengedni az utcára! Felvetődhet azonban egy fontos és összetett kérdés: Hol legyen...

A csakrák szerepe a Vaszatiban és az Ájurvédában

Egészen biztos, hogy hallottál már a hét csakráról, amelyeket különös misztérium övez itt Európában. A hét csakra hét energiaközpont a gerincünk mentén, amelyek mindegyike egy-egy mirigynek felel meg: 1. (gyökér - Mūlādhāra) csakra: mellékvese2. (keresztcsonti vagy...

A víz hatása otthonunkra és az életünkre

Mindannyian jól tudjuk, hogy testünk és egészségünk fenntartásához elengedhetetlen a tiszta víz. Hivatalos adatok alapján egy újszülött testének 75 százaléka víz, mely az idő előrehaladtával csökken: gyerekkorban 65 százalék, felnőttkorban férfiak esetében kb. 60...

Hogyan jelenik meg a föld, mint elem az otthonunkban?

A védikus világszemléletben és tudományokban igen nagy szerepe van a földnek. Gondolhatunk itt a Föld bolygóra, ahol élünk, a termõföldre, vagy a földre, mint elemre, mely egyik fontos alkotó eleme mind az Ayurvéda, mind a Vaszati tudományának. Különös tisztelet övezi...

Víz a lakásban és a kertben

A Védikus tudományok (Ayurvéda, Vaszati) öt alapvetõ durvafizikai elemet különböztetnek meg, melyekbõl testünk és a minket körülvevő élő vagy élettelen tárgyak felépülnek. Ez az öt elem pedig a föld, tűz, víz, levegő és az éter. Az Ayurvéda, azaz a védikus...

A ötödik elem…

A védikus tudományok tanítása szerint a körülöttünk lévő világot, így az otthonunkat is, öt anyagi elem építi fel. Ez az öt elem a föld, tűz, víz, levegő és az éter. Az első négy elemmel a nyugati természettudomány is foglalkozik, az éter elem viszont egy kicsit...

A Vaszati és az Ayurveda kapcsolata

Mint tudjuk, a különböző védikus tudományok szorosan összefüggenek egymással és természetesen a Vaszatival. Az otthonunk minőségére hatással vannak az egyes bolygók - amelyek a mozgását és hatását a Védikus Asztrológia írja le -, hatással van a zene - amiről a...

A nyugalom és a kreativitás elemei

A leggyakoribb és egyben legsúlyosabb Vaszati hiba, hogy felborul otthonunk statikus tengelynek az egyensúlya. Statikus tengelynek az északkeletet délnyugattal összekötő tengelyt nevezzük. Ideális esetben az északkelet könnyű és nyitott, valamint van itt valami, ami a...

Szürke – tényleg komor?

A szürke színre gondolva gyakran a komor, ködös novemberi hangulat jut az eszünkbe, éppen ezért csak félve, vagy egyáltalán nem merjük haszálni az otthonunkban. Ha pedig a szürke barnával társul - az már kész katasztrófa. Legalábbis így hisszük... Ennek azonban nem...

Hova tűnt a fa és a fém?

Legutóbb azzal az öt durvafizikai elemmel foglalkoztunk, melyből a védikus tudományok szerint az anyagi világ és a testünk felépül. (Egy videót is készítettünk erről, ha még nem láttad, ide kattintva meg tudod nézni. >>) Az ayurvéda (védikus orvostudomány)...

A Vaszati és az öt elem kapcsolata

A védikus tudományok (Ayurveda, Vaszati), és a védikus filozófia szerint is az anyagi világot öt durvafizikai és három finomfizikai elem építi fel. Az öt durvafizikai elem a föld, tűz, víz, levegő és éter, a három finomfizikai elem pedig az elme, intelligencia és az...

A tűz ereje az otthonunkban

Az utóbbi időben többen is kérdeztetek a délkelettel, a tűz területével kapcsolatban. Nem mindig egyszerű ugyanis megérteni, hogy mikor túlságosan erős a tűz, mikor gyenge és mikor mondjuk azt, hogy teljesen rendben van. A Vaszati szerint a tűz területe otthonunk...